Kitérők: harmadik utas önjelöltek
97Kitérők: harmadik utas önjelöltek
Nem Fráter György volt az egyetlen, akit a Mohács utáni zűrzavaros évtizedekben egyik vagy másik nagyhatalom kiiktatott a magyar közéletből. Az ügyes politikust már akkoriban is pusztán egy hajszál különböztette meg a gátlástalan kalandortól. Az idegen Grittin kívül voltak olyan magyar politikusok, akik a Ferdinánd és Szapolyai kínálta alternatívák mellett harmadik utat kerestek. A magyar trónt – vagy legalább az ország egy részének irányítását – ők szintén török támogatással kívánták megszerezni. Céljaik elérésében elsősorban saját felemelkedésük és anyagi gyarapodásuk, s nem a három részre szakadt ország valódi érdekei vezérelték őket. Perényi Pétert, a Gárdonyi által hiteltelenül nagyra értékelt Török Bálintot és Majláth (Majlád) Istvánt ezért nevezhetjük a korszak harmadik utas önjelöltjeinek.
Közülük a leggátlástalanabb politizálás a birtokszerzési és hatalomvágytól majd szétpukkadó Perényit jellemezte. Pedig Mohács előtti pályája nem ezen az úton indult. 1519-től több mint fél évtizedig az ország védelme szempontjából legfontosabb temesi végek parancsnoka volt. A vereség után azonban tüstént felismerte, a zűrzavarban szinte bármit megszerezhet magának. Sárospatakra közeli Abaúj megyei váraiból már biztosan régóta szemet vetett, hiszen a mohácsi mezőn még temették a holtesteket, amikor Perényi már elfoglalta az elesett Pálóczy Antal birtokát. Ezt követően jogtalan szerzeményét már csak „törvényesítenie” kellett. Mivel Magyarországnak hamarosan két uralkodója lett, előbb egykori koronaőrtársánál, János királynál tette meg ezt. Persze „hűségéért” a birtokok nem voltak elegendőek. Mellette még az erdélyi vajdaságra is igényt tartott. 1527 őszén viszont már – adujával, a Szent Koronával – Ferdinánd táborában legyeskedett, ugyancsak a fenti célok által vezéreltetve. Számításai beváltak: a Habsburg uralkodónak tett új fogadalmáért tőle is megkapta a sárospataki uradalmat és a Királyhágón túli vajdaságot.
Perényi a későbbiekben sem volt az az ember, aki sokáig kitartott korábbi meggyőződése mellett. 1529 augusztusában történt elfogatása után Szülejmán a Szent Koronával együtt Szapolyaira bízta sorsát. János király – a szultánhoz hasonlóan – megkegyelmezett neki. Később 98mindketten belátták, óriási hibát követtek el. Perényi célja ugyanis nem volt más, mint annak a jelvénynek a saját fejére tétele, amelynek hosszú ideig őre volt. Úgy vélte, ehhez a törökök segítségével – akár Szapolyai letétele árán is – elvezethet útja. Gritti uralma alatt azonban az úgynevezett király nélküli részgyűléseken (1531–1532) hiába próbálkozott, ereje nem volt összemérhető a szintén trónra törekvő kormányzóéval. De hiába vonult a kőszegi hadjárat kezdetén a szultáni táborba, hogy ott feltétlen hűségéről biztosítsa pártfogóját, Ibrahim nagyvezírt és magát a szultánt. Szülejmán őt újra János királynak adta át, sakkban tartására pedig 1533 áprilisában még fiát, a hétéves Ferencet is Isztambulba vitette. Összeharácsolt vagyona mégis az ország egyik leggazdagabb emberévé tette, melyből Sárospatakon – hatalmát reprezentálandó – jól erődített, ékes reneszánsz lakótornyot építtetett. Életének talán ez volt egyetlen dicséretre méltó cselekedete.
A megrendíthetetlen önbizalmú nagyurat a szultán még fia körülmetéltetésével sem tudta móresre tanítani. Nem véletlenül gerjedt egyszer olyannyira haragra a dívánban neve hallatán: „A világ teremtése óta – mondta Szülejmán – nem volt és nincs is nagyobb áruló a földön, mint amilyen Perényi Péter. Kétszer árult el engem, elárulta János királyt, elárulta a németek királyát, elárulta saját fiát, saját vérét, aki a markomban van.” De Perényi gaztettei ezzel még nem értek véget. Szapolyai halála után úgy vélte, most a törökök támogatása mellett egyúttal Ferdinánd király segítségét is felhasználhatja a keleti országrész megszerzéséhez. Újabb pártváltása fejében tucatnyi birtokot, a kancellári és az országos főkapitányi posztot, valamint birodalmi hercegi rangot követelt, hogy csak legfontosabb feltételeit említsük. Buda elfoglalásában mégsem segítette az elnyert főkapitányság, mert Fráter György résen volt és megelőzte. A magyar fővárosba már sohasem tehette be lábát, de küldöncei révén annak török megszállását követően is állandó kapcsolatban maradt a pasákkal. Kétkulacsosságát még akkor sem adta fel, midőn 1542-ben királya nagy serege – az általa irányított magyar csapatokkal együtt – Pest és Buda visszavételére vonult. A királyi főkapitány informálta a megtámadottakat a keresztény sereg terveiről. Árulása Ferdinánd számára utolsó csepp volt a pohárban. Perényi hosszú rabságba került, ahonnan csak halála előtt néhány héttel szabadult.
99Vetélytársát, Török Bálintot Szülejmán jutatta hasonló sorsa. Buda elfoglalása után 1550. évi haláláig Török az isztambuli Héttorony foglya volt. Pályája sok tekintetben hasonlított a sárospataki nagyúréhoz. Noha Mohács előtt Mária királyné bizalmasa volt, 1526 őszén útja János király táborába vezetett. Temesi ispáni tisztében egy esztendővel később – Perényihez hasonlóan – viszont már őt is Ferdinánd király erősítette meg. Mindeközben óriási ambícióval törekedett újabb és újabb birtokokat szerezni. Atyai öröksége, Szigetvár mellett 1535-től már Pápa vára, sőt egy esztendővel későbbi újabb pártváltása után hamarosan az erdélyi Hunyad uradalma, Debrecen városa (bár csak zálogban), valamint Gesztes, Somogyvár és Csurgó erősségei is birtokában voltak. Hatalma olyannyira jelentős volt, hogy az 1541. évi török haditerv az első helyen tartotta félreállítandónak. Az oszmánok helyzetfelmérése megfelelt a valóságnak. A Bécs felé vezető Duna menti hadiút vidékén Török Bálint volt az úr. Még azt is megtehette, hogy személyes vetélytársával, Ferdinánd király győri könnyűlovas-kapitányával, a szerb származású Bakics (Bakith) Pállal szabályos magánháborút folytasson a Balatontól északra fekvő területeken.
Hatalma csúcsán, az 1530-as évek második felében már ő is a királyi koronáról álmodozott. A török támogatás érdekében ezért mindenre hajlandó volt. 1537 őszén ő látta el az Eszék mellett Hans Katzianer király főhadparancsnok ellen felsorakozó, szendrői bég vezette oszmán csapatokat, s járult hozzá ezzel a Habsburg sereg legyőzéséhez. Azt hitte, a magyarországi eseményeket szemmel tartó bég segítségével Szapolyai halála után megszerezheti a legfőbb hatalmat. A kormányzói poszton azonban Fráter Györggyel és Petrovics Péterrel kénytelen volt megosztozni. Bálint úr ezzel nem elégedett meg. A csecsemő János Zsigmond mellett valószínűleg a szultán egyedüli helytartója szeretett volna lenni. Ennek érdekében 1541-ben nyíltan az oszmánok pártján lépett harcba, segítvén felvonulásukat és a Budát ostromló királyi csapatok szétverését. Szülejmán mégsem volt hálás szolgálatáért. Bár 1536 őszén – egy orgyilkos merénylettel – Ferdinánd király parancsára már Bakics Pál is megpróbálkozott félreállításával, ezt végül Buda alatt a szultán váltotta valóra. A bécsi céljainak útjában álló nagyurat ő iktatta ki örökre a magyarországi politika színpadáról.
100Erdélyben egy hónappal korábban hasonló sorsa jutott Majláth István vajda is, aki élete utolsó évtizedét Török Bálint szomszédjaként tengette Márvány-tenger partján lévő cellájában. Bár Perényivel és rabtársával sem hatalma, sem tehetsége tekintetében nem volt összemérhető, János király halála után – Balassa Imre segítségével – mégis megpróbálkozott azzal, hogy Erdélyt saját kormányzása alatt önálló országgá tegye, s talán Ferdinánd király hatalmába juttassa. Kezdeti sikere ellenére mozgalma halálra volt ítélve, hiszen Szülejmán nem tűrte el, hogy akaratával szemben a vajdaság önálló államiságra lépjen vagy esetleg fő ellenfele kezébe kerüljön. Péter moldvai vajda a szultán parancsára 1541 júliusában török segédcsapatokkal vonult ellene. Majláth törekvése ezzel megpecsételődött, Fogaras melletti fogságba esésével pedig élete sanyarú rabsággá vált.
Még csúfosabban végezte a Horvátországot a szultánnak vazallus fejedelemségként felajánló Hans Katzianer. Ferdinánd király egykori sikeres hadvezére 1537 október elején, Gara (Gorjan) mellett elszenvedett súlyos veresége után egy esztendő alatt hihetetlen végletekbe sodródott. Felelősségre vonása elől előbb Bécsből Horvátországba szökött, majd János király pártján próbált menedéket találni. Csakhogy a frissen megkötött váradi békesség miatt Szapolyainak az adott pillanatban nem volt rá szüksége. Néhány hónap múlva ezért Katzianer már Török Bálint mellett találta magát, aki – ameddig hasznosnak ítélte – gátlástalanul használta fel saját pozíciói erősítésére. Végül azonban sorsára hagyta, így Katzianernek alig maradt más választása, minthogy a török pártján keressen kiutat kiszolgáltatott helyzetéből. Az összeesküvővé vált főtiszt e cselekedete már a magyar uralkodó horvátországi hatalmát veszélyeztette. Ferdinánd király ezért végső lépésre szánta el magát. A későbbi szigetvári hős, Zrínyi Miklós és testvére, János orgyilkos merényletben végzett az egykori hadvezérrel.
