A vilájet megszervezése, közigazgatási beosztása és stratégiai szerepe
A vilájet megszervezése, közigazgatási beosztása és stratégiai szerepe
A közfelfogás a Temesközt úgy tartja számon, mint amit az oszmánok 1552-ben csatoltak birodalmukhoz. Az utóbbi évek kutatásai azonban felhívták a figyelmet arra, hogy Buda 1541. évi elfoglalásakor Szülejmán szultán a Temesközt és Erdélyt már mint „szandzsákokat” adományozta Petrovics Péternek, illetve János Zsigmondnak. Mint 1991-ben megjelent könyvemben kifejtettem, ez a lépés a Tiszántúl és Erdély török hódítását hivatott előkészíteni.1 Dávid Géza jóvoltából ugyanekkor vált ismertté az a török irat, amely igazolja, hogy az oszmán uralom közvetve már 1541-ben megkezdődött ezen a tájon. Ez a – Dávid szerint 1543 körül keletkezett – lista a budai vilájethez tartozó szandzsákokat sorolja fel, a következő sorrendben: Szendrő, Zvornik, Aladzsahiszár, Vulcsitrin, Pozsega, Szeged, Perényi Péter livája, Erdély és Temesvár.2 Kétségtelen, hogy az utóbbi három szandzsák inkább csak virtuális értelemben létezett, de az a mód, ahogy az oszmánok ezeket az 1540-es években kezelték (sokkal szorosabb függésben álltak, mint a későbbi erdélyi fejedelmek és vajdák), valamint az a stratégia, amit a szultáni udvar 1545-ig követett, egyértelművé teszi: a Porta e szandzsákokat a magyarországi török birtokok (vagyis a budai vilájet) szerves részének tekintette, és rövid időn belül valódi török tartományokká kívánta átalakítani őket. A Temesközt és Erdélyt csupán az mentette meg a közvetlen hódítástól, hogy az oszmán politika 1544 után hatalmas fordulatot vett: a szultáni udvar feladta a Ferdinánd kiűzésére és a Bécs elfoglalására irányuló terveket, s előbb rövid fegyverszünetet (1545), majd több évre szóló 280békét (1547) kötött a Habsburgokkal.3 Ez a kényszerű váltás tette szabaddá az utat a keleti országrész későbbi önállósodásához, az erdélyi fejedelemség kialakulásához.4
1 FODOR Pál, Magyarország és török hódítás, Bp., 1991, 107 s kk. ll.
2 DÁVID Géza, A budai beglerbégek jövedelmei és birtokai a 16. században, in Keletkutatás, 1991 tavasz, 49–50: 4. jegyzet.
3 TÖRÖK Pál, I. Ferdinánd konstantinápolyi béketárgyalásai 1527–1547, Bp., 1930. 94–111. (Értekezések a történeti tudományok köréből, XXIV/12); Ernst Dieter PETRITSCH, Der Habsburgisch-osmanische Friedensvertrag des Jahres 1547, in Mitteilungen des Österreichischen Staatsarchivs, 38(1895) 49–80.
4 Vö. FODOR P., i. m., 112–119. Az erdélyi állam létrejöttéhez újabban: SZAKÁLY Ferenc, Gazdasági és társadalmi változások a török hódítás árnyékában, Bp., 1994, 5–8 (História Könyvtár. Előadások a történettudomány műhelyeiből, 5). A török politika megváltozásában feltehetőleg Fráter Györgynek is része volt. A barát azzal, hogy a Habsburg–török összecsapások idején végül mindig a török oldalára állt, azt a hitet erősítette az oszmán udvarban, hogy Kelet-Magyarország, illetve Erdély török megszállás nélkül is megbízható kezekben van. Jól példázza ezt Szeged sorsa: 1542-ben a barát – látva a birodalmi hadak Pest alatti kudarcát – megakadályozta, hogy Ferdinánd csapatai bevonuljanak a városba, majd a következő évben hagyta elveszni azt (Erdély megmentése érdekében). L. SZAKÁLY Ferenc, Szeged török uralom alá kerülésének történetéhez, in Kelet és Nyugat között. Történeti tanulmányok Kristó Gyula tiszteletére, szerk. KOSZTA László, Szeged, 1995, 451–469.
Noha a Porta 1547 után már nem gondolt e területek megszállására, Ferdinánd király elhibázott kísérlete Erdély birtokbavételére beteljesítette a Temesköz sorsát. A törökök 1552-től nekiláttak megszervezni második magyarországi főtartományukat, s ebben figyelemre méltó eredményeket értek el. Bár itt is szembesülhettek a Budán már megtapasztalt nehézségekkel (kezdetben hátország és biztos jövedelem nélküli vilájetet kellett elkormányozniuk), ezúttal – a kisebb és zártabb területen – gyorsabban jutottak túl a szülési fájdalmakon. Két évvel a katonai hódítás után már nemcsak a közigazgatási egységek határainak kijelölésével végeztek, hanem elkészültek az első szandzsákösszeírásokkal is. (Ezek közül a temesvári és a lippai szandzsák felmérése maradt ránk). A kisebb-nagyobb zökkenők azonban itt sem maradhattak el. A vilájet megszervezésével megbízott Ahmed pasa – érthető módon – a vidék régi, természetes központját, Temesvárt szemelte ki a tartomány székhelyéül. Kászim, az első temesvári pasa azonban 1555. december 1-jén azzal az ötlettel állt elő, hogy „ha a vilájet beglerbégje Lippán állomásozna, akkor a végek kormányzása […] könnyűszerrel ellátható volna és a tartomány is felvirágoznék”.5 Az udvar az előterjesztést elfogadta, így Lippára helyeződött át a vilájet központja. Ezt az intézkedést azonban hamarosan visszavonhatták, mert mintegy két év múlva a beglerbég már ismét Temesvárott állomásozott.6
5 Istanbul, Başbakanlik Osmanli Arşivi [a továbbiakban BOA], Kepeci 214, 28. Ezt az adatot Dávid Géza szívességéből ismerem, amit ezúton is köszönök.
6 Vö. BOA, Kepeci 216/A, 106.
Hasonló, de valószínűleg huzamosabb ideig tartó átrendeződésről a 17. századból is van tudomásunk. Egy 1660-ban felvett defterben, amelyben a Várad ellen felvonuló tartományi hadseregeket és bégeket 281sorolják fel, a temesvári helyett jenői vilájet szerepel, s ennek részeként esik szó a temesvári „szandzsákról”. A defterből kiderül, hogy Hüszein beglerbég a jenői mellett a temesvári szandzsákot is hászként birtokolta, vagyis ekkor Temesvárnak még önálló szandzsákbégje sem volt. (Az itteni defterdárságot ugyanakkor nem számolták fel, de Jenőn is felállítottak egyet.)7 A korszak török elbeszélő forrásaiból régóta tudtunk a jenői beglerbégekről, de így válik világossá, hogy a jenői, illetve a temesvári vilájet valójában egy és ugyanaz. Ettől kezdve 1684-ig a tartomány kormányzói hol Jenőn, hol pedig Temesvárott tartották udvarukat, és ennek megfelelően egyszer jenői, máskor meg temesvári pasának mondták magukat. Közülük többen váltakozva használták a két elnevezést, ezért nehéz megmondani, hogy ebben a periódusban valójában hol is volt a tartomány központja. A bizonytalanság már az 1660-as évek elején ide látogató utazók leírásaiban észlelhető. Evlia Cselebi (1660) Jenőről megjegyzi: „mostanában rendelet adatott ki, hogy a temesvári pasának székhelye legyen”,8 de ennek ellenére Temesvárt tekinti a tartomány központjának.9 Ugyanezzel az ellentmondással találkozunk az 1663-ban Temesvárott megfordult Heinrich Ottendorf feljegyzéseiben is: noha ő is folyton temesvári pasáról beszél, útleírásának egyik részlete elárulja, hogy a tartomány kormányzója nem a névadó várban állomásozott.10 Ez a kettősség 1684-ben megszűnt: ettől kezdve 1693-ig, Jenő elvesztéséig egyértelműen az utóbbi vár lett a tartomány névadója és központja, míg Temesvárott ún. muháfizok („védők”) teljesítettek szolgálatot.11 Jenő bukása, majd a terület újjászervezése után a tartomány ismét visszanyerte és aztán fennállásának végéig megőrizte eredeti Temesvár vilájeti nevét.
7 BOA, Kepeci 434, 10–11. Erről a defterről l. még DÁVID Géza, A magyarországi török archontológai kutatások lehetőségei (Arad-gyulai szandzsákbégek), in Történelmi Szemle, 361–2(1994), 112.
8 Evlia Cselebi török világutazó magyarországi utazásai 1660–1664, fordította KARÁCSON Imre, Bp., 1985,2 26.
9 Uo., 44.
10 „A [temesvári] várban lakik a temesvári basa kaimekánja, azaz helyettese, mert a basa jelenleg nem volt itt és ő ügyel fel a bevételekre, a hadianyagra, az élelemre és a foglyokra”. L. HERMANN Egyed, Budáról Belgrádba 1663-ban. Ottendorf Henrik képes útleírása, Pécs, 1943, 72. és 101. Ottendorf szerint a pasa az ún. Kakaskapu közelében tartott fenn szállást (i. m., 77. és 106.)
11 Az 1660. és 1693 közötti helyzetre l. DÁVID Géza, Török közigazgatás Magyarországon. Kézirat. A szerzőnek ezúton mondok köszönetet azért, hogy használhattam munkáját.
Az említett 1660. évi defterben feltűnő lugosi-karánsebesi szandzsák történet is változatosan alakult. 1552 nyarán, Temesvár eleste után, a terület lakossága – egy korabeli török rendelet szerint – 3000 arany évi adót és hűségesküt ígért a hódolást követelő Ahmed pasának, hogy elkerülje 282a katonai hódítást.12 1553. március 7-én a Porta a közvetlenül meg nem szállt lugosi és karánsebesi kerületet (ugyanúgy, mint Erdélyt 1541-ben) szandzsákként János Zsigmondnak adományozta. Az erről tudósító defterbejegyzés elmondja, hogy az adományozás a „királyfi” kérésére történt, aki egyúttal azért is folyamodott, hogy ő maga a kinevezési diplomában (berátban) „magyar és erdélyi király”-ként szerepeljen. Kérelmét azzal indokolta, hogy ha a Porta elismeri őt e címek birtokosának, akkor az összes magyar melléje (ti. János mellé) fog állni. A szultán beleegyezését adta az elgondoláshoz, s azt is elfogadta, hogy János Zsigmond visszatéréséig Petrovics Péter igazgassa a területet.13 Ami ekként – az erdélyi fejedelemség kialakulásával párhuzamosan – fokozatosan kicsúszott a törökök kezéből, akik azt csak az általuk „jenőinek” nevezett 1658. évi hadjáratban hajtották végleg uralmuk alá.14
12 Istanbul, Topkai Sarayi Müzesi Kütüphanesi [a továbbiakban TSMK], Kog˘uşlar 888, 445b (1552. augusztus 22-i rendelet).
13 BOA, Kepeci 210, 311.
14 Ehhez l. még Cristina FENEŞAN-BULGARU, Problema instaurării dominaţiei otomane asupra Banatului Lugojului şi Caranşebeşului, in Banatica (Reşiţa), 1977, 223–238.
A temesvári vilájet területe és beosztása sokat változott a török uralom alatt (főleg a tizenöt éves háború időszakában). Azonkívül az a furcsasága is megvolt, hogy – legalábbis a 16. században – mást jelentett katonai és mást pénzügyigazgatási szempontból. A vilájet törzsterületének azok a Duna fölötti, és a Tiszától keletre eső részek tekinthetők, ahová a temesvári kincstár hatásköre kiterjedt. Ezen a vidéken 1566-ig öt szandzsák osztozott: a temesvári, a lippai, az aradi, a csanádi és a becse-becskereki.15 Egy újonnan előkerült defterből kiderült, hogy ekkoriban pénzügyigazgatásilag (legalábbis a dzsizje-adó kezelését illetően) ide tartozott a szolnoki szandzsák is.16 A temesvári bég mint katonai parancsnok ugyanakkor néhány észak-balkáni szandzsák haderejével is rendelkezett. 1552-ben a szendrői, az aladzsahiszári és a vidini timárosokat rendelték parancsnoksága alá.17 Az 1566. évi hódítások (elsősorban Gyula megszerzése) nyomán nagy átszervezéseket hajtottak végre. Ennek eredményeként a jócskán megnagyobbodott törzsterületen a tizenöt éves háborúig általában a következő hat szandzsák helyezkedett el: a temesvári, a modavai, a lippai, a csanádi (amely magába olvasztotta a becse-becskerekit), a gyulai (ezt sokszor emlegették aradi néven) és a pankotai vagy 283jenői.18 Az 1568–88. között vezetett török tartomány-, illetve kormányzójegyzékek szerint a temesvári bég többnyire rendelkezett még a vidini, az aladzsahiszári és a vulcsitrini szandzsákok haderejével is.19
15 KÁLDY-NAGY Gyula, A budai szandzsák 1559. évi adóösszeírása, Bp., 1977, 9–10.
16 BOA, Bab-i defteri, Cizye muhasebesi defteri 26563.
17 TSMK, Kog˘uşlar 888, 446a (1552. szeptember 19-i rendelet). Bár egy kb. egy hónappal korábbi parancs (l. a 10. jegyzetben) még a szendrői, a vidini, a szerémi és az izvorniki szandzsákok átirányításáról intézkedett, a magam részéről a későbbi rendelet információját részesítettem előnyben, amelyben csak az említett három szandzsák szerepel.
18 L. a vilájet szandzsákjainak összeírásait: KÁLDY-NAGY Gyula, A gyulai szandzsák 1567. és 1579. évi összeírása, Békéscsaba, 1982. BOA, Tapu defterleri 365, 580 (Csanád), 364, 579 (Temesvár, Modava), 457, 578 (Lippa, Jenő). A temesvári és a modavai szandzsákok összeírásainak számos részletét HALASI-KUN Tibor tette közzé. Közleményeinek listája javarészt megtalálható a tiszteletére, illetve az emlékére megjelentetett kötetek bibliográfiáiban: Turks, Hungarians and Kipchaks. A Festschrift in Honor of Tibor Halasi-Kun, in Journal of Turkish Studies, 8(1984), VII–IX; SCHÜTZ Ödön, In memoriam Halasi-Kun Tibor (1914–1991), in Keletkutatás, 1992 ősz, 9–10.
19 I. Metin KUNT, Sancaktan eyalete. 1550–1650 arasinda Osmanli ümerasi ve il idaresi, Istanbul, 1978, 135–136, 154–155. A szűkítő „többnyire” szó használatát az indokolja, hogy ezek a szandzsákok gyakran ingáztak a budai, a ruméliai és a temesvári (illetve 1580 után még a boszniai) vilájetek között. Bár Aladzsahiszár 1552-ben Temesvárhoz került, 1559 októberében arról hallunk, hogy Güzeldzse Rüsztem pasa, amikor Temesvár beglerbégje volt (1558–59-ben), kérte az udvartól Temesvárhoz való csatolását (BOA, Mühimme defterleri 3, 400. sz.). A szöveg alapján arra kell gondolnunk, hogy Aladzsahiszár a kérés idején Budához tartozott (vagy pedig 1552 óta húzódott az átadás). Vulcsitrint az 1568–74 közötti listákon Budához sorolták be, de egy rövid bejegyzés a temesvári szandzsák 1568–70 körüli timár-defterében megerősíti, hogy ekkoriban – legalábbis katonailag – mindhárom szandzsák a temesvári vilájethez tartozott (BOA, Tapu defterleri 552, 14). 1580 körül Vulcsitrin valószínűleg átkerült Boszniához (BOA, Mühimme defterleri 47, 84/314), de 1582-ben Aladzsahiszárral és Vidinnel együtt Ruméliához tették át (BOA, Mühimme defterleri 47, i. h. és 67/167; vö. Olga ZIROJEVIĆ, Tursko vojno uredjenje u Srbiji [1459–1683], Beograd, 1974, 92–95). Több jel mutat azonban arra, hogy Temesvár csupán Vulcsitrint vesztette el ekkor (l. M. Kunt, i. m., 152, BOA, Kepeci 262, 28–30).
A temesvári vilájet a tizenöt éves háborúban jelentős területveszteségeket szenvedett, ezért érthető, ha az 1630-as évek török listái csupán öt, itt-ott jócskán összezsugorodott szandzsákot sorolnak hozzá: a temesvárit, a lippait, a csanádit, a gyulait és a modavait.20 Úgy tűnik, az észak-balkáni szandzsákokat ekkorra már katonailag is leválasztották a vilájetről. Az 1658. évi háborús győzelem viszont alaposan megnövelte a tartomány területét, ahol a törökök – miután Jenőre tették át székhelyét – az alábbi nyolc szandzsákot alakították ki: Jenő, Temesvár, Lippa, Modava, Orsova, Gyula, Csanád és a kettős nevű Sebes-Lugos. Jóllehet ez a beosztás tartósan fennmaradt, a szandzsákok fontossága egyre csökkent, mert az adóztatás változásai miatt egyre inkább a bírósági körzetek, az ún. kazák szerinti közigazgatás nyert teret. A temesvári vilájet kazáiról 1664-ből rendelkezünk először pontos kimutatással, amikor is Temesvár, Versec, Pancsova, Csanád, Csákova, Becskerek, Orsova, Lippa, Modava, Gyula, Jenő és Sebes-Lugos sorrendben számlálják elő őket.21 Ezt a tizenkét 284körzetet találjuk az újonnan előkerült 1671–72. és 1685. évi adódefterekben is,22 hogy aztán a karlócai béke után számuk tízre csökkenjen. Az új beosztás úgy jött létre, hogy a gyulai, a jenői és a modavai kazá megszűnt, helyettük megszervezték a fácseti és az újpalánkai kazákat, a becskerekit és a csanádit összevonták, a többit pedig változtlanul hagyták. A vilájet ezzel a közigazgatási rendszerrel érte meg a török uralom végleges bukását.23
20 I. M. KUNT, i. m., 185–186.
21 BOA, Kepeci 6958, 6.
22 BOA, Bab-i defteri, Mevkufat kalemi 27520, 54–55. és Bab-i defteri, Mevkufat kalemi 27599, 2–3.
23 Erről l. DÁVID Géza, Adalékok a Temesvári ejálet 18. századi történetéhez, in Keletkutatás, 1993 ősz, 48–49, 55.
Bár a törökök a 16. század végétől újabb vilájeteket hoztak létre Magyarországon, a temesvári a budaival és a boszniaival együtt az 1660-as évekig kitüntetett helyet foglalt el az itteni török tartományok között. Míg a budai pasa a bécsi „főirány”-ra ügyelt (katonai és diplomáciai téren egyaránt), a boszniai beglerbég pedig a Habsburgok egyik legfontosabb védelmi övezetét, a horvátországit tartotta szemmel és bomlasztotta, addig a temesvári pasa (az al-dunai szandzsákbégekkel a háta mögött) azért volt felelős, hogy az Oszmán-ház vazallusai Erdélytől a Krímig megingás nélkül kitartsanak a birodalom hűségén. Már az 1552. évi tiszántúli hadjárat fővezére, Ahmed pasa felismerte, hogy a három „ék” – földrajzi fekvése és egymáshoz való távolsága folytán – rendkívül szerencsésen egészíti ki egymást („Temesvár, Buda és Bosznia végvidéke három éket alkot; mindhárom öt-hat nap távolságra fekszik egymástól, így megsegíthetik egymást”), ezért azt javasolta a szultáni tanácsnak, hogy a közép-európai oszmán határvédelmi szervezetet erre a három sarokpontra építsék.24 A három tartomány stratégiai és katonai összefonódása az oszmán fennhatóság alatt végig megmaradt, még akkor is, ha Várad eleste (1660) után Temesvár már nem egyedül védte és terjesztette a birodalom határait Erdély irányában. Amikor viszont az Oszmán Birodalom elvesztette a 17. század végi háborút, és kiszorult Magyarország nagy részéről, a temesvári vilájet még értékesebbé vált a Porta számára. A megcsonkult és a Tisza–Maros szögére zsugorodott tartomány a birodalom egyetlen Duna fölötti támaszpontja lett, s talán ekkor nyerte el leginkább azt a határőrvidéki jelleget, ami a magyar történelemben mindig is jellemezte.25 Ez tükröződik az itt állomásozó katonák létszámában is. Mielőtt azonban erre rátérnék, nézzük meg azt, hogy milyen szerepet kapott a temesvári vilájet a török hódoltság pénzügyi rendszerében.
24 TSMK Kog˘uşlar 888, 446a. (1552. szeptember 19.)
25 A Temesköz határőrvidéki szerepéhez l. FENYVESI László, A temesközi-szörénységi végvárvidék funkcióváltozásai (1365–1718), in Végvárak és régiók a XVI–XVII. században, Eger, 1993, 235–285 (Studia Agriensia, 14).
