A tűzfegyverek lövedékei
705A tűzfegyverek lövedékei
A tüzérség nagyjából a XVII. század végéig főként golyó formájú, tömör lövedékeket használt. A XV. század közepéig az ágyúgolyókat kőből faragták, ami lassú, fáradságos és nagy mesterségbeli tudást követelő munkát kívánt, s ebből következően meglehetősen drága volt.194 A burgundi-francia tüzérségi reform hatására azonban a XV. század végéig fokozatosan mindenütt átvették a vasgolyó használatát.195 Ezeket eleinte kovácsolták, de még ez is lassú és drága volt. Ezért a XVI. század elején áttértek az egyszerűbb, gyorsabb, olcsóbb és mégis jobb minőségű végeredményt hozó öntésre. A költségeket tovább csökkentette az öntött vasgolyó további előnye, az újrafelhasználhatóság, úgy mint az ostromok során a várakba belőtt ellenséges lövedékek esetében.196 Emellett, mivel azonos súly mellett a vasgolyó kisebb átmérőjű, mint a kőgolyó, szállítása is kevesebb problémát okozott.197 A kőlövedék csak néhány korábbi, illetve olyan típusnál (Steinbüchse, Haubitz, illetve mozsár) maradt meg, amelyek szerkezetileg is csak a kőgolyó kilövésére voltak alkalmasak.198 Az egészen kis, 1 font alatti kaliberű lövegekhez, valamint a kézi lőfegyverekhez viszont szinte már az első pillanattól ólomból öntötték a golyókat.199
194 A kőlövedékkel kapcsolatban más problémák is adódtak. Mivel a becsapódási erő a lövedék tömegétől és lendületétől függ, először kézenfekvő módon az utóbbit próbálták növelni nagyobb lőportöltet segítségével. Ez egyfelől csőrobbanásokhoz vezetett, másfelől a kőgolyó becsapódáskor gyakran összetört. Ezért a lövedék tömegét, vagyis átmérőjét növelték meg, ami az óriáságyúk kialakulásához vezetett. Schmidtchen 1977. 103-104. o.
195 Uo. 105. o.
196 Így pl. 1647-ben 427, 1650-ben 5971 darab olyan golyót őriztek Kassán, amelyekhez nem volt ágyú. MOL MKA E 211 Lymbus, Ser. II. 28. t. fol. 46., uo. E 156 U et C, Fasc. 76. No. 3. 1650. fol. 5.
197 Schmidtchen 1977. 106-109. o., McNeil 1982. 88. o. Öntés után a vasgolyókat át kellett kovácsolni, hogy az esetleges felületi egyenetlenségeket eltüntessék.
198 Ezek a lövegfajták a csőfuratnál kisebb átmérőjű lőporkamrával készültek. E szerkezet kialakulását Volker Schmidtchen arra vezeti vissza, hogy egyrészt így a töltet robbanóereje pontosan a súlypontjában hat a lövedékre, másrészt így kevesebb is elég a drága lőporból. Példaként említi, hogy Tannenberg ostrománál 1399-ben az egyik ágyú 3,5 mázsás lövedékét 18,3 font lőporral lőtték ki, ami kb. 19:1 arányt jelent, szemben a későbbi, a vasgolyóknál használt 2:1 aránnyal. Schmidtchen 1977. 14. o.
199 Uo. 105. o. Kivétel persze mindig akad, mert 1557-ben Kassán a két Bombarda Schlangen mellett 76 ólomgolyót írtak össze, noha a Schlange többnyire legalább 8-10 fontos típust jelentett. MOL MKA E 156 U et C, Fasc. 76. No. 3. 1557. fol. 2. De a kézi lőfegyverekhez is használtak vasgolyót, nem is keveset: „Eisen geschmidte[!] ToPelhaggen kugln 16750”. ÖStA KA AFA 1562/1/1. fol. 2.
A XVI. század közepén készült kassai inventáriumok adatai azt mutatják, hogy alapvető lövedéktípusként ekkor már nálunk is a vasgolyót használták. Sok esetben már ki sem írják anyagát, amiből úgy tűnik, hogy az összeírók számára ez volt a természetes. Az 1570. évi összeírásban pedig már megkülönböztették a kovácsolt és az öntött vasgolyókat. Jellemző, hogy 7383 darab, löveg nélküli kovácsolt – vagyis feltehetően régi ágyúkhoz való – golyót találtak, addig öntöttet csak 51-et. Ugyanakkor nagyon meglepő és nehezen magyarázható, hogy a lövegekhez tartozó vasgolyók kizárólag kovácsoltak, kivéve az egy Pórtáncot, amelynél néhány száz öntött vasgolyó is akadt.200
200 ÖStA KA AFA 1570/11/1. fol. 2.
A XVII. századi jegyzékekben rendre ott találjuk a mind az ágyúba, mind a kézi lőfegyverekbe való (tehát vas- és ólom-) golyók előállításához szükséges öntőformákat és 706öntőkanalakat.201 Az elkészült golyók osztályozására golyómércéket („kugel Lehr”), azaz megfelelő méretű lyuk(ak)kal ellátott fa-, vagy fémlemezt, vagy -gyűrűt használtak.202 Minthogy ebben a korszakban a tüzérségnél még nem létezett az egységesített kaliber-rendszer, a rendkívül sokféle űrméretű lövedék (pl. ostrom idején a várba belőtt golyók) közül a megfelelő kiválasztása érdekében szükség is volt az efféle mérőeszközökre. Ez lehet a magyarázat arra is, hogy a XVI. században lövegtípusonként (1552), vagy az egyes lövegeknél (1554), a XVII. században pedig már szigorúan kaliberenként vették listába a golyókat.
201 „Muschquetten Kugln Formb groß Vndt Khlain”, „Eißerne löffl Zum Kugl gießen”. MOL MKA E 211 Lymbus, Ser. II. 28. t. fol. 47., 49., 50.
202 MOL MKA E 156 U et C, Fasc. 76. No. 3. 1662. fol. 9. Képét l.: Faesch, 1735. XI. tábla, 5. kép.
Kassán is felbukkannak más lövedéktípusok, igaz, csak a XVII. századi jegyzékekben: a kartács („Cartaschen”) és a láncos golyó („Kettenkugel”). Az előbbi a tömör golyó mellett a XV. század közepe óta a másik alapvető lövedéktípust jelentette. A kartács egy szelencéből, és az abba töltött apróbb vas-, vagy ólomgolyókból, kő-, üveg és vasdarabokból állt.203 Az 1647. évi jegyzék pontosan leírja, hogy a kartács külső köpenyét fából, bádogból, lenvászonból, sőt vesszőfonatból készítették.204
203 Dolleczek 1887. 181-182. o., Hogg 1963. 50. o., Takáts 1908. 56. o., Kalmár 1971. 182. o.
204 „Hülzerne, Blechene Vndt Von lein wath gefülte Cartatschen, Hundert Funffzigh ... Jtem seint in Hülzern geflochtenen Körbln mit stainen gefilte Cartatschen”. MOL MKA E 211 Lymbus, Ser. II. 28. t. fol. 48.
Különleges megoldású lövedék a láncos golyó. Ez lánccal összekapcsolt két fél-, vagy egész golyóból állt, amelyek között kilövés után a lánc kifeszült, és ezzel kiszélesítette a lövedék hatósávját. Elsősorban kerítések, palánkok, sánckosarak, de gyakran élőerő ellen is alkalmazták.205
205 Faesch 1735. XI. tábla, 23. kép., Kalmár 1971. 181-182. o.
