OSVÁT ERNŐ (1876–1929, szerkesztő, író, kritikus)
OSVÁT ERNŐ (1876–1929, szerkesztő, író, kritikus)
A nagy költők nagyon gyakran összeférhetetlen emberek. A halhatatlannak oka is, joga is van a mulandóságnak hátat fordítani.
A türelem az ember igazi tisztasága.
Mily valószínűtlen gondolat, hogy harcolók között az igazsággal békét lehetne teremteni.
Magány nélkül, s mert a magány az individualizmus lényege: individualizmus nélkül nem élet az élet.
Minden elvontságon marad valami finom illata annak a konkrétumnak, amiből kivonták.
A bűntudat magántulajdon.
A művészet mindennek a létjogára rámosolyog, így ítél az ítélet fölött.
Termékeny tévhit, hogy másképp is lehetett volna. Ez ringatja a gondolkodás bölcsőjét.
Az én felelős, vagy a nem én? Vagy mind a kettő? Ez az ember nagy kérdése.
Nem szabad a megnemértésünkből fegyvert kovácsolni a másik ember ellen. És íme, egyebet sem teszünk.
Még nem láttam nagy munkát, bármily szerény tehetség írta, amiben ne lettek volna jó részletek. Ez a munka s a nagyotakarás hálája.
A meggyőződésünknek tartozunk avval, hogy higgadtan védjük.
Ha nem lennének önállótlan emberek, talán nem volna közvélemény.
A gyermekek idea-komolyanvevése, mely még nem látja, vagy mellékesnek látja a minden dolgokat beidegező érdekhálózatot: a haladás főígérete.
„Haladó” ifjak, akik fáklyával szaladnak az Isten előtt, hogy el ne tévedjen.
Meggyőződése csak egyénnek lehet, sokaságnak nem.
A józanság a tapasztalat bálványimádása.
A tudomány alapja ugyanaz, ami a vallásé: hogy van egy objektivitás szubjektivitásaink fölött.
A művészet nem azt jelenti, hogy az ember újjáteremti magát; csak azt jelenti, hogy az ember kifejezi magát. De művészi-e az a kifejezés, mely nem teremti újjá, amit kifejez?
Jaj annak, aki ellenáll a hajlamainak. Az egész élete erőszaktétel önmagán. Ő az igazi Tékozló Fiú.
Milyen ellentét: győzni – meg a győzőhöz csatlakozni. Hogy is tűrheti a győző!?
Nemcsak az ember tanulmányozza a természetet; a természet is tanulmányozza az embert; úgy, hogy próbára teszi.
Végzetünk könyörtelen végrehajtói vagyunk.
Az a bírálat, mely lelkességétől fosztja meg a művészt, ha színigazság, akkor is: halálos nevelés.
A tekintély lemondhat a tiszteletről; de a tisztelet nem mondhat le a tekintélyről.
Bármikor csak a szolgáit szólíthatja az ember – s az Istent.
Az igazságkeresésnek nincs más erkölcsi törvénye, mint a megismerés bátorsága.
Nincs felemelőbb látvány, mint mikor egy nagyobbnak tetsző erőt megfékez egy kisebbnek tetsző. Mint az indulatot az akarat.
Szabad ember a börtönben is szabad ember.
A legnagyobb terrorista: a logika.
Élni igazán csak annyi: a mások életében résztvenni?
Az ismeretlennel, az érthetetlennel, a titokkal az élet szűnnék meg. A tudatban a tudatlan tartja a lelket.
Tolvajt kiált a tolvaj; s az erkölcsi felháborodás is nem ritkán, nem! gyakran – a belső üldöző túlkiabálása.
Különbözöm magamtól, tehát vagyok.
Minden mélység egy újabb mélység felszíne.
A legkegyetlenebb tükrünk – a tízparancsolat. Tiszteld apádat és anyádat! Érdemes.
A mindenki politizálásából születik a diktátor.
Mindegy, miben hisz valaki, a nyugalma jó. Akármire vágyódunk, maga a vágy szép.
Furcsa emberek. Lusták gondolkodni és hiúk a gondolkodásukra.
Semmi sem teljesen kifejezéstelen. A dekoratív a kifejezés báb-állapota.
Senkire sem lehet rábízni, hogy helyettünk gondolkozzék.
Mindabban, ami relatív, természetesen az árnyalat a fontos.
A nagy dolgokon való bánkódás az élet egyik szépsége.
Az elérhetőt el lehet érni, az elérhetetlenből nem lehet kiábrándulni.
Nem ami van: a lehetőségek a mi kincsünk.
Szeresd felebarátodat; mint tenmagadat! Van-e javíthatatlan, aki nem élvezi ennek a tökéletes mondatnak a nagy ingyen-szépségét?
Az utánunk jövők nem fontosabbak nálunk. Hagyjuk ezt a képmutatást.
Nyelvrontásból él a nyelv: nyilvánvaló, ha egyszer javítani már nem lehet.
Mily boldogok, hogy egyetértenek olyan dolgokban, amikhez egyik sem ért.
Önállóságra csak a magunkban való bizalmatlanságon át nevelhetünk: aki önállóságra nevel, az hívja ki, az állja ki neveltjei bizalmatlanságát. Aki gondolkozásra nevel, nem mondja: higgyetek nekem!
Jobban fáj a szívünk azért, amit elmulasztottunk, mint azért, amit nem jól tettünk.
Minden vitában lehet helye a tekintélyre való hivatkozásnak – egyedül a filozófiai vitából van ez eleve kizárva. Mert minden filozófiai vita, ha az: az emberi gondolkodás újjászületése a feltétlenségből.
A múlt: amin nem lehet változtatni. Amin csoda sem változtathat. Sem megváltás, sem feltámadás.
Minden tartós viszony azon az elhatározáson alapul, hogy egymás jó tulajdonságaiért hajlandók leszünk elnézni egymás rossz tulajdonságait.
Mondjuk, hogy szokás teremti a meghittségeket, de szokások s szokásteremtette meghittségek nélkül nem lehet élni.
Van gondolatgazdagság, mely mondanivaló-szegénységhez vezet.
A valóság meglátásához kell csak nagy képzelet.
Az önuralom a legbiztosabb önvédelem.
Ami tökéletes, annak nincsenek méretei.
Minden erő legyőzhető, csak egy nem: a lemondás.
Fráter Zoltán: Osvát Ernő élete és halála. Függelék. Osváth Ernő aforizmái. Bp., 1987.
