LISKA TIBOR (1925–1994, közgazdász)
LISKA TIBOR (1925–1994, közgazdász)
Íme, még a huszadik században sem valósult meg a programvezérlés olyan technikai csodája, amelyik felérne egy ókori hajókormányos kibernetikus működésével, ha ismeretlen tényezőkre való reagálásról van szó.
A határozatlanságra legjobban, legbiztosabban reagáló irányítási rendszerek azok, amelyekben a hiba váltja ki az önmaga kiküszöbölésére szolgáló korrekciót.
A klasszikus szocializmus összeférhetetlen az árutermeléssel.
… az a marxi tétel nem igazolódott, hogy az árutermelés fejlődésével annak ellentmondásai robbanásig éleződnek. Inkább azt igazolta a történelem, hogy ott következik be forradalmi helyzet, ahol a belső társadalmi-politikai helyzet vagy éppen a jóval fejlettebb árutermelést folytató országok konkurrenciája akadályozza az árutermelés fejlődését.
Nem a leggyorsabb ütem a legjobb, hanem a gazdaság minden részletében optimális ütem a leggyorsabb fejlődés biztosítéka.
Gondoljunk vissza például arra, hogyan tanította még 1948-ban is Rudas László a kommunizmust. Egy lány megkérdezte tőle: ha a társadalom raktáraiból mindenki ingyen választhat majd ruhát, akkor mi a biztosíték arra, hogy egyesek nem fognak túl sokat kivenni maguknak? Rudas erre kihívta a lányt, és felszólította, hogy vetkőzzék le! Amikor a lány megtagadta ezt, megkérdezte, hogy miért nem vetkőzik le? „Mert szégyenlem!” volt a válasz. „Na látja, a kommunizmusban is szégyellni fogják az emberek, hogy a szükségesnél több ruhát vegyenek ki a közös raktárból.”
Ahogy a mindenféle egyéni érdekek összessége nem eredményez társadalmi érdeket, úgy az össztársadalmi érdekből sem lesz egyéni érdek, ha ez utóbbi alárendelt helyzetbe kerül. Ahogy a magánérdek nem szent, úgy a társadalmi érdek sem az. Sőt az össztársadalmi érdeknek való alárendelés még nagyobb abszurdum, mint az egyéni érdekek szentesítése. Valahányszor az emberek nagy többségét egyoldalúan arra biztatjuk, hogy rendelje alá a maga kis egyéni érdekét a szent közérdeknek, mindig arról van szó, hogy valamiféle kiváltságos osztály vagy csoport képviseli a közérdeket.
Az egyéni érdeket igazán csak úgy lehet szolgálni, ha az ember elismerteti magát azzal a közösséggel, amelyben él, de főleg úgy, ha önmagának megszerzi azt az utolérhetetlen örömöt, hogy most tett valami keveset, hogy alkotott valami értéket, hogy nemcsak élt, hanem volt is miét élnie. Következésképp semmi szükség nincs arra, hogy az ember felülemelkedjék egyéni érdekén, kibújjon a bőréből és szolgáljon valamiféle egyéni érdeken felül álló szentséget.
Arra nem kell agitálni az embert, hogy közösségi ember legyen, mert mivel társadalomban születik, nem is lehet más. Azt kell tisztázni, hogy mik azok az elismerésre méltó értékek, amelyek éppen társadalmiságuknál fogva egyúttal az egyént is szolgálják.
Ha valaki nem titkolódzni akar, hanem akár jószándékból, akár hiúságból vagy akármilyen más indítékból át akarja adni tapasztalatait, gondolatait, akkor jön rá, hogy ez százszor nehezebb, mint az eltitkolásuk. Sokszor a legjobb szakemberektől a legjobb szándékuk ellenére is a legnehezebb tanulni, mert a tudás és a helyzetismeret a legritkábban jár együtt a hatékony átadáshoz szükséges képességekkel.
A hatalom gyakorlásának formája, a felül és alul levők, a vezetők és a vezetettek közötti verseny a termelési viszonyok legfontosabb problémája.
… különböző szakképzettségű emberek között nem lehet szakmai kérdésben demokráciát csinálni, …
Amíg él a magántulajdon, mint a termelőeszközök feletti kizárólagos rendelkezési jog, vagy a katonai-politikai vezetés tesz szert ugyanilyen kizárólagos rendelkezési jogra, addig a demokrácia többé-kevésbé csak formális lehet. Formális még akkor is, ha többpártrendszer van, ha virágzik a sajtószabadság, a sztrájkjog és a demokratikus intézmények elképzelhető legteljesebb arzenálja. Ezek az intézmények maguk is a demokrácia, a szabadság korlátozásának eszközeivé válnak azzal, hogy a szolidaritás erkölcstelen értékét plántálják tagjaikba.
… az a politikai-társadalmi rendszer a legjobb, amelyik a lehető legjobban megfelel a termelőerők leggyorsabb fejlődésének.
Volt nálunk nagy termelési ütem a felemelt ötéves terv idején, de akkor az életszínvonal csökkent. Azután volt nálunk életszínvonal-emelkedés 1956 után, de akkor a termelés nem emelkedett eléggé. Most mindkét hibát úgy sikerült kiküszöbölnünk, hogy jelenleg sem a termelés, sem az életszínvonal nem emelkedik eléggé.
Ökonosztát. Bp., 1988.
