Mikor kellett telhist írni?
39Mikor kellett telhist írni?
Általánosságban azt lehet mondani, hogy telhis írására bármilyen esemény okot szolgáltathatott. Az a központi adminisztrációnál megfigyelhető sajátosság, hogy a kiállított iratok és oklevelek többsége nem saját kezdeményezésre, hanem valamire válaszul születik meg, a nagyvezíri beadványokra ugyanúgy érvényesnek látszik. Az általam ismert telhisek több mint a felében a megírás okaként valamely szultáni leirat rendelkezéseit jelölik meg. Ha ezekhez a „kísérő-összefoglaló” telhiseket is hozzászámítjuk, akkor nem lehet kétséges, hogy a nagyvezíri felterjesztések döntő hányadát nem saját megfontolásból vetették papírra.
Azok az esetek, amikor a nagyvezírek telhisei nem szultáni megkeresésre válaszolnak, még mindig túl nagyszámúak ahhoz, hogy kimerítően számba vehessük őket. Mégis megnevezhetünk bizonyos állandó eseményeket, történéseket, alkalmakat, amikor a nagyvezír várhatóan telhisszel tájékoztatta az uralkodót, vagy annak révén tudakolta meg a szándékát. Néhány ilyen jellemző vagy visszatérő, telhist eredményező „ok-csoportot” tekintünk át a következőkben.
1./ Kétségtelen, hogy telhis írására leggyakrabban javadalom (dirlik)-adományozásokkal és hivatali kinevezésekkel kapcsolatban került sor, összhangban azzal a ténnyel, hogy az oszmán államapparátus tevékenysége döntően a javak begyűjtésében és újraelosztásában merült ki. Idevágó források és konkrét vizsgálatok hiányában egyelőre csak kevés bizonyosat tudunk arról, hogy mely posztok és javadalmak megszerzését kellett feltétlenül telhis útján kérvényezni. Tevkii Abdurrahman pasa kánunnáméjának egyik passzusa érinti ugyan ezt a kérdést, de nem ad egyértelmű eligazítást: Sadr-i aczam dahi kurb-i padişahide olmak hasebiyle bacz-i manasib ve cihati tevcih içün telhis edegelmişlerdür. Amma rikab-i hümayundan mufarakat etse mesela serdarlikla sefere çikup gitse tevcihatun cemicnde telhise muhtac degildür (mivel pedig a nagyvezírek a szultán közelében tevékenykednek, néhány poszt és prebendum betöltése végett telhist szoktak benyújtani. De ha a nagyúri kengyeltől eltávolodnak, például hadvezéri megbízatással hadjáratra vonulnak, nem minden kinevezéshez van szükség telhisre).77 Az idézet első fele azt sejteti, hogy az állásoknak csak bizonyos körére terjedt ki a telhisszel való kérvényezés kötelezettsége (vagy inkább „szokása”), a második rész megfogalmazása viszont olyan értelmezést is megenged, hogy a hadjáratokon kívüli időszakokban valamennyi kinevezéshez telhisre volt szükség. A rendelkezésünkre álló telhis-gyűjteményekben ritkán fogalmaznak meg idevágó szabályokat vagy szokásokat, de az jól látszik, hogy a legmagasabb posztoktól a legjelentéktelenebb járadékokig mindenféle dirlik adományozása tárgyában terjesztettek be telhiseket. A felterjesztések egy részében a nagyvezír jól láthatóan feladatköréből adódóan, néha kifejezetten a szultán felszólítására fogalmaz meg javaslatokat, s ezek többnyire a legmagasabb hivatalok betöltésére vonatkoznak (vezir, baş defterdar, defterdar, nişanci, kadi-i casker, yeniçeri agasi, yeniçeri katibi, muhasebeci, silahtar aga, çavuş başi, kapu agasi, zarbhane naziri, Rumili beglerbegisi, piyade begligi stb.). Máskor önjelölt beglerbégek, szandzsákbégek folyamodványait továbbítja, amiből arra következtethetünk, hogy az ilyen állásokat szintén a nagyvezír közvetítésével lehetett megpályázni. Ezt látszik megerősíteni a Szinán-féle gyűjtemény egyik telhise, amely egyúttal arra is rávilágít, hogy a kisebb dirlikek (gedik, vazife) adományozása is mindinkább a telhis-mechanizmus keretében történt. E beadvány szerzője belenyugvással veszi tudomásul, hogy a szultán nem engedélyezi tüzér, fegyverkovács, udvari szpáhi, kapuőr, janicsár újonc, udvari kézműves állás betöltését, 40s biztosítja az uralkodót, hogy ő ilyeneket nem nevezett ki, mint ahogy az alapítványi járadékokból sem utalt ki egyetlen fillért sem anélkül, hogy a szultánnak jelentette volna. Elmondja továbbá, hogy nemcsak az említett gedikekért, hanem beglerbégi, szandzsákbégi, csaus, müteferrika, étekfogó-féle posztokért is őt ostromolják, s néha, amikor már nem tud kitérni a zaklatások elől, jelentést tesz az uralkodónak a kívánságokról.78 Ezek a kijelentések nem mindenben harmonizálnak azokkal a kutatási eredményekkel, amelyek szerint a nagyvezírek még a XVI. század végén is adományozhattak önállóan timár- és ziámet-birtokokat.79 Arra is van példa, hogy a Szinán által többször is hangoztatott tilalom ellenére a nagyvezírek kapu-dirlikeket osztogattak.80 Mégis úgy látom, hogy a telhishez és a szultáni jóváhagyáshoz kötött kinevezések és adományozások aránya fokozatosan nőtt,81 s az elv, hogy efféle ügyekben így kell eljárni, mindenképpen erős gyökereket eresztett. Különböző típusú anyagok együttes vizsgálata valószínűleg azt is kimutatná, hogy a látszólag önálló nagyvezíri intézkedések egy része valójában szultáni döntésre megy vissza, ti. időnként a határozat úgy szólt, hogy a nagyvezír saját belátása szerint járjon el.
[Tevkici cAbdurrahman Paşa,]: Osmanli kanunnameleri. (In: Millî Tetebbular Mecmuasi. 1. 3. 1331 [1912–13].) 498. (A továbbiakban: TAP.) Ezt a gyűjteményt röviddel 1678 után állították össze, de jelentős részében XVII. sz. közepe előtti anyagot tartalmaz.
Revan 1943, fol. 34b (vö. Esad Ef. 2236, fol. 46a): ... sacadetlü padişah-i calem penahun topçi ve cebeci ve sipahi ve kapuci ve pazara giden ve ehl-i hiref gedükleri virildügine riza-yi şerifleri yokdur. Bu kullari dahi riza-yi şerifleri üzere bir ferde virmeyüp zevaid ki sabikda kati rayegan idi vallahi’l-cazim carz eylemeyince bir akçe virmek vakic olmamişdur ... Bundan macada beglerbegilik ve sancak tebdilleri ve çavuşluk ve müteferrikalik ve çaşnigirlik gibi muttasil dilek olmakdan hali olmayup ... ve bacz-i Zaman ibramdan kurtulmayup carz olindikda...
K. Röhrborn: Untersuchungen zur osmanischen Verwaltungsgeschichte. Berlin–New York, 1973. 14, 55. skk.; S. Faroqhi: Die Vorlagen. 32.
Istanbul, Başbakanlik Arşivi, KK 255 (1598-ból).
L. például Başbakanlik Arşivi, KK 257 (1622-ből): a kinevezések (udvari állások, cilmiye és szandzsákbégi posztok stb. betöltése) döntő többségében ba-hatt (uralkodói leirattal) történik.
Amikor a nagyvezír az álláshelyre vonatkozó petíciókat elbírálásra a szultánhoz felküldte, a telhist nemcsak alakilag, de tartalmilag is kialakult sémák szerint írta hozzájuk. A Kemankes-féle memorandum (valójában Kocsi bég második értekezésének egyik változata) példát is ad arra, hogyan néz ki egy ilyen telhis: Arz-i [bende-i] bimikdar budur ki, mazul beylerden Ali Bey yarar ve emekdar oldugu ecilden inayetlu padişahimdan rica olunur (A jelentéktelen [szolga] jelentése a következő: mivel Ali bég, aki a várakozási állományban lévő bégek közé tartozik, hasznavehető és tapasztalt, kegyes padisahomtól [kérelmének jóváhagyása] kéretik).82 Számos beadvány igazolhatja, hogy a nagyvezíri ajánlásokban valóban ilyenfajta fordulatokat használtak. Szinán pasa egyik telhiséből azt is megtudjuk, hogy a szultán nagyjából három feltétel tisztázását várta el a nagyvezírtől: 1./ az igényelt dirlik gazdátlan-e; 2./ időközben nem adták-e másnak; 3./ az igénylő érdemes-e arra, hogy megkapja.83 Mai szemmel nézve nehezen érthető, hogy ezek a sokszor semleges (mert csak a harmadik pontra vonatkozó), az érdemi döntést aligha elősegítő megjegyzések miért számítottak olyan fontosnak, mindenesetre tény, hogy ezek hiányában az uralkodó az egész ügyet visszautalhatta a nagyvezírhez.84
F. R. Unat: Sadrazam Kemankeş Kara Mustafa Paşa layihasi. (In: Tarih Vesikalari 1. 6. 1941–1942. 462.) A különféle Kocsi bég-kéziratok egymáshoz való viszonyára ld. M. Ç. Uluçay: Koçi Bey’in Sultan Ibrahim’e takdim ettigi risale ve arzlari. (In: 60. dogum yili münasebetiyle Zeki Velidi Togan’a armagan. Istanbul, 1950–1955. 177–186.)
Revan 1943, fol. 33a: nihayet sacadetlü padişah her buyurduklari hususda gah mahlul ise ve gah ahara virilmediyse ve gah istikhaki var ise diyü bu makule şurut ile ferman-i şerifleri olur. Bu kullan dahi emr-i şeriflerin tamam yirine getüreyin diyü şurutin yoklayup bir mikdar taharri ve tedkik olinur.
L. Fekete: Die Siyaqat-Schrift. I. 718–720, II. Taf. LXXIV.
A megfelelő formában előterjesztett és teljesíthető kérelmekre az uralkodó az esetek többségében a verdüm (megadtam) vagy verilsün (adassék neki) szóval adta áldását, s ez a hatt-i hümayun szolgált alapul a buyuruldihoz, amellyel a nagyvezír elrendelte az adományozásról szóló rendelet kiállítását.
412./ A pénzügyek szintén abba a körbe tartoztak, amelyben a nagyvezírt többrendbeli jelentési kötelezettség terhelte. Elvben mindenféle bevételről és kiadásról számot kellett adnia, ami az éves pénzügyi jelentés összeállításában és bemutatásában csúcsosodott ki. Ennek elkészültéről telhisszel értesítette az uralkodót, s ugyanígy kért engedélyt arra, hogy azt az újévi kihallgatáson felolvassák.85 Telhisszel számolt be a vagyonelkobzások végrehajtásáról is, amit az uralkodók láthatólag rendkívüli érdeklődéssel követtek.86 Az államkincstár és a belső kincstár közötti kölcsönügyletek vagy a szultáni pénzigények kielégítése során ugyancsak telhis, illetve hatt-i hümayun útján tisztázták a feltételeket és a teendőket.87 A legfontosabb és a legtöbb telhis írását kiváltó pénzügyi téma kétségkívül a zsoldfizetés volt. Úgy tűnik, hogy zsoldügyekben a nagyvezírek a legteljesebb mértékben az uralkodók útmutatásaihoz tartották magukat, s minden lényeges fejleményről tájékoztatást adtak. A zsold kiosztásához éppen úgy telhisszel kellett engedélyt kérniük, mint a zsoldfizetés elhalasztásához (a pénzhiány miatt időnként ez is megesett).88 Az culufe telhisi (zsold-telhis) fogalma valójában három, egymást rövid időeltéréssel követő beadványt foglalt magában. Az elsőt a zsoldosztás előtt egy héttel küldte fel a nagyvezír, amelyben a következőképpen kért engedélyt a fizetési listák (defter) összeállítására: cArz-i bende-i bimikdar budur ki, ulufe yazusi olsun mu? Baki ferman padişahumundur (A jelentéktelen szolga jelentése a következő: a zsoldösszeírás megtörténjék? Egyébként a rendelkezés padisahomat illeti meg).89 A szultán erre az olsun (rendben, mehet) vagy az olsun, mahlullerine mukayyed olasin (rendben, az üresedésekre nagy gondot fordíts) kifejezést írta válaszul.90 A kifizetés napján, miután a szükséges pénzt kihozták a kincstárból és zacskókba rakták, újabb telhis ment az uralkodóhoz ezzel a szöveggel: cArz-i bende-i bimikdar budur ki, culufe hazirdur. Verilsün mü? (A jelentéktelen szolga jelentése a következő: a zsold készen áll. Kiosztassék?).91 Az uralkodóa verilsün (adassék ki) vagy a veresiz (adjátok ki) szóval adott utasítást a kifizetés megkezdésére.92 A harmadik telhis a zsoldosztás befejezése után vált esedékessé, amikor a szultán kihallgatáson fogadta a diván vezetőit, hogy beszámoljanak neki e nagy fontosságú esemény lefolyásáról. A diván nevében ilyenkor a defterdár olvasta fel a telhist, amelyben a főbb adatokat (mennyit fizettek ki, hány fő kapott fizetést stb.) foglalták össze az uralkodó számára.93 Az általam használt gyűjteményekben két olyan telhisre akadtam, amely zsoldosztás napján készült és zsoldosztásról számol be, de érdekes módon nem a diván, hanem egy-egy nagyvezír felterjesztésének látszik.94 Az is nagyon valószínű, hogy mindkettőt írásban terjesztették be. Ezt feltehetőleg úgy kell értelmeznünk, hogy a nagyvezírek (néha?) a saját nevükben is készítettek (egy negyedik) zsold-telhist, bár nehéz megmondani, hogy ezt kötelezően vagy önszorgalomból tették-e.
Revan 1943, fol. 4a.
Revan 1943, fol. 63a; C. Orhonlu: Telhîsler 26, 39, 40-41, 63. sz.; A. Refik: Sultan Murad. 133–134, 140–141. stb.
C. Orhonlu: Telhîsler. 25, 34–35, 37. sz. stb.
Halasztáshoz: Revan 1943, fol. 61b.
F. R. Unat: Sadrazam Kemankeş. 462. Rövidebb formulát ad: K. Aksüt: Koçi Bey risalesi. 95.
A rövidebb változat: F. R. Unat: Sadrazam Kemankeş. 462; a hosszabb: K. Aksüt: Koçi Bey risalesi. 95.
F. R. Unat: i. m. 462.
F. R. Unat: i. m. 452, 462; K. Aksüt: i. m. 95, 120. Uzunçarşili szerint a szultán a müsacade-i hümayunum olmişdur (nagyúri engedélyem adom rá) szavakkal adta hozzájárulását (Merkez, 24.).
K. Aksüt: i. m. 95; TAP, 513, 517 (utóbbi helyen a mevacib telhisi kifejezés szerepel); I. H. Uzunçarşili: Merkez. 33.
Revan 1943, fol. 13a; C. Orhonlu: Telhîsler. 27. sz.
Uzunçarşili szerint a trónra lépéskor szokásos pénzajándéknak, a cülus bahşişinak a kifizetésére hasonlóképpen telhisszel kellett engedélyt kérni.95
I. H. Uzunçarşili: Osmanli devletinin saray teşkilâti. Ankara, 19842. 59: 1. jegyzet. Nem világos azonban, hogy melyik korszak gyakorlatáról beszél.
423./ Az államigazgatás működésével kapcsolatos hírek, események és javaslatok gyakori témái a telhiseknek. Bár a szövegekből kevés konkrétum hámozható ki, valószínűnek látszik, hogy a nagyvezírnek rendszeresen be kellett számolnia a vezető tisztségviselők és a diváni apparátus munkájáról, kivált akkor, ha mulasztásokat vagy visszaéléseket fedeztek fel.96 Ilyenkor a nagyvezír láthatóan mindenben az uralkodó útmutatásai szerint járt el. Ezenkívül biztosan telhisre volt szükség a következőügyekben: a/ a hadjáratokon készült ru’us-defterek megerősítését telhisszel kérték az uralkodótól;97 b/ a szultánoktól elvárták, hogy a visszaélések megakadályozása érdekében személyesen ellenőrizzék az udvari zsoldos csapatok deftereit. E deftereket mindig telhis kíséretében küldték fel nekik;98 c/ mielőtt az újonnan kinevezett magasabb rangú tisztségviselők (beglerbégek, defterdárok stb.), vagy a háborúba vonuló főtisztek állomáshelyükre indultak, gyakran részesültek abban a kegyben, hogy kezet csókolhattak az uralkodónak, a trónhoz „dörzsölhették arcukat”, vagy kardot és díszköpenyt vehettek át a szultántól. Az ilyen kihallgatásra szóló engedélyt telhis révén szerezte be a nagyvezír;99 d/ a rendes kihallgatási napokon (carz günü) ugyancsak telhisszel kérte, hogy a diván vezetői a szultán elé járulhassanak;100 e/ mint fentebb már említettem, az államszervezet többi képviselőjétől érkezett jelentéseket a nagyvezír telhisszé alakítva vagy külön telhis kíséretében továbbította az uralkodónak; f/ már arról is esett szó, hogy a szultán a neki benyújtott kérelmeket (carzi-hal vagy rukca) a nagyvezírhez küldte át. Ha komolyabb vagy nehezebb ügyről volt szó és elintézéséről tájékoztatást kért, akkor a nagyvezír ennek telhis útján tett eleget;101 g/ a nagyvezír egyébként is számos telhist írt azért, hogy beszámoljon a szultán által elrendelt intézkedések végrehajtásáról, vagy pusztán tájékoztasson bárminemű – jelentéktelen vagy rendkívüli – eseményről.102 Ezen belül kiemelt feladata volt a janicsárok szemmel tartása, az uralkodót informálnia kellett a testület és a főtisztek minden lépéséről;103 h/ ha olyan, bonyolultabb igazságszolgáltatási ügy került a nagyvezír vagy a diván elé, amelyben nem tudtak vagy nem mertek dönteni, akkor a nagyvezír telhisben tett jelentést és kérte az uralkodó állásfoglalását;104 i/ ugyanígy járt el akkor is, ha olyan üggyel kerültek szembe, amelyben a szokásjog megváltoztatását szerették volna elérni. Az efféle – kanun jellegű – döntéseket láthatóan telhisnek és szultáni hatt-i hümayunnak kellett megelőznie.105
Revan 1943, fol. 37a. Írnokok visszaéléseire (irathamisítás, nem vonulnak be a hadjáratra): fol. 27a, 35a, 41a–41b. Vö. Selânikî Mustafa Efendi: Tarih-i Selânikî. Haz. Mehmet Ipşirli. Istanbul, 1989. [11.]1 791, 801. Kincstárnokok lopnak: uo. [II.] 603.
Revan 1943, fol. 5b.: ... serdar kullari ru’usini bu bendelerine teslim eyledi. Telhis olinup ...
A. Refik: Sultan Murad. 129–30, 138.
C. Orhonlu: Telhîsler. 73, 108. sz.; A. Refik: Sultan Murad. 133.
I. H. Uzunçarşili: Merkez. 31. Bár az adatolás hiányzik, az Orhonlu-féle 146. és 149. sz. irat igazolni látszik, hogy korszakunkban is így volt.
Revan 1943, fol. 19b–20a.
Rendkívüli esemény: Revan 1943, fol. 31b. (merényletkísérlet a nagyvezír ellen); C. Orhonlu: Telhîsler. 95. sz. (nagyértékű selyemszállítmány érkezése). Szinán pasa néha még a magánbeszélgetéseiről is beszámolt, ami persze része volt a politikai játszmáknak, ld. Revan 1943, fol. 32b.
Revan 1943, fol. 8a, 29a, 30b stb.
Revan 1943, fol. 21a–21b; C. Orhonlu: Telhîsler. 155. sz.; A. Refik: Sultan Murad. 130, 135. Vö. A. Mumcu: Hukuksal ve siyasal karar organi olarak divan-i hümayun. Ankara, 19862, 98–99.
BDK, Veliyüddin Ef. 1970. 1b–2a, 8b–9a. Nem kizárt, hogy a későbbi időszakokból ismert módon már ekkoriban telhisszel történt: 1. annak az időpontnak a bejelentése, amikor az új nagyvezír kinevezéséről szóló hatt-i hümayunt ünnepélyesen fogadták (I. H. Uzunçarşili: Merkez. 125.); 2. a flotta kifutásához szükséges szultáni engedély beszerzése (i. m. 437–438.; S. Faroqhi: Die Vorlagen. 31.). De erre vonatkozóan nincsenek adataim.
4./ A telhis-mechanizmusnak a napi diplomáciai tevékenységben is megvolt a maga helye. Bár erre adatot nem láttam, nagyon valószínű, hogy a követek fogadására, illetve bevezetésükre a szultán színe elé ugyanúgy telhisszel kértek engedélyt, mint a diván vezetőinek 43jelentéstételére – annál is inkább, mivel a követeket rendszerint a szultáni kihallgatással amúgy is összekötött zsoldosztó diván, az culufe vagy galebe divani (de mindenképpen kihallgatási nap, vagyis carz günü) alkalmával látták vendégül a divánban.106 A követek által hozott leveleket a nagyvezír előbb lefordíttatta, majd telhis formájában terjesztette be az uralkodónak. Tevkii Abdurrahman pasa szerint ilyenkor csupán összefoglalta a levelek lényegét,107 de a rendelkezésünkre álló anyagból kitetszik, hogy a szöveget többnyire teljes egészében átültették, s a nagyvezír – ha szükségesnek látta – külön fűzött hozzá megjegyzéseket.108 Az oszmán vezetés válaszát a diván ülésein alakították ki, majd a nagyvezír a letisztázott fogalmazványt egy telhis kíséretében beküldte az uralkodónak, kérve, hogy tegye meg észrevételeit.109 Ha a levélírást maga az uralkodó kezdeményezte, ugyanilyen módon jártak el: a parancs szerint megírt namét a nagyvezír telhisszel küldte fel jóváhagyásra.110 A szultán magukról a tárgyalásokról is telhisek révén tájékozódott, hiszen azokat ismeretes módon a nagyvezír folytatta le (időnként, az elérendő célhoz szabott forgatókönyv szerint, más vezíreket is bevonva).111
TAP, 513; vö. I. H. Uzunçarşili: Merkez. 289. skk.
TAP, 514: bacdehu rikab-i hümayuna mejhumini telhis eder.
Revan 1943, fol. 48a–48b; C. Orhonlu: Telhîsler. 80. sz.; TSMA, E 5242. stb.
Revan 1943, fol. 65b. Vö. M. Ç. Uluçay: Koçi Bey’in Sultan Ibrahim’e. 196.: a Kocsi bégnek tulajdonított telhis megadja egy hatt-i hümayun szövegét, amellyel az uralkodó elrendeli a name megírását. E telhis szerint a letisztázott levelet személyesen a nagyvezír mutatta volna be az uralkodónak, amit az itteni első hivatkozás nem támaszt alá (erről alább még szólok).
Revan 1943, fol. 27b. (Ezt az iratot kiadta: H. Sahillioglu: Koca Sinan Paşa’nin telhisleri (1591 Lehistan sulhunda Ingilizler ve Yahudiler). II. (In: Belgelerle Türk Tarih Dergisi 19. 1969. 39.): Leh elçisine yazilacak name-i hümayun beyaz olinup rikab-i hümayuna gönderildi.... nazar-i şerifleri olursa cişaret-i caliyye buyurila ki ana göre camel olina (a lengyel követnek írandó nagyúri levelet letisztáztuk és felséges kengyeléhez felküldtük ... ha nemes megtekintése során elnyerné nemes tetszését, magas kézjellel méltóztassék tudatni, hogy annak megfelelően járjunk el).
A Szinán-féle gyűjteménybál közöl ilyen tárgyalási beszámolókat H. Sahillioglu: Koca Sinan Paşa’nin, passim, szám szerint hetet.
5./ Tudjuk, hogy amikor a nagyvezír főparancsnoki beosztásban háborúba ment, sadaret ka’imakami néven megbízottat hagyott hátra a fővárosban, aki őt a napi feladatok elvégzésében helyettesítette.112 A ka’imakam a nagyvezírrel csaknem azonos jogköröket élvezett (ami azonban a legfőbb méltóságok kinevezésére vagy jelölésére nem terjedt ki), s a nagyvezírhez hasonlóan joga és kötelessége volt telhiseket írni az uralkodónak. A távol lévő nagyvezír azonban maga sem szüntette be a telhisek küldését, mert a harctéri eseményekről és saját tevékenységéről rendszeresen beszámolni tartozott a szultánnak.113 Hogy a hatásköri zavarokat kiküszöböljék, a szokásjog alapján területi megosztást tettek a nagyvezír és a ka’imakam között: a nagyvezír a hadsereg hatókörébe eső területek, a ka’imakam pedig a birodalom ezen kívüli területeinek ügyeiben intézkedett és informálta erről a palotát (bár a vezető tisztségviselők kinevezéséhez a nagyvezír véleményét ki kellett kérni).114 A nagyvezír a hadjárat idején – telhisek, illetve hatt-i hümayunok révén – folyamatosan tartotta a kapcsolatot az uralkodóval, s bár nagyfokú önállóságot élvezett, bizonyos döntések meghozatalához még ilyenkor is telhis útján kikért hatt-i hümayunra volt szüksége. Az 1593-as hadjárat idején például ilyen módon határoztak arról, hogy a távolmaradt katonáktól elvett dirlikeket milyen időponttal adományozzák el arra érdemes igénylőknek.115 Ugyanekkor történt az a nevezetes esemény, hogy a janicsárokkal együtt az agát is kivezényelték a hadjáratra, noha az utóbbinak ez idáig csak a szultán részvétele esetén kellett 44hadba vonulnia. A Belgrádban tartózkodó Szinán nagyvezír erre telhis révén vette rá az uralkodót.116 A telhis-mechanizmus akkor sem szünetelt, ha a nagyvezírrel együtt az uralkodó is a sereggel tartott. Az 1596. évi magyarországi hadjáraton a nagyvezír éppen úgy telhisszel értesítette a szultánt Eger védőinek megadási szándékáról, mint az elvonuló magyar és német őrség megtámadásáról és lemészárlásáról.117
TAP, 500, 523; I. H. Uzunçarşili: Merkez. 180–185.
C. Orhonlu: Telhîsler. 52, 60, 79, 111, 158. sz. stb. Vö. Dávid G.–Fodor P.: Magyar vonatkozású török államiratok. 284–288, 459–461.
TAP, 523; I. H. Uzunçarşili: Merkez. 180. Vö. C. Orhonlu: Telhîsler. 104. sz.
BDK, Veliyüddin Ef. 1970, fol. 9b.
R. Anhegger: Hezarfen Hüseyin Efendi’nin Osmanli devlet teşkilâtina dair mülâhazalari. (In: Türkiyat Mecmuasi. 10. 1951–1953. 383.)
cAbdu’l-kadir: Tarih-i al-i cOsman. Wien, Österreichische Nationalbibliothek, Mxt 130. fol. 74a–74b.
6./ A Szinán-féle gyűjtemény egyik telhise alapján feltételezhetjük, hogy a nagyvezír beadványa még a szultáni család birtokügyeiben is szerepet kapott. Jelen esetben az „elhunyt Iszmihán szultán birtoklevelének másolatát” terjesztették telhis formájában az uralkodó elé, hogy „vesse rá nemes tekintetét”, azaz erősítse meg Iszmihán örökbirtokainak tulajdonjogát (a név minden bizonnyal II. Szelim 1585-ben meghalt lányát takarja).118 Hogy a beterjesztés nem pusztán formalitásoknak tett eleget, hanem érdemi döntés végett nyújtották be, azt a szultán válasza sejteti, amely lényegében elutasította a jóváhagyást azzal, hogy az állami tulajdon elsőbbségét hangsúlyozta a birtokok „privatizációjával” szemben.119 Ez az irat önmagában természetesen nem alkalmas messzemenő következtetések levonására, de elképzelhető, hogy a mülk-birtokok státusának megerősítéséhez (ami új szultán trónra lépésekor amúgy is kötelező volt) nagyvezíri telhiseken keresztül vezetett az út.
Revan 1943, fol. 16b. Iszmihánra: M. Ç, Uluçay: Padişahlarin kadinlari ve kizlari. Ankara, 19852. 40–41.
Revan 1943, fol. 16b: sacy-i hazine ve beytül-mal bundan evladur (ennél előbbrevaló a kincstárról és a muszlim közvagyonról történő gondoskodás).
A Hirzü’l-müluk című, 1574–1579 között keletkezett királytükör egyik – Szokollu Mehmed nagyvezír állítólagos praktikáit ostorozó – elbeszélése rávilágít, hogy a nagyvezíri telhist új örökbirtokok létrehozásakor sem lehetett megkerülni. Az írás szerzője Szokollu birtokszerzéseit jellemezve bemutatja azokat az adminisztratív lépéseket, amelyek a mülk-birtokok kialakításához szükségesek voltak. Elsőként felmérést végeztek a kiszemelt területek adózási, népességi stb. viszonyairól, majd az elkészült deftert az udvarba küldték. Erről a nagyvezír telhist készített és jóváhagyásra felterjesztette azt az uralkodó elé. Ha a szultán hozzájárulását adta, következhetett az adománylevél (mülkname-i hümayun) megírása.120
Y. Yücel: Osmanli devlet teşkilâtina dair kaynaklar. Ankara, 1988. 177 (13b–14b).
7./ Vannak olyan telhisek, amelyekben a nagyvezír arra kéri az uralkodót, hogy lássa el „magas kézjelével” a padisah nevében kimenő diváni rendeleteket, vagy bocsásson ki önálló uralkodói leiratot. Ez a szokás, mint fentebb utaltunk rá, III. Murad idején jött igazán divatba, s a szultáni hatt megléte hovatovább legfőbb kritériumává vált a belföldre kiadott oklevelek érvényességének. (Az idegen uralkodóknak vagy a vazallus fejedelmeknek írt namékra ritkán vezettek hatt-i hümayunt.)121 Amennyiben a szultán nem maga határozott róla, az oklevelek ilyenfajta uralkodói megerősítését forrásaink tanúsága szerint telhisszel kellett kérni. Az e tárgyban kelt felterjesztések nagyjából két csoportra oszthatók. Az egyikbe azok tartoznak, amelyek pusztán előterjesztik a kérést, és a továbbiakat a szultánra bízzák.122 A másik fajta telhisben vagy megmondják, hogy a szultán milyen szöveget írjon a felküldött rendeletre, vagy közlik, hogy a kívánt leirat fogalmazványát mellékelték a felterjesztéshez.123
Egyik Ibrahim szultánnak írott felterjesztésében Kocsi bég azt állítja, hogy namenin üzerine hatt-i şerif yazilmaz, âdet degil (a námére nem tesznek uralkodói kézjelet; nem szokás), mivel az idegenek a levélre eleve úgy tekintenek, mint ami a szultántól érkezik (M. Ç. Uluçay, Koçi Bey’in. 196.). Ha azonban emr vagy ferman küldését határozták el, akkor a szultáni megerősítésnek sem volt akadálya. Erre utal Lala Mehmed nagyvezír egyik beadványa, amelyben a moldvai vajdának küldendő emr-i şerifre kér szultáni hattot, hogy ezáltal ,,bizalommal legyenek [a vajda] iránt” (C. Orhonlu: Telhîsler. 135. sz.).
A. Refik: Sultan Murad. 132, 139.
C. Orhonlu: Telhîsler. 57, 74–75, 120, 134–135. sz.
