TIMURLENK
68TIMURLENK
Timurlenk (1336–1405) neve – vagy ahogy az európai forrásokban ismerik, Tamerlán – lelki és testi tulajdonságokra utal. A timur gyakori török személynév, „vas”-at jelent, s ugyanarra a tőre vezethető vissza, amelyből Dzsingisz kán eredeti neve, a Temüdzsin származik. A leng perzsa szó, amely Timur testi fogyatékosságára, sántaságára utal. De nemcsak nevük hasonló eredete köti össze a két uralkodót, hanem hódításaik nagyságrendje is.
Timurlenk 1336-ban született Kes (mai nevén Sahriszabz) városában, nem messze Szamarkandtól. A Barlasz nemzetségből származott, amely török és mongol nyelvű népelemekből állt. A nemzetséget névlegesen Timur apja vezette, a gyakorlatban azonban nagybátyja, Hádzsi Barlasz irányította. Az a teret, ahol a nemzetség élt, egykoron Dzsingisz kán második fiának, Csagatájnak jutott osztályrészül. Csagatáj ulusza földrajzilag két részre tagolódott: az északi részen, a Balhas-tó, az Iszik-köl és az Ili folyó közti vidéken mongolok legeltették nyájaikat, délen a két nagy folyó, az Amu-darja és a Szir-darja közötti (latinul Transzoxiána) városokban török és perzsa nyelvű lakosság élt, akik eredetileg közvetlenül a mongol nagykánnak voltak alárendelve. Az évtizedek múlásával azonban a nagykántól való függőségük fokozatosan csökkent, a hatalom a helyi török uralkodók kezébe ment át. Ez persze nem jelentette azt, hogy megszűnt a mongol befolyás. Csagatáj egykori uluszát továbbra is leszármazottai, a csagatajidák közül választott mongol kánok örökölték, de a déli, fejlettebb területeket már csak névleg birtokolták.
1360 körül az egykori Csagatáj ulusz északi részén Tugluk Temür kán olyannyira megerősítette a hatalmát, hogy a déli, egymással versengő városok viszályait kihasználva azok meghódítására vállalkozhatott. Tugluk Temür váratlan betörése elől a török uralkodóréteg egyik része elmenekült, másik része a behódolást választotta. A Barlasz törzs vezetője, abban a reményben, hogy a vihar hamar elmúlik, elmenekült. Timur azonban felismerte a kedvező alkalmat, meghódolt Tugluk Temürnek, és ezáltal vér nélkül megszerezte apai örökségét. Tugluk Temür nem sokáig maradt Transzoxiánában, fiát, Iljászt helytartóként hátrahagyva visszatért a birodalom északi vidékére. Iljász mellé tanácsadónak rendelte Timurt, aki meghódolásával férkőzött bizalmába.Timur azonban nem érte be a tanácsadói szereppel. Megszökött Iljász mellől, s a visszatérésre a kedvező alkalmat várva egy ideig Szeisztánban, Dél-Perzsiában vállalt zsoldosszolgálatot. Itt szerezte azt a súlyos sebet, amely miatt már kortársai a lenk, „sánta” jelzővel illették. A visszatérésre készülő Timurlenk szövetségre lépett sógorával, Mir Huszejnnel, akinek Észak-Afganisztánban voltak a birtokai, Balh, Kunduz és Kabul környékén. Innen készítették elő Transzoxiána elfoglalását.
1363-ban közösen megtámadták Iljászt, menekülésre kényszerítették, s 69elfoglalták Transzoxiánát. Sikerüket megkönnyítette, hogy Tugluk Temür is ekkor hunyt el, s így a déli és északi országrész egyidejűleg hullott a győztesek ölébe. Egyikőjük sem pályázhatott azonban Transzoxiánában a káni trónra, mert ez a tisztség a hagyomány szerint egyedül Dzsingisz kán közvetlen utódait, az arany ágból származó személyeket illette meg. Timurlenk és Mir Huszejn így egy csagatajida báburalkodót ültetett trónra, akinek a nevében ők kormányoztak. A két dudás azonban nem fért meg sokáig egy csárdában. Többévi háborúskodás után Mir Huszejn visszakényszerült saját birtokaira, s Balh várából folytatta a harcot Timurlenk ellen. 1370-ben elesett Balh, s bár Mir Huszejn szabadon távozhatott, Timurlenk emberei hamarosan eltették láb alól. Halálával Transzoxiána melléÉszak-Afganisztán is Timur hatalma alá került. Most már korlátlan úr lett az egykori Csagatáj uluszban, jóllehet a mongol uralom névlegesen továbbra is fennmaradt. Hivatalosan a csagatajida Szojurgatmis kán (1370–1388), majd fia, Mahmud kán „uralkodott” (1388–1402), a tényleges hatalom azonban Timurlenk kezében összpontosult. Birodalma törzsterületének alattvalói, az északi területeken élő mongol nyelvű nomádok, valamint délen a török és tadzsik nyelvű városlakók, többségükben mohamedánok voltak, maga Timur is ezt a vallást követte. Uralkodóként az arab eredetű török emír címet használta, s székhelyét Szamarkandban rendezte be.
Timur hatalmának kiteljesedésében bizonyára nem kis szerepe volt személyes tulajdonságainak, vasakaratának és uralomvágyának, de a történelmi körülmények is a kezére játszottak. A körülötte levő országok trónviszályokban és anarchiában süllyedtek el, s ez kedvező helyzetet teremtett a hódításra. Legelőször Hvárezm került sorra. Dzsingisz kán 1220-ban csatolta az önálló Hvárezmet a mongol birodalomhoz, halála után a csagatajidák kezére került, majd a Kongrat mongol-török törzsből származó helyi uralkodók alatt ismét önállósodott. A hvárezmi uralkodók azzal szolgáltattak okot a támadásra, hogy korában többször is betörtek Timur birodalmába. Hátországának és fővárosának védelmében Timur 1379-ben elfoglalta Ürgencset, s megszerezte a Hvárezm fölötti hatalmat.
TIMUR HARCOSA TELJES FEGYVERZETBEN
1382-ben Kelet-Irán,1383-ban pedig Szeisztán következett, ahol zsoldosvezérként egykor meghúzta magát. A nyugat-iráni területe 1386-ban kerültek sorra. Ezen a hadjáraton történt, hogy Timurnak a Kura folyónál felütött téli szállását váratlanul megtámadta Toktamis, az Arany Horda kánja.
70A farkasszemet néző két ellenfél régóta ismerte egymást. Pontosan tíz évvel korábban vette pártfogásába a közép-ázsiai uralkodó a fiatal herceget, Toktamist, aki a Fehér Horda kán a elől menekült Timur udvarába (Eben a korban Fehér Hordának nevezték az Urál hegységtől keletre fekvő, nagyjából a mai Kazah pusztával azonos területet, melyet Dzsingisz kán unokája, Orda (Dzsocsi fia) leszármazottai igazgattak.) A szomszéd állam politikájának befolyásolására Timur jónak látta, ha készenlétben tart udvarában egy trónkövetelőt. Segítségével Toktamis 1377-ben szerezte meg a Fehér Horda feletti uralmat. 1380-ban, megtámadta a kulikovói csatából menekülő Mamaj kánt, s így egyetlen ütközettel Toktamis kezére került az Uraltól nyugatra elterülő, s egészen a Kárpátok keleti lejtőjéig húzódó, hatalmas kiterjedésű füves puszta, melyet a törökök Kék Hordának, az orosz források Arany Hordának neveztek. Toktamis az Arany Horda birtokában elég erősnek érezte magát arra, hogy újjat húzzon Timurral. Az összetűzés oka a mai azerbajdzsáni területek feletti uralom megszerzése volt, melyet mindkét fél magának követelt. Bár Timur csapatai könnyen elbántak Toktamis seregével, kettejük rivalizálásának még korántsem szakadt vége. Timurt egyelőre a történeti Irán és Örményország elfoglalása hajtotta. Katonái kegyelem nélkül mindenkit legyilkoltak, aki ellenállt. A levágott fejekből Timur parancsára elrettentésül gúlákat raktak. Ártatlanok ezrei, köztük asszonyok és gyermekek is áldozatul estek a vérengzéseknek. A perzsa történetírók hetvenezerben jelölték meg a hadjárat során elpusztultak számát.
Ezzel a hadjárattal Timur gyakorlatilag a perzsa kultúra és kézműipar olyan nagy múltú városait tette tönkre, mint Iszfahán, Kermán, Jazd és Siráz. Egyedül ez utóbbi város kézművesei menekültek meg, Timur családjuktól elszakítva Szamarkandba hucoltatta őket, s szakértelmüket fővárosa felvirágoztatásában kamatoztatta.
Timur birodalmának központi területei, a védtelenül maradt közép-ázsiai városok számára továbbra is potenciális veszélyt jelentett a Toktamis alatt egyesült nomád állam szomszédsága. Amint Timur az iráni hadjáratról hazatért, 1391-ben seregeivel Toktamis ellen indult. A perzsa történetírók szerint kétszázezer fős hadsereget vezetett ellenfele megtörésére. Előbb előörseivel szabályosan meg kellett Toktamist kerestetnie, hogy ütközetre kényszerítse. Ez azonban korántsem volt könnyű egy olyan hatalmas országban, amilyen felett az Arany Horda kánja uralkodott, aki azt a taktikát választotta, hogy az általa jól ismert steppén folyamatosan hátrálva, fel s alá vonulva seregével a végsőkig elcsigázza a kopár vidéken utána nyomuló ellenséget, s mikor az kellőképpen elfáradt, megtámadja. De Timur sem volt rosszabb hadvezér Toktamisnál. Jóllehet udvartartását Szamarkandban rendezte be, nem adta át magát a városi élet által nyújtott kényelemnek. A nomád hadiszokásokat ő is jól ismerte, s bár versenyt futott az idővel, bölcsen pihenőt és vadászatot rendelt el seregének, ami javította az élelmezést és ébren tartotta a harci kedvet. Toktamis ezzel néhány napi előnyhöz jutott, de mégsem volt elegendő ideje ahhoz, hogy csapataival a Volgán átkeljen. A Kondurcsa folyó partján érte utol őt Timur új erőre kapott hada. A támadók a Volga felé szorították, és megsemmisítő vereséget mértek az Arany Horda csapataira. Toktamisnak a nagy kavarodásban sikerült elmenekülnie.
Timur megelégedett a győzelemmel és a zsákmánnyal, nem üldöztette tovább Toktamist. A kán így néhány éven belül újraszervezte birodalmát. 1395-ben, kihasználva Timur damaszkuszi hadjáratát, megtámadta a neki hódolt kaukázusi területeket. A távolság azonban nem sokáig óvta meg Timur bosszújától, aki a Terek folyó partján 71mért újabb vereséget vetélytársára. Az Arany Horda kánja ezúttal is kisiklott üldözője szorításából. Észak felé menekült, az egykori volgai bolgár birodalom fővárosába, a mai Bulgariba. Timur harmadszorra győzte le Toktamist, de eddig az minden alkalommal újra talpra állt. Timur ezért hatalmának alapját, az Arany Horda gazdaságilag fontos területeit célozta meg, és pusztitotta módszeresen. A Krím félsziget gazdag olasz, örmény, zsidó, görög lakosságú kereskedővárosai éppen úgy áldozatul estek Timur bosszújának, mint a Don torkolatánál fekvő Azov vagy a volgai víziút végén levő Hadzsitarkan (a mai Asztrahány). Végül az Arany Horda fővárosát, a Volga mellett épült Új-Szarajt is felperzselte. 1395–1396-ban Timurlenk katonái olyan következetes kegyetlenséggel pusztították végig az Arany Horda kulcsfontosságú régióit, hogy azok az anyagi javakban és emberéletben elszenvedett veszteséget többé nem tudták kiheverni. A litván nagyfejedelemnél menedéket talált Toktamis soha többé nem tért vissza országába, jóllehet az Arany Horda még egy évszázadon keresztül vívta haláltusáját.
Az Arany Hordával folytatott háborúkkal egyidőben a mongol törzsek szállásterületein is veszélyes változások jelei körvonalazódtak. Az északi csagatáj területeket igazgató Iljászt a Duglat nemzetségből származó nagyúr, Kamaraddin gyilkosság árán távolította el a hatalomból. Timur sorozatos támadásainak következtében Kamaraddin 1392-ben kiszorult az északi területekről, ahova Timur támogatásával visszatért egy csagatajida leszármazott, Hizir, Tugluk Temür korábban Kelet-Turkesztánba menekült fia. Timurnak szüksége volt egy névleges csagatajida uralkodóra, ezért 1397 körül szövetséget kötöttek, melynek megpecsételésére Timur feleségül vette Hizir lányát. Timur e házasság révén közvetlen rokoni kapcsolatba került Csagatáj leszármazottaival, vagyis végsősoron Dzsingisz kán családjával, s így uralmát véglegesen legitimálta. Az emír helyett a szultán címet vette fel, de a steppei hegemóniát kifejező mongol káni méltóságot mindvégig az általa bábként irányított csagatajidáknak hagyta meg.
Miután északi határait biztonságban tudta, alig egy év pihenés és készülődés után, 1398-ban dél felé indította hadait. Timurt mágnesként vonzotta India mesés gazdagsága. Bár ez a hadjárata csak egy évig tartott, az indiai félszigetet sikerült úgy kifosztania és a lakosságot olyan alaposan megtizedelnie, miként ez Perzsiában történt. A felbecsülhetetlen zsákmány, a félszigeten felhalmozott drágakőés arany a szamarkandi kincstárba vándorolt. A beköszöntőúj század elején, 1401-ben Timur ismét nyugatnak fordult. Noha 1393-ban már egyszer meghódoltatta az iszlám világ központját, Bagdadot, a hódító távozása után a helyi dinasztia visszaállította hatalmát. A város ezúttal felkészült a várható ostromra, s Timur csak 1401-ben, hosszú küzdelem és nagy emberveszteség árán vette be. A megtorlás hatalmas méreteket öltött. A források kilencvenezer áldozatról beszélnek, Timur Bagdad egész lakosságát lemészároltatta, a várost földig romboltatta. Csak az egyházi célúépítmények, mecsetek és néhány, életben hagyott tudós kerülte el a világhódító rettenetes haragját. Timur, aki magát hithű muszlimnak vallotta, tizenöt év leforgása alatt az iszlám világ immár harmadik kultúrközpontját tette a földdel egyenlővé.
Újabb kihívást jelentett számára, hogy birodalmának nyugati szélén veszélyesen növekedett egy új nagyhatalom, az oszmánok állama. A bizánci végeken határőrszolgálatot teljesítő kis törzs egy évszázad leforgása alatt jelentős birodalmat hozott létre, amely I. Bajezid szultán uralkodásának idején Kis-Ázsia keleti végeire érve Timurt és hódításait veszélyeztette. Az anatóliai türkmén fejedelemségek hovatartozása szolgáltatott alkalmat a 72kölcsönös leszámolásra. Timur eredetileg 1400-ban indult Bajezid megbüntetésére, de kitérőt tett Bagdad felé, melynek elhúzódó ostroma lekötötte erejét. Serege 1402 nyarán érte el Anatólia központi területeit, ahol Ankara mellett megsemmisítő győzelmet aratott a török szultán felett. Bajezid is Timur fogságába esett, és egy év múlva meghalt.
Élete végén Timur mégegyszer hadba szállt, hogy uralma alá hajtsa a rejtelmes és gazdag Kínát, minden nomád uralkodóálmát, melynek végleges meghódítása még nagy példaképének, Dzsingisz kánnak sem sikerült. Célját azonban nem érte el, 1405 elején Otrarban rövid betegség után meghalt. Hetvenedik évében járt a nagy hódító, amikor örökre lehunyta szemét. Síremléke ma is Szamarkand egyik legszebb építészeti műemléke.
TIMUR MAUZÓLEUMA SZAMARKANDBAN
Timur birodalma halálakor a Dardanelláktól India északi részein át a kínai határig terjedt. A közép-ázsiai hódító a hatalomépítés legegyszerűbb fajtáját alkalmazta. Állandóan támadta lehetséges ellenfeleit, hogy országuk elpusztításával, lakosságuk kiirtásával gyengítse őket, s ezáltal megakadályozza megerősödésüket. Állandóan rettegésben tartotta ellenfeleit, de saját alattvalóit is. Csakhogy amint kitette a lábát a meghódított területről, azonnal megindult a helyi erők önszerveződése. Ez a támadás újabb lavináját indította el ugyanarra a területre egészen mindaddig, amíg teljesen el nem pusztult. Amint a kényszerítő erő Timur halálával megszűnt létezni, karizmatikus személyiségére alapozott és a rettegés kohéziós erejével összetartott birodalma pillanatok alatt szétesett. Romjain többé nem született vilárészekre kiterjedő hatalom. Timur fiai és unokái, bár egymás között sokat acsarkodtak, világméretű hadjáratokat nem vezettek. Élvezték azt a jólétet, amit Timur kincsei teremtettek meg számukra. Ebből a gazdaságból s a meghódított országokból magukkal hurcolt kézművesek tudásából születtek meg Szamarkand és környékének pazar építészeti remekművei. A tudósok pedig, akiknek életét Timur nagy kegyesen a hadjáratokban meghagyta, a perzsa és arab tudomány eredményeit közvetítették Közép-Ázsiába. Az általuk elvetett mag a 15. században szökkent szárba, s a közép-ázsiai török kultúra és tudomány felvirágzását eredményezte. Jellemző a mentalitás változására, hogy Timur unokája, Ulugbeg, kiváló csillagász lett, csillagvizsgálója ma is megtekinthető Szamarkandban. Egy másik leszármazottjában, Báburban pedig a közép-ázsiai török nyelvű irodalom legjelentősebb költőjét tiszteli az utókor.
