A vár 1594. évi elhagyása és az árulók sorsa
12A vár 1594. évi elhagyása és az árulók sorsa
A pápai végvár Kodzsa Szinán nagyvezír 1594. évi hadjárata idején mégsem tudta megfelelően betölteni azt a feladatkört, melyet egy nagyobb török támadás esetén a bécsi katonai vezetés szánt neki. A végvidék központjának, Győrnek 1594. szeptember végén történt feladását követően ugyanis Pápa német és magyar katonasága a vár ellen vonuló tatár csapatoktól való félelmében és azok felszólítását követően az október 2-áról 3-ára virradó éjszaka üresen hagyta a védelmezésére bízott erősséget6 – miként arról gersei Pethő Gergely közel egykorú magyar nyelvű krónikájában az alábbi szavakkal beszámolt: „Halván a’ szomszéd Végbeliek, Győrnek az fő helynek veszedelmét, el-rémülének rajta, és Bodohelt [azaz Bodonhelyt], Pápát, Tseszneket, Vásont, és Tihánt semmi előtt pusztán hagyák, kiket a’ Törökök néppel meg-erősitének.”7
6 A vár feladásának pontos dátumát Ivanics Mária Gázi Giráj tatár kán azon beszámolója alapján tisztázta (IVANICS, 1994. 80. Vö. még SZAKÁLY, 1994. 130.), melyet az Okmánytárban No. 1. alatt tettünk közzé. Vö. még ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 192. fol. 30. és FINKEL, 1988. 97–100.
7 PETHŐ, 1993. 138.
Noha Pápa 1594. évi elvesztése – miként három esztendővel később maga a Haditanács állította8 – tagadhatatlanul gyalázatos módon történt, az eseményeket reálisan számba véve előbb-utóbb, ha nem is feltétlenül ilyen csúfosan, elkerülhetetlen volt. 1593 októberében ugyanis Veszprém és Palota az oszmánok birtokába került, így a győri végvidék jelentősen megcsonkult, s ez Pápa szempontjából egészen speciális, gyakorlatilag reménytelen helyzetet eredményezett. A következő esztendőben ugyanis Szinán nagyvezírnek az említett két vár elfoglalására már nem kellett időt fecsérelnie, továbbá jelentős kitérőt tennie. Így Tata július első felében történt elfoglalását követően bátran vonulhatott Győr ellen anélkül, hogy a csekély ellenállást képviselő Csesznek avagy az ezáltal végleg elszigetelődött 13és jelentőségét vesztett Pápa ellen pazarolta volna erőit. Ráadásul serege ellátásának biztosítását a Dunán sokkal zökkenőmentesebben oldhatta meg, mintha folyóvízi utánpótlás nélkül Palota, Veszprém, majd Pápa ellen, a Bakonyon át kellett volna vonulnia. Az 1593. évi török várfoglalások ekként előkészítették és egyúttal hozzájárultak Győr ostromának sikeresebb véghezviteléhez. A két határ menti végvár elvesztésével járó hosszú távú következményekkel ugyanakkor 1593 végén a bécsi katonai vezetés is tisztában volt, a következő esztendő elején ugyanis Ferdinand Graf zu Hardegg győri főkapitánynak elrendelte azok azonnali visszafoglalását. A május végi akciót azonban nem koronázta siker, hiszen a végvidéki generális hadereje erre a feladatra nem volt elégséges.9
8 Pápa lakói „ három esztendővel ezelőtt, amikor az ellenség pusztán csak megjelent és még semmiféle ellenséges szándékkal vagy erővel nem vonult ellenük, ők azokat [ti. házaikat] oly gyalázatosan hagyták el és futottak el”. Okmánytár No. 37.
9 ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 192. fol. 175–176. és Uo. Reg. Bd. 193. fol. 140., ill. PERTL, 1939. 75–76.
A Haditanács természetesen az oszmán fősereg 1594. évi felvonulásával jelentkező veszéllyel is tökéletesen tisztában volt és ezért még Tata júliusi elestét megelőzően Pápára rendelte Christoph Priam kapitányt két zászlóaljnyi, újonnan felfogadott német gyalogossal,10 majd július 26-án berenhidai Huszár Péter főkapitányt felszólította a vár török ostroma esetén történő végsőkig való kitartásra.11 A véghely védőinek létszáma ekként több mint 1.000 főre gyarapodott ugyan, miután azonban a tapasztalt Huszárt augusztus 8-án a Győr felmentésére „igyekvő”, Mátyás főherceg vezette császári sereghez rendelték,12 a vár igazi parancsnok nélkül maradt. A Pápán valószínűleg életében először megforduló Priam német kapitány ugyanis nem lehetett alkalmas a számára ismeretlen végvár és környéke hatékony védelmének megszervezésére; ugyanakkor a nagy létszámú, magyar és német védősereg mindennapos viszálykodásait a Huszárt helyettesítő magyar főkapitány-helyettes, Békásy Miklós sem tudta megfékezni.13
10 Erre azért is különösen nagy szükség volt, mert januárban Hans Uhrmüller német gyalogos zászlóalját Pápáról Kanizsára vezényelték, így német őrség nem maradt a várban. ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 193. fol. 140., fol. 261. és fol. 282.
11 Priam Pápára küldésére: Uo. fol. 323. (júl. 10.) és Uo. Exp. Bd. 192. fol. 441. (júl. 13.) Huszár megbízása a vár védelmezésével: Uo. Reg. Bd. 193. fol. 328.
12 TAKÁTS, 1928. 330. és ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 193. fol. 333.
13 A Haditanács fennmaradt iktatókönyve a főkapitány-helyettest „Behezi” Miklósnak említi. Uo.
fol. 337. Az igen torzult névalak alatt azonban biztosan az a Békásy Miklós értendő, akinek egy 1594. február 7-én Pápán kelt magyar nyelvű levele fennmaradt az utókorra. (HL TGy 1594/20.) Ugyanekkor Wathay Ferenc önéletírásában az alább említendő Thury Farkast nevezi „kapitányképének”. NAGY Laj., 1976. 145.
14A pápai őrség Győr elestéig ennek ellenére aligha foglalkozott a vár feladásának gondolatával. Sőt huszárkapitányai – akik közül ez időszakból név szerint Thury Farkast és Nagy Jánost ismerjük14 – portyáikkal igyekeztek minél hatékonyabban megzavarni az oszmán sereg felvonulását, illetve élelem- és takarmány-utánpótlását. Ezen tevékenységük – úgy tűnik – meglehetősen sikeres lehetett, hiszen Szinán nagyvezír végül a portyázásban és az ellenséges területek felprédálásában legjártasabb bajnokait, a tatárokat volt kénytelen ellenük küldeni. Azok azután egy alkalommal sikerrel csalták lesre az ismételten kimerészkedő pápaiakat, jelentős veszteséget okozva nekik – miként maga a tatár kán, Gázi Giráj jelentette: „Úgy megvertük őket, hogy jobban már nem is lehetett volna …”15
14 Okmánytár No. 5.
15 A pápai huszárok portyáira és a tatárok lesvetésére: Uo. No. 1.
Győr szeptember 29-én történt elvesztése16 bizonyára nemcsak a császárvárosban, hanem a pápai végvárban és a Balaton-felvidék kisebb erősségeiben is óriási riadalmat okozott. Mindezt csak növelte, hogy Gázi Giráj kán egy bizonyos Malkocs agával levelet intézett a vár védőihez, melyben tudatta Győr elfoglalását és feladásra szólította fel őket.17 Egyezkedésre mégsem került sor, hiszen a nemrég oda vezényelt német gyalogok nyomására18 az őrség október 3-án virradatra üresen hagyta a várat. 15Így az a ritka eset fordult elő a háború történetében, hogy a tatárok egymaguk „foglaltak el”, majd szálltak meg ideiglenesen egy ellenséges erődítményt. Pápát ugyanis október közepéig a kán katonái őrizték, akik közül később többen a vár rendes őrségében is helyet kaptak. Emellett közülük mintegy ezren ugyancsak a vár környékén vonultak téli szállásra, óriási károkat okozva a vidék keresztény lakosságának. A végvárba ugyanekkor Haszán ruméliai beglerbég rendelt helyőrséget, élén az egykori szegedi, majd szigetvári szandzsákbéggel, Idriz pasával.19
16 Győr elestének eseményeire és következményeire lásd részletesen: MOHL, 1913. és HAUSMANN, 1983.
17 „Ha ti is megadjátok a várat, megkegyelmezünk nektek, ha nem, Allahra esküszünk, biztosak lehettek abban, hogy mindannyiótokat levágunk.” Okmánytár No. 1. Vö. Kâtib Çelebi pontatlanabb értesüléseivel: Uo. No. 2.
18 Mindez az említett magyar lovaskapitányok 1595 januárjában kelt igazolóleveléből valószínűsíthető, mely arról emlékezik meg, hogy Andreas Rietman német gyalogoskapitány „semmiféle olyan dologban, mely a Pápáról való kivonulást illeti, nem esküdött össze a német katona urakkal.” Uo. No. 4. A német gyalogokkal egyébként Pápára rendelésüket követően rengeteg probléma volt, hiszen Huszárnak sem engedelmeskedtek, de kapitányaik sem tudták megfékezni őket, főleg a magyarok ellen végrehajtott kihágásaiktól. ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 193. fol. 330–331.
19 IVANICS, 1994. 80–81., DÁVID, 1995. 283. és Okmánytár No. 2.
A pápai őrséghez hasonlóan Győr feladásának hírére a Bakony szívében fekvő Csesznek és a többi kisebb balatoni végház katonasága hasonlóképpen megfutott. Mindez azonban törvényszerűen adódott az újonnan kiépült végvárrendszer sajátosságaiból. A végvidékek kisebb várai ugyanis – melyek legfőbb feladata a török portyák ellenőrzése és feltartóztatása, illetve az ellenséges fősereg időleges lekötése volt – hatékonyan csakis főváruk elvesztéséig funkcionálhattak. Szigetvár eleste ezért hasonlóképpen eredményezte 1566-ban a teljes somogysági várövezet, majd Kanizsa 1600. évi bukása szintén az egész végvidék oszmán uralom alá kerülését. Ekként 1594 októberének közepére a győri végvidéknek, azaz a császárváros előretolt védőbástyájának, már minden egyes erőssége török fennhatóság alatt állt. Mindez Bécs, Alsó-Ausztria és Nyugat-Magyarország számára óriási traumát okozott, a török hadvezetés számára ellenben páratlan lehetőséget kínált az örökös cél, a császári rezidencia elfoglalására.
Jóllehet a Haditanács nyilvánvalóan tisztában volt a pápai őrség kitartásának lehetőségeivel, a Hardegg győri főkapitány megbüntetését szorgalmazók – köztük a vár felmentésének elmaradásában legkevésbé sem vétlen Mátyás főherceg – nyomására a véghelyeiket elhagyó magyar kapitányok sem kerülhették el felelősségre vonásukat. 1594. november 24-én végül határozat született a pápai tisztek őrizet alá vételéről,20 majd egy hónappal később maga Mátyás főherceg idézte január közepére Bécsbe, a város fala mellett kijelölt helyen tartandó nyilvános haditörvényszéki tárgyalásra 16mindazokat a magyar fő- és vicekapitányokat, illetve végváriakat, akik Győr, Szentmárton és Tata idő előtti feladásában, továbbá Pápa, Vázsony, Devecser és Tihany várainak elhagyásában részesek voltak.21 Ez az intézkedés azonban súlyosan sértette a magyar rendek régi kiváltságait, a végvárak feladóinak tette ugyanis a magyarországi diéták XV. századi rendelkezéseinek (1462: 2. tc. 10. §. és 1495: 4. tc. 9. §.) és Werbőczy István nevezetes Hármaskönyvének megfelelően a hűtlenség (nota perpetuae infidelitatis) esetei közé tartozott, azaz a felette való ítélkezés a rendek privilégiuma volt. Mátyás főherceg és a Haditanács ezért a háború közepette nem vállalta a velük való felesleges politikai konfliktust és ezt követően elállt a magyar várfeladók Bécsben történő megbüntetésétől. Ugyanakkor határozottan elutasította a felbátorodott rendek azon kérelmét, hogy az idegen Hardegg főkapitány felett is ők hozzanak a pozsonyi diétán ítéletet. Az egymás jogkörének korlátozására irányuló próbálkozások után azonban a központi hadvezetés és a rendek közötti egyensúly ez esetben is helyreállt. Ekként a megszilárdulóban lévő gyakorlatnak megfelelően a győri főkapitány felett 1595 elején Bécsben az Udvari Haditanács által delegált haditörvényszék, míg a magyar várfeladók felett február végén a pozsonyi diéta különleges bírósága hozott ítéletet.22
20 ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 192. fol. 191.
21 Okmánytár No. 3. Vö. még SZAKÁLY, 1994. 130.
22 Minderre részletesen lásd PÁLFFY, 1998. Vö. még HAUSMANN, 1983. 194–200. és MOHL, 1913. 31–37.
Az országgyűlés törvényszékének főbírói (supremus iudex) tisztét Mátyás főherceg rendelkezésének megfelelően Fejérkövi István helytartó töltötte be, a vádat pedig az uralkodó nevében Andreasich Mátyás királyi jogügyigazgató (causarum regalium director) képviselte. A Pápát feladó végváriak elleni vádirat elsősorban azt hangsúlyozta, hogy a védők az élelemmel és hadianyaggal ellátott, valamint katonasággal is jól felszerelt erősséget mindenféle ostrom vagy roham nélkül, „utasításukat, reverzálisukat és hazájuk iránti hűségesküjüket megsértve …, Magyarország és a szomszédos tartományok igen nagy kárára” adták fel az ellenségnek.23 Noha ez valóban igaz volt, hiszen a végvárak kapitányai és a vitézlő nép tagjai felfogadásukkor fogadalmat tettek, 17hogy a rájuk bízott várat utolsó csepp vérükig védelmezik, Pápa őrségének mégis minden egyes tagja elkerülte az ilyen bűntettért járó halálos szentenciát. Huszár Péter főkapitányt természetesen nem vonhatták felelősségre, hiszen őt maga a főherceg rendelte Pápáról a keresztény táborba.24 Ugyanakkor azon magyar, illetve német lovas- és gyalogoskapitányok ellen sem járhattak el különleges szigorral, akik egyrészt feladatkörükből következően megfelelően sem feleltek a vár védelméért, másrészt ők – miként 1595. január 14-én Sopronban kelt igazolólevelükben állították25 – „életük utolsó pillanatáig” készek voltak annak megoltalmazására. Végül azonban a német gyalogok nyomására kénytelenek voltak elhagyni a várat, ezt azonban példamutató módon, utolsóként tették meg.
23 Okmánytár No. 5.
24 Főkapitányi tisztét a vár elestével természetesen elvesztette, ezért október 16-án már arról érdeklődött a Haditanácsnál, hogy hol kívánják a jövőben alkalmazni. ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 192. fol. 392.
25 Okmánytár No. 4.
A magyar rendek 1595. február 25-én az ország törvényeinek megfelelően végül pusztán Palota, Tata, Szentmárton és Veszprém várainak elárulóit „tették hítlenné és ítélték halálra”.26 Palota főkapitányát, Ormándy Pétert még 1593-ban maga Hardegg generális vetette fogságba és indított ellene peres eljárást, Győr elvesztését követően pedig Tata és Szentmárton kapitányai, Paksy György és Zádory János is őrizet alá kerültek. Rajtuk kívül még Veszprém várának – a török fogságot pusztán különleges szerencséjének köszönhetően elkerült – főtisztjét, Eörsy Pétert27 ítélték fejvesztésre.28 Míg azonban az esküjét megszegő győri főkapitány életének – 18az ellene számos elemében koncepciósnak minősíthető per lefolytatása után – 1595. június 16-án a bécsi Am Hof téren valóban a hóhér pallosa vetett véget, a magyar kapitányok mindannyian uralkodói kegyelemben részesültek.29 A Veszprém elvesztéséért ténylegesen felelősségre aligha vonható Eörsy hamarosan visszanyerte szabadságát, Paksy és Zádory halálbüntetését pedig 1596 nyarán végül két esztendeig tartó szolgálatra mérsékelték, melyet saját költségükön kellett a bányavidéki végvárak egyikében teljesíteniük.30 Hardegg bűnbakká történt kikiáltását követően ugyanis maga a Haditanács és az uralkodó sem tartotta szükségesnek a határ menti hadviselésben kiváló érdemeket szerzett magyar főtisztek kivégzését – márcsak azért sem, hiszen például Pápa védői a tatárok által elkerülhetetlen lekaszabolásuk helyett épségben jutottak el a Rábától védettebb országrészre, hogy azután 1595-től a királyi véghellyé előlépő sárvári várban teljesítsenek újra szolgálatot.
26 KUBINYI, 1876. 167–168.: No. CLXXIX. (A levél tévesen 1596-ra datálva! 1594 ősziként említi: VERESS D. Cs., 1983. 143.)
27 Ferdinand Samaria veszprémi főkapitánnyal és a Pápa történetében még oly fontos szerephez jutó Georg Andreas von Hofkirchen német kapitánnyal ellentétben Eörsy nem került az oszmánok kezébe, sőt 1594-ben, Győr elfoglalásakor lovaskapitányként szolgált a végvidék központjában, a következő esztendő elején pedig Óvár várában. Itt vette őrizetbe a Haditanács parancsára 1595 januárjának végén Siegmund Hager főkapitány, hogy azután február 25-re Pozsonyban állítsa elő a rendek bírósága előtt. 1594: ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 191. fol. 319. és Uo. Exp. Bd. 192. fol. 387.; 1595: Uo. Reg. Bd. 195. fol. 82.
28 „Paxium, Ormandium, Orsium ac Iohannem Zadorium, qui Tatam, Palotam, Besprinium et Montem Sacrum Pannoniae Turcis capienda deseruerant, quamquam in comitiis centumvirali iudicio damnatos, dimitti liberos iussit.” ISTVÁNFFY, 1622. 655.
29 Március 2-án, azaz még Hardegg végső elítélése előtt benyújtott perújítási kérelmüket azonban visszautasították. ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 194. fol. 242. Vö. még. Uo. fol. 355. (Károly burgaui őrgróf és Karl von Mansfeld június 21-én közbenjártak az uralkodónál a kegyelemért.)
30 Uo. Reg. Bd. 197. fol. 241. és fol. 245. (júl. 27. és aug. 8.) Hasonló büntetést kapott még Saffarith Mihály is.
