A végvár története az 1594–1597. esztendőkben, különös tekintettel a töröktől való visszafoglalására
A végvár története az 1594–1597. esztendőkben, különös tekintettel a töröktől való visszafoglalására
Mollay Károly tanár úr emlékére
„Isten adja, hogy … írhassam kegyelmednek Pápá[t] magyar kéznél lenni, kit hiszek is, hogy [Isten] ő Sz[ent] F[ölség]e rövid nap meg is ad. Gyalogunk még [ez] ideig egyszer ennyire friss, vidám és egészséges nem volt, mint mostan vagyon. Egynéhány féle nemzetség: olasz, vallon, francúz, spanyol, német és magyar, melyek országunknak szabadulása mellett egymáshoz való képest nagyot fognak próbálni, egymásszeretők, Istenfélők … Mi erre az földre, Isten segítsége velönk lévén, hamar időn várat is veszünk, mert mai nap Pápát is megszállottuk és az vármegyék is velönk vannak, mind lovagival és gyalogival egyetemben.”1 Dersffy Ferenc ezekkel a bizakodó szavakkal örvendeztette meg 1597. augusztus 13-án, a török kézben lévő pápai végvár körülzárását követően, Thurzó Györgyöt, Magyarország későbbi nádorát (1609–1616). A könnyűlovas-kapitány reménykedése hamarosan tényleg valóra vált. 1597. augusztus 20-án a soknemzetiségű császári sereg – a város előző napi elfoglalását követően – feladásra késztette a várba visszaszorult török helyőrséget. Ezzel Pápa közel három esztendeig tartó oszmán uralma véget ért.
1 Okmánytár No. 27.
Az 1597. esztendő sorsdöntő eseménye avagy pusztán mellékepizód az elhúzódó török háború történetében? – adódik a lényeges, ugyanakkor már-már sematikussá vált kérdés az esemény értékelésére vállalkozó kutató számára. Természetesen jelen tanulmány sem kerülheti meg ennek megválaszolását, ezért a történteket nyomon követve az alábbiakban magunk is igyekszünk reális értékelést nyújtani arról, milyen szerepet játszott Pápa visszavétele az úgynevezett tizenötéves háború (1591–1606) eseményeinek alakulásában. Tanulmányunk célja mégsem az, hogy pusztán erre a kérdésre keresve a választ, 8szaporítsa azoknak az általános összefoglalásoknak és az elmúlt két évtizedben megjelent tanulmányoknak a sorát, melyek kizárólag nyomtatásban megjelent források alapján próbálták tisztázni, illetve értékelni a háború egy-egy kiemelkedőbb eseményét. Ehelyett, pontosabban emellett ugyanis – eddig kiadatlan, főleg a bécsi levéltárakban fennmaradt iratok alapján – Pápa visszafoglalásának példáján egyrészt azokat a nehézségeket kívánjuk bemutatni, melyekkel a bécsi katonai vezetésnek az évről évre vezetett hadjáratok idején kellett minduntalanul megküzdenie, a katonaság toborzásától kezdve annak ellátásán át az egyes akciók során felmerülő számtalan egyéb probléma megoldásáig. Másrészt azt is vizsgálni szeretnénk, milyen megterhelést jelentett Magyarország lakosságának egy-egy hasonló vagy – hiszen azt már most hangsúlyozni szeretnénk, az 1597. évi pápai expedíció közel sem volt a hosszú háború folyamán a legnagyobb erőket megmozgató – még nagyobb hadjárat. Úgy véljük, csakis ilyen jellegű kutatásokkal tárhatók fel részletesen azok az okok, melyek valóban megmagyarázhatják, miért járt igen hosszú időre Magyarország számára a tizenötéves háború oly súlyos következményekkel. Egyszóval a kevéssé ismert köztörténeti események rekonstruálása mellett az 1597. évi hadjárat „háttértörténetébe” és a háború mindennapjaiba szeretnénk elkalauzolni az olvasót.
A pápai expedíció bemutatását megelőzően azonban – kötetünk célkitűzéseinek megfelelően – egy-egy rövidebb fejezetben a pápai végvárnak a török elleni védelmi rendszerben elfoglalt helyét, majd 1594. évi elestének, továbbá három esztendeig tartó oszmán fennhatóságának történetét ismertetjük. Azt kívánjuk bemutatni, milyen szerepet töltött be a háborút megelőzően az Udvari Haditanács védelmi, illetve utóbb az oszmán hadvezetés támadó koncepciójában Pápa erőssége. Végezetül az 1594 és 1597 között eltelt időszak pápai eseményeit bemutató tanulmányunkkal és az okmánytárban közzétett forrásokkal azokhoz – a még mindig szerfelett lassan haladó – alapkutatásokhoz szeretnénk hozzájárulni, melyek elvégzését követően egyszer valóban elkészülhet a XVI–XVII. század fordulójának európai jelentőségű magyarországi eseménysorozatát feldolgozó monográfiája.2
2 A háború diplomáciai hátterét és az egyes európai államok ezen időszakbeli török politikáját ugyan nemrég vaskos monográfia mutatta be (NIEDERKORN, 1993.), a másfél évtizednyi hadakozásról
azonban még nem készült összefoglaló, noha ezt már 1883-ban sürgette Felix Stieve (STIEVE, 1883. 247.: 1. jegyz.). Alfred Loebl a múlt század végén ugyan nekifogott az események alapos rekonstruálásának, de a háborúskodás előtörténetének feltárásán kívül nem futotta erejéből (LOEBL, 1899.). Ugyanakkor az úgynevezett hadügyi forradalom magyarországi jelentkezését vizsgálva, néhány éve Kelenik József számos figyelemre méltó jelenséget tárt fel, elsősorban a császári és a magyar alakulatok fegyverzetének a kor kívánalmainak megfelelő voltára vonatkozóan (KELENIK, 1991/1. és KELENIK, 1991/2.). Végezetül nem feledkezhetünk meg Eugen Heischmannnak az egyes katonai egységekre és vezetőikre vonatkozó, igen gazdag munkájáról, melyet a magyar történetírás ez ideig oly méltatlanul mellőzött. HEISCHMANN, 1925.
