IV. UTÓSZÓ
89IV. UTÓSZÓ
A 16–17. század Magyarország és Közép-Európa életében a török előrenyomulás következtében óriási változásokat hozott. Az Udvari Haditanács által a hadszíntér magyar nagybirtokosaival közösen és a Habsburg Birodalom tartományainak igen tekintélyes anyagi segítségével kiépített új határvédelmi rendszer azonban képes volt arra a feladatra, hogy – bár már Európa szívében, de – végre feltartóztassa a hódítókat. Erről a hatalmas és igen jól szervezett magyarországi védelmi zónáról, illetve egyes kisebb övezeteiről – térképészet-történetünk eddigi elképzeléseivel ellentétben – a 16–17. században szinte folyamatosan készültek a különféle, természetesen elsősorban katonai szempontokat előtérbe helyező térképek. Biztosak vagyunk azonban abban, hogy a fentiekben részletesen leírtakon kívül európai levéltárakból a jövőben még továbbiak kerülnek majd elő,237 ugyanakkor több általános tanulságot eddigi ismereteink alapján is bátran megfogalmazhatunk.
237 A karlsruhei levéltár gazdag gyűjteményéből (Hausfideikommiss Bd. VII. No. 6.) tudunk például Gerhard Grass császári hadmérnök (†1663 körül) 1653-ban készült latin nyelvű kéziratos, a keresztény és török végvárakat is ábrázoló térképéről (mérete: 31,5x68 cm, M = 1:1 130 000, címe: „Praecipuorum superioris ac inferioris Hungariae munitionum Majestatis Caesareae tum Turcarum descriptio una cum adiacentibus confinialibus prouinciis breui ac succinto compendio.”), ezt azonban kutatásaink során nem volt lehetőségünk használni. Inventar der handgezeichneten Karten, i. m. No. 1026.
A finanszírozási és ellátási nehézségek ellenére igen jól működő magyarországi határvédelem megfelelő irányításához, különböző időszakokban történő átszervezéséhez és korszerűsítéséhez mindenképpen szükség volt a végvárak rendszerét bemutató térképekre. Jóllehet ezeket a mappákat a 16–17. században – Európa többi részéhez hasonlóan – még Magyarországon sem haditérképészek, hanem a hadszínteret és az egyes védelmi övezeteket ismerő várkapitányok, magyar nagybirtokosok és mindenekelőtt olyan különféle nemzetiségű (itáliai, német és francia) várépítészek (Baumeister), majd a 17. századtól hadmérnökök (Militäringenieur) készítették, akik az idő előrehaladtával egyre jobb és jobb térképészeti ismeretekkel rendelkeztek. Noha önálló haditérképészet ebben a korban még nem létezett, a Habsburg Birodalom keleti hadszínterét irányító Udvari Haditanács számára mégis készültek katonai szempontból jól használható térképek. Ezek jelentős része pedig – a kor nyomtatott Magyarország-mappáival ellentétben – részben legalábbis a várrendszer egyes övezeteit felmérő, úgynevezett végvárvizsgálatok (Grenzbereitung, Grenzbesichtigung, Grenzvisitation) eredményei, azaz a helyszínen szerzett személyes tapasztalatok, valamint az ezekről készült írásbeli beszámolók alapján készültek.
90Miután ezek a térképek kifejezetten hadi célokból születtek, adataik katonai szempontból többnyire titkosaknak minősültek, ezért a szemben álló felek a hírszerzés különféle csatornái révén igyekeztek ezeket ellenfelüktől megszerezni. Elsősorban ezzel magyarázható, hogy – Martin Stiernek a törökellenes háborúkban való tájékozódást segítő, azaz szintén hadicélokra kinyomtatott térképei (1664, 1684, 1687) kivételével – ezek a végvárakról készült mappák sohasem jelentek meg, és így meglehetősen csekély hatást gyakorolhattak a kor nyomtatott térképeire. Ezek a kéziratos formában, különböző térképgyűjteményekben, valamint levéltári iratok között fennmaradt vármappák ugyanakkor a határtérképek (Grenzkarte) egy speciális fajtájának tarthatók. A 16–17. században ugyanis a két világbirodalom, a Habsburg és Oszmán között Magyarországon mai, modern értelemben vett állandó határvonal nem létezett, pusztán egy meglehetősen széles és a mindenkori erőviszonyoknak megfelelően állandóan változó határsáv alakult ki. Ezt pedig a védelemre berendezkedett keresztény fél végvárainak (Grenzfestung, Grenzburg) a láncolata határozta meg, ezért ezeket a térképeket végvárvonal-mappáknak, modern német szóval élve Grenzfestungslinienkartéknak nevezhetjük.
A várak egy-egy övezetét, valamint az általuk védelmezett hátországot ábrázoló végvárvonal-térképek mindig adott katonai célokra készültek. Születhettek a Haditanácsnak a magyarországi viszonyokban eleinte még meglehetősen járatlan tanácsosai tájékoztatására, a török segélyek biztosításában fontos szerepet játszó Német Birodalom rendjeinek gyűléseiken történő informálására, továbbá a korszerűsítendő vagy megszervezendő végvárzónák bemutatására. Mindezek a példák a katonai és politikai döntéshozatal már meglehetősen korszerű voltáról tanúskodnak. Az első esetben ugyanis a hadvezetésnek a határvédelemről meghozandó döntésekhez benyújtott tájékoztatóról, a másodikban – napjaink országgyűléseinek működéséhez hasonlóan – az adott napirendi vagy tárgyalási pontra vonatkozó segédanyagról, végül az utóbbiban az új védelmi koncepció kialakítását segítő tervezetek mellékletéről volt szó. Mindezek a példák azt igazolják, hogy a Habsburg Birodalom magyarországi határvidékén az Udvari Haditanács koordinálása mellett a 16–17. században megkezdődött a haditérképészet legalapvetőbb módszereinek és mechanizmusainak a kialakulása. Ez a fejlődési folyamat azután véglegesen majd az állandó hadsereg kialakulását követően, a 17. század második felének nagy törökellenes háborúja alatt ért el arra a szintre, amelyről már egyenesen vezetett az út a katonai térképészet önálló diszciplínává válásához. Joggal tarthatjuk tehát törökkori végvárvonal-térképeinket a magyar és az osztrák kartográfia-történet meghatározó emlékeinek.
A 17. század elejétől ezen határvidék-térképekből már önálló gyűjteménnyel rendelkező Haditanács tehát meghatározó kapocs volt a koraújkori Magyarország 91és Európa együttműködésében. A bécsi hadvezetés másfélszáz esztendős szervező munkája nélkül a Habsburg Birodalom magyarországi határvidékén az Európát oltalmazó új védelmi rendszer nem jöhetett volna létre. Az Európából Magyarországra érkező igen jelentős idegen segélyeknek ugyanakkor a magyar rendek számára óriási ára volt, hiszen éppen ezeknek köszönhetően vehette át tőlük 1556 után a Haditanács a határvédelem központi irányítását. Mindezek ellenére sem feledkezhetünk meg azonban arról, hogy a védelmi rendszer finanszírozásához nyújtott idegen segítség tette lehetővé Magyarország számára, hogy elkerülje a teljes török meghódítást és az azzal járó olyan hosszú távú következményeket, amelyeknek az elmúlt évek balkáni háborús eseményeit figyelve – sajnos – szomorú szemtanúi lehettünk.
