LATINOVICS ZOLTÁN (1931–1976, színész)
LATINOVICS ZOLTÁN (1931–1976, színész)
A játékösztön soha nem vész ki az élőből, csak eltemetődik, de nem felejtődik el.
A színész minden művészek között a legősibb, legkezdetlegesebb módon hosszabbítja meg gyermekkorát.
A művész-színészek egyben a kor reprezentánsai is; érzékenységük azonos a költők érzékenységével, életük és tulajdonságaik azonos gyökerűek.
„Művész” önmagában: ez nem foglalkozás. Sajnálatosan sokan élnek abból, hogy „művészek” – csakhogy nincs mesterségük, és ez alaphiba. Megszállottak nélkül nincs színház, hiszen a színház a lehetetlen, a szent Lehetséges megkísértése.
Miközben ölre-menő viták folynak arról, hogy történelmünket hogyan forgassuk keresztbe-kasul, miközben kétes értékű művek magyarázzák, kiégett tollakból származó írások sajnálkoznak szemforgatón Mohácson, mi dermedten állunk, és helyünket hiába keressük a mondatok között. Keresett, esetleges és hazug művekben nem találja meg magát a művész: előadásuk így haszontalan, hatástalan, megírásuk fölösleges, káros, rossz.
Minden irodalom, minden mű provinciális, ennél mi sem természetesebb: helyi jellegű, különben a levegőben marad és lezuhan. Éppen ezáltal hat, hogy helyi jellegű, azáltal lesz minden népeknek tanítás, tanulság.
Amíg a művésznek, ha úgy tetszik, a színházművésznek nem lesz igaza saját körében: nem lesz rend.
A magyar művész dolga a népek barátságának elmélyítése, az áldatlan harcok kibékítése, mindig az igazságosság irányában.
A televízió által ömlesztett információtömeg nem pótolja a műveltséget, a konzerv nem tudja visszaadni a vérképző ízeket; …
A színház művésze nem lehet meg sikerélmény nélkül. A sikert állandósítani kell. Ehhez akarat szükséges és egy társadalom segítsége is.
Az örök színház törvénye biztosítja a színház-művész mélyen közösségi voltát. Egyedül tehetetlen. Hasonlókkal, azonos rezdülésűekkel együtt verhetetlen, ezért ösztönös vagy tudatos munkálkodása mindig az összefogás, a csapatmunka felé hajtja. Minden ízével a céh-egység felé, a kollektíva felé, a kollektív munka, a közös játék felé törekszik. A Fény felé.
A művész ugyanúgy, mint az ideális futballista-egyéniség a futballpályán: igazi csapatjátékos.
Emlékszem a röpülés boldogságára. Bp., 1985.
