A telhis beterjesztése és megválaszolása
A telhis beterjesztése és megválaszolása
A telhisek előterjesztésének módja részben a központi államszervezet működési rendjéhez igazodott. A telhisek egy részét a diván tanácskozásait követő szultáni kihallgatásokon, az carzokon nyújtották be az uralkodónak. Ez a forma azonban az idő haladtával egyre jobban veszített jelentőségéből. Elsősorban azért, mert az carz-napok száma tetemesen lecsökkent. Míg a diván rendszerint továbbra is négyszer ülésezett hetente, addig a szultánok III. Murádtól kezdve már csak kétszer fogadták a birodalom nagyjait.145 Néhány utalás a telhisekben arra enged következtetni, hogy időnként még ez a két nap is egyre csökkent, ugyanis csak a vasárnapot emlegetik carz günüként.146 Az carz elhanyagolását sejteti Kocsi bég egyik Ibrahim szultánnak adott tanácsa is, amelyben arra inti őt, hogy a látszat megőrzése érdekében legalább heti egy kihallgatás megtartását tekintse kötelességének.147 Másfelől komoly gondot okozott a nagyvezíreknek, hogy az carzokon előtérbe kerültek, majd lassanként túlsúlyra jutottak a ceremoniális vonások, s az ügyek tartalmi megvitatását fokozatosan kiszorították az üres formalitások. Egészében véve az carz mindinkább a hódolat és az engedelmesség kifejezésének alkalmává változott át. Kialakult és általánosan elfogadottá vált az a szemlélet, hogy „nem illő sokáig időzni a padisahok színe előtt”, s ez érthetően nem kedvezett az érdemi megbeszéléseknek.148
I. H. Uzunçarşili: Merkez. 4. Vö. N. Güyünç fontos új adataival (Tarih başlikli muhasebe defterleri. [In: Osmanli Araştirmalari 10. 1990. 17–18.]), amelyek egyfelől felhívják a figyelmet a diváni ülések rendszertelenségére, másfelől viszont megerősítik, hogy a tanácskozásokat általában szombat, vasárnap, hétfő és keddi napokon tartották. A diván jelentőségének csökkenésére ld. az 1. jegyzetben idézett tanulmányt.
Pl. Revan 1943, fol. 46a.
F. R. Unat: Sadrazam Kemankeş. 467.
Tarih-i Selânikî, 560.: ve pâdişâhlar huzurinda çok turmak âdâb degildür...
A helyzet ilyetén alakulása arra késztette a nagyvezíreket, hogy időről időre külön kihallgatásokat próbáljanak kieszközölni az uralkodónál. Ebbéli igyekezetük néha (különösen élesebb, háborús helyzetekben) sikerre vezetett, többnyire azonban nem. Így aztán nem maradt más választásuk, minthogy a megítélésük szerint feltétlenül szóbeli megvitatást igénylő ügyekről is telhisben adjanak tájékoztatást.149
A szultán elé jutás megnehezedését számos telhis jelzi; különösen érdekes ebből a szempontból C. Orhonlu: Telhîsler. 128. sz. irat. Különleges módszerről számol be V. Vratislav, F. Krekwitz Habsburg követ apródja, aki szerint Szinán pasa 1595-ben úgy jutott be az újonnan trónra lépő III. Mehmedhez, hogy tetemes összeggel megvesztegette a háremet irányító hölgyeket, s ők eszközöltek ki számára audienciát (Mitmvicai Vratislav Vencel viszontagságai... Ford. Nagy Judit. Bratislava – Budapest, 1982, 215.). Az carz problémájához érdekes adalékkal szolgál Revan 1943, fol. 32b–33a, ill. 56a, ahonnan ugyanaz derül ki, mint az előző példákból: gyakorta nem a szokások vagy a szabályok, hanem a hatalmi viszonyok és az összeköttetések szabták meg, hogy ki léphetett személyes kapcsolatba az uralkodóval.
49Az audiencián a telhisek egy részét a jelek szerint felolvasták az uralkodónak.150 A felolvasó személy többnyire a nagyvezír volt, de megesett, hogy előzetes egyeztetés alapján a diván valamely más tagja vállalta magára az ügy előterjesztését. Szinán telhiseiben például Ferhád vezír és a janicsár aga tűnik fel közreműködőként.151 Már említettük, hogy a zsold-telhiseket és az éves pénzügyi jelentést, amelyek voltaképpen a nagyvezír telhiseinek tekinthetők, a fődefterdár olvasta fel.152
I. H. Uzunçarşili: Merkez. 34.; Tarih-i Selânikî, 316–317, 831.
Revan 1943, fol. 18a, 27a. Az utóbbi hely alapján kimondhatjuk, hogy a janicsár aga nem legkésőbb 1606-tól, hanem már 1590 körül sahib-i carz volt (vö. K. Röhrborn: Untersuchungen. 19.). Egyébként a Kavanin-i yeniçeriyan egyik története arra enged következtetni, hogy az aga már Szülejmán idejében az uralkodó elé kerülhetett (TSMK, Revan 1320, 76a–76b.; A janicsárok törvényei (1606). I. Ford. Fodor Pál. Bp., 1989. (Török–magyar hadtörténelmi emlékek, 1.) 93.).
A felolvasás technikáira (államtitkok szóba kerülésekor, illetve illetéktelen jelenléte esetén) Id. S. Faroqhi: Die Vorlagen. 35–36.
A beadványok másik részét felolvasás nélkül nyújtották át az uralkodónak, aki az előterjesztésekre többféleképpen reagálhatott. A Szinán-féle telhisek egyik kéziratában azoknál a beadványoknál, amelyeknél nincs feltüntetve szultáni válasz, következetesen az agiz cevabi (szóbeli válasz) megjelölés szerepel.153 Ez arra mutat, hogy 1590 körül még élt az a gyakorlat, hogy a szultán szóbeli válaszait követően az előterjesztő maga írta a határozatot az iratra.154 Ez az eljárás azonban már ekkoriban is erősen visszaszorult az írásbeli válaszokhoz képest. A szultán szóbeli megnyilatkozásai egyébként is egyre semmitmondóbbak lettek, kialakult kliséket követtek, híven visszatükrözve az érintkezési formák ritualizálódását.155 Elképzelhető, bár erre nincs konkrét adatunk, hogy az uralkodó az egyszerűbb beterjesztésekre mindjárt a kihallgatáson ráírta a határozatot, de kétségtelen, hogy a beadványok többségét visszatartotta, s miután szűkebb környezetének segítségével áttanulmányozta és megválaszolta őket, megfelelő alkalmazottak révén juttatta vissza a nagyvezírhez.
Esad Ef. 2236, passim.
Ehhez ld. U. Heyd: Ottoman Documents. 14.
Az carzokon elhangzott uralkodó válaszokból ad ízelítőt Kocsi bég (K. Aksüt: Koçi Bey risalesi. 104, 108, 110–113, 117. stb.; F. R. Unat: Sadrazam Kemankeş. 459–460. stb.).
A feldolgozott anyag alapján biztosan mondhatjuk, hogy a telhisek döntő többségét nem kihallgatások idején, hanem a legkülönbözőbb időszakokban – és ismét hangsúlyozom ’, írásos formában terjesztették az uralkodó elé. A beadványok fogalmazása világosan felfedi, hogy 1. a telhist az uralkodónak felküldik; erre utal a rikab-i hümayuna irsal olindi (a nemes kengyelhez felküldetett) kifejezés és ennek számtalan változata;156 2. a telhist a padisah olvassa, mégpedig igen gyakran futólag és felületesen; csak ezzel tudjuk magyarázni azt a sűrűn visszatérő kérést a telhisekben, hogy ahirine dek nazar-i şerifleri mütecallik buyurilmak mercudur („azt kérjük, hogy méltóztassék végig nemes tekintetére érdemesíteni”, vagyis végig elolvasni).157 A Revan 1943 jelzetű kézirat más oldalról is megerősíti az olvasás tényét. Itt a margón a telhisek nagy része mellett a nazar (megnézve) szót találjuk beírva, amit bizonyára úgy kell értelmeznünk, hogy a szultán látta és átolvasta őket;158 3. a telhist az uralkodó írásban, mégpedig többnyire saját kezűleg válaszolja meg; ez derül ki abból, hogy számos telhisben szultáni kézjelet kérnek válaszul: işaret-i caliyye buyuralar ki (méltóztassék magas kézjellel közölni, hogy ...).159 Szinte szükségtelen megemlíteni itt, hogy a levéltárakban megőrzött telhiseken milyen szépen látszik ez a gyakorlat; 504. a telhist a szultán általában úgy válaszolja meg, hogy az előterjesztésre vezeti rá a határozatát; az imént említett levéltári példákon kívül elárulja ezt a telhisekben gyakori fordulat: rikab-i hümayuna yazilan telhis üzerine ... diyü buyurilmiş(a nemes kengyelhez írt telhisre azt méltóztatott írni, hogy ...).160
Revan 1943, fol. 43a.
Revan 1943, fol. 29b.
De mi történt a többivel? Felolvastatta? Vö. I. H. Uzunçarşili: Saray. 68.: 1. jegyz.: 1669-ben a szultán maga kezdi olvasni a Kandia elfoglalásáról hírt adó telhist, de sírva fakad, ezért átadja magántitkárának (sir katibi), hogy fejezze be. A baj az, mint látni fogjuk, hogy Szinán idejében még nem volt sir katibi.
Revan 1943, fol. 23a.
Revan 1943, fol. 37b.
A nagyvezír és a szultán között a telhisek és a hatt-i hümayunok szinte folyamatosan, a legkülönbözőbb napszakokban jöttek és mentek, függetlenül attól, hogy aznap a diván ülésezett-e vagy sem. De diváni napon sem csak a tanácskozás idején, hanem előtte és utána is készültek telhisek. Elfogadott dolognak számított, ha a nagyvezír este vagy éjjel tájékoztatta az uralkodót valamelyik nevezetes eseményről.161 Ugyanígy megesett, hogy a szultán leirata, amelyben jelentős intézkedéseket rendelt el, este vagy éjfélkor találta meg a nagyvezírt.162 A jelek szerint a nagyvezír a hozzáérkező hatt-i hümayunokra általában a lehető legrövidebb időn belül, jobbára mindjárt a kézhezvétel után reagált. Ha nem tudott azonnal kielégítő feleletet adni, többnyire másnapra ígért részletes tájékoztatást.163 Olyasfajta késlekedés, mint amiről Szinán egyik telhiséből értesülünk, kivételszámba ment; itt a telhis küldője szerint „néhány nap telt el azóta, hogy nagyságos padisahom nemes parancsa megérkezett”.164
Revan 1943, fol. 31b: ikindi divani után, az ahşam namazit (esti imát) követően; fol. 37b: gece (késő este vagy éjjel).
C. Orhonlu: Telhîsler. 92. sz.: gece; Tarih-i Selânikî, 235: nisf-i leyl (éjfélkor).
C. Orhonlu: Telhîsler. 24. sz.
Revan 1943, fol. 30b; H. Sahillioglu, Koca Sinan Paaşa’nin, III. 22.
A nagyvezír és a szultán válaszai közül az utóbbiakra kellett többet várni. Számos telhis tanúsága szerint a hatt-i hümayunok általában a telhis beadását követő napon érkeztek meg, s úgy tűnik, ezt tekintették normális átfutási időnek. Ha a nagyvezír ennek letelte után sem kapott választ, újabb telhisben sürgette meg, s mindaddig így tett, amíg nem kapott érdemi felvilágosítást.165 Egy-két előterjesztés abba is bepillantást enged, hogy ebben a kommunikációs folyamatban milyen okokból keletkezhetett üzemzavar. Ilyen ok lehetett például, hogy a telhis nem érkezett meg rendeltetési helyére, az uralkodó megfeledkezett egyik-másik beadványról, vagy éppenséggel elveszítette valamelyiket. Ez történt Jemiscsi Haszán nagyvezír két telhisével, amelyben a mekkai serif jelentéseit foglalta össze.166 Néha abból származott félreértés, hogy egyidejűleg több telhist, illetve uralkodó leiratot kézbesítettek, s hirtelenjében nem jó helyen keresgéltek egy-egy iratot.167
Revan 1943, fol. 18b. Vö. C. Orhonlu: Telhîsler. 30. sz.
C. Orhonlu: Telhîsler. 83. sz.
A. Refik: Sultan Murad. 132.
A palota és a nagyvezír közötti forgalomban a „postás” szerepét több tisztségviselő töltötte be párhuzamosan, akik egyfajta munkamegosztás szerint dolgoztak. Azokon a napokon, amikor a diván tanácskozott, a kapuőrök elöljárója, a kapucilar kethüdasi hordta el a nagyvezír telhiseit az uralkodónak.168 Tevkii Abdurrahman pasa, aki ezt az információt közli velünk, hallgat arról, hogy ugyanez a személy végezte-e a szultáni hattok kézbesítését is. Ennek ellenére ezt valószínűnek tartom, hiszen a kapucilar kethüdasi-nak már régóta (jóval a telhis-mechanizmus születése előtt) az volt az egyik tiszte, hogy hozta-vitte a híreket és az üzeneteket, vagy éppen az carz-i halokat az uralkodó és a diván (vagy a nagyvezír) között. A kapu agasi, aki hosszú ideig a belső palota legfőbb méltóságának számított, s aki a külvilággal való kapcsolatokat kézben tartotta, a silahtar aga, majd a XVII. századtól a darüs-sacade agasi és az uralkodó magántitkára szintén kivette részét a telhisek eljuttatásából. A kapucilar kethüdasi vagy a soros küldönc a palota harmadik kapujánál 51ezek közül valamelyiknek adta át a nagyvezír előterjesztését, amit így végül is az említett tisztségviselők vittek be az uralkodónak.169
TAP, 526: ve divan-i hümayün günlerinde telhis götürmek kapucilar kethüdasina mahsusdur.
K. Aksüt: Koçi Bey risalesi. 121.; I. H. Uzunçarşili: Merkez. 24, 31, 134.
A nem diváni napok gyakorlatáról annyit tudunk, hogy a XVII. század közepén már egy telhisçinek nevezett hivatalnok továbbította a két legfőbb méltóság leveleit. Ennek a tisztségnek a kialakulásáról és viselőjének kezdeti működéséről semmit sem tud a szakirodalom; a magam részéről úgy látom, hogy a telhisçi inkább a paşa kapusi felállítása után tett szert nagyobb jelentőségre (lehet, hogy azzal egyidejűleg hozták létre ezt a beosztást?).170 Egy Musztafa aga nevű telhisçi jelen volt Köprülü Mehmed 1658. évi jenői hadjáratán, ő vitte meg a szultánnak a vár elfoglalásáról szóló nagyvezíri beszámolót. Az örömhír olyan jókedvre hangolta az uralkodót, hogy jutalmul Musztafa agát megtette kisebbik istállómesternek.171 Ez az eset arra utal, hogy a telhisçi posztját nem csekély megbecsülés övezhette, ami másfelől abból is látható, hogy birtokosai általában a gedikli müteferrikák és çavuşok közül kerültek ki.172
Ezzel a lehetőséggel tudtommal senki sem számolt. Orhonlu, aki pedig jól látta a telhisçivel kapcsolatos bizonytalanságot, ismét összemosta a különböző időszakokból származó adatokat (C. Orhonlu: Telhîsler. XXIII.).
Török történetírók. III. Ford. Karácson Imre. Bp., 1916. 409. (Naima tudósítása).
I. H. Uzunçarşili: Merkez. 134.: 1. jegyzet.
Kocsi bég egyik előterjesztése szerint a követeknek átadandó namékat, amelyeket a divánban fogalmaztak meg, maga a nagyvezír hozta fel az uralkodónak.173 Ezt az állítást a XVI. század végi beadványok nem erősítik meg; az ide vonható telhisekben a nagyvezír kivétel nélkül a namék felküldéséről beszél, semmiféle célzást nem tesz személyes előterjesztésre.174 Telhiseinkből az is kitűnik, hogy a nagyvezír ekkoriban még főleg a kapu agasihoz fordult, ha szóbeli üzenetet kívánt eljuttatni az uralkodóhoz, s az utóbbi is a kapu agasin keresztül üzente meg a nagyvezírnek szóbeli instrukcióit.175
M. Ç. Uluçay: Koçi Bey’in Sultan Ibrahim’e. 196.
Revan 1943, fol. 17b, 27b (vö. H. Sahillioglu: Koca Sinan Paşa’nin, IV. 39.), 65b.
Revan 1943, fol. 26a; C. Orhonlu: Telhîsler. 63. sz.
A telhiseket és a hatt-i hümayunokat továbbítás előtt gondosan becsomagolták. A csomagolás technikáit jobbára későbbi korokból ismerjük, de szórványos adataink szerint ezeket már a mi korszakunkban is ugyanígy alkalmazták. A fontosabb iratokat különválasztották és kendőbe csavarva adták át a szolgálatos küldöncnek.176 Ezeket az írásokat le is pecsételték, de nem mindig világos, hogy a pecsétet a papírra magára, vagy a borítékul szolgáló szövetre tették-e.177 Az utóbbit látszik bizonyítani, hogy Kocsi bég magyarázata szerint a szultánhoz intézett carz-i halokat összekötve és a köteget lepecsételve küldték át a nagyvezírhez.178 A hadjáraton tartózkodó nagyvezírek szintén pecséttel zárták le telhiseiket, melyeket aztán a sadaret ka’imakami továbbított az uralkodónak. A válaszokat, szintén lepecsételve, ugyancsak ő vette át és juttatta vissza a nagyvezírhez.179
I. H. Uzunçarşili: Merkez. 24, 31, 125.
Id. helyek, vö. még 132. oldallal.
K. Aksüt: Koçi Bey risalesi. 121. Magukat a kérvényeket szintén kendőbe csavarva szokták eljuttatni az uralkodóhoz, ld. Revan 1943, 28b; Esad Ef.: 2236, 31a.
S. Faroqhi: Die Vorlagen. 34.
A telhisek és a hatt-i hümayunok többsége összegyűjtve, s mint fentebb már röviden jeleztem, kesébe, vagyis zacskóba vagy kis zsákba rakva tette meg az utat a szultán és a nagyvezír között. A kesét ezen felül még kendőbe (destimal) is becsavarták, de ezt megelőzően pecséttel zárták le.180 A jelek szerint a telhis kesesi betekerésének kialakult módja volt, ami lehetővé tette, hogy könnyen megkülönböztessék egyéb küldeményektől. Legalábbis erre enged következtetni Szinán egyik telhise, amelyben felhívja a szultán figyelmét, 52hogy a telhisszel együtt felküldött hamisított iratok „másképpen lettek becsomagolva”.181 Ugyanígy jelentősége lehetett a kese színének. A szakirodalom általában piros (többnyire atlaszból készült) zacskókról tesz említést, IV. Murad egyik leiratából azonban tudjuk, hogy kék színű kesét is használtak.182
I. H. Uzunçarşili: Merkez. 132; K. Aksüt: Koçi Bey risalesi. 97.
Revan 1943, fol. 27a: tezkerelerün bir kaçi başka sarilup anlar dahi rikab-i hümayuna gönderildi.
A. Refik: Sultan Murad. 132. Az iratok csomagolására általában ld. Fekete L.: Bevezetés. XXIV–XXV.
A telhisek megválaszolása a szultánokra nem csekély terheket rótt, ezért nem véletlen, hogy már a XVII. század első felében egy sir katibinek (szószerint: titkos írnoknak) nevezett magántitkár bukkan fel az uralkodó környezetében, aki a hattok elkészítésében segédkezett neki. A tisztség létrehozásának időpontja szokás szerint a homályba vész, bár nem kizárt, hogy a Hirzü’l-müluk című, 1574–1579 között keletkezett királytükör egyik részlete éppen erről, a keletkezés körülményeiről tájékoztat bennünket. Az ismeretlen író itt azt tanácsolja az uralkodónak, hogy tartson magánál olyan deftereket, amelyekből napra készen nyomon követheti a dirlik-birtokosok változásait; a lajstromok vezetését bízza a hárem egyik rabszolganövendékére, aki ismeri az írnokság rejtelmeit.183 A javaslatban foglaltak kísértetiesen emlékeztetnek arra, ahogyan Kocsi bég 1640 körül körvonalazta a sir katibi feladatait. Leírása szerint a magántitkár egyik legfőbb kötelessége az volt, hogy őrizte és gondozta az uralkodó használatára készített ana-deftereket (az udvari zsoldosokról készült lajstromokat, amelyeket a Kavanin-i yeniçeriyan szerzője következetesen hazine-deftereknek nevez),184 a harac- vagy cizye-, cavarzz-, munkataca-, Türkmen-, a nagyvezíri muhasebe-deftereket, valamint Egyiptom és a hadiflotta deftereit.185 Meg kell jegyezni ugyanakkor, hogy a hazine-defterekkel sokat foglalkozó janicsár-törvénykönyv szerzője (1606-ban) egy árva szót sem szól valamiféle szultáni írnok közreműködéséről; szerinte az uralkodó a silahtarjaival (fegyverhordozó) vagy legfeljebb még a rikabdarral (kengyeltartó) és a cokadarral (ruhagondozó) szokta ellenőrizni a kimutatásokat.186 Ebből a szempontból figyelmet érdemel ennek az egykori janicsár írnoknak az a visszatérő panasza, hogy a hazine-deftereket éppen III. Murád idejétől nem készítik el, és a szükséges összehasonlításokat nem végzik el. Ha ez igaz, akkor a sir katibi alkalmazása csak 1606 után kezdődhetett. M.Z. Pakalin azt írja – a forrás megjelölése nélkül –, hogy eleinte a magánkamara valamelyik (előzőleg a külső kincstárnál írnokoskodó) rátermett alkalmazottját bízták meg a magántitkári teendőkkel, de 1620–21 után előfordult, hogy a külső kincstár egyik írnokát nevezték ki erre a bizalmas állásra – oly módon, hogy egyidejűleg áthelyezték a belső kincstár állományába.187 Amennyiben Pakalin hivatkozása korrekt, akkor elképzelhető, hogy a sir katibi beosztását valamikor az 1610-es években hozták létre.
Y. Yücel: Osmanli devlet teşkilâtina dair kaynaklar. Ankara, 1988. 181. (22b–23a).
Magyar Tudományos Akadémia, Keleti Gyűjtemény, T.O. 252, fol. 65b–66a, 75a–75b; Istanbul, TSMK, Revan 1320, fol. 75b–77a, 85a. Magyarul: A janicsárok törvényei. 46, 53, 93–94, 104.
K. Aksüt: Koçi Bey risalesi. 78–79. Vö. I. H. Uzunçarşili: Saray. 326.
Revan 1320, fol. 76b–77a; A janicsárok törvényei. 94.
M. Z. Pakalin: Osmanli tarih deyimleri ve terimleri sözlügü. III, Istanbul, 1983. 206. Ennek ellenére a sir katibi általában a magánkamara szervezetéhez tartozott a későbbiekben is, ld. I. H. Uzunçarşili: Saray. 326.
A magántitkár minket érdeklő feladata abból állt, hogy a hatt-i hümayunok egy részét ő írta meg a szultán útmutatásai alapján. E tekintetben egyfajta munkamegosztás érvényesült. A nagyvezírek telhiseire maga a szultán írta rá a választ, mint ahogy a beyaz üzere (üres lapra) írt hattok jelentős része is az ő tollából származott. A diván által kibocsátott tugrás parancsokra szintén személyesen a szultán vezetett rá néhány szót vagy sort megerősítésül (ezeket hívták hatt-i hümayun ile müveşşah fermanoknak, vagyis „uralkodói leirattal díszített rendeletek”-nek).188 A nagyvezír telhiseire válaszoló hattokról már fentebb elmondtuk, hogy többnyire rövidre fogott, nem ritkán homályos fogalmazás jellemezte őket. 53Arról is szóltunk, hogy a nagyvezírek sokszor előre megadták, vagy javasolták a hattok szövegét. Ehhez még annyit érdemes hozzátenni, hogy az uralkodók egyébként is szívesen felhasználták a telhisek fordulatait a válaszok megfogalmazásához.
I. H. Uzunçarşili: Hatt-i hümayun. (In: Islâm Ansiklopedisi. 43. Istanbul, 1949. 374.)
A sir katibire várt azoknak a hosszabb hattoknak az elkészítése, amelyeket a szultán kezdeményezésére küldtek magas rangú tisztségviselőknek (beglerbégeknek, bölük agáknak, kapudánnak stb.), vagy amelyekben fontos állami esemény (pl. çikma, a janicsár újoncok és a rabszolganövendékek szolgálatba vétele) megtartását rendelik el. Kocsi bég tájékoztatása szerint az ilyen hattok elkészítésére a szultán írásban adott utasítást a sir katibinek; az elkészült fogalmazványt személyesen ellenőrizte, majd saját kezűleg írt néhány szót vagy típusmondatot a végleges változatra.189 E hattok közül az elsőként említettek lényegében a diván által kiadott, uralkodó által hitelesített müveşşah fermanok megfelelői (nem kizárt ennélfogva, hogy egy részük valójában diváni kérésre jött létre), s elsődleges céljuk a szultáni tekintély megőrzése, az uralkodói gondoskodás demonstrálása volt.
K. Aksüt: Koçi Bey risalesi. 96–97.
Kocsi bég elmondása szerint a sir katibinek saját írófülkéje volt a palota közelebbről meg nem határozott helyén, s itt kereste fel őt az uralkodó egyik társalkodója a nagyúr rendeleteivel. A fogalmazványokat és a kész hattokat, amelyeket a magántitkár lepecsételve adott át, szintén ő kézbesítette az uralkodónak.190 E mechanizmus létrejötte fontos állomás volt az oszmán államszervezet változásában; egyet jelentett azzal, hogy a korábban egységes központi adminisztráció felbomlott, s elvált egymástól az állami és az udvari kancellária. Az utóbbin belül a magántitkárok a későbbiekben még nagyobb szerepet kaptak (többek között az carz-i hal-ok és a telhisek átvételében és felolvasásában), s feladatukat egészen 1832-ig betöltötték, amikor a telhis–hatt-i humayun gyakorlatot megszüntették, s új szervezetet hoztak létre mabeyn baş katipligi néven a palota és a nagyvezíri hivatal közötti levelezés lebonyolítására.191
I. m. 97.
I. H. Uzunçarşili: Kayserili Ahmed Paşa hakkinda ikinci Abdülhamid’in bir hatt-i hümâyunu. (In: Belleten. 7. 27. 1943. 523.)
A központi adminisztráció kettéválásában intézményi szinten fejeződött ki az a tény, hogy a döntési és a végrehajtási központ immár végérvényesen különvált egymástól. Mind a hatt-i hümayunok tartalmi vizsgálata, mind az a statisztikai tény, hogy a válaszoló telhisek aránya messze meghaladja az önálló beadványokét, arról árulkodik, hogy a valódi irányítást a szultán és környezete tartotta kézben, a nagyvezír pedig jobbára a végrehajtással foglalkozott. Hatt-i hümayunok egész sora hangsúlyozza, hogy a nagyvezír köteles a szultáni útmutatások szerint tevékenykedni, és elfogadni, ha elképzeléseivel ellentétes határozat születik.192 Ez a helyzet gyökeresen ellenkezett a kanun-i cosmani, az „oszmán szokásjog” egyik sarkalatos tételével, amely kifejezetten tilalmazta a nagyvezír előterjesztéseinek, javaslatainak elutasítását. Az első ízben Lutfi pasa által megfogalmazott gondolat úgy szólt, hogy „a nagyvezír által a padisahnak jelentett ügyeknek nem szabad visszajönniük”, s mind a későbbi nagyvezírek, mind az államelmélettel foglalkozó írók előszeretettel hivatkoztak rá.193 A szép elv mindazonáltal írott malaszt maradt, s a nagyvezírek egyre többször kerültek kínos helyzetbe, amikor mégis megpróbáltak érvényt szerezni neki. A történetíró Szelaniki Musztafa több esetet jegyez fel a XVI. század végéről, amikor a nagyvezíri telhis 54visszadobásának híre széltében elterjedt és hosszas szóbeszédre adott okot.194 Mindennek következtében a nagyvezírek fokozatosan beletörődtek a szerepek újfajta elosztásába, és megtanulták, hogy mindenféle ügyben szultáni jóváhagyásért folyamodjanak. Jellegzetes tulajdonságukká vált a döntésektől való ódzkodás, olyannyira, hogy azt időnként még maguk az alkalmazkodást elváró uralkodók is megsokallták.195 Ennek ellenére a nagyvezírek egyre tudatosabban törekedtek a felelősségtől való szabadulásra, hiszen még azt sem tudhatták mindig felmérni, hogy miképpen fog reagálni a szultán egy-egy lépésükre. A kiszámíthatatlanság, amely nagy súllyal telepedett a két vezető kapcsolatára, ily módon külön hozzájárult ahhoz, hogy a nagyvezírek önállósága csökkenjen, és ezzel arányosan telhis-termelésük növekedjen (különösen áll ez az önálló nagyvezíri hivatal, a paşa kapusi vagy későbbi nevén a bab-i cali felállítása utáni időszakra, amikor az államigazgatás központja fizikai értelemben is távolabb került a palotától).196
Egy jellegzetes megnyilatkozás: her ne isa’et gelürse hatt-i hümayunla camel etmemekden gelür (minden rossz akkor történik, ha nem az uralkodói leiratok szerint jártok el), Revan 1943, fol. 33a.
R. Tschudi: Das Aşafnâme des Lutfî Pascha. Leipzig, 1910. 9. és A. Ugur: Âsaf-nâme-i vezir Lütfi Paşa. (In: Islam Ilimleri Enstitüsü Dergisi. 4. 1980. 245.): padişaha vezir-i ekber carz etdigi umur dönmemek gerekdür. Vö. A. Mumcu: Divan-i humayun. 43–44, ahol a szerző Naimát idézi, aki ugyanezt a mondatot – de az carz helyett a telhis szót használva – Kujudzsu Murád nagyvezír szájába adja. Ld. még R. Anhegger: Hezarfen, 374.: carz u telhis etdigi umur...
Pl. Tarih-i Selânikî, 731.
C. Orhonlu: Telhîsler. 74. sz.; A. Refik: Sultan Murad. 133.
E tekintetben bizonyos kivételt képez a Köprülük kora, ugyanis Köprülü Mehmed 1656-ban azzal a feltétellel vállalta el a nagyvezíri megbízatást, hogy a palotában változtatás nélkül elfogadják az előterjesztéseit, ld. I. H. Uzunçarşili: Merkez. 116.
