A legszűkebb ösvényen: Az erdélyi fejedelemség
101A legszűkebb ösvényen: Az erdélyi fejedelemség
1585 nyarán Gyulay Pál, Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király egyik legbefolyásosabb tanácsosa utasítást állított ki Sibrik György váradi főkapitány részére. Az instrukció egyik pontja – a fejedelemség partiumi kulcsa, a váradi főkapitányság példáján – szemléletesen összegezte a két világbirodalom szorításában létrejött Erdély szerepét: „Az mi az kapitányság dolgát ő magában nézi, abban az én ítéletem szerint első tekintet az helynek állapotja, ki két szomszédság, német és török között vagyon. Ennek egyike igen praktikás, másika igen hatalmas nemzetség. Úgy viselni magát az embernek ezekhez, hogy egyik miatt se valljon kárt, nem kicsiny okosság.” A 16. század második felétől az önálló útra lépett fejedelemség uralkodói akár politikai hitvallásuknak is tekinthették a fenti sorokat. A praktikás és a hatalmas nemzetség birodalma közötti ügyes politizálás azonban pusztán nagyon szűk ösvényen volt lehetséges. Az elkövetkező másfél évszázadban ezért kevés fejedelemnek (a 16. században Báthory Istvánnak, a következőben pedig Bethlen Gábornak) adatott meg az a kedvező külpolitikai helyzet, hatalom és tehetség, melyeket kihasználva az igen szűk mozgásteret tágítani tudták. Erdély ugyanis az oszmánok számára továbbra is megmaradt bármikor kijátszható adunak Bécs irányában való hódításaik elősegítéséhez. A Habsburgok számára viszont – éppen ezen fenyegető veszély következtében – a korábban mindenáron egyesítendő tartomány az 1556 utáni két évtizedben ellenséggé vált.
Az egyesítendő országrészből az ellenségig
A fejedelmi politizálás lehetőségei
Erdély berendezkedésének jellegzetességei
A széttagoltság előnyei és hátrányai
