Mire használhatók a telhisek?
Mire használhatók a telhisek?
Tulajdonképpen még az előző gondolatsorhoz tartoznék annak elmondása, hogy a rendelkezésre álló telhisek nyilvánvalóan töredékét teszik ki annak a mennyiségnek, amely a tárgyalt korszakban ténylegesen keletkezett. A felhasználás lehetőségeit ez annyiban érinti, hogy ily módon jóval soványabb eredményekre számíthatunk, mintha egy-egy nagyvezír vagy uralkodó egész időszakát felölelő sorozatokkal dolgozhatnánk. Mindez annál sajnálatosabb, mivel a telhisekben olyan államtitkok kerülnek szóba, amelyeket máshonnan nincs esélyünk megismerni, legalábbis ilyen részletességgel nem.
Ennek ellenére a telhisekben rejlő információkat számos téren kamatoztathatjuk. Mindenekelőtt azt kell kiemelnünk, hogy a telhisek minden más forrástípusnál jobb betekintést engednek a birodalmi vezetés legfelsőbb szintjének döntéshozatali mechanizmusaiba. Ezt a tényt nem lehet eléggé hangsúlyozni, hiszen a döntéshozatal az a terület, melyet a legtöbb bizonytalanság és misztifikáció övez, nem utolsósorban a forrásadottságok szűkössége miatt. Itt emlékeztetnék arra, hogy éppen a nagyvezíri beadványok révén kísérelhettem meg egyik tanulmányomban, hogy felvázoljam az e téren bekövetkezett változások fő irányait, vagy kitapogassam bizonyos illetékességi körök határait.221 A továbblépéshez nemcsak kívánatos, de egyenesen elengedhetetlen a levéltárakban elfekvő telhisek módszeres tanulmányozása, mert csak így remélhető, hogy a vezető tisztségviselők jogosítványairól és a döntéshozatalban játszott szerepükről a mainál konkrétabb ismeretek birtokába jutunk.
L. az 1. jegyzetben hivatkozott tanulmányt.
A dolog természete folytán a telhisek a legtöbb újdonsággal a nagyvezír és a szultán viszonyára, valamint a nagyvezíri hivatal működésére szolgálnak. Az utóbbi szempontból értékelte Szinán pasa beadványait S. Faroqhi, aki részletesen bemutatta, hogy milyen módon valósult meg a nagyvezír ellenőrzése az államapparátus felett, milyen lehetőségek, kötelezettségek és korlátok szabták meg a mozgásterét a XVI. század végén.222
S. Faroqhi: Die Vorlagen. III. Kapitel.
Nem csekély hozadéka van a telhiseknek a korabeli államszervezet egészének működésére vagy éppen működési zavaraira vonatkozóan, beleértve a pénzügyi, belügyi, hadügyi és külügyi kérdések egész sorát. Mindebből ehelyütt csak a legutolsóra térek ki röviden, azzal a céllal, hogy megpróbáljam jelezni a telhisek fontosságát a Habsburg–oszmán vetélkedés vizsgálatában.
Szerencsésnek mondható, hogy a két legnagyobb gyűjtemény anyaga éppen az egyik legélesebb konfrontáció, a hosszú vagy Magyarországon ismertebb nevén, a tizenötéves 59háború előestéjéről, illetve kellős közepéről származik. Szinán telhisei, amelyeknek java része az 1589–1591 körüli időszakra, vagyis a pasa második nagyvezírségének idejére esik,223 szinte orvosi látleletet adnak a perzsa háborúból éppen kikeveredő, de az európai bonyodalmakba máris belesodródó birodalom állapotáról. A perzsa ügyekben keletkezett telhisekből a háborút lezáró alkudozások utórezgéseiről értesülünk, például arról, hogy az oszmán vezetésen belül a legutolsó pillanatig éles vita folyt a Karadzsadag feletti fennhatóság megtartásáról vagy elvetéséről, mivel ez erősen befolyásolhatta a perzsa hajlandóságot a béke aláírására224 Szinán külpolitikai vonatkozású telhisei közül azok a leginformatívabbak, amelyek a Lengyelországgal folyó béketárgyalásokról tájékoztatnak.225 Ismeretes, hogy a lengyel trónutódlás kérdésében komoly feszültség támadt a Habsburgok és az oszmán birodalom között, ami kis híján egy Lengyelország elleni oszmán háborúba torkollott. Tovább bonyolította a helyzetet a moldvai vajda lázadása, az ahhoz nyújtott lengyel támogatás, valamint a lengyel fennhatóság alatt élő kozákok szakadatlan portyázásai a török területeken. A spanyolokkal szemben török támogatást kereső angolok hathatós közvetítésére volt szükség ahhoz, hogy a feszült lengyel–török viszonyban enyhülés következzen be és 1589-ben megindulhassanak a béketárgyalások. Szinán telhiseiből plasztikus képet kapunk azokról a szövevényes érdekviszonyokról, amelyek az oszmán állam külpolitikájának alakításában közrejátszottak. Megtudjuk, hogy a spanyol–velencei lobby, amely az oszmán erőnek a Mediterráneumtól való távoltartására törekedett, befolyásos támogatóra lelt egy Dávid nevű zsidó, III. Murád bizalmasa személyében, aki lengyelországi kapcsolatai révén mindent megmozgatott a lengyel–oszmán közeledés akadályozására.226 Szinán, akit ebben az időben inkább a spanyolellenes csoporthoz soroltak, de akitől soha nem állt távol egy európai szárazföldi vállalkozás gondolata, rendkívüli módon nehezményezte Dávidnak és elvbarátainak az ő szándékait keresztező tevékenységét. Hivatkozva az állam iszlám voltára, a muszlim állam méltóságára, hosszas unszolás után elérte, hogy a szultán Rodoszra száműzze a túl messze merészkedő Dávidot. Bár nem sokkal később Szinán is megválni kényszerült a nagyvezíri poszttól, 1591 szeptemberében mégis létrejött a lengyel–oszmán megegyezés.
Mint a 214. jegyzetben; 1. még „A forrásokról” c. részt.
Revan 1943, 17b–18a.
Ezeket egy kivétellel – Id. Revan 1943, fol. 28b. – kiadta H. Sahillioglu, Koca Sinan Paşa’nin., de nézetem szerint tévesen kapcsolta valamennyit az 1591-es eseményekhez.
Dávid tevékenységéről l. S. Faroqhi: Ein Günstling des osmanischen Sultans Murad III: Davud Passi. (In: Der Islam. 47. 1971. 290–297.)
Már Szinán telhisei megelőlegeznek néhány olyan kérdést, amelyek nem sokkal később, a magyarországi háború kirobbanása idején válnak igazán jelentőssé. Ezek közé tartozik a bécsi udvar évi „adójának” késlekedése, illetve elmaradása, ami nagy szerepet kap majd az oszmán vezetők agresszív terveinek megokolásában. Hogy ez az ügy már 1590 körül feszültséget okozott az oszmán udvarban, abból érezhető, hogy egyik hattjában a szultán nehezményezi a Habsburgok vonakodását a fizetésre, a nagyvezír pedig többször hivatkozik a kérdés rendezésére tett erőfeszítéseire.227 Magyarországgal, pontosabban Erdéllyel csupán egy telhis foglalkozik; ebben a nagyvezír határozottan kiáll az Erdélytől utólag elcsatolt területek megtartása mellett.228
Revan 1943, 8b, 9a, 56a.
Revan 1943, 58a.
Magyarország és Erdély témája a háború idején, különösen Jemiscsi Haszán (1601–1603) és Lala Mehmed (1604–1606) nagyvezírsége idején kap nagy hangsúlyt az előterjesztésekben. Ezeken az a gondolat vonul végig, hogy Erdély megtartása a birodalom kötelékében alapvető fontosságú, mert elszakadása a vazallus havasalföldi és moldvai fejedelemségek elvesztését vonná maga után, védtelenné téve a birodalom északi határait. Az 60egyik szultáni megnyilatkozásból kitűnik, hogy a porta számára az tűnt a legjobb megoldásnak, ha Erdélyt törökhöz lojális helyi uralkodó kormányozza.229 Az ekkori iratok java része a magyarországi hadi eseményekkel, a birodalom katonai helyzetével, a hadsereg és a végvárak ellátásával, illetve a Habsburg–oszmán–magyar viszonnyal foglalkozik. Plasztikusan bontakozik ki belőlük az a nyomasztó helyzet, amelybe az oszmán állam a kétfrontos háború folytán került. A diplomáciai kérdéseket érintő, valamint az ellenfelek és a szövetségesek belső helyzetét taglaló néhány beadvány nem elsősorban az információk gazdagsága miatt érdemel figyelmet, hanem azért, mert érdekes képet rajzol az oszmán vezetés ismereteiről és helyzetmegítéléséről. Az Orhonlu által 141. számon kiadott beadvány például elárulja, hogy a birodalom irányítói nem nagyon értették a magyarországi vallási küzdelmek dogmatikai és rítusbeli vonatkozásait, sőt, az európai politikai viszonyokról való tudásuk is erősen hézagosnak tűnik. Ennek ellenére jól kihasználták a Habsburg–magyar ellentétekből kínálkozó lehetőségeket, s a telhisek visszatükrözik azokat az erőfeszítéseket, amelyek arra irányultak, hogy Erdélyt, illetve a Bocskai-felkelést kijátsszák a Habsburgokkal szemben.
C. Orhonlu: Telhîsler. 90. sz.; vö. Dávid G. – Fodor P.: Magyar vonatkozású. 292.
A „hosszú háború” a krími kánsághoz való viszonyban is jelentős változásokat hozott. Az oszmán vezetés az elhúzódó harcok következtében nem nélkülözhette a kánság katonai támogatását, s ezért nem csekély pénzügyi, sőt politikai árat kellett fizetnie. A korábbi szigorú és egyoldalú függés helyébe fokozatosan egy lazább, a kölcsönös érdekeket jobban figyelembe vevő kapcsolat lépett. A Magyarországra felvonuló tatár seregek ennek ellenére nemcsak a helyi lakosságnak, hanem az oszmán hadvezetésnek is gyakran okoztak gondot önálló akcióikkal, fegyelmezetlen magatartásukkal, aminek következtében nem mindig lehetett számítani rájuk. Az Orhonlu-féle telhisek sok részletet villantanak fel ebből a furcsa, kényszer szülte politikai és katonai együttműködésből, a kán és a szultáni udvar közötti kapcsolattartás formáiból.
61Szinán pasa nagyvezíri előterjesztése (telhis) III. Murád szultánhoz (1589–1591 között)
