2. A legnehezebb feladat: a határvédelem finanszírozása és ellátása
112. A legnehezebb feladat: a határvédelem finanszírozása és ellátása
A Habsburgok magyarországi határvédelmi rendszerének megszervezése I. Ferdinánd hadvezetésének még az 1530–1540-es években kialakult és utóbb fokozatosan kidolgozott védelmi koncepcióján alapult. Bécsben ugyanis Szülejmán szultán említett két hadjárata, majd Buda 1541. évi eleste után végleg felismerték, hogy a Habsburg Birodalom országait csak egyetlen módon óvhatják meg a töröktől. Nevezetesen: ha ugyanazt a stratégiát folytatják Magyarországon, amelyet egykor a középkori magyar királyság legjelesebb uralkodói, Luxemburgi Zsigmond (1387–1437) és Hunyadi Mátyás (1458–1490) alkalmaztak. Ők ugyanis országuk védelmére a balkáni fejedelemségeket (Bosznia, Szerbia, Bulgária és Havasalföld) mint ütközőállamokat használták fel.
Zsigmond uralkodása alatt, elsősorban az 1396-ban elvesztett nikápolyi ütközetet követően ugyanakkor megkezdődött egy horizontálisan és vertikálisan egyaránt tagolt határvédelmi rendszer kiépítése. Az erdélyi területekkel együtt ez hosszában három részre tagolódott: a Bihács központú horvát–szlavón országrészre, a tőle keletre Havasalföldig húzódó, Temesvár székhelyű, alsó részeknek (partes inferiores) nevezett területre és az erdélyi határvidékre. Mélységében ugyanakkor a védelmi rendszer végvárak egymással párhuzamosan futó két láncolatából állt. A délebbi vonal Szörénytől – Orsován, Szentlászlón, Nándorfehérváron, Zimonyon, Szabácson, Szrebreniken, Jajcán és Kninen át – Szkardonáig és Klisszáig, az északabbi Temesvártól – Péterváradon, kisebb szerémségi várakon, majd Dubicán, Krupán és Bihácson át – egészen a dalmát tengerparti Zenggig húzódott.11 A Magyarországról fennmaradt első nyomtatott térkép, Lázár még említendő mappája (1528), erről a várrendszerről jó ábrázolást nyújtott, így tág értelemben akár első határvédelmi térképünknek is tarthatjuk.
11 Szakály F.: A török–magyar küzdelem szakaszai, i. m.; Mályusz Elemér: Zsigmond király uralma Magyarországon 1387–1437. Bp., 1984. 102–132. és Kupelwieser, L.: Die Kämpfe Ungarns, i. m.
A bécsi hadvezetésnek az 1526 utáni évtizedekben hasonló módon, az I. Ferdinánd király kormányozta Magyarország területén, tartományai mintegy előretolt bástyáján, ténylegesen ütközőállamán, kellett védelemre berendezkednie. Csakhogy az egyre kisebb területre apadó királyi Magyarország jövedelmei a több száz kilométer hosszú és már az 1550-es években is mintegy 13 000-16 000 német, magyar és délszláv katonával12 felszerelt határvédelmi rendszernek 12az eltartására nem voltak elegendőek. A magyar rendek ezt már az új védvonal születésének időszakában, az 1540-es években felismerték és ezért I. Ferdinánd királyt állandó kérelmekkel ostromolták, bírja rá az osztrák örökös tartományok és a Német Birodalom rendjeit a magyarországi határvédelemben való minél jelentősebb részvételre.13 A látszólag biztonságban lévő távoli tartományok vezetői ugyanis ekkor még nem érzékelhették kellőképpen azt, amit a hadszíntéren szolgáló Nádasdy Tamás horvát–szlavón bán (1537–1542), a kor egyik legjelentősebb magyar politikusa, később Magyarország nádora (1554–1562), 1539 nyarán I. Ferdinánd királyhoz intézett levelében az alábbi szavakkal fogalmazott meg: „Ha Szentséges Felségtek valahonnan más országaiból nem gondoskodik ezen [Magyar]országról, akkor bizonyosan bekövetkezik, hogy ezen ország elvesztése miatt Szentséges Felségtek más országai is elvesznek.”14
12 1551: 13 187 végvári katona (ÖStA KA AFA 1550/12/2. Rossz levéltári elhelyezés alatt.),
1554: 16 002 fő. MOL E 211 MKA Lymbus, Series II. Tétel 26. fol. 42–51. és Acsády Ignác: Végváraink és költségeik a XVI. és XVII. században. In: Hadtörténelmi Közlemények 1. (1888) 72–73.
13 Lásd például az 1547. évi nagyszombati magyar országgyűlés 16. törvénycikkét, amelyben a rendek teljesen világosan kifejtették, hogy „szükség van a szent császári és a királyi felségek, meg a birodalmi fejedelmek pénzbeli és katonai segélyére…, mert mindezekre a magyar hadiadó egymagában semmi szín alatt sem lesz elégséges.” Magyar törvénytár. (Corpus Juris Hungarici.) 1526–1608. évi törvényczikkek. Magyarázó jegyzetekkel kíséri Márkus Dezső. Bp., 1899. 198–199.
14 „Nisi Vestra Sacratissima Maiestas alicunde ex aliis regnis suis huic regno providerit, actum erit de eo, et ex amissione huius regni amittentur alia etiam regna Vestrae Sacratissimae Maiestatis.” ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 39. Konv. F. fol. 36–37.
A magyar rendek teljesen reálisan mérték fel saját országuk és a Habsburg tartományok megmaradásának lehetőségét. Magyarország éves jövedelmei ugyanis – az erre vonatkozó legújabban feltárt levéltári források szerint15 – a 16. század második felének már valamivel „békésebb” időszakában (1574–1576) is pusztán mintegy 765 000 rajnai forintra rúgtak. Ennek a legkedvezőbb becslés szerint is csak felét, azaz körülbelül 382 500 rajnai forintot fordítottak hadügyi kiadásokra, hiszen ugyanezen összegből kellett fizetni a rendi méltóságokat, az ebben az időben kiépült új, már modernnek számító pénz- és hadügy-igazgatási szerveket (Magyar Kamara, Udvari Haditanács stb.), az udvartartás költségeit és egyéb különféle kiadásokat. E tekintetben érdemes összevetnünk, miként alakult a határvédelmi rendszer fokozatos kiépülésével II. Rudolf császár 13és magyar király „hosszú török háborújának” (1591–1606) első néhány esztendejéig a magyarországi maximálisra becsült jövedelmek és hadi kiadások, valamint a királyi Magyarországon – Horvátországot és Szlavóniát is beszámítva – fekvő végvárakban szolgáló, uralkodói fizetésű, ekkor már mintegy 20 000-22 000 főnyi katonaság zsoldjának aránya.16
15 Kenyeres István szíves közlése az ÖStA FHKA HKA Vermischte ungarische Gegenstände állagából feltárt adatai alapján. Egészen bámulatos, hogy Szekfű Gyula a század első felében szinte éppen ennyire, nevezetesen maximálisan 750 000 rajnai forintra becsülte a királyi Magyarország bevételeit. Szekfű Gyula: Magyar történet. III. köt. 2. bőv., teljes kiad. Bp., 1935. 134. és 137.
16 Pálffy Géza: A magyarországi és délvidéki végvárrendszer 1576. és 1582. évi jegyzékei. In: Hadtörténelmi Közlemények 108. (1995) 1. sz. 121.: 1. táblázat. Vö. még Uő.: A magyarországi török és királyi végvárrendszer fenntartásának kérdéséhez. In: Keletkutatás 1995. tavasz 80–84.
A királyi Magyarország éves jövedelmeinek és hadi kiadásainak, valamint a végvári katonaság zsoldköltségeinek százalékos arányai
a 16. század második felében | |||
időpont
|
a magyarországi
végvári katonaság éves zsoldja |
Mo. jövedelmei a zsoldnak hány százalékát fedezik
|
a mo.-i hadikiadások a zsoldnak hány százalékát fedezik
|
1554
|
761 766 r. f. 15,5 k.
|
100%
|
50%
|
1556
|
945 475 r. f.
|
81%
|
40,5%
|
1572
|
1 385 965 r. f. 39 k.
|
55%
|
27,5%
|
1576
|
1 658 736 r. f. 30 k.
|
46%
|
23%
|
1578
|
1 461 900 r. f.
|
52%
|
26%
|
1582
|
1 418 292 r. f. 36 k.
|
54%
|
27%
|
1593
|
1 572 533 r. f.
|
49%
|
24,5%
|
A táblázatban alkalmazott rövidítések: Mo. = Magyarország, r. f. = rajnai
(rénes) forint, k. = krajcár | |||
A táblázat adatai szemléletesen tanúskodnak arról, hogy a 16. század második felében a Habsburgok kormányozta Magyarország maximálisra becsült hadi kiadásai pusztán mintegy 25%-át fedezhették az Adriai-tengertől az erdélyi határig újonnan megszervezett határvédelmi rendszer váraiban állomásozó katonaság fizetésének. Mindez azt jelentette, hogy a maradék 75%-ot a Habsburg Birodalom tartományaiból és országaiból kellett biztosítani. Tehát ez az igen tekintélyes, évi 1 000 000 rajnai forintot is meghaladó összeg a Habsburgok közép-európai tartományait, illetve azok anyagi és gazdasági erőforrásait terhelte. Ennek érdekében alakította ki az Udvari Haditanács a legfőbb központi pénzügy-igazgatási szervvel, az Udvari Kamarával (Hofkammer) való együttműködésben 14azt a finanszírozási rendszert, amelynek lényegét 1613-ban a következő szavakkal fogalmazták meg: Minden Magyarországgal szomszédos „tartomány tartsa el a saját magyarországi végvidékét”.17
17 „jedes Land muß seine sondere Grenze in Ungarn erhalten.” ÖStA KA Akten des Wiener Hofkriegsrates Reg. 1613. Dez. No. 68.
A Közép-Európát a törökkel szemben oltalmazó új magyarországi határvédelmi rendszer végül a Haditanács irányítása alatt az 1570-es évekre épült ki. A mintegy 100-120 nagyobb végvárból, valamint kisebb palánkvárból és strázsaházból álló királyi várrendszer az Adriai-tengertől az erdélyi határig szervezetileg hat – majd az alább még említendő báni végekkel (banalische Grenze) együtt utóbb hét –, úgynevezett végvidéki főkapitányságra (Grenzoberhauptmannschaft) tagolódott18 (lásd az 1. ábrát a birodalmi rendek számára készített 1582. évi összeírás19 adatai alapján):
18 A végvidéki főkapitányságok kialakulására és történetére: Pálffy G.: A török elleni védelmi rendszer, i. m.
19 ÖStA HHStA RTA Fasc. 58. a. fol. 345–367. Kiadása: Pálffy G.: A magyarországi és délvidéki végvárrendszer, i. m. 159–178.
1. a Bihács, majd az 1580-as évektől Károlyváros központú horvát–tengermelléki (kroatische und Meergrenze),
2. a Varasd központú szlavóniai (slawonische Grenze) vagy 1578 után vend–bajcsavári (windische–weitschawarische Grenze), a 17. században pedig vend–petrinjai (windische und petrinianische Grenze),20
20 Ez a két főkapitányság 1578-tól a Grazban létrehozott Belső-Ausztriai Haditanács (Innerösterreichischer Hofkriegsrat) irányítása alatt állt. Schulze, W.: Landesdefension und Staatsbildung, i. m. 100–112.
3. a kanizsai (kanischarische Grenze), majd 1600 után a Kanizsával szembeni (gegen Kanizsa liegende Grenze),
4. a győri (raaberische Grenze),
5. az előbb Léva, majd 1589-től Érsekújvár köré szervezett bányavidéki (bergstädtische Grenze), végül
6. a Kassa központú felső-magyarországi végvidékre (oberungarische Grenze).
A végvidékeket irányító főkapitányok (Grenzoberst) a székhelyükül szolgáló fővár (Hauptfestung) köré egységes védelmi övezetbe (Grenze, Grenzgebiet), azaz végvidéki főkapitányságba (Grenzoberhauptmannschaft) szervezett végvárak, kisebb palánkok és őrhelyek királyi fizetésű katonaságának parancsnokoltak. A határvédelmi rendszerben mindezek mellett külön kiemelt helyet foglalt el a Duna menti hadfelvonulási utat ellenőrző és a folyami flotta központjául szolgáló
15
)
16Komárom úgynevezett „magán való vára”,21 amely közvetlenül az Udvari Haditanács parancsnoksága alá tartozott.
21 „Comaromium per se est, quod a nullo supremo generali capitaneo dependet.” Hajnal István: Az 1642. évi meghiúsult országgyűlés időszaka (1640. december–1643. március). (Esterházy Miklós nádor iratai I.: Kormányzattörténeti iratok) Bp., 1930. 129.: No. 45.
A fenti finanszírozási elvnek megfelelően az Adriai-tengertől indulva a horvát végeket a 16–17. században a karintiai és a krajnai; a szlavónt a stájer; a kanizsait, majd a Kanizsával szembeni végeket a stájer, a magyar és a birodalmi; a győrit az alsó-ausztriai és a birodalmi; a bányavidékit a cseh, a morva és a magyar; míg a felső-magyarországit többnyire a sziléziai, a magyar és a birodalmi rendek állandó adóiból és török segélyeiből (Türkenhilfe) tartották fenn. Közép-Európa országai és tartományai azonban nem pusztán állandó éves pénzösszegekkel vállaltak szerepet védelmük Magyarországon történő biztosításában. A végvárak ellátásához ugyanis a zsoldon kívül igen jelentős mennyiségben szükség volt lőfegyverekre, hadianyagra, különféle szerszámokra, a Komáromban, Győrben, valamint a Balatonon szolgáló flotta katonaságának, az úgynevezett naszádosoknak (Nasadisten)22 pedig hajókra, sőt hajóhidakra is. Mindezeket – az ugyancsak igen tekintélyes összegekre rúgó állandó konstantinápolyi Habsburg-követség, valamint a hírszerzés és a hadiposta költségei mellett – szintén nagyrészt ezeknek a tartományoknak kellett magukra vállalniuk.
22 Takáts Sándor: A magyar gyalogság megalakulása. Bp., 1908. 154–243.
Az ütközőzónává vált Magyarország lakossága ugyanekkor – noha gyakran fegyverek kiváltotta kényszerből – elsősorban a katonaság élelemmel (hús, bor, gabona) való ellátásáról és az újonnan emelt modern erődök (Károlyváros, Érsekújvár), a nagyobb végvárak (Győr, Szatmár, Eger, Szigetvár stb.) és a kisebb palánkok felépítéséhez, valamint rendszeres karbantartásához szükséges felmérhetetlen mennyiségű ingyenmunkáról (gratuitus labor) gondoskodott.23 Európa és a védelmét biztosító Magyarország a Duna medencéjében ily módon működött együtt közel két évszázadon át a török hódítás feltartóztatásában.
23 A magyarországi végvárak erődítésére: Pataki Vidor: A XVI. századi várépítés Magyarországon. In: A Bécsi Magyar Történeti Intézet Évkönyve 1. (1931) 98–132. és Marosi Endre: Itáliai hadiépítészek részvétele a magyar végvárrendszer kiépítésében 1541–1592 között. In: Hadtörténelmi Közlemények 21. (1974) 28–74.
