A szerzés háttere és időpontja

Teljes szövegű keresés

330A szerzés háttere és időpontja
Az ének témáját a szerző az említett budai követjárás alkalmával ismerte meg. Ennek időpontjára a szöveg több fogódzót kínál. A követség tagjai még Ali pasa életében indultak útnak, vagyis 1587. február 22-e előtt (ez a budai beglerbég halálának napja).15 A másik datáló tényező a bajrám említése; szerzőnk szerint Ali pasa a muszlim vallási ünnepen vitézi játékokat rendezett, s ezeken maga is részt vett. Ali pasa második budai hivatalviselése idejére két bajram esett: az ún. seker bajrami (kis bajram vagy cukorünnep) a hidzsra szerinti 994. év sevvál hó 1-én (1586. szeptember 15-én), az ún. kurban bajrami (nagy bajram vagy áldozati ünnep) pedig zilhiddzse 10-én (1586. november 22-én). A szövegből nem derül ki egyértelműen, hogy a követség látta-e a játékokat, vagy csak annak szerteszét hagyott kellékeivel találkozott (például egy bábuval, az ún. dzsemállal). Az is biztos, hogy a követség Ali pasa halála után még Budán tartózkodott, hiszen szerzőnk ekkor gyűjtötte históriája alapanyagát. Minthogy valószínűtlen, hogy egy helyi jelentőségű követség hónapokon át Budán időzött volna, feltehető, hogy 1587. február második felében, Ali pasa halálának napjaiban érkezett a hódoltság fővárosába, s néhány nap múltán el is hagyta azt.
15 „Mikor küldé ... Budára Szattay Kristófot Ali Passára” (2. vsz.). Gévay Antal, A’ budai pasák. Bécsben, 1841, 12: 17. sz, 13: 19. sz.
A követjárás hátterében a hatvani törökök és az egri magyarok adózókért folyatott küzdelme állott. A felek osztozkodásának egyik fő tárgya Heves mezővárosa lett. Hevest a törökök már a század közepén hódoltatták, és a hatvani bég hász-birtokához csatolták, de magyar földesurai: az Országh család, majd 1570-től Országh Borbála és férje, Török Ferenc szintúgy folyamatosan adóztatták.16 Az állásaikat szakadatlanul előre toló törökök 1559-ben palánkvár építését vették tervbe a helységben,17 de aztán valamilyen okból letettek róla. Az 1567-ben egyszer már feldúlt Heves körül az 1570-es évek végétől ismét fellángoltak küzdelmek.18 A helytörténeti szakirodalom úgy tudja, hogy 1584 körül a törököknek végül sikerült megépíteniük palánkjukat Hevesen.19 Ez azonban sem török, sem magyar forrásokból nem igazolható hitelt érdemlően.20 Ám úgy látszik, mégis történhetett valami Hevesen 331ebben az időben. Szinán budai pasa leveleiből kitűnik, hogy 1584-ben kisebbfajta háború bontakozott ki a két északkeleti végvári szervezet között; az év elején erős magyar csapatok támadták meg Szolnokot, majd a nyáron Jászberényt, ráadásul a hatvani vásárt is megütötték az egri vitézek.21 A törökök sem maradtak adósak a válasszal, s feltételezésünk szerint ekkortájt érhette Heves városát az a támadás, amelyről egy 1588. május 13-án kelt levélben ezt írták: „Nagy Heves mezővárost már néhány évvel ezelőtt ... [a hatvani bég?] elpusztította”.22 A város kettéválását Nagy- és Kis-Hevesre általában azzal magyarázzák, hogy a palánkvár építésekor a törökök elűzték a lakosokat a régi településről. A baj csak az, hogy nem tudjuk, pontosan mikor történt mindez. Újabb források felbukkanásáig a magunk részéről úgy véljük, az 1588. évi levél híradása arra utalhat, hogy a törökök 1584-1586 táján ismét kísérletet tettek Heves megszállására, de – feltehetőleg az egri magyar vitézek miatt – megint csak kudarcot vallottak. A mezővárosnak ugyanakkor óriási károkat okoztak, ezért Homonnai Drugeth István Ungvárról követséget menesztett Ali pasához, hogy „ne pusztítsa sok csatáért Hevesset” (2. vsz.).
16 Heves megye műemlékei. III. Szerk. Dercsényi Dezső. Budapest, 1978, 282.
17 Heves vármegye. Szerk. Borovszky Samu. Budapest, é. n., 153. Sugár István, Az egri török vilájet várai. I.: Az egri vár híradója 24 (1992) 30.
18 A budai basák magyar nyelvű levelezése. I. 1553-1589. Szerk. Takáts Sándor, Eckhart Ferenc, Szekfű Gyula. Budapest, 1915, 192 (vö. Sugár I., i. m., 30.) és 246.
19 Soós Imre, Heves megye községei 1867-ig. Eger, 1975, 257.
20 Sugár István, A török végvárrendszer Északkelet-Magyarországon (Heves, Külső-Szolnok, Borsod vármegyék és a Jászság). In: Magyar és török végvárak 1663-1684. (Studia Agriensia, 5.) Szerk. Bodó Sándor és Szabó Jolán. Eger, 1985, 274. Hegyi Klára, Heves a török forrásokban. In: Tanulmányok Hevesről. Heves, 2001, 126.
21 Takáts Sándor, Bajvívó magyarok. Budapest, 1979,3 125.
22 Sugár I., Az egri török (17. j.) 30.
Fogas kérdés, hogy miért éppen Homonnai intézkedett az ügyben, mikor ő ismereteink szerint ebben az időben zempléni (és 1587-ben ungi) főispán volt,23 s birtokosi érdekek sem fűzték Heveshez (igaz, érdekeltségei voltak például a Heves megyei Gyöngyösön, Dévaványán és Fegyverneken).24 A magyarázathoz figyelembe kell vennünk, hogy 1584-1588 között a térség legnagyobb katonai tekintélyének számító felső-magyarországi (kassai) főkapitányságot az udvar csak ideiglenesen bízta Ferdinand Nogarolra, és az ügyeket többnyire helyettesek, többek között Prépostváry Bálint intézték.25 Ráadásul Ungnád Kristóf halála folytán az egri várkapitányi poszt is betöltetlenül állott ezekben a hónapokban.26 A hevesiek és a többi érintettek talán nem találták kellő súlyú személyeknek a főkapitány-helyetteseket, ezért fordultak az egyik legnevesebb északkelet-magyarországi birtokos család vitézségéről ismert fiához. Lépésük azért is indokolt volt, mivel Homonnai – mint egy önéletrajzszerű, sajnos datálatlan levelében maga mesélte el a kamarának – a számára előírtnál jóval nagyobb létszámú katonaságával rendszeresen részt vett a környékbeli törökök elleni harcokban, és gyakran sietett a megszorult egri vitézek segítségére.27 A követküldés ugyanakkor a Homonnai-család 332tragédiájának megoldását is szolgálta. Az Iconban futólag említett Paksi Mihály a nagyúr unokaöccse (Margit nevű leánytestvérének és Paksi Jóbnak a fia) volt, aki 1583-ban török fogságba esett, s ezek szerint azóta is Hatvanban raboskodott.28 Homonnainak a Magyar Kamara elnökéhez intézett 1587. január 19-i leveléből arról értesülünk, hogy Paksinak minden jószágát zálogba kellett adnia váltságdíja előteremtése érdekében (Homonnai ezért segélyt kért számára a kamarától).29 Bár Homonnai azt írja, hogy Paksi a váltságdíját lefizetve kiszabadult, nem kizárt, hogy a februári követjárás idején a Tiszántúlon birtokos rokon kiváltási akciója még nem zárult le teljesen. Így Szattay másik fő feladata az lehetett, hogy Hatvanban megtárgyalja a függőben maradt kérdéseket (az is elképzelhető, hogy a váltságdíj utolsó részletét vitte, vagy magáért Paksiért ment el a városba).
23 Fallenbüchl Zoltán, Magyarország főispánjai 1526-1848. Budapest, 1994, 105, 113.
24 Szakály Ferenc, Magyar adóztatás a török hódoltságban. Budapest, 1981, 113-114.
25 Pálffy Géza, Kerületi és végvidéki főkapitányok és főkapitány-helyettesek Magyarországon a 16-17. században (Minta egy készülő főkapitányi archontológiai és „életrajzi lexikonból”): Történelmi Szemle 39 (1997) 273.
26 Nagy József, Eger története. Budapest, 1978, 116-121.
27 MOL P108 Esterházy család hercegi ágának levéltára. Rep. 46. Fasc. A No 9.
28 Nagy Iván, Magyarország családai czimerekkel és nemzékrendi táblákkal. IX. Pest, 1862, 15, 18. Vö. Budai Ferencz polgári lexicona, III. 23.
29 MOL E41 Litterae ad camaram exaratae. 1587. No. 2.
A szerző Kaszás Bálintnak ajánlotta munkáját, aki maga is sok mindent tudott az itt elmesélt dolgokról: „Egren laktál, Rab is voltál jól tudom / azért másnál többet tudsz ehez, tudom” (64. vsz.). Az 5. versszakban megmondja, hogy „a Kaszások Jász-Apátin laknak vala”, a hozzáfűzött latin széljegyzetben pedig azt, hogy a másik Kaszást Jánosnak hívták. A hatvani szandzsák „csaták” által gyakorta feldúlt vidékein (így a Jászságban) más források is említenek Kaszásokat. Ilyen néven az első személyek (Kaszás János és Pál, valamint az utóbbi fia, Albert) a szandzsák 1546. évi összeírásában a hatvani Kis utca városrész lakosaiként tűnnek fel.30 A hatvani szandzsák 1570. évi összeírásában szintén hatvani lakosként vették nyilvántartásba Kaszás Pált és fiát, Albertet, valamint Kaszás Dijanost és testvérét, Gergelyt.31 Éltek még Kaszások Jászágón, ahol 1570-ben a török adórovók Kaszás Mátét és fiát, Andrást írták be a defterbe.32 Ugyanebben a forrásban találkozunk az első jászapáti Kaszással: a falu kapitánya ebben az évben Kaszás Gergely.33 1579-ben és az 1590-es évek elején Kaszás Imre viselte ezt a címet, vagyis nem kizárt, hogy jó tizenöt éven át egyfolytában „hivatalában” maradt.34 Hogy az említett helységek azonos nevű családjai egy kiterjedt rokonság részei voltak-e, nem dönthető el. A kapitányi poszt birtoklása viszont 333világossá teszi, hogy a jászapáti Kaszások a jászkun kerület előkelői, a „címeres” vagy „tegzes” nemesek közé tartoztak, akik a jász közösségi szervezet vezetői (eredetileg nemzetségfői, utóbb bírái és adószedői) és legnagyobb birtokosai voltak.35 Évi, együttesen fizetett átalányadó fejében a törökök szintén elfogadták a helyi önigazgatás képviselőinek a jászsági és kunsági kapitányokat. Ezért aztán nem írták be őket a települések adózói közé sem, jóllehet általában semmibe vették a nemesi adómentességet.36 Az viszont már a kapitányok befolyásának csalhatatlan jele, hogy hozzátartozóik is esetlegesen bukkannak fel az adójegyzékekben. Így Kaszás Bálint és János nevét is hiába keressük a török defterekben, pedig igazolhatóan Jászapátin laktak. Ilyen előnévvel szerepelnek ugyanis azokban az adományokban, amelyekkel Rudolf király 1580-ban (immár teljes) nemességet adományozott Kaszás Bálintnak, Imrének és Jánosnak, illetve nekik adta Jákóhalma és Négyszállás településeket, és megerősítette őket Szentandrás birtokában.37 Jászapáti lakosként tüntették fel Kaszás Bálintot az 1586. évi érsekújvári hídvámjegyzékben, amikor 50 marhát hajtott át a hídon.38 Énekszerzőnk szerint Bálint és János lótartással is foglalkozott. Kaszás Bálint üzleti kapcsolatban állt gyöngyösi Balázs deákkal, a hódoltság e régiója és a királyi Magyarország közötti állat-, bőr- és textilkereskedelem egyik legnagyobb közvetítő kereskedőjével. Nem kizárt, hogy jászapáti Barla Mártonhoz hasonlóan Kaszás is Balázs deák marhabeszállítójaként, alkalomadtán pedig állatfelhajtójaként működött. Akármi fűzte is össze őket, viszonyuk valamilyen okból megromlott, mivel Balázs deák 1592-ben azt jegyezte be könyvébe, hogy Kaszás Bálinttal folytatott pere miatt huszonháromszor kényszerült Egerbe utazni.39 Az elmondottak alapján a jászapáti Kaszásokban a korszak egyik jellegzetes hódoltsági típusát ismerhetjük fel: azt a falusi-mezővárosi paraszt(polgár)t vagy alsó-nemest, aki a fellendülő mezőgazdasági keresletre rámozdulva erőteljesen bekapcsolódott a marha- (továbbá a ló- és juh-) tenyésztésbe és részben az állatok 334kereskedelmébe. Ugyanebbe a kategóriába tartozhatott a szerzőnk által név szerint említett Bakó Jákob, akit a széljegyzetben „tehetős hevesi polgárnak” (civis) és „ménesgazdának” nevez (5. vsz.).40 Miután Bakók Jászapátiban is laktak, sőt 1579-ben ők adták a falu bíróját,41 az sem kizárt, hogy a két família közös felvásárlási vagy kereskedelmi érdekeltségekkel rendelkezett. Nyilván nem véletlenül emeli ki szerzőnk éppen őket; mint a környék tehetős vállalkozóit, valószínűleg őket sújtották legérzékenyebben a Hevesre (és talán az Apátira) zúduló támadások, amelyek következtében fel is hagytak a ménes tartásával.42 Így tehát minden okunk megvan azt hinni, hogy a Kaszások és a Bakók szintén azok közé tartoztak, akik erőteljesen szorgalmazták az 1587. évi budai követjárást, s a személyes ismeretségen túl ezért kerültek név szerint a históriába.43
30 Fekete Lajos, A hatvani szandzsák 1550. évi adóösszeírása. Jászberény, 1968, 12. (A defter dátumára: Bayerle Gusztáv, A hatvani szandzsák adóösszeírása 1570-ből. Defter[-i] mufassal-i liva[-i] Hatvan. Hatvan, 1998, 9 [Szakály Ferenc előszava]).
31 Bayerle G., i. m., 21.
32 Bayerle G., i. m., 84.
33 I. m., 95.
34 Botka János, Latin és magyar nyelvű források a Jászság XVI-XVII. századi történetéhez: Szolnok Megyei Levéltári Füzetek 11 (1988) 229. és Istanbul, Başbakanlik Osmanli Arşivi, Tapu defterleri 823, 53.
35 A kapitányok fizették az ún. tegzespénzt, de egyébként köztehermentességet élveztek. Gyárfás István, A Jász-kunok története. IV. Budapest, 1885, 43, 58.
36 Vö. Szakály Ferenc, Magyar intézmények a török hódoltságban. Budapest, 1997, 80-82.
37 MOL A57 Libri Regii. 4. köt. 219-220. Kaszás Bálint valamikor Borsóhalma faluban is résztulajdont szerzett. A felsorolt birtokokra vonatkozó jogaiban több ízben megerősítette Radecz István egri püspök és helytartó, amire azért is nagy szükség volt, mert ugyanazon településekre Kapitány Imre, Albert és János is adományt kapott a királytól, s a tulajdonostársak egészen 1599-ig pereskedtek, amikor végre sikerült megegyezniük a birtokok megosztásában. Vö. Gyárfás I., i. m., 175.
38 Kocsis Gyula, Szolnok megyei települések állatkereskedelme és „szekerezése” a XVI. század második felében: Zounuk. A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 1 (1986) 42.
39 Szakály Ferenc, Balázs deák gyöngyösi kereskedő üzleti könyvei (Adalékok a hódoltsági terület kereskedelmi kapcsolatainak történetéhez a XVI. század végén): Agrártörténeti Szemle 1972/3-4, 374. Barla Mártonhoz: i. m., 375-376. Vö. Kocsis Gy., i. m., 42.
40 Bakó Jákob (azaz Jakab) neve elsőként a hatvani szandzsák 1546. évi összeírásában tűnik fel, mint Bakó Gergely nőtlen fia (Fekete L., i. m., 48. Hegyi Klára, i. m., 113.). 1559-re megházasodott (Hegyi K., uo.), s ezután apjával együtt 1562-ben és 1570-ben is szerepel a hevesi adózók jegyzékében (Bayerle G., i. m., 101. Hegyi K., i. m., 117, 119.). Heves magyar dézsmajegyzékei közül az 1549. és 1577. évi Bakó Gergelyt, az 1582. évi Jákobot vette lajstromba (Hegyi K., uo.).
41 1570-ben Bakó Balázs és Bakó Pál (Bayerle G., i. m., 83-84); Bakó Balázs 1579-ben Jászapáti bírója (Botka J., i. m., 229.).
42 „Ménesek itatását elunták vala/Bakó Jákob háza hogy pusztul vala/Csata miatt gyakran búsulnak vala/” (5. vsz.). Feltűnően egybecseng ezzel Kocsis Gyula azon megállapítása, hogy a Szolnok megyei és a jászsági települések állatkiviteléből 1586-ra eltűnik a ló (i. m., 32-33.). Heves állatkivitelére ld. még Káldy-Nagy Gyula, Harácsszedők és ráják. Török világ a XVI. századi Magyarországon. (Kőrösi Csoma Kiskönyvtár, 9.) Budapest, 1970, 125.
43 Míg Kaszás Bálintnak a históriában említett egri tartózkodásáról és rabságáról semmit sem tudunk, addig 1587 utáni sorsára a következő információval rendelkezünk: 1596-ban egri katona, és részt vesz a vár védelmében; bátor helytállásáért Fejérkövy István helytartó a Heves megyei (Jász)Szentandrás pusztát adja neki (vagyis: megerősíti régi birtokában) – azzal a kikötéssel, hogy legfeljebb 32 jobbágytelket alakíthat ki rajta. Kocsis Gy., i. m., 31.
Ezek után már csak a históriás ének születésének időpontját kell meghatároznunk. A szerző az utolsó strófában világosan megmondja, hogy utazás közben fogott hozzá az íráshoz, s a következő állomáson, (Sátoralja)Újhelyen be is fejezte. Benyomásunk szerint ez a hazafelé (Ungvárra) vezető úton történhetett, amikor még a friss budai élmények hatása alatt állt. Erre utal a keretes szerkezet, amely a Budára menetellel indítja és a visszatéréssel zárja a történetet. Ezért a magunk részéről úgy gondoljuk, hogy az Ali pasa házasulásáról szóló éneket 1587. február végén – március elején írhatta ismeretlen szerzője, aki vagy Szattay Kristóffal, Homonnai bizalmi emberével, vagy esetleg – s mi inkább efelé hajlunk – Tardi Györggyel azonosítható.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages