A hadügyi forradalom hatásai Magyarországon

Teljes szövegű keresés

A hadügyi forradalom hatásai Magyarországon
A hadügyi forradalom magyarországi hatásainak elemzésében Kelenik József elévülhetetlen érdemeket szerzett. Elsőként tett kísérletet arra, hogy széles körű levéltári kutatásra és az abból nyert hatalmas adatbázisra építve bizonyítsa: a XVI. század végén már Magyarországon is pontosan nyomon követhetőek a hadügyi forradalom hatásai, s kimutatta, hogy a tizenötéves háborúban itt harcolt császári haderő, beleértve a magyar alakulatokat is, a korabeli taktikai és technikai színvonalon állt. Vizsgálódásánál abból indult ki, hogy a hadügyi forradalom fő mozgató eleme a kézi lőfegyverek tömeges elterjedése és a korábban elképzeltnél jóval nagyobb hatóereje volt.35
35 Kelenik 1991, 80–81.
Kelenik érvelése a hadügyi forradalom magyarországi hatásait illetően és az annak alátámasztására felvonultatott adatok meggyőztek állításainak igaz voltáról. Érvrendszerének alapja az, hogy a hadügyi forradalomban az elsődleges és meghatározó szerepet a kézi lőfegyverek töltötték be, s nem az olasz várépítészet. Ám az említett tanulmányának megjelenése óta eltelt időben szerzett újabb ismeretek birtokában – miként azt beszélgetéseink során elmondta – Kelenik József is az enyémmel azonos következtetésre jutott, arra, hogy a technikai jellegűújítások egyedül és önmagukban nem képesek alapvető változásokat előidézni a nagyobb történelmi folyamatokban. Véleményünk szerint ez a kézi lőfegyverekre éppúgy igaz, mint a olasz rendszerre.
Parker szerint a hadügyi forradalom „a Habsburgok területeiről vagy szomszédaiktól indult ki: Spanyolországból, Itáliából, a Németalföldről és Franciaországból. Ezek voltak a hadügyi forradalom központi területei.”36 Érdekes lenne megtudni, hogy a „Habsburgok területeibe” beleérti-e a Királyi Magyarországot is? A következőkben ugyanis Parker Európa perifériáit (Anglia, Írország, Lengyelország, Oroszország) vizsgálta, s közöttük nem említette Magyarországot. Minthogy a hadügyi forradalom említett két lényeges technikai eleme némi időbeli késéssel Magyarországon is megjelent, eszerint hazánk is a „hadügyi forradalom központi területei” 20közé sorolandó. Ám véleményem szerint külön kell választani azt, hogy egy adott ország aktív részese-e a hadügyi forradalom folyamatának, vagy csupán, mint a Királyi Magyarország, felhasználója a haditechnikai újításoknak, amelyek ráadásul a nyugat-európaitól eltérő politikai, társadalmi és gazdasági közegben hatottak, eltérő módon.
36 Parker 1988, 46.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages