NAGYVEZÍRI ELŐTERJESZTÉS (TELHIS) • Adalékok az oszmán központi adminisztráció működéséhez 1566–1656
27FODOR PÁL: NAGYVEZÍRI ELŐTERJESZTÉS (TELHIS) • Adalékok az oszmán központi adminisztráció működéséhez
1566–1656
1566–1656
In: Levéltári Közlemények 65:1-2 (1994)
THE GRAND VIZIERAL TELHIS. A STUDY IN THE OTTOMAN CENTRAL ADMINISTRATION 1566–1656: In the second half of the XVIth century reigning practice of Ottoman sultans changed significantly. The personal and direct contacts between the sultan and the Grand Vizier changed more and more to be an administrative contact. All the things (some events, affairs, reports etc.) necessiting the decision of the sultan were summerized for him by the Grand Vizier, in a document called telhis. The Grand Vizier was informed about the sultan’s response or decision by a short order (hatt-i hümayun) written also on the telhis. In his article the author examines the reasons of introducing telhis in administration, and the first period of its application from the beginning to the stabilization of the system taking place approximately between the middle of the XVIth and XVIIth centuries.
A XVI. század második felében jelentősen megváltozott a török szultánok uralkodási gyakorlata. Az istenkirályság eszméjétől megérintett dinasztia tagjai egyre kevesebbet mutatkoztak a nyilvánosság előtt, és napjaik java részét rezidenciájuk női részlegében, a háremben töltötték el. Ennek egyik következménye az lett, hogy a szultán és a birodalom legfőbb tisztségviselője, a nagyvezír közötti közvetlen, személyes kapcsolat is megritkult, és helyébe az írásos érintkezés lépett. A napi eseményeket, a szultáni döntést igénylő ügyeket, a tisztségviselőktől beérkező jelentéseket és az alattvalók egyes kérvényeit a nagyvezír telhiseknek nevezett előterjesztésekben (beadványokban) foglalta össze a szultán számára. A választ vagy a határozatot az uralkodó szintén írásban, a telhisre rávezetett rövid rendelettel, ún. hatt-i hümayun-nal (más elnevezések: hatt-i şerif, işaret-i caliyye), vagyis uralkodói leirattal hozta a nagyvezír tudomására.
Ez az érintkezési mód végső soron azért jött létre, mert az oszmán eliten belül megváltoztak a hatalmi erőviszonyok, s a hagyományos értelemben vett államapparátus mellett egyre nagyobb jelentőségre tett szert a szultáni magánlakosztály körül kialakuló hatalmi csoport. Így az oszmán államban a XVI. század utolsó harmadára különvált a döntéshozó és a végrehajtási központ, s a telhis és a vele kapcsolatos bürokratikus eljárások a kettő közti kapcsolattartást és információcserét szolgálták. Jelen tanulmány ennek a mechanizmusnak a kezdeti szakaszát, a kialakulástól a megszilárdulásig terjedő időszakot tárgyalja, amely durván a XVI. és a XVII. század közepe közé esett.1
A telhis kialakulásához vezető politikai folyamatokat elemeztem „Szultán, birodalmi tanács, nagyvezír: változások az oszmán hatalmi elitben és a nagyvezíri előterjesztés kialakulása” c. cikkemben (In: Történelmi Szemle. 34. 1–2. 1992. 17–34.). Az alábbi tanulmány első fejezete „A nagyvezíri előterjesztések (telhis) diplomatikai elemzése” címen megjelent a Keletkutatás 1992 őszi számában (37–50. old.). A felhasznált forrásokról és irodalomról a jelen munka végén adok rövid tájékoztatást (utolsó előtti fejezet és „A forrásokról” c. rész).
A telhis születése minden szempontból a XVI. század második feléhez kötődik, de adatok híján egyelőre nem tudjuk megadni azt az időpontot, amikor alkalmazása elkezdődött. Valószínűleg nem is egyszeri aktusra, például egy szultáni rendelettel történő bevezetésre 28kell gondolnunk, hanem bizonyos bürokratikus előzmények fokozatos hozzáidomítására az új adminisztratív szükségletekhez. Mindenesetre közvetett adatok alapján úgy tűnik, hogy a telhis-adminisztrációnak az a formája, ahogy a XVI. század végén előttünk áll, III. Murád (1574–1595) szultán uralkodásának kezdetén alakult ki.
Musztafa Ali történetíró ismert tudósítása szerint ez az uralkodó vezette be azt az újítást, hogy a nagyúri kihallgatások idején nem válaszolta meg azonnal a felolvasott telhiseket, hanem visszatartotta őket, s átolvasásuk után írásban közölte a határozatát.2 Ugyanez a krónikás – és az ő nyomán Pecsevi – számol be arról is, hogy Murád szultán – környezetének rábeszélésére – a panasziratokat uralkodói leiratokkal (hatt-i hümayun vagy şerif) kezdte megválaszolni, ami oda vezetett, hogy a szultáni tanács (divan) által kiadott rendeletek (ahkam) elvesztették tekintélyüket, és az alattvalók egyre inkább csak a szultáni kézírással megerősített parancsoknak adtak hitelt.3 Miután Musztafa Ali a telhisek megválaszolásának módjában beállott változásokról beszél, ebből értelemszerűen az következik, hogy szerinte a nagyvezírek már korábban is írtak és nyújtottak be telhiseket az uralkodóknak. S valóban, a szultán és a nagyvezír (vagy a diván) közötti írásos érintkezésnek már korábbról is vannak nyomai. Valószínűleg ilyen „levelezés” szolgált alapjául annak az 1547. márciusi ru’us defteri bejegyzésnek, amelyből megtudjuk, hogy Rüsztem nagyvezír előterjesztésére a szultán hozzájárult ahhoz, hogy Rüsztem két fiának zsoldot folyósítsanak a kincstárból.4 Piri Reisz-nek egy 1552-ből fennmaradt jelentésére szintén odaírták a (szultáni?) határozatot.5 Menavino szerint a nagyvezír a XVI. század első felében vagy szóban, vagy írásban terjesztette elő az ügyeket a kihallgatásokon.6 Egy 1573. évi ru’us-bejegyzés értékes adalékkal szolgál arra nézve, hogy még a szultán személyes jelenléte esetén is előfordult írásos ügyintézés a diván és a szultán között. E dokumentum különösen érdekes számunkra, hiszen itt egy olyan összefoglalásról van szó, amelyben a szultánt egy zsoldfolyósítási kérelemről tájékoztatják és döntését kérik az ügyben. Mint ilyen ez az irat egyfajta „pre-telhis”-nek is felfogható, noha formai szempontból még túl egyszerűnek, kezdetlegesnek tűnik.7 Már a XV. században szokássá vált, hogy a külföldi uralkodóktól, kémektől stb. érkező leveleket vagy tudósításokat lemásolták vagy szükség esetén lefordították az uralkodó számára. Kétségtelen tehát, hogy az ügyintézésben „alulról felfelé”, a szultán tájékoztatására már a XVI. sz. második fele előtt is alkalmazták az írásos formát, bár valószínű, hogy az esetek nagyobb részében szóban történt mind az előterjesztés, mind a határozat közlése.
I. H. Uzunçarşili: Osmanli devletinin merkez ve bahriye teşkilâti. Ankara, 19842. 121.: 1. jegyzet, 122.; C. H. Fleischer: Bureaucrat and Intellectual in the Ottoman Empire. The Historian Mustafa Âli (1541–1600). Princeton, 1986. 295.
Tarih-i Peçevi. II, Istanbul, 1283 [1866], 7. C. H. Fleischer: i. m., 295.
N. Göyünç: XVI. yüzyilda ruûs ve önemi. (In: Tarih Dergisi. 17. 22. 1967 (1968). 19; J. Matuz: Das Kanzleiwesen Sultan Suleymáns des Prächtigen. Wiesbaden, 1974. 68–69. (A „ruúsz defterek” elvben a szultáni tanács határozatainak rövid kivonatait tartalmazzák, a gyakorlatban azonban legnagyobb részüket különféle kinevezési okmányok kivonatai töltik meg.)
C. Orhonlu: Hint kaptanligi ve Pîrî Reis. (In: Belleten. 34. 134. 1970. 249.)
J. Matuz: Kanzleiwesen. 15.
N. Güyünç: XVI. yüzyilda ruûs. 26.
Ami a telhis-mechanizmus másik fő elemét, a szultáni „kézjelet”(hatt-i hümayun) illeti, arról Pecsevi azt állítja, hogy III. Murád koráig szinte azt sem tudták, mi az.8 Ez így kétségkívül túlzás, hiszen például Szülejmántól is maradtak ránk ilyen írások.9 Ugyanakkor igaz, hogy a hatt-i hümayun-ok száma ekkor még igen csekély, s főleg III. Murád idején kezd megszaporodni. Ugyanez tűnik ki U. Heydnek a szultáni rendeletekkel, a fermánokkal 29kapcsolatos kutatásaiból, amelyek alátámasztják, hogy az ügyintézésben „felülről lefelé” is Murád idején válik uralkodóvá az írásos forma. Heyd a mühimme defteri-ket (a szultáni tanácsban tárgyalt „fontos ügyek deftereit”) vizsgálva kimutatta, hogy a bennük feljegyzett rendeletek felett különösen 1582-től kezdve sokasodnak meg a ba-hatt-i hümayun („uralkodói leirattal”) típusú kancelláriai bejegyzések,10 ami teljesen összevág a krónikások imént idézett állításával. Ugyancsak a szultáni „kézjel” gyakoribb alkalmazását mutatja a fermánoknak az a sajátossága, hogy a dispositio részben a szultán rendeletét általában kétszer is elismétlik. Heyd szerint ennek oka az, hogy a dispositio első felében tulajdonképpen a szultán vagy valamely magas rangú hivatalnok írásos határozatát reprodukálják, amint az egyes fermánoknál be is bizonyosodott.11 Heyd utalt arra is, hogy fontosabb ügyekben a nagyvezír telhis útján kérte ki a szultán jóváhagyását, s bár nem mondta ki, fejtegetéseiből az is kiolvasható, hogy a fermánok narratiójában és dispositiójának első részében lényegében az előzményül szolgáló telhis és az arra adott hatt-i hümayun rövidített formája ismerhető fel.12 Mindezek alapján bátran állíthatjuk, hogy a telhis-mechanizmus – különféle, korábban is meglévő adminisztratív előzményekre épülve – a XVI. század 70-es éveiben fejlődött ki, és az 1580-as években már szilárdan beágyazódott az oszmán állam központi adminisztrációjába. Noha a telhis szó használatára csak az 1580-as évek második feléből-végéről van adatunk, az általam ismert első irat, amely teljes joggal telhisnek tekinthető, egy legkésőbb 1585 elejére datálható jelentés fejlécén maradt fenn.13
Tarih-i Peçevi. II. 7.
J. Matuz: Kanzleiwesen, 68–69.; U. Heyd: Ottoman Documents on Palestine 1552–1615. A Study of the Firman according to the Mühimme Defteri. Oxford, 1960. 65.; C Orhonlu, Osmanli tarihine âid belgeler. Telhîsler (1597–1607). Istanbul, 1970. 1. sz. (V. fotó.)
U. Heyd: Ottoman Documents. 15.
Uo. 9–10, 16–17.
Uo., és 14. Heyd láthatóan nem érzékelte a telhis és a hatt-i hümayun szoros összetartozását.
H. Sahillioglu: Osmanli idâresinde Kibris’in ilk yili bütşesi. (In: Belgeler 4. 7–8. 1967(1969). 31.) Teljes mértékben egyetértek Matuz Józseffel, aki szerint a telhis-mechanizmus Szülejmán idejében még ismeretlen volt (Kanzleiwesen, 69.).
Diplomatikai sajátosságok, a telhis szerkezete
Mikor kellett telhist írni?
Ki írta a telhis-t?
A telhis beterjesztése és megválaszolása
A telhis adminisztrációja és megőrzése
Mire használhatók a telhisek?
FÜGGELÉK
A forrásokról
