KÉMKEDÉS A TÖRÖK-KORBAN
121FODOR PÁL: KÉMKEDÉS A TÖRÖK-KORBAN
In: Keletkutatás 1995 ősz
Az 14-16. századi Oszmán Birodalom nem kis részben hatékony hírszerzésének köszönhette látványos katonai sikereit. Jóllehet ezt a tényt kevesen vitatják, az oszmán kémkedés (ekkoriban a hírszerzés főleg ezt jelentette) konkrét formáiról mégis sokkal kevesebbet tudunk, mint például a 16. századi európai hatalmak Oszmán Birodalomban folytatott információgyűjtő tevékenységéről. Annyi azért a szórványos adatokból is megállapítható, hogy az oszmánok a 16. század közepéig ezen a téren sem maradtak el vetélytársaik mögött, sőt, többnyire felülmúlták őket, s miként az utóbbiak, maguk is többszörösen tagolt hírszerző szervezetet építettek ki európai és ázsiai ellenfeleik szándékainak kipuhatolására.
Bár e szervezetről összefoglaló– a Habsburgok hasonló tevékenységéről készültekhez1 hasonlítható– munka még nem született, eddigi ismereteink alapján nagyjából a következő szinteket tudjuk elkülöníteni: 1. „főkém” tartása a legveszélyesebb ellenfelek udvarában (II. Mehmed szultánt pl. egy Vuk Kulucsegovics nevű beépített embere tájékoztatta Mátyás király minden lépéséről2); 2. alkalmi felderítő kiküldése meghatározott feladattal – rendszerint nagy jelentőségűügyben (Barak reisz küldetése Franciaországba Dzsem herceg felkutatására,3 oszmán kémek a német birodalmi gyűléseken,4 kémek útnak indítása nagy hadjáratok előkészítésére5 stb.); 3. „szövetséges” (pl. Velence, Genova) és vazallus (Moldva, Havasalföld stb.) országok hírszolgáltatása;6 4. utazók és kereskedők megbízása és kikérdezése;7 5. „hivatásos”, fizetett 122hírszerzők alkalmazása a határvidéki hadszervezet keretei között („nyelvfogók” [dilcik], martalócok, pribékek, kalauzok stb.);8 6. különleges helyzetű alattvaló népcsoportok (elsősorban a zsidók) információi.9
1 Ld. pl. Josip Žontar, Obveščevalna služba in diplomacija Avstrijskih Habsburžanov v boju proti Turkom v 16. stoletju/Der Kundschafterdienst und die Diplomatie der österreichischen Habsburger im Kampf gegen die Türken im 16. Jahrhundert. Ljubljana, 1973. Takáts Sándor, A kalauzok és a kémek a török világban. In: Rajzok a török világból. II. Budapest, 1915, 133-212. Szakály Ferenc, Egy hódoltsági parasztpolgár, aki beleavatkozott a nagypolitikába. Nagymarosi, majd nagyszombati Trombitás János, 1559–1592. In: Mezőváros és reformáció. Tanulmányok a korai magyar polgárosodás kérdéséhez. Budapest, 1995, 219-387, főleg 255 skk.
2 Georg Hazai, Zur Rolle des Serbischen im Verkehr des Osmanischen Reiches mit Osteuropa im 15.–16. Jahrhundert: Ural-altaische Jahrbücher 48 (1976) 82-88.
3 V. L. Ménage, The Mission of an Ottoman Secret Agent in France in 1486: Journal of the Royal Asiatic Society 1965, 112-132.
4 Franz Babinger, Mehmed der Eroberer und seine Zeit. Weltenstürmer einer Zeitenwende. München, 1959, 403-404.
5 Jean-Louis Bacqué-Grammont, Les Ottomans, les Safavides et leurs voisins. Contribution à l'histoire des relations internationales dans l'Orient islamique de 1514 à 1524. Istanbul, 1987, 310 skk.
6 Ld. pl. a Venezia centro di mediazione tra Oriente e Occidente. Atti del II. Convegno Internazionale di Storia della Civiltà Veneziana. I. (Firenze, 1977) c. kötet tanulmányait, illetve Fodor Pál, Magyarország és a török hódítás. Budapest, 1989, 170-174.
7 Pl. Jean-Louis Bacqué-Grammont, Şah Ismail ve Canberdi Gazali isyani: Erdem 5/13 (1989) 227–237.
8 Takáts, i. m., 157 skk. Hegyi Klára, Török berendezkedés Magyarországon. Budapest, 1995, 84.
9 Fodor Pál, Egy antiszemita nagyvezír? (Megjegyzések az oszmán-zsidó együttműködésről és annak 1589 és 1591 közötti válságáról) (megjelenés alatt a Századokban)
Az alábbiakban közölt dokumentum leginkább a másodikként említett hírszerzési forma jobb megismeréséhez segít hozzá bennünket. A Nádasdy Tamás horvát-szlavón bánhoz küldött jelentés egy 1539 nyarán elfogott török kém vallomását tartalmazza, amely érdekes információkat közöl arról, miképpen fogtak hozzá az oszmánok egy magyarországi hadjárat előkészítéséhez, milyen hírek érdekelték őket elsősorban, s miképpen toborozták felderítőiket. A támadásra ez esetben Szlavóniát (a Száva és a Dráva közti területet) szemelték ki, melynek feltérképezésére meglepően hosszú időt szántak: a kém egy első, két hétig tartó felmérést követően több mint fél éven át maradt volna ellenséges területen, ha balszerencséje nem juttatja már elsőútján a bán embereinek kezére. Modern szemléletre vall, hogy a felderítő az ilyenkor szokásos feladatok (az ellenfél hadereje, a csapatok tartózkodási helye, a várak felszereltsége stb.) mellett az országrészben uralkodó közhangulatot is tartozott megfigyelni, ami világossá teszi, hogy az oszmán katonai vezetők ezt a tényezőt is számításba vették a hadjáratok irányának és méretének megtervezésekor. A vallomás talán legérdekesebb részei azok, amelyek a felderítő személyéről és vállalkozásának indítékairól szólnak. Haszán Agilovics, neve és lakóhelye alapján, lehetett horvát, bosnyák vagy akár szerb is, de mindenképpen abból az iszlamizált délszláv népességből származott, amely nagy számban állt az oszmánok szolgálatába, s amely hely- és nyelvismerete folytán az oszmán hírszerzésben is különleges jelentőségre tett szert – nemcsak a Balkánon, hanem Magyarországon is. Agilovics a veszélyes kalandot fivére kényszerítésére vállalta, mivel a testvérpár, amennyiben sikeresen elvégezte volna a feladatot, örökös állást és birtokot kapott volna fizetségül. A nagy értékű jutalom kilátásba helyezése nem volt ritka a 16-17. századi kémkedések történetében, mint ahogy az sem, hogy a hírszerzőt az oszmán hierarchia valamelyik szintjére beépült hozzátartozója vette rá e veszélyes munkára. Már a Mátyás udvarában működő Kulucsegovicsról tudjuk, hogy az Oszmán Birodalomban túszul tartott fivére „épségéért” szolgáltatott híreket a szultánnak, s a 16. századból szintén ismerünk esetet, amikor délszláv származású rokonok egyfajta munkamegosztás szerint dolgoztak a 123Habsburg és az Oszmán Birodalom szolgálatában (gyakorta mindkettő javára – vagy ellen – egyidejűleg).
A kém fogságba esésének körülményeiről a beszámoló nem tájékoztat, csupán annyit közöl, hogy a kínvallatásra a szlavóniai Velikén került sor (e vár nem sokkal ezután, 1544-ben már az oszmánokat uralta). Agilovics további sorsa sem ismeretes, de a nyársra húzást és a tűzön való sütögetést aligha élte túl. Ilyenformán osztozott számos 16. századi kollégája sorsában, akik a fényes jövő reményében vágtak neki kockázatos vállalkozásuknak, de rajtavesztettek, s ezzel a legtöbbet: életüket is elvesztették.
A latin nyelvű beszámoló eredetije a Magyar Országos Levéltárban található, jelzete: E 185 Archivum familiae Nádasdi 1/18. Azt szinte mondani is felesleges, hogy az iratot már Takáts Sándor is ismerte;10 mivel azonban legfontosabb információit említés nélkül hagyta, érdemesnek látszott teljes egészében közzétenni latin átírásban és magyar fordításban. Az eredetire egyébként néhány évvel ezelőtt néhai Barta Gábor hívta fel figyelmemet, ezért most neki ajánlom ezt a kis közleményt. Egyúttal köszönetemet fejezem ki Csukovits Enikőnek, Engel Pálnak és Tringli Istvánnak szíves segítségükért.
10 Takáts, i. m., 175.
Egy elfogott oszmán kém vallomása 1539. július 28-án (MOL E 185 Archivum familiae Nádasdi 1/18)
Pál Fodor: Ottoman spying in Hungary
