KANIZSA 1588. ÉVI, SZATMÁR 1600 KÖRÜL
546DOMOKOS GYÖRGY: KANIZSA 1588. ÉVI, SZATMÁR 1600 KÖRÜL1 KÉSZÜLT INVENTÁRIUMA
1 Az inventárium datálása nem eredeti, miként ez a szövegből is látható, hanem az utókor levéltárosának jegyzete. Ám hogy ez az évszám honnan ered, azt nem tudom megállapítani.
In: Hadtörténelmi Közlemények, Új folyam, XXXV. (1988) 3. 546-551.
A XVI–XVII. század hadtörténetének kutatásában komoly problémát jelent a törökellenes harcokban meghatározó szerepet játszó végvárrendszer erejének megítélése.2 A rendelkezésre álló levéltári források közül ehhez a legtöbb anyagot az egyes várak fegyverzetét, felszerelését tételesen felsoroló, összegző jegyzékek, a várinventáriumok szolgáltatják. Ezek nyomtatásban történő közzététele már a múlt század végén megkezdődött, ám a folytatás a későbbiekben elmaradt. E hiány pótlásához szeretnék segítséget nyújtani az alább közölt két leltár bemutatásával.3
2 L. pl. erre nézve: Szántó Imre: A végvári rendszer kiépítése és fénykora Magyarországon, 1541–1593. Budapest, 1980.
3 Ismereteim szerint 1870 és 1916 között. 30-nál több ilyen jellegű forrásközlemény látott napvilágot.
A forráskutatásban mindig gondot okoz az adatok, mértékegységek értelmezése és átszámítása. Fokozottan érvényes ez a fegyverek technikai jellemzőit is tartalmazó inventáriumokra. Ezek többsége ugyan csak a lőfegyverek kaliberét adja meg, ám szép számmal akadnak olyanok is, amelyekben megtaláljuk pl. a löveg súlyát, hosszát is. A pontos értékeléshez azonban szükség lenne a méretek mai mértékegységekre történő átszámítására. Ehhez viszont tudnunk kellene, hogy például a felvételező az ágyú kaliberének megállapításakor milyen típusú (nürnbergi, bécsi, vagy esetleg magyar) fontot használt-e. S ekkor még nem említettem az ágyúk különféle elnevezéséből származó terminológiai nehézségeket.4
4 Mindezekkel a problémákkal már saját kutatásaim során is szembekerültem: Domokos György: Adalékok a törökkori magyar tüzérség kategória- és típusproblémáihoz. Hadtörténelmi Közlemények 1984. 1. sz. 117–149. o. A kérdés bővebb kifejtését l. ott. E helyütt szeretnék köszönetet mondani Kelenik József kollégámnak és barátomnak fontos észrevételeiért és hasznos tanácsaiért, melyekkel nagyban hozzájárult e közlemény megjelentetéséhez.
A problematikus kérdések tisztázásához segítséget nyújthatnak az olyan jellegű inventáriumok, mint amilyen az alábbi kettő. Ezek ugyanis a kaliber, illetve az egyéb méretek írásos közlése mellett rajzban is bemutatják az ágyú kaliberét, valamint a golyó átmérőjét. Ennek alapján lehetőség nyílik, hogy a lövedék átmérője, anyagának fajsúlya ismeretében kiszámítsuk annak pontos súlyát, esetleg következtessünk az ott használatos font értékére.5
5 Hogy ezek a számítások mennyire esetlegesek, arra nézve néhány példa (számításaim során a vas 7,86 g/cm2-es fajsúlyával, valamint a 0,56006 kg-os bécsi és a 0,5099 kg-os nürnbergi fonttal dolgoztam):
a) A szatmári inventárium „Jungkhfraw” nevű ágyúját 14,5 fontosnak írták össze. Ha azonban a rajzban megadott méreteket viszonylag pontosabbnak fogadom el – és ez a valószínű –, akkor a löveg kaliberét alapul véve 14 bécsi és 15,4 nürnbergi font az eredmény. Ugyanezek az adatok a golyó átmérőjéből 11,5, ill. 12,6 font. Visszafordítva a számítást, a kaliber alapján 0,5412 kg-os, a golyóátmérőből pedig 0,4430 kg-os font jön ki. Ebből akár arra is lehetne következtetni, hogy az inventárium által megadott fontérték a löveg kaliberét jelenti, és feltehetően bécsi fontban. Az alábbiakból kiderül, hogy ez egyáltalán nem igaz.
b) Ugyancsak a szatmári inventáriumban szerepelnek az Urban Messis által öntött 28 fontos, ill. az Andreas Illenfeld által öntött 27 fontos Singerinek, melyek közül az előbbi űrmérete kisebb az utóbbinál. A kaliberből számolva a Messis-féle ágyú 23,4 bécsi fontos, az Illenfeld-féle 26,3 fontos, a golyóátmérőből számítva az előbbi 21,4, az utóbbi 22,3 bécsi font. Mindez jól példázza az adatok bizonytalanságát.
Mindkét itt közölt inventárium a Magyar Országos Levéltár anyagában található. Az elsőt, a kanizsainak mondott 1588. évi leltárat kivonatos formában már ismertette 547Szendrei János,6 ám a szatmári összeírásról – ismereteim szerint – eddig sehol sem történt említés. Mindkettő német nyelvű, gót betűs kézírással.
6 Szendrei János: Váraink rendszere és fölszerelése a XVI–XVII. században. Hadtörténelmi Közlemények, 1888. 620–621. o.
Az 1588. évi jegyzék készítési helyét illetően komoly kétségek merültek fel. Ez egyrészt a bevezető szöveg értelmezéséből fakad, ahol világosan a „von Kanischa” – azaz „Kanizsából” –, és az „empfangen” – azaz „átvenni” – kifejezések szerepelnek. Másrészt elgondolkodtatóak a következő szempontok: 1. valószínűtlen, hogy a frissen korszerűsített Kanizsát csak ilyen csekély tüzérséggel szerelték volna fel; 2. a golyók mennyiségének felsorolása mellett, ami tartós megszállás esetén bizonnyal elégtelen lett volna, a lista egyáltalán nem említi a másik alapvető eszközt, a lőport. Mindebből következik, hogy itt egy, valamely kisebb palánknak Kanizsából, mint főkapitánysági központból átadott felszerelés jegyzékéről van szó.
Ez az inventárium tehát 7 db löveget mutat be, a körülményekhez képest részletesen. Közli az ágyú súlyát, űrméretét, kaliberhosszát,7 ágyazatának állapotát, valamint megemlíti a lövegen levő címert is, végül részletezi a lövedékek mennyiségét. Külön érdekesség, hogy a kaliberrajzok mellett megtalálható a gyúlyuk rajza is, ám ezek érthetetlenül nagyok. Az első lövegnél pl. csaknem akkora, mint a lövedék maga, ez pedig akkor is nehezen képzelhető el, ha a szövegben erre nézve azt olvashatjuk, hogy „das zindtloch ßer Aus gePrendt”. Itt feltehetően az történt, hogy miután az ágyúkat kívülről porozták fel, így egy lefelé szűkülő, forgáskúpszerű mélyedés jött létre, s ennek alapkörét adja meg az inventárium.
7 A kaliberhossz tüzérségi mértékegység, egy olyan viszonyszám, amely – elméletileg – azt fejezi ki, hogy a lövegcső furatába hány darab golyót lehet egymás mellé helyezni. A valóságban azonban ez nem ilyen egyértelmű. Szinte sosem lehet ugyanis megállapítani, hogy
a) a kaliberhossz megállapításának alapjául a löveg kalibere, vagy a golyó átmérője szolgált-e;
b) a kaliberhosszban benne foglaltatik-e a lövegcső hátsó falának vastagsága, amely szintén egy kalibernyi? Minthogy az inventáriumok gyakorlati használatra készültek, valószínű, hogy a második kérdésre igennel felelhetünk.
A kaliberhossz a szövegben „khugln leng”, azaz „golyóhossz” alakban fordul elő.
A szatmári összeírás, ellentétben az előzővel, két részből áll. Az első tartalmazza a lövegek tételes felsorolását, a bástyákon történő elhelyezkedés sorrendjében, minek következtében megismerjük az öt bástya nevét is. Itt azonban csak a lövegek kalibere és az ágyúöntő neve szerepel. A második rész szinte szó szerint megismétli az elsőben olvasható szöveget – emiatt tekintettem el közlésétől –, s itt található a kaliberek rajza is. A leltárba vett példányok közül külön is említést érdemel a csak „személynevén” idézett „Jungckhfraw” és a „durndreirn”, valamint az előbbi ágyúfelirata.
