Emelőszerkezetek

Teljes szövegű keresés

Emelőszerkezetek
A tüzérség számára rendkívül fontosak voltak a különböző emelőszerkezetek.159 A legnagyobb szerepet a lövegek szállításának folyamatában kapták, amikor az olykor több tonna súlyú csöveket ágyukból a nyergesszekérre rakták, illetve visszaemelték onnan. A csövekre e célból eleinte gyűrűket és füleket erősítettek, később pedig azokkal együtt öntötték a súlypontban elhelyezett delfint. A csövek emelésére többféle eszközt (Hebezeug, Heber) használtak: csigás, csavaros, valamint erőkaros szerkezeteket. Ezek közül nyilván ez utóbbi volt a legegyszerűbb, olykor csak egy erős rúd (Hebel, Winde), máskor rúd, állítható magasságú bakkal (Hebeleiter - 2. ábra/a). A csigás emelők alapja egy három- vagy négylábú állvány (Bock - 2 ábra/b),160 amelynek tetejére a XVI. század óta csigasort (Flaschenzug161 - 2. ábra/c) erősítettek, amelyben a tárcsák (Scheibe - 2. ábra/d) számát az adott súlynak megfelelően változtatták. A csigákon átfutó kötelet az állvány lábai közé rögzített orsóra (Winde, Wellbaum - 2. ábra/e) tekerték fel, amelynek visszafutását gátkerekes szerkezettel (2. ábra/f) akadályozták meg. A csavaros emelő (Winde) is nagy méretű állvány, melynek tetején levő csavarmenetes fészekből (2. ábra/g) csavarmenettel ellátott hosszú rúd (2. ábra/h) nyúlik le, végén horoggal. A rudat rendkívül 698hosszú erőkar (2. ábra/i) segítségével hajtottak körbe, ami kis erővel is lehetővé tette nagy súlyok megemelését. Egy másik fajtája fogasléc segítségével működött (2. ábra/j).
159 Dolleczek szerint az emelők összefoglaló neve Zug. Dolleczek 1887. 37. o. Emelőkre l. még: Wallhausen 1617. 40-41. o. és 7. kép, Furttenbach 1630. 36-37. o., Dilich 1689. 470-471. o., Kanonen 1975. 20., 66., 82. o., Schmidtchen 1977. 68-69. o., Wagner 1980. 152. o.
160 „Cziga Oszlop, mindenik Negy Agu”. Tokaj, 1649. MOL MKA E 211 Lymbus, Ser. II. 30. t. fol. 194.
161 Furttenbach 1630. 37. o. Rollwerknek nevezi.
6972. ábra
A kassai inventáriumokban sokszor előkerülnek az emelők különböző fajtái: Heber (magyarul is nevezték hébérnek162), Zug, Wagenwinde.163 Az utóbbi kifejezés a többinél gyakrabban fordul elő a kassai jegyzékekben. Megtaláljuk továbbá az emelők részeit, köztük a csigasort is („ein Eißener globen mit Neun scheiben”).164 Szerepel továbbá egy Hebestock (emelőtőke ?165) nevű eszköz is, mely talán a fent említett bakkal („heebstökh mit Zwo Spaichen”) és rúdjával („beschlagene heebstök mit stangen”) azonos.166
162 Tokajban 1649-ben „Szekerhez valo Hever”-t írtak össze. MOL MKA E 211 Lymbus, Ser. II. 30. t. fol. 192. L. még: Iványi 1927. 363-364. o.
163 „Alte Zerbrochene Heeber”. MOL MKA E 211 Lymbus, Ser. II. 28. t. fol. 52. „heber oder Wagn windten”. Uo. E 156 U et C, Fasc. 76. No. 3. 1650. fol. 9. „Ein großer Meßinger Zug Zu den stuckhen mit Metalenen Kloben sambt den Sayl”. Uo. E 211 Lymbus, Ser. II. 28. t. fol. 48.
164 L. még: „Zwen gegossne Klöben sambt vier scheiben, die Stuckh mit aus vnnd ein Zuheben.” ÖStA KA AFA 1562/1/1. fol. 4.„Meßinger Zug Zu den stuckhen, mit Metalenen Kloben sambt den Sayl”. MOL MKA E 211 Lymbus, Ser. II. 28. t. fol. 48. Ugyanezt a bejegyzést megtaláljuk az 1650-es jegyzékben is. Uo. E 156 U et C, Fasc. 76. No. 3. 1650. fol. 6.
165 V. ö. „Agyuhoz valo Emeleö Teöke”. Tokaj, 1649. MOL MKA E 211 Lymbus, Ser. II. 30. t. fol. 192.
166 MOL MKA E 156 U et C Fasc. 76. No. 3. 1650. fol. 6.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages