PISCATOR, ERWIN (1893–1966, német színházi rendező)
PISCATOR, ERWIN (1893–1966, német színházi rendező)
A munkások önfenntartási ösztöne diktálja: amilyen mértékben felszabadítja magát a proletariátus politikailag és gazdaságilag, ugyanolyan mértékben szabadul fel művészileg és kulturálisan is.
A négyszögletes színpadnyílás már csak zavaró korlátozás.
A háború acélviharok és tűzlavinák közepette végérvényesen eltemette a polgári individualizmust. Az ember mint egyedi lény, a társadalmi kötöttségektől függetlenül vagy látszólag függetlenül, egocentrikusan keringve saját személyének fogalma körül, a valóságban ott fekszik az Ismeretlen Katona márványlapja alatt.
Világszemléletemnek megfelel, hogy a feladatokat másokkal közösen hajtsam végre, és mindig azon fáradoztam, hogy ennek a szemléletnek szervezett formát találjak. Hiszen a kollektivitást maga a színház lényege indokolja.
Minél nagyobb önállóságra tesz szert valaki, annál jobban függ azoktól az erőktől, amelyeket alárendelt helyzetében nem kellett figyelembe vennie: egy úr helyett most hatalmak névtelen sokaságát kell szolgálnia.
A politikai művészetnek a jövő felé kell fordulnia: ha arra kényszerül, hogy az események uszályában maradjon, úgy elveszti értelmét, nagyságát, sőt még közvetlen hatásosságát is.
… régi jelszavam volt, hogy „igen, mindig újra nulláról kell elindulnunk” és ezt egyaránt alkalmaztam munkatársaimra, közönségemre és önmagamra. Nem látom be, miért ne lenne ez a módszer a legtermészetesebb a világon.
… még ha a tény, hogy valaki valamilyen ideológiát vall, „primitívnek” látszik is, ez a hitvallás akkor is jelentősebb, mint bemutatni – Isten tudja – miféle bonyolult és érthetetlen művészi produkciót.
Ha valakit a színházban fáradságos rejtvényfejtő munkára kényszerítenek, hogyan ébredhetne fel benne a hajlam a gondolkodásra?
A politikai színház. Bp., 1963. Gál M. Zsuzsa, Sz. Szántó Judit.
