e) Egy diplomáciai hírszerzés útján szerzett török térkép a Kanizsa környéki magyar védelmi övezetről 1580-ból
46e) Egy diplomáciai hírszerzés útján szerzett török térkép a Kanizsa környéki magyar védelmi övezetről 1580-ból
A magyarországi végvárrendszer szervezetéről pontos információkra vagy akár azt bemutató térképekre az Udvari Haditanácson kívül leginkább az „örök ellenségnek” (Erbfeind), a szembenálló oszmán hadvezetésnek volt szüksége. Az 1541-től Magyarországon berendezkedő törökök számára ugyanis a Duna medencéje kezdetben ugyanúgy meglehetősen ismeretlen volt, miként a bécsi udvar katonai–politikai vezetői számára. A kereszténnyel szembenéző saját magyarországi várrendszerük kiépítésének,113 majd a királysági területekre vezetett sikeres portyáknak és adóztatásnak114 azonban alapfeltétele volt a Habsburg–magyar védvonal minél alaposabb ismerete. Erről elsősorban az ellenség várai körül vagy a bécsi udvarban folytatott kémtevékenység révén szerezhettek többé-kevésbé megbízható információkat. A keresztény fél kapitányai és diplomatái természetszerűleg ugyanilyen módszerekkel próbáltak a török várakról értesülésekhez jutni vagy az ellenfél hadititoknak számító adatait megszerezni. A törökök elleni hadakozás sikere, a keleti diplomácia eredményes folytatása és a határvédelem megfelelő irányítása ugyanis nem csekély mértékben éppen attól függött, hogy a Haditanácsban biztos információk alapján és megfelelő időben hozhatják-e meg a katonai–politikai döntéseket.
113 A törökök a keresztény várláncolattal szemben az 1560-as évekre saját várhálózatot szerveztek, azaz a magyar hadszíntéren két nagyhatalom végvárvonala és a bennük szolgáló katonaság nézett egymással farkasszemet. Hegyi Klára: Török berendezkedés Magyarországon. Bp., 1995. 81–85. (História Könyvtár, Monográfiák 7.)
114 Uő.: „Aranyásó szpáhik” a királyi Magyarországon. In: A tudomány szolgálatában. Emlékkönyv Benda Kálmán 80. születésnapjára. Szerk.: Glatz Ferenc. Bp., 1993. 103–111.
A határ mentén a két fél parancsnokai, a végvidéki főkapitányok, illetve a begler- és szandzsákbégek az ellenfélről információikat a következő csoportoktól szerezhették be:
– a végvári kapitányok környezetében vagy a török pasák és bégek dívánjaiban szolgáló beépített személyektől; a magyarok például kiváltképpen a törökök pasák szolgálatában álló magyar szármarású íródeákoktól,
– alkalmi, fizetett felderítőktől, akiket az ellenfél végváraiba vagy hadjáratok idején annak táborába küldtek,
– az ellenség váraiban fogva tartott, majd váltságdíjuk összegyűjtésére kibocsátott raboktól, – a törökökhöz átpártolt, illetve hitükre áttért úgynevezett renegátoktól,
– a többnyire emberrablásból és rabok szedéséből élő pribékektől,
– 47az ellenségnek a portyák alkalmával elfogott katonáitól és alattvalóitól, az úgynevezett „nyelvektől”,
– a magyar végvári főtisztek pedig még az Oszmán Birodalom területén szabadon járó kereskedőktől és utazóktól is.115
115 Takáts S.: Rajzok a török világból, i. m. 133–212. (A kalauzok és a kémek a török világban című fejezet); Szakály Ferenc: Mezőváros és reformáció. Tanulmányok a korai magyar polgárosodás kérdéséhez. Bp., 1995. 255–261. (Humanizmus és reformáció 23.), valamint lásd még az Egerben 1997. október 15–16-án tartott végvárkonferencia előadásait: Információáramlás a magyar és török végvári rendszerben. Szerk.: Petercsák Tivadar és Berecz Mátyás. Eger, 1999. (Studia Agriensia 20.); A törökök kémtevékenységére: Fodor Pál: Kémkedés a török korban. In: Keletkutatás 1995. ősz 121–126.; Ágoston Gábor: Információszerzés és kémkedés az Oszmán Birodalomban a 15–17. században. In: Információáramlás a magyar és török végvári rendszerben, i. m. 129–156. és Dávid Géza–Fodor Pál: Oszmán hírszerzés Magyarországon. In: Uo. 197–205.
Mindezen határ menti hírszerző forrásokon túl a Habsburg félnek az oszmánokkal szemben a kémkedés területén még volt egy igen jelentős, sőt talán a legjelentősebb lehetősége: a diplomáciai követség révén folytatott hírszerzés. Az oszmánok a 18. század végéig az európai államokban nem hoztak létre állandó követségeket, a keresztény hatalmak azonban a 16. század végére folyamatosan alapították meg állandó misszióikat Isztambulban (1454: Velence, 1530-as évek: Franciaország, 1547–1553: Habsburgok, 1583–1588: Anglia, 1610-es évek: Hollandia), amely ennek köszönhetően Európa egyik legfontosabb információs központjává és hírszerzési bázisává vált.116 A konstantinápolyi Habsburg követek pedig, ha megfelelően látták el efféle tevékenységüket, akkor az oszmán hadvezetés céljairól meglehetősen gyorsan és első kézből szerezhettek információkat. Az oszmán fővárosban ugyan nem csekély összegekért, de megbízható hírekhez juthattak a szultáni díván főként renegát (szerb, bosnyák, magyar, német, lengyel, olasz származású) tisztségviselőitől és szolgáitól (testőrök, étekfogók, csauszok stb.), az igen jelentős befolyással rendelkező portai tolmácsoktól, a szultánok zsidó orvosaitól, más keresztény államok (köztük az erdélyi fejedelmek) vagy a perzsák diplomatáitól, továbbá különleges beépített titkos ügynököktől (16. században Geheimagent) vagy titkos levelezőktől (17. században Geheimkorrespondent).117
116 Ágoston Gábor: Az oszmán és az európai diplomácia a kölcsönösség felé vezető úton. In: Híd a századok felett. Tanulmányok Katus László 70. születésnapjára. Főszerk.: Hanák Péter. Szerk.: Nagy Mariann. Pécs, 1997. 86–92.
117 A 16. századra: Žontar, Josip: Obveščevalna služba in diplomacija avstrijskih Habsburžanov v boju proti Turkom v 16. stoletju. Der Kundschafterdienst und die Diplomatie der österreichischen Habsburger im Kampf gegen die Türken im 16. Jahrhundert. Ljubljana, 1973. (Slovenska Akademija Znanosti i Umetnosti, Razred za Zgodovinske i Družbene Vede I. Dela 18.; Inštitut za Občo in Naradno Zgodovino 5.) és újabban a 17. századra: Hiller István: A „Titkos Levelezők” intézménye. In: R. Várkonyi Ágnes Emlékkönyv születésének 70. évfordulója ünnepére. Szerk.: Tusor Péter. Bp., 1998. 204–215.
48Mindezt azért volt szükséges részletesen ismertetnünk, hogy megértsük következő végvárvonal-térképünk, egy olasz feliratokkal ellátott és 1580-ban a Dráva–Mura és a Balaton között, Kanizsa környékén található magyar végházak rendszerét bemutató mappa (lásd a III. mellékletet) történetét.118 A többé-kevésbé északi tájolású térkép eredetileg török feliratú példányát Kara Üvejsz budai pasa (1578–1580) küldte még 1580 május végi leváltása előtt a szultáni udvarba. Számára azt feltételezhetően a szigetvári vagy valamelyik dél-dunántúli török szandzsákbég állíttatta össze, komoly határ menti kémtevékenység vagy az sem zárható ki, sőt igencsak feltételezhető, hogy esetleg az említett kanizsai főkapitány, Andreas Kielman környezetében szolgáló, beépített személy információi,119 esetleg rajza alapján. A fennmaradt térkép ugyanis túlságosan meglepő pontossággal számol be arról, a fentiekben már bemutatott védelmi övezetről, amelyet a Kanizsa-patak és mocsárvilága nyújtotta kedvező természeti adottságokra építve, Kanizsa előterében éppen Kielman főkapitány újított meg az 1577 és 1580 közötti esztendőkben. A térképen – bár meglehetősen torzult olasz névalakokkal – szinte minden 1578–1580-ban újonnan épített kisebb-nagyobb őrhelyet megtalálunk, úgymint a Kanizsa melletti Szentmiklóst („la nouu [sic!] fabricata Balanka San niklosch”), a Kiskomárom közelében fekvő Kolont („la noua Balanka”) vagy a főkapitányi központ északi szomszédságában emelt Újudvart („Vierdeuar [sic!] nouo”).
118 „Abriß der Türkhisch geschribnen Mappa, die der Weiz, gewester Bascha zu Ofen, herein an die Porten geschikht hat.” ÖStA HHStA Turcica Karton 43. Konv. 2. fol. 50. Lásd még erre vonatkozóan Joachim von Sinzendorf Habsburg-követ 1581. január 18-án kelt jelentését Rudolf császárhoz. Uo. fol. 39.
119 A határ menti török tartományparancsnokok ugyanis gyakran kiváló kémeket tartottak Bécsben és a végvidéki főkapitányságok fontosabb váraiban. Ezzel kapcsolatban vö. Hamza székesfehérvári bég 1561-ben tett nevezetes kijelentését: „Énnékem hat esztendeje, hogy Bécsben lakik kémem, kinek felesége, gyermeke vagyon ott, ki ha akarja, misét mond, ha akarja, deák, ha akarja, német, ha akarja, magyar, ha akarja, jó kapás, ha akarja, katona, ha akarja, sántál [azaz sántít], ha akarja, ilyen ép lábon jár, mint te és minden nyelven jól tud.” MOL E 185 MKA Archivum familiae Nádasdy, Missiles, Ormányi Józsa Nádasdy Tamáshoz. 1561. április 27., Sümeg.
A térkép ábrázolásmódja a kor nyomtatott mappáival való összehasonlításban ugyan meglehetősen primitív, hiszen például a Balaton pusztán egy egyszerű vastagabb sávot formál, a legfontosabb folyók átkelőit ellenben, amelyek az ellenség területére indított portyák miatt különös jelentőséggel bírtak, gyakorta megadja. A törökök számára tehát katonai szempontból ez a határvidék-térkép nagy jelentőséggel bírt – ezért küldték meg azt még Isztambulba is –, és adatait bizonyára igyekeztek titkosan kezelni. Ennek ellenére Joachim von 49Sinzendorf állandó konstantinápolyi Habsburg-követnek (1578–1581) a budai pasa által a szultáni fővárosba küldött török példányról sikerült egy olasz feliratokkal ellátott másolatot szereznie, amelyet azután ő Bécsbe küldött a Haditanács vezetőinek informálására. Ennek köszönhetően maradt fenn a térkép a Habsburg család Törökországra vonatkozó, Turcica elnevezésű iratanyagában.
A mappát kézbe véve a bécsi hadvezetés nyilván meglepetéssel értesült, milyen jól informáltak a törökök az éppen ez időben korszerűsített Kanizsa környéki védőzónáról.120 Sinzendorfot ugyanakkor csak elismerésben részesíthette, hiszen ő jól kiépített szeráji csatornáin keresztül másolatban megszerezte a hadititoknak számító térképet. Az eredetileg török nyelven készült példányról az olasz várnevekkel ellátott kópiát valamelyik a szultáni udvarban szolgáló és feltételezhetően olasz származású vagy az olasz nyelvben jártas beépített embere, valószínűleg a Budáról érkező iratokat átnéző egyik tolmács, esetleg kurír vagy csausz készítette; aki egyébként – miként a követ állította – meglehetősen félve vállalkozott erre a feladatra.121 Ezen portai tisztségviselőkről ugyanis tudjuk, hogy voltak köztük olyanok, akik a Habsburg diplomaták számára némi anyagi ellenszolgáltatás fejében még a velencei és francia követek iratait is lemásolták.122
120 A 16. századból ezen kívül tudomásunk van még egy, az 1596. október 26–28-án vívott mezőkeresztesi ütközet csatamezejének vidékét és az összecsapás lefolyását bemutató török csatatérképről is. Sőt tudjuk, hogy az oszmánok nagyobb hadjárataik folyamán már a 15. században is többször készítettek ostromterveket. Fodor Pál barátom szíves szóbeli közlése, amelyet ezúton köszönök. Vö. még a térkép jellegű oszmán miniatúrákra: Fehér Géza: A magyar történelem oszmán-török ábrázolásokban. Bp., 1982.
121 „höchste Forcht, die der Communicant gehabt” ÖStA HHStA Turcica Karton 43. Konv. 2. fol. 39.
122 Lásd példaként a bécsi származású Mahmud szultáni tolmács efféle titkos tevékenységének leírását Verancsics Antal esztergomi érsek 1570. évi latin nyelvű levelének alábbi magyar fordításában: „A legutóbbi [1567–1568. évi] török követség idején volt nekünk a szultáni tolmácsok között egy német származású, Mahmud nevű megbízható emberünk, aki irányunkban oly hűséggel viselte magát, hogy számunkra mind a franciák, mind a velenceiek minden iratát saját kézzel lemásolta és minden olyan dologról, amit az erdélyi követektől megtudott, valamint arról, amit valamely nap a szultáni dívánban a legelőkelőbb pasák előtt megvitattak, mindig szorgalmasan beszámolt.” ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 96. Konv. B. fol. 75. Verancsics Antal levele Károly főherceghez. 1570. szeptember 28., Oláhújvár.
