A KANIZSAI VÉDELMI ÖVEZET ÉS TERMÉSZETFÖLDRAJZI ADOTTSÁGAI A XVI. SZÁZAD 70-ES ÉVEINEK VÉGÉN

Teljes szövegű keresés

163KELENIK JÓZSEF: A KANIZSAI VÉDELMI ÖVEZET ÉS TERMÉSZETFÖLDRAJZI ADOTTSÁGAI A XVI. SZÁZAD 70-ES ÉVEINEK VÉGÉN
In: Studia Agriensia 15. Eger, 1995
A török elleni harcokkal, a végvárakkal könyvtárnyi irodalom foglakozik, s jóllehet tengernyi szenvedést, pusztulást és nyomorúságot hozott magával mégis küzdelmes, de apró győzelmekkel teli, romantikus hőskorként él a magyar történelmi köztudatban. Talán ennek köszönhető, hogy a kutatók, és ami talán ennél is fontosabb, a szélesebb közönség érdeklődése ezen időszak iránt, jó száz esztendeje csaknem töretlen.
A korszak kutatásának problémáit kevésbé ismerők szerint a török hódoltság témaköre már „lerágott csont”. A valóság azonban az, hogy a számtalan könyv és tanulmány ellenére – bizonyos általánosságokon kívül – mind a mai napig meglehetősen keveset tudunk a magyar végvárrendszer belső szerkezetéről. Még kevesebbett azokról a természetföldrajzi viszonyokról és adottságokról, amelyekhez a katonai helyzet függvényében a védelemnek alkalmazkodnia kellett, s amelyek döntően meghatározták lehetőségeit. Hiszen a védelmet természetszerűen más és más elvek szerint kellett megszervezni a Dél-Dunántúl dombvidékén, a sík, de mocsaras Kelet-Magyarországon, vagy a hegyek között fekvő bányavárosok előtt.
Jelen dolgozatunk, néhány újabban feltárt forrás alapján, arra tesz kísérletet, hogy felvázolja a kanizsai védelmi rendszer szerkezetét, és az azt meghatározó természetföldrajzi adottságokat. A források adatait elemző vizsgálódásaink csupán egy meglehetősen rövid időszakra, az 1577-1579-es évekre terjedenek ki. Szerencsénkre azonban éppen ezek az esztendők azok, amelyek a leghívebben tükrözik azokat a korabeli terveket és elképzeléseket, amelyek a végvár és a környezet organikus egységgé forrasztásával kívánták tökéletesíteni a török elleni védelmet.1
1 A feltárt új források, melyek a dolgozat alapjául szolgáltak; Wien, Kriegsarchiv, HKR Akten, Expedit, 1579. jun. 2., HKR Akten, Expedit, 1579. july. 1.
Egy a Kanizsa környéki kisebb várakról írt cikkében Vándor László, a forrás megjelölése nélkül, feltehetőleg már használta ezeket a dokumentumokat. ld. Vándor László: Törökkori várak Kanizsa környékén. Zalai Hírlap, 1991. szept.21. 7.o.
Szigetvár eleste, s a drinápolyi béke megkötése után a Haditanács védelmi terveiben központi szerepet kapott Kanizsa és a környékén fekvő kisebb várak.
Jelentőségüket nem erősségüknek vagy kiépítettségüknek, hanem kiváló katonaföldrajzi helyzetüknek köszönhették. Kanizsa és a környékbeli 164palánkok egy olyan nagyjából északkelet-délnyugat irányú völgy mentén feküdtek, amely a Murát és a Zalát összekötve, megkerülhetetlen természetes akadályként védelmezte a mögötte fekvő sűrűn lakott, gazdag vidéket és a Stájerország felé vezető utakat. A Dél-Dunántúlon az említett két folyóvölgy és a Kanizsa patak völgye képezték a török hódoltság természetes határait.2
2 A terület vizszabályozások előtti állapotáról képet alkothatunk a Neüe und Volstaendige Karte von dem Szalader Comitat in Koenigreich Ungarn 1789. címet viselő térképről. Lelőhelye: Hadtörténelmi Térképtár, B. IX. a 2372.
Néhány szót a vizsgált terület földrajzi adottságairól és viszonyairól. Ismeretes, hogy a Dél-Dunántúl dombhátai között észak-déli irányú, úgynevezett meridionális völgyek húzódnak. Mivel ezek természetes gyűjtőhelyei a dombokról lefutó csapadékvizeknek és a környék időszakos vagy állandó folyóvizei is itt találnak utat maguknak, természetes, hogy ezen völgyek többsége – a nagyarányú XIX-XX. századi csatornázások és lecsapolások ellenére – ma is meglehetősen vizes, ingoványos.
Az a völgy azonban, melyben egykor a Kanizsa patak3 kanyargott vizenyőssége ellenére is nagy jelentőségre tett szert, hiszen peremén fontos észak-déli irányú főútvonalak húzódtak és húzódnak ma is, mit Kanizsánál és máshol több kelet-nyugati főút keresztez.
3 A völyben ma folyó Principális csatorna nem az egykori patakmeder nyomvonalát követi.
Kanizsát a császár 1568-ban átvette a Nádasdy családtól, 1569-től megkezdődik a vár korszerű erőddé valóátépítése. A nagyszabású munkálatok azonban a pénz és a szervezőerő hiánya miatt igen lassan haladtak. Az építkezés csak 1577-79 között vett igazi lendületet.
Az 1577-es, illetve 1578-as esztendő mind a Magyar Királyság, mind pedig Ausztria számára igen fontos politikai-katonapolitikai döntéseket hozott. I. Miksa halála után az új uralkodó, II. Rudolf, s az új kormányzat az 1568 utáni, úgynevezett békeidőszak átértékelésére kényszerült. A Birodalom legfelsőbb katonai és politikai vezetése – az éppen ezekben az esztendőkben megélénkülő török aktivitás hatására – belátta, hogy a magyarországi végvidéken nem lehetséges valódi fegyvernyugvás. A törökkel szemben – paradox módon – csak az erő alkalmazása biztosíthatja a béke és a Magyar Királyság területének megtartását. Napirendre került az aktív katonai fellépés gondolata is, ám ennek a megoldásnak ekkor még kevés támogatója akadt.
A „hogyan tovább” kérdését megvitató 1577-es haditanács lefolyása, a szemben álló nézetek és vélemények – hála Geőcze István forrásközlésének – (Haditanácskozások az 1577-ik évben), már ismertek a kutatók előtt. Tudjuk, hogy a Haditanács hosszú és nehéz vita után végül is a Schwendi Lázár nevével fémjelzett koncepciót fogadta el. Ennek értelmében a török állandó betöréseinek 165és terjeszkedésének a támadó háború helyett, egy jól megépített és megerősített, szorosan záró, de a mezei seregek állandó támogatását élvező védelmi rendszer létrehozásával kell útját állni.
Csakhogy, mint ez erre az időszakra világossá vált, a császár Stájerország és Alsó-Ausztria rendjeinek anyagi és katonai támogatása nélkül képtelen a végvárrendszer kiépítésére, illetve fenntartására. Az ekkor még csaknem kilencven százalékukban protestáns osztrák rendek viszont csak szabad vallásgyakorlatuk „félhivatalos” elismerése fejében vállalták át a vend és délnyugat-nyugat-magyarországi várrendszer korszerűsítésének terheit.
Ezt követően 1578-ban, a hatásköre alatt álló területek védelmének összehangolására, megalakult a grazi haditanács. A stájer rendek pedig jelentős fegyver -és élelmiszerszállítmányokkal, készpénzzel és munkaerővel siettek a délnyugat-dunántúli végvidék segítségére.
Mint említettük az 1577-es haditanács után a katonai vezetés az eddigi szétszórt, támpontszerű védelem helyett egy összefüggő, átgondoltan kiépített, szororsan záró védelem létrehozásával kívánta megállítani a törököt. Ezt az elgondolást próbálták megvalósítani a gyakorlatban a Zala és a Mura folyó völgyét összekötő kanizsa-bajcsavári védelmi övezet kiépítésével. 1578-80 folyamán a korszerű hadtudományi elvek és a természet adta lehetőségek közötti okos kompromisszumok sorának kialakításával megkezdődött egy teljesen összefüggő védelmi vonal kiépítése. Ennek alapját egy az ellenség portyázói által megkerülhetetlen természeti akadály, a mocsaras kanizsai völgy képezte, amelyet mesterséges tavakkal, út -és terepakadályokkal, őrházakkal összekötött, erődök és palánkok sora szegélyezett és tett átjárhatatlanná.
Ezt a Mura és a Zala folyókat összekötő, halastavakban, nádasokban, ingoványos rétekben ma is igen gazdag patakvölgyet, utazta be 1579 tavaszán gróf Eck zu Salm győri főkapitány vezetésével egy vizsgálóbizottság, korabelei szóhasználattal Muster Comission.
E szemle szükségességét Salm gróf Károly főherceghez címzett jelentésében a következőkkel indokolta: „Felette igen szükségesnek tartottuk immár igaz tudással bírni arról, hogy milyen is lenne a Kanizsa környéki vizek és mocsarak ezidőszerinti állapota. Az alábbi jelentésből hercegi Fenséged is kegyelmesen megértheti , milyennek találtuk – a szemle és a kapott jelentések alapján – a mondott vizeket és mocsarakat, a mellettük épült palánkokkal egyetemben.”4
4 Wien, Kriegsarchiv, HKR Akten, Expedit, 1579. jun. 2. Az eredetileg német szöveg fordításai itt és a továbbiakban a szerzőtől.
166A bizottság útját a Kanizsa patak Murába torkollásánál kezdte. Itt egy dombon állt Kakonya árokkal is körülvett . de elhagyott romos temploma. Eck gróf, aki már 1568-ban járt itt, már akkor úgy találta, hogy hacsak a Mura magas vizállása vissza nem duzzasztja a patakot, azon egy gyalogos könnyen átgázolhat ezért, nehogy a török megszállja és megerősítse az elhagyott templomot, javasolja annak felrobbantását és teljes megsemmisítését.
Kakonya és a keresztúri palánk között Malakocsi Miklós bajcsai és keresztúri kapitány szerint jónéhány olyan hely van a völgyben, ahol lovasok és gyalogosok egyaránt könnyűszerrel átkelhetnek. A patak ezen alsó szakaszának ezidőszerinti alacsony vizállását azonban nem a természeti körülmények, hanem – véleményem szerint – a keresztúri gát idézte elő, ami a patak vizhozamának legnagyobb részét felfogta. Jóllehet a gát még harmadáig sem készült el, máris annyira megduzzasztotta a vizet, hogy a szemlét végző biztosok csak 200 ölnyi5, azaz jó 180-200 méternyi csónakázás után érhették el a völgy tulsó partját. Ahonnan maguk is úgy látták, hogy ha ott „... egy rendes gátat emelnek, a Kanizsa patak vize tóvá duzzad és az átjárást Keresztúr felett jó darabon megakadályozza. E gátat azonban úgy kell elkészíteni és megépíteni, hogy senki át ne kelhessen rajta és a keresztúri palánk védelmezhesse és őrizhesse.”6
5 A német szövegben klaffter. Egy bécsi öl = 1,89 m Bogdán István: Magyarországi hossz-és földmértékek 1601-1874. Budapest, 1990. 570.o.
6 Wien, Kriegsarchiv, HKR Akten, Expedit, 1579. jun. 2.
A gátat egyébként – mint az egy másik levélből kiderül – katonai megfontolásokból Andreas Kielmannn von Kielmannsegg kanizsai kapitány kezdte el építtetni. Mivel azonban Keresztúrt és Bajcsavárt Stájerország vette át, a munka, legnagyobb sajnálatára kikerült az ő jurisdictioja alól. Pedig a gát befejezésével, kis ráfordítással jelentős területeket lehetne biztosítani.7
7 Wien, Kriegsarchiv, HKR Akten, Expedit, 1579. july. 1.
A gát alatti alacsony vizállású szakasz a portyázók számára azonban nyilvánvalóan nem jelentett volna számottevő akadályt. Ezért, hogy a völgynek ezt a részét is megfelelő természetes védelemmel láthassák el, egy régi holtág felhasználásával a Mura vizét be akarták vezetni a Kanizsa völgyébe. Ez ügyben Kielmannn, Zrínyi György, Franz von Poppendorf és a stájer rendek küldöttei 1578-ban már megszemlélték a terepet, de a viz és nád miatt nem sokat láthattak, és különben sem voltak velük a vizek járásához értő mesterek, akik a viz esését, s így a terv realitását felmérhették volna.8
8 Wien, Kriegsarchiv, HKR Akten, Expedit, 1579. jun. 2.
A mai terep és vizviszonyok alapján rendkivűl nehéz véleményt alkotni a fenti terv kivitelezhetőségéről. Az azonban mindenesetre tény, hogy a Mura egyik ága a szabályozások előtt, Keresztúrnál erősen megközelítette a Kanizsa 167patak völgyét. S arról is van tudomásunk, hogy az 1570-es években a Mura áradáskor valahol Keresztúr közelében, egy régi vizfolyáson vagy csermelyen keresztül átfolyt a Kanizsa patak völgyébe is. 9
9 Franz Otto Roth: Wihitsch und Weitschawar. Steiermark 19. 188.o.
Keresztúr felett, Fityeházánál nemrégiben épült egy 10 fős őrséget befogadó kicsiny, 5 öl széles és 5 öl hosszúőrház. Azért volt szükség rá, mert itt egy régi, elhagyott malomgáton egy út vezet keresztül, mit eltorlaszoltak ugyan, de az ellenség titokban annyira megnyitotta, hogy gyalog átjárhatott rajta.10
10 Wien, Kriegsarchiv, HKR Akten, Expedit, 1579. jun. 2.
Nem messze innen, nyolcad mélföldnyire, egy dombon épült 1578-ban a bajcsai palánk. Ez a vár 500 fős helyőrségével Kanizsa után a környék második legerősebb helyének számított. A biztosok és Kielmann kapitány tökéletesen egyetértettek abban, hogy a vár nem megfelelő helyen épült, mivel két környező domb is föléje magasodik, ám mivel az út itt vezetett keresztül nem lehetett máshováépíteni. Mivel Bajcsavár ezt a mocsáron átvezető fontos utat immár ellenőrzése alatt tartotta, feleslegessé vált a túlparton az ugyanezt az utat vigyázó Mórichely palánkja, mit hamarosan fel is robbantottak. Őrségét pedig az elhagyott szentmiklósi templomból kialakított új erősségbe helyezték át, a csákányi átkelőhöz vezetőút őrzésére.11
11 Wien, Kriegsarchiv, HKR Akten, Expedit, 1579. jun. 2.
Mindenképpen figyelemre méltó, hogy bár a csákányi út az új kanizsai erődből lőhető volt, mégis szükségesnek tartották a szentmiklósi őrhely létrehozását, hogy a török ne közelíthesse meg „csendben” Kanizsát.
Az elhagyott Pernissziházánál az itteni malomgáton szintén volt egy út, mit, miként a Bajcsavár körüli többi utakat is, eltorlaszotak. A szemlét folytató bizottság azonban a torlaszt alkotó fákat kicsinynek találta, s elrendelte azok nagyobbakra való kicserélését.12
12 Wien, Kriegsarchiv, HKR Akten, Expedit, 1579. jun. 2.
Kanizsától északra feküdt Palin község, melynek határában csak nem régen épült egy új malom, ami a kanizsai helyőrség ellátásához nélkülözhetetlen. Csakhogy a malom gátján „...az ellenség mind lovon s gyalog nagy számban át szokott jönni...” ezért néhány héttel ezelőtt közvetlenül a gát mellé, egy 10 gyalogossal megszállt kicsiny őrházat építettek a vizbe, mit a katonák – fejlett humorérzékről téve tanubizonyságot – Kis -Velencének neveztek el.13
13 Wien, Kriegsarchiv, HKR Akten, Expedit, 1579. jun. 2.
Palintól nem messze állt a szintén alig egy éve épült Újudvar, mi száz fős őrségével több mint hat olyan utat ellenőrzött mi az itteni átkelőhöz vezetett. (Megjegyzendő, hogy négyszáz év elmúltával az út ma is pontosan ugyanitt szeli át a völgyet.) A környéken egyébként minden használható utat „bevágtak” és torlaszokkal építettek be. A kissé feljebb, Újudvar falunál lévő elhagyott 168templomot pedig, mivel a törökök portyázásaik előtt itt gyülekeztek, felrobbantották.
Kacorlak palánkját szintén ezidőtájt fejezték be, mire annál is inkább nagy szükség volt, mivel a török Újudvarnál immár nem tudván többéátkelni, egyre gyakrabba használta az itteni utat. Ám, ahogyan Kielmann kapitány írta, ha az őrség rendesen teszi a dolgát, már nem sokáig.14
14 Wien, Kriegsarchiv, HKR Akten, Expedit, 1579. july. 1
Kacorlakról a bizottság Sárkányszigetre ment, mi nevéhez méltón a mocsárban egy tó közepén feküdt. A ház állapotával és fekvésével azonban oly elégedetlenek voltak, hogy a kanizsai kapitány megfontolására bízták „... nem oly hitvány e , s nem fekszik e olyan messze az úttól, hogy le kellene rombolni...15 E tekintetben azonban Kielmann, a helyi viszonyok ismeretében egészen más véleményen volt. mondván hogy Sárkánysziget éppen amellett az út mellett fekszik, ahol az ellenség a leggyakrabban át szokott jönni.16
15 Wien, Kriegsarchiv, HKR Akten, Expedit, 1579. jun. 2.
16 Wien, Kriegsarchiv, HKR Akten, Expedit, 1579. july. 1.
„Sárkányszigettől fél mérföldre egy mocsár közepén – s hadd vegye át a szót a jelenetés írója – fekszik Rajk palánkja, ott épp a vár fölött egy gát és egy malom alatt keltünk át a mocsáron a Kanizsa másik oldalára, ezen a helyen az út kihegyezett fákkal .... van elzárva, Ez a palánk felette jó fekvésű helyen vagyon, de mivel az említett gát oly messze fekszik a vártól, hogy azt sem ágyúval el nem érhetik, sem pedig a rajta átkelő ellenséget észre nem vehetik jó lenne a palánk közelében egy új gátat emelni, a régit pedig néhány helyen átvágni és eltorlaszolni, hogy egyáltalán ne lehessen átkelni rajta. ” Ha mint írják „... e helyütt a gátat felmagasítják és a víz tóként megemelkedik, az egész mocsár jó darabon felfelé, minden lovas és gyalogos ellenség átjövetele elől elzárható lenne, közvetlen közeléig annak ... az útnak, igen közel Kapornakhoz, hol az ellenség a leggyakrabban átjön, s mit Szakadáknak neveznek.”17
17 Wien, Kriegsarchiv, HKR Akten, Expedit, 1579. jun. 2.
S talán nem véletlen e névadás, hiszen a kanizsai mocsárnak valóban itt szakadt vége. Kapornak előtt ugyanis egy kisebb gerinc metszi át a völgyet, ami mintegy vizválasztóként funkcionált. A völgybe ettől északra lefutó patakok ugyanis nem délre Kanizsa s a Mura, hanem északra, a Zala felé folytak és folynak. E vizek Kapornak előtt egy új mocsarat alkottak. Az elmocsarasodásban persze komoly szerepe lehetett a vizet visszatartó, szétterítő kapornaki és a lejjebb fekvő gyűrűsi malom gátjának is.18
18 A malomgátak szerepéről az elmocsarasodásban ld. Károlyi Zsigmond: A vízhasznosítás, vízépítés és vízgazdálkodás története Magyarországon. Budapest, 1960. 57-58.o.
Gyűrűsnél érkeztünk el az egész határbejárás és bizottsági jelentés talán legérdekesebb, legizgalmasabb szakaszához. Itt találkoztak ugyanis a biztosok a helység tulajdonosával Sikay Kristóffal. A helyi birtokos elmesélte nekik, 169hogy olyankor, mikor a Zala egy kevessé megemelkedik, a völgy vizét olyannyira visszaduzzasztja, hogy a folyótól fél mérföldre fekvő a gyúrúsi malom már nem tud őrölni. Több más helyi nemessel egyetemben úgy vélik tehát, hogy a Zalát a völgy torkolatánál egy gáttal felduzzasztva, a Szakadáknál egy árok ásásával, kevés költséggel bevezethetnék a Kanizsai völgybe. „Miáltal a Balatontól, s a Zala vizétől kezdve, mind a Muráig, minden út, s az egész kanizsai mocsár jobban biztosítható lenne.”19
19 Wien, Kriegsarchiv, HKR Akten, Expedit, 1579. jun. 2.
Jóllehet a bizottság a szemle tapasztalatai alapján nemigen tartotta lehetségesnek a dolgot mégis úgy foglalt állást, „... hogy Ő Hercegi Fensége ezen dolognak – mi ezen végeknek felette nagy hasznára és biztonságára válhat – mivel sok magyar nemes ezt nem csupán most, hanem már korábban is megjelentette, s egész bizonyossággal lehetségesnek is tartja, jobban utána kellene nézetnie és vízhez értő személyekkel a mondott Szakadáknak nevezett helytől a Zaláig, annak rendje szerinti méréseket kellene végeztetnie.”20
20 Wien, Kriegsarchiv, HKR Akten, Expedit, 1579. jun. 2.
A tervet egyébként Kielmann kapitány is érezhető lelkesedéssel fogadta. Hogyisne fogadta volna, hiszen mint írta „...így a Kanizsa viz olyan nagy és mély lenne, hogy az ellenség nyáridőt sem tudna átjönni, s így a lindvai oldal és Steyer is egészen a Murától jobban biztosítva lenne.”21
21 Wien, Kriegsarchiv, HKR Akten, Expedit, 1579. july. 1.
Kielmann rögtön fel is vázolja elképzeléseit hogyan kellene a völgy elárasztása után a védelmet átszervezni, milyen eddigi őrhelyeket lehetne megszüntetni, hol lenne szükség erősítésre, hogyan kellen átcsoportosítani az őrségeket.
Gondolom a tisztelt olvasóban szinte azonnal felvetődött a kérdés, vajon volt e reális természetföldrajzi alapja e tervnek, s a megfelelő pénzeszközök és munkaerő mozgósítása esetén vajon végrehajtható lett volna e. Jelenlegi ismereteink alapján azonban meglehetősen kockázatos lenne határozottan állást foglalni, hiszen e kérdés eldöntéséhez a mostaninál jóval több adatra lenne szükségünk a Zala korabeli vizállását és vizjárását, illetve a csapadékviszonyokat illetően.
Végezetül engedjék meg, hogy röviden összefoglaljam a kanizsai rendszer védelmi koncepciójának jellemzőit.
A kanizsai rendszer kiépítése a zárt, szigorúan ellenőrzött és ellenőrizhető védelem koncepciója alapján, a katonai, az anyagi és a természetadta lehetőségek összehangolásával, de nem doktríner módon valósult meg.
170Mit értek ez alatt. A katonai felső vezetés 1575 és 1577 között kialakította a török elleni harc új koncepcóját, a tartós és szilárd védelemre való berendezkedést. Az új, jól záró védelmi övek megszervezése csak olyan területeken volt lehetséges, ahol viszonylag kevés elkerülhetetlen záróponttal teljesen elvágható, illetve ellenőrizhető volt a közlekedés. Ilyen, a védelem számára rendkívűl kedvező természeti feltételekkel rendelkezett pl. a Kanizsa patak völgye. Amit 1568 óta a szinte rendszeresen érkező mustra bizottságok alaposan felmértek. Megszemléték a terepet, tanulmányoztk a várak fekvését, felszerelését, anyagi helyzetét. Információkat gyűjtöttek a vizekről, mocsarakról, megerősíthető templomokról, a török portyák szokásos útvonalairól. Tanácskoztak és vitatkoztak. A döntésekhez minden esetben szakemberek, mérnökök, építőmesterek, katonák szakvéleményét kérték.
Majd megszületett a döntés. A korábbi támpontszerű védelmi vonalat feladták, és visszahúzódtak a zárt védelmi övezet kiépítését biztosító Kanizsa völgye mögé.
Mi jellemezte ezt az új koncepció szerint kiépített védelmet ?
1. A várak, palánkok, őrházak építési helyét, illetve a meglévők létjogosultságát a völgyön átvezető utak és átkelőhelyek határozták meg.
Az útlezárás abszolút prioritását bizonyítja a kanizsai rendszer második legnagyobb várának Bajcsának helyzete is. Bár mindenki tudta, hogy katonai szempontból a vár, mivel két domb is föléje magasodott, rossz helyen épült, de a völgyön épp itt átvezetőút miatt nem kerülhetett máshová.
A völgy túlpartján fekvő Mórichely illetve Botszentgyörgy várát mivel mindkettő messze feküdt a fő védelmi övezettől, s emellett megkerülhető is volt, felrobbantották. Ugyanígy jártak el minden olyan építménnyel ami lehetőséget adott volna az ellenségnek, hogy befészkelje magát a védelmi övezet közelében.
Az újonnan épülő palánkok őrhelyek magjául hacsak lehetséges szivesen választottak szilárd kőépítményt, leggyakrabban elhagyott templomot, kápolnát.
2. A védelmi övezet mélységben tagolódott, jóllehet a völgy ellenség felöli oldalán lévőőrhelyek, palánkok alapvető feladata csupán az átkelőkhöz vezető utak figyelése, az ellenőrzés és riasztás volt.
1713. A mocsáron illetve a völgyön átvezető minden – hangsúlyozottan minden – lehetséges út, ösvény és egyéb átkelőhely bevágása, eltorlaszolása, beépítése, megfigyelése és őrzése.
4. A vizek és mocsarak nyújtotta védelem felhasználása mellett törekvés egy összefüggő, hézagmentes vizvédelmi rendszer mesterséges kialakítására.
A mocsarak vizszintjének magasan tartása, illetve új mesterséges tavak létrehozása érdekében védett gátakat építettek (Keresztúr, Palin).
E cél érdekében akkor is megtartották s nem rombolták le a régi malomgátakat, ha ezeket őriztetni kellett. (Fityeháza, Csákány, Rajk)
Csatornaásással és folyóeltereléssel terveztek mesterséges folyóvédelmet létrehozni a Kanizsa patak völgyének teljes hosszában.
Érdekes, bár még további bizonyítást igénylő jellegzetessége ennek a területnek, hogy valóban katonai övezetté alakult, ahonnan a lakosság a gyakorlatilag összefüggő, egymástól látótávolságban levőőrhelyek, és palánkok rendszere ellenére, javarészt elmenekült. Jó példa erre maga Kanizsa is. Az egykor virágzó kereskedelmű városban gyakorlatilag csak a helyőrség katonái éltek. Más tisztán katonai céllal épült erősségekben mint pl. Bajcsavár vagy Újudvar, már a hely szűke miatt sem telepedhetett meg polgári lakosság.
Kanizsa környéke az utakra döntött fákkal, a közlekedést akadályozó cölöpsorokkal, eltorlaszolt gátakkal és gázlókkal, őrházakkal, palánkokkal, a felégetett vagy elhagyott falvakkal igazi katonai zónává alakult.
E vigasztalan kép ellenére mégis úgy vélem, hogy a hadvezetés a Kanizsa völgyében mindent megkísérelt egy hathatósabb védelem kiépítése érdekében. Nem riadtak vissza az átgondolt, koncepciózus természetátlakító munkától sem, mivel az itt kialakított védelmi rendszer igazi erejét az erdők, a mocsarak és nádasok, a malomtavak egybefüggő, a várak és palánkok által őrzött rendszere biztosította.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik. Alapítója és tulajdonosa, Biszak Sándor.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages