Ottavio Baldigara és kora
9Ottavio Baldigara és kora1
1 E tanulmány a bécsi Collegium Hungaricumban eltöltött ösztöndíjas időszak kutatásai nyomán készült. A kutatási lehetőségért ezúton is szeretnék köszönetet mondani. A tanulmány alapjául egy, az Osztrák Állami Levéltár (Österreichisches Staatsarchiv) Hadilevéltárában (Kriegsarchiv), a Nachlaß, Memoires, 28/1334. sz. alatt levő, ma már sajnos nagyrészt hiányos összeállítás szolgált, amely a XVI. században Magyarországon működött itáliai várépítőkről készült. Ezen belül a 2. rész foglalkozik a Baldigarákkal. Az ismeretlen szerző, saját állítása szerint, az Alte Feldaktent, az Udvari Haditanács aktáit (Akten des Wiener Hofkriegsrates) és iktatókönyveit (Protokollen des Wiener Hofkriegsrates) nézte át. A szerzőnek azonban sok adat elkerülte a figyelmét, a találtakat csak mechanikusan felsorolta, mindössze néhány esetben értékelve azokat, a legfontosabb elemről, várépítői tevékenységükről pedig alig-alig ejtett szót. Ez bátorított arra, hogy részletesebben utánajárjak a Baldigarák történetének, és a meglevőket további adatokkal kiegészítsem. Itt szeretnék köszönetet mondani azoknak, akik segítettek e tanulmány elkészítésében, mindenekelőtt és legfőképpen Pálffy Gézának, valamint Kelenik Józsefnek és Veszprémy Lászlónak.
Ottavio Baldigara 1584-ben a következőket írta Ernő főhercegnek a végvári rendszer állapotáról: „... ezek az építési ügyek ti. a magyar végvidékeken – D. Gy. még mindig a régi állapotukban maradtak, ... mert 1568 óta keveset vagy egyáltalán semmit sem végeztek, noha jól tudjuk, hogy egy ilyen erős ellenséggel szemben, erődítmények nélkül, pusztán a harcmezőn, túl gyengék vagyunk”.2 Keserű szavak ezek attól az embertől, aki addigra már oly sokat tett azért, hogy a magyarországi határvédelmi rendszer képes legyen feladatának betöltésére: az oszmán hódítás feltartóztatására. Ami megállapításának első részét illeti, tudniillik hogy 1568 óta alig változott volna valami a végvárrendszer kiépítésében, nem egészen igaz, bizonyára a sok csalódás mondatta vele, s talán az, hogy belefáradt már a hivatalokkal folytatott örökös harcba. Az említett időszakban ugyanis többé-kevésbé sikerült megszilárdítani a végvári rendszert, kiépültek a győri és a kanizsai végvidékek várai, s nagyjából elkészült a teljesen új érsekújvári erődítmény. Megállapításának 10második része viszont a hadászati és harcászati helyzet tökéletes ismeretét bizonyítja, s pontosan mutatja, hogy Ottavio Baldigara milyen meggyőződés alapján vállalta mégis a magyarországi várépítészek sok nehézséggel járó hivatását.
2 „... diese Pawsahen gleich in dem alten standt verbleiben, ... dan seither des 68 Jars ist wenig oder gar nichts gericht worden, so wir doch woll wissen, das wir einem solchen starkhen feindt ohne befesstigungen, allein Zu Veldt vill Zu schwach sein.”ÖStA KA HKR Akt. 1584 Juny No. 117. Exp. fol. 1. Teljes szövegét l. a Forrásközlés XIII. sz. alatt. (Itt kívánom megjegyezni, hogy az idézett forrásszövegekben a rövidítéseket külön jelzés nélkül feloldottam. Az eredetiben egyformán „ů”-val jelölt „u”és „ü” betűket mindenütt „u”-val írtam át. A központozásban mindenütt a mai gyakorlathoz igyekeztem igazodni. A latin forrásszövegekben a reneszánsz írásmódot alkalmaztam.)
A XVI. század második fele, amelyben Ottavio Baldigara élete és tevékenysége zajlott, a török hódoltság korának meghatározó időszaka. Szulejmán szultán hadai 1541-ben csellel megszerezték Buda várát, azt követően pedig 1566-ig, Szigetvár és Gyula bevételéig, harcászati fölényük és kimeríthetetlen embertartalékaik birtokában, kitűnő utánpótlási rendszerükre támaszkodva, negyedszázad alatt elfoglalták az ország területének középső harmadát és vazallusi függésbe kényszerítették Erdélyt. Az 1568-ban megkötött drinápolyi béke sem tudta megfékezni a hódítás folyamatát, az oszmánok fokozatosan további területeket foglaltak el. Előrenyomulásuk feltartóztatására, megfelelő keresztény mezei sereg hiányában, valóban csak a hódoltságot teljesen körülövező végvári rendszer bizonyult az egyetlen eszköznek.3 Ennek kiépítése ugyan már közvetlenül 1541 után megindult, de a folyamat igazi lendületet az Udvari Haditanács 1556-ban történt megalakulása után kapott. A Haditanács hívott azután nagyobb számban az országba, illetve alkalmazott a várépítésben jártas itáliai mestereket.4
3 Perjés 1967, 360–364.
4 A valóság persze sokkal összetettebb és bonyolultabb volt, de e helyütt nincs mód az események és a folyamatok részletes tárgyalására.
