KARÁCSONY SÁNDOR (1891–1952, pedagógus, egyetemi tanár, filozófiai író)
KARÁCSONY SÁNDOR (1891–1952, pedagógus, egyetemi tanár, filozófiai író)
… magyar testvéremnek fogadok és tattok mindenkit, aki megosztja velünk a magyar sorsközösséget, mégpedig minden feltétel nélkül cselekszem ezt. Akkor is magyar szememben és számomra a velünk egy kenyéren élő, ha nem hajlandó mellérendeléses relációba lépni velünk, sőt magát fölénk rendelvén, bennünket maga alá törekszik rendelni. Hiszen éppen az a magyar bennem: …
Az a fontos, hogy elfogulatlanul és bátran éljük a magunk életét, amelyet ösztönösen is élnénk s csak azért jó, ha most már tudatosan éljük, mert így nehezebben bolondíthatnak el bennünket mások, hogy hibánk és bűnünk az, ami pedig sem nem bűnünk, sem nem erényünk, hanem a mivoltunk.
… minden kísérlet, mely földünkön és történelmünkben ellenállt a feladatok magyar megoldási módjának, csak veszteglést, visszafejlődést, kárt, pusztulást, betegséget és tetszhalált eredményezhetett, jó gyümölcsöt nem termett sohasem s ezután sem teremhet, …
Nyelvünk, nem mint nyelv, hanem mint kultúránk formális eleme: halálosan beteg.
… az, hogy „magyar”, nem faj, nem vér, hanem lélek dolga […] Mindenki olyan mértékben magyar, amekkora mértékben magyar lélek ereje él és hat rajta keresztül.
Azt csinálta nálunk Európa mindig, amit éppen akart; mindig magát akarta és a végén mégis mindig Ázsia lett belőle: objektív tartalom és primitív forma. Egyre európaibb, de egyre objektívebb és egyre primitívebb. Ha a körülmények kedvezőtlen csoportosulása folytán ez a folyamat nem mehetett végbe simán, akkor meg temető lett belőle.
… pap, jegyző és más nadrágos emberek nem vezetői a falunak, hanem alkalmazottai.
… az „egyke” az én látásom szerint nem valláserkölcsi, nem gazdasági, sem semminemű részlet-kategóriába beosztható probléma, hanem egy bizonyos kollektívum egy bizonyos fajta reagálása arra a desperált hangulatra, hogy „nem érdemes”.
A magyar észjárás szerint a jogi „voks”, a társadalmi „tett”. A zenei jelkép, a pentatonikus skála hangja, a nyelvi jel, a szó szemléletesen-képi ereje egyformán objektív tartalmú és primitív formájú társas-logikai logismák, tehát csak fokbeli eltérés vak közöttük, lényegében azonosak mind. Ugyanakkor mind a négy logisma lényegében más, mint az európai népek szubjektív és komplikált jog-, cselekedet-, jelkép- és jelrendszere.
A magyar észjárás és közoktatásügyünk reformja. Bp., 1939.
