KONRÁD GYÖRGY (1933–, író, esszéista)
KONRÁD GYÖRGY (1933–, író, esszéista)
A dicsőségnek jaj az ára.
Papi nemzet, mondta Isten Mózesnek, ezért minden zsidó feljogosítva érezhette magát erre a közbülső szerepre, az Úrral való dialógusra, erre a folytonos egyezkedésre az ő nagyon is e világi személyisége és az Örökkévaló között, aki a föltételezett végtelenség. Erről szól a vallás, egyeztetni kell az emberien végest az istenien végtelennel.
Az előlegzett gyűlölet a történelem ördöge; roppant szívós ördög, hisz a gyanakvó képzelet táplálja; ez az ördög falja az eszméket, és különös előszeretettel csemegézi a képzavarokat.
Nem lehet királynak lenni és nem hibázni. Az Úr kiválasztotta, majd időteltével lesújt rá.
Az ember magában hordja Istent, de nem tud azonosulni vele. Elég messzire tolta magától el, hogy ne legyen lehetséges valami forró intimitás vele. És elég közel van, hogy az ember ne tudjon sehova elrejtőzni előle.
Minden kornak, minden népnek megvan a magához hasonlító istenképe. Az emberek istenének is van története, nevelési regénye.
… hiszen Isten éppen attól Isten, hogy túl van azon, amit el tudunk képzelni.
… ha azt teszed is, amit az angyal tanácsol, akkor is elkövetheted a bűnt, amelyért vezekelned kell. És amely alól téged senki meg nem válthat, mert a bűn megesett és nem lehet meg nem történtté tenni …
A nagy államférfiakat a nagy szörnyetegektől az különbözteti meg, hogy voltak erkölcsi meggondolásaik és emberkímélő döntéseik, hogy nem mindig a legrövidebb érdek szavát követték, hanem meghallották a tartósabb érdek sugdosását.
Jó egy nő mellett ébredni, még jobb egyedül.
Mióta eltávolítottak mindenhonnan, nincs hivatali teendőm, amely munkahelyemen kellemetlen alakok társaságára kényszerítene.
Van egy rejtelmes mértéke annak, hogy ki milyen közel megy másokhoz, vagy hogy milyen közel enged magához másokat.
A világtörténelem legbonyolultabb háborúi a hitvesi ágyakban zajlanak. Nem vág pofon, pedig pofon is vághatna: milyen kedves ember!
Tágra nyílik egy mosolygó száj; be akar kapni.
Fájdalmasan és kínosan nem írok levelet; szépített magyarázat lenne, hogy amit éppen írok, az a levélírónak is szól.
Megvagyok tűrhetően; aki szenved, az a többieknek is kellemetlen.
Az értelmiség lázadása a romantikus öneszményítés volt, aránylag hátrányos szerepéből ezzel az önstilizációval tornászta fel magát.
Az olvasót nem kell olyasmivel untatni, ami nekünk magunknak is fáradságos.
Nekem a gondolat nem igazán érdekes anélkül, hogy tudnám, kinek a gondolata.
A huszadik század végén a tudat önkritikája azt is jelentheti, hogy minden állításunkat eleve mint fikciót prezentáljuk.
Gyermekeink felnevelésére szövetkező nők és férfiak vagyunk.
Nem öröm, ha az embert a gondolataiért zaklatják, de hát az embert annyian zaklatják, még a kedvesei is, mégsem emigrál tőlük, legföljebb egy kissé odébbhúzódik.
Több kellemességet nyertem azáltal, hogy itthon éltem, mint ahány kellemetlenséget okozott nekem a magyar állam.
Elismerem a felelősségemet; semmit sem csinálok egészen véletlenül.
… kis időre elhiszem a legarcátlanabb hazugságot is, ha elég mesés.
Vagy államkultúra, vagy piac: ha nem kérsz cenzúrát, ne kérjél szubvenciót sem.
Fennáll annak az eshetősége, hogy a miniszterre már senki sem emlékszik, egyik-másik művész-kortársa viszont iskolai tananyaggá lett.
Érdemes a kultúrára költeni; ezáltal válunk európaivá.
Ésszerűnek látszanék a szakmák közvéleménye szerint arra érdemes művészeket a létminimum erejéig köztisztviselőként megfizetni, mert a kifejezés szakemberei valóban a köz szolgái, vagy ha tetszik, a nyilvánosság kémei még a saját álmaik elzárt országában is.
… nem tanácsos az értelmiséget megharagítani, mert a neheztelése hosszabb távon súlyosnak bizonyulhat.
A demokrácia kihívása: felelősséget adni az állampolgárnak, hogy dönthessen arról, kinek akar adni.
Kritika, 1997, 1995.
