Gyarapodó iskolák és értelmiség

Teljes szövegű keresés

Gyarapodó iskolák és értelmiség
A magyar nyelv és irodalom első virágkorának, a könyvnyomtatás elterjedésének, a humanizmusnak és a reformációnak köszönhetően az olvasás és írás terén a 16. század legvégére gyökeres változás következett be. Noha nem szeretnénk túlértékelni ennek az átalakulásnak a jelentőségét, mégis úgy véljük, hogy az olvasás mellett az írás is egyre jelentősebb tért hódított a társadalom szélesebb rétegei körében. S a következő évszázadban a fejlődés a kiválóan lerakott alapokon csaknem töretlenül folytatódott tovább. Bár a parasztság és a szegényebb 238nemesség körében természetesen még igen hosszú ideig jelentős tömegek nem értettek a betűvetéshez, az olvasás és az írás elsajátítása iránt e csoportokban is megvolt az igény. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a 17. század eleji Magyarország már eljutott arra a fejlődési szintre, hogy akinek szüksége és igénye volt az olvasás- és írástudásra, az ezt alapszinten már viszonylag könnyen elsajátíthatta. Ez pedig a középkor végi állapotokhoz képest óriási eredmény volt.
Ebben az igen jelentős változásban a fenti folyamatok mellett meghatározó szerepe volt az iskoláztatás fejlődésének. Noha a köztudat általában úgy véli, hogy a majd minden településre kiterjedő népoktatási szervezet kizárólag a reformáció jegyében épült ki, valójában az alapok már a későközépkorban megvoltak. A plébánosok ugyanis már a 15–16. század fordulóján gyakran alkalmaztak tanítókat. E szerény kezdemények után a valódi változást mégis kétségkívül a reformációval együtt járó fejlődés hozta meg. Korszakunk végére mind a királyságban, mind Erdélyben, de még a ritkábban lakott hódoltságban is, igen megszaporodott a falusi és városi templomok mellett működő kisiskolák száma. Ezekben a diákok főként a latin és a magyar írás–olvasásban szereztek jártasságot és vallási alapismereteket sajátítottak el, a tanítás a korban ugyanis szervesen összekapcsolódott a prédikációkkal. A kisiskolák közé sorolhatjuk az említett végvári seregiskolákat is, melyek szintén kiváló bizonyítékai annak, hogy még a kifejezetten a fegyverforgatásból élők körében is megvolt az igény az írástudásra, a művelődésre és az iskoláztatásra.
Az alapfokú intézményekből továbbtanulók a városi iskolák gimnáziumaiban és e században még főként a különféle felekezetű protestáns kollégiumokban (Debrecen, Sárospatak, Pápa, Eperjes, Nagyvárad, Gyulafehérvár, Marosvásárhely, Kolozsvár, Brassó stb.) gyarapíthatták tovább ismereteiket. A nagy számban nyomtatott tankönyvek elsősorban ezen iskolák tanulói körében voltak kelendőek. A tridenti zsinat után meginduló katolikus megújulás eredményeként – a káptalani iskolák mellett – pedig már létrejöttek az első jezsuita kollégiumok (Nagyszombat, Kolozsvár, Vágsellye) is. Egyeteme ugyanakkor Pázmány Péter 1635. évi nagyszombati alapításáig nem volt Magyarországnak. Ennek létrehozásához 239sajnos a 16. században sem a politikai, sem az anyagi feltételek nem voltak adottak.
Mindez mégsem vált egyértelműen az ország kárára, sőt sok tekintetben kifejezetten hasznát szolgálta. A tehetséges diákok ugyanis – akár nemesi, akár mezővárosi vagy paraszti származásúak voltak – egy-egy tekintélyesebb főúri, nemesi vagy főtiszti patrónus, valamint városuk támogatásával a korabeli Európa legkiválóbb német (Wittenberg, Straßburg, Heidelberg, Tübingen, Jéna stb.), svájci (Zürich), itáliai (Padova, Bologna), ausztriai (Bécs, Graz), lengyelországi (Krakkó), sőt még angliai (Oxford, Cambridge) egyetemeire is eljuthattak. A felsőfokú oktatási intézmények mellett a birtokos nemesség és a végvári tisztek gyermekeinek egy része középfokú tanulmányait is külföldön folytatta – többen (mint neves Thury György fia; a későbbi egri főkapitány, Nyáry Pál vagy a távoli Erdélyből a történetíró Gyulaffy Lestár) tanultak például az alsó-ausztriai rendek bécsi tartományi iskolájában. A nyugati egyetemrejárás (peregrinatio academica) elévülhetetlen szerepet játszott abban, hogy a szétszakadozott Magyarország megmaradhatott Európa szellemi vérkeringésében. A kontinens legfontosabb szellemi műhelyeiben „feltöltődött” diákok ugyanis szinte kivétel nélkül hazatértek, majd gyakran egy-egy napjainkban már alig ismert királysági, erdélyi vagy hódoltsági település iskolájában adták át ismereteiket és művelték tovább – Európa szellemi óriásaival levelezve – tudományukat. A 16. század utolsó három évtizede többek között éppen ezért volt a koraújkori Magyarország művelődésének aranykora.
Mindezen folyamatok eredményeképpen a 16. századi Magyarországon a korábbi évszázadoknál sokkal jelentősebb arányban növekedett az értelmiségi réteg. A reformáció elterjedése, majd a katolikus megújulás megkezdődése következtében számottevően gyarapodott az egyházi értelmiség, melynek tagjai – a fentiekben bemutatott irodalmi–nyomdászati tevékenységüknek köszönhetően – a világi művelődés területén is alapvető szerepet játszottak. A királyság és az erdélyi fejedelemség önálló igazgatásának és igazságszolgáltatásának létrejöttével ugyanakkor a hivatali és jogtudó értelmiségiekből is egyre nagyobb számban volt szükség. E réteg képviselőiről azonban – miként a 16. századi igazságszolgáltatás fejlődéséről – sajnos csak meglehetősen szórványos információkkal 240rendelkezünk. Kutatásuk mégis igen szükségesnek tartható, hiszen az már a töredékes adatokból is látható, hogy e csoport utánpótlását elsősorban a városi és a vármegyei értelmiség biztosította. Mivel pedig a koraújkori Magyarországon igen meghatározó volt a szokásjog szerepe, az értelmiség latinul és magyarul olvasni–írni tudó alsóbb rétegei jogi ismereteiket vármegyei, városi, végvári vagy uradalmi szolgálatuk folyamán a mindennapi életben sajátították el. A jogi ismeretek iskolában vagy gyakorlatban való megszerzésének szintén fontos szerepe volt, az értelmiség különböző csoportjaiba való bekerülés ugyanis kiváló felemelkedési lehetőséget kínált az alacsonyabb sorból származók részére.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem