A szerző
A szerző
A 49. versszak alapján már Pekár Károly felhívta a figyelmet arra, hogy az ismeretlen szerző az események egy részének szem- és fültanúja lehetett, tehát minden bizonnyal a 16. század végén írta művét.10 Az 1-5. és a 64-65. strófák alapján nem lehet kétségünk afelől, hogy a szerző valóban részt vett a budai követségben. Sőt annak tekintélyes tagja lehetett, ha vezető török személyiségek bizalmas információkat osztottak meg vele. Újabban Szentmártoni Szabó Géza Szattay Kristóf követtel azonosította a szerzőt, aki „szerzőségére önmaga szerepeltetésével utal”-na.11 Szattay Kristófról sajnos szinte semmit sem tudunk. Ilyen nevű ember az Iconon kívül egyetlen egy forrásban, az ajnácskői váruradalom urbáriumában bukkan fel 1589-ben, ahol egyszer Christophorus Satay, egyszer pedig Christophorus Zatthay alakban jegyezték be néhány falu részbirtokosaként.12 Ebből legalább annyi megkockáztatható, hogy az illető nemes és minden bizonnyal írástudó volt. S mivel Gömör vagy Kishont nem fekszik túl messze Zempléntől, Ungtól és Ugocsától, 329a Homonnaiak fészkétől, ráadásul az urbárium és a história keletkezése között mindössze két év telt el, nem elképzelhetetlen, hogy ugyanez a Szattay Kristóf állt Homonnai István szolgálatában, s járt annak követeként a hódoltság fővárosában.
10 Pekár K., i. m., 375. A kérdéses versszak: „De főemberektül értettem vala/Budán titkon nékem megmondták vala”. Szilády Á., i. m., 86. A továbbiakban csak a versszakokra fogunk hivatkozni, és mindig Szilády kiadására; jelezni fogjuk, ha ettől eltérünk.
11 Szabó Géza, Szattay Kristóf. In: Új magyar irodalmi lexikon. Főszerk. Péter László. III. Budapest, 1994, 1913.
12 Richard Marsina–Michal Kušik, Urbáre feudálnych panstiev na Slovensku. I. XVI. storočie. Bratislava, 1959, 433-439. Egy Zathy (Szattay?) Gáspár nevet viselő egyén 1578-ban a Szabolcs vármegyei szolgabíró előtt Várdai Mihályt képviselte: Régi magyar nyelvemlékek. II. Buda, 1840, 293, 295.
Ha így a követhez kissé közelebb kerültünk is, a szerzőség problémájának fenti megoldása mégsem tűnik számunkra teljesen megnyugtatónak. Az azonosításnak annyiban van alapja, hogy a szerző visszatérően harmadik személyben beszél a követről, márpedig a korabeli énekszerzők bevett szokása volt így szólni magukról. Ám miközben a követtel így jár el, addig önmagát többször és nyomatékosan egyes szám első személyben idézi meg („énnékem”, „én tenéked”, „értettem vala”). Ráadásul a hatodik versszakban egymás mellett szerepelteti a követet és önmagát, s a két személyre eltérő esetet használ: „Jól tudom én, Kristóf látta utában”. Nézetünk szerint ez a megoldás inkább két különböző, mint egy és ugyanazon személyre utal.
Ez a megfigyelés természetesen nem elegendő Szattay szerzőségének határozott elvetéséhez, de nem is teszi lehetetlenné azt. Akárki írta is a históriát, Homonnai István környezetéhez tartozhatott, ugyanúgy, mint Tardi György, az ismert énekszerző, aki többek között megörökítette Homonnai hősies küzdelmét a híres szikszói ütközetben (1588).13 Minthogy az Icon szerzője magáról azt állítja, hogy ez a hatodik históriája, talán nem teljesen alaptalan magát Tardit, a tapasztalt református énekszerzőt gyanúba fognunk, s neki tulajdonítanunk az Icon szerzőségét is. Az ének utolsó, a női nem állhatatlanságát bizonygató versszakai beható bibliai, klasszikus és történelmi ismeretekről árulkodnak, ami jól ráillik az olaszliszkai iskolamester, majd abaújszántói prédikátor és abaúji esperes Tardira. Tekintve, hogy a 16. századi históriás énekek jobbára magyar címeket viselnek, feltűnő, hogy a szóban forgó műnek latin címe (is?) van, ami megint csak klasszikus műveltségű szerzőre enged következtetni. Ugyancsak képzett emberre vallanak az első (bártfai) kiadás latin nyelvű, magyarázó széljegyzetei, amelyek minden valószínűség szerint szintén a szerzőtől származnak.14 Már itt előre bocsátjuk, hogy a török világot ugyanilyen behatóan ismerhette, mivel a török fogalmak használata és a török szavakhoz fűzött magyarázatai szinte kifogástalannak mondhatók.
13 Homonnai Drugeth Istvánra ld. Budai Ferencz polgári lexicona. II. kiadás. II. Pest, 1866, 136-138. A Historia Szikszoiensis újabb kiadásai: Balassi Bálint és a 16. század költői. (Magyar remekírók.) II. Budapest, 1979, 738-770. Régi magyar költők tára. XI. 1579-1588. Sajtó alá rendezte Ács Pál. Budapest, 1999, 331-356, 490-498. A csatáról, Tardiról és az ének megírásának hátteréről ld. Szabó András, Az 1588-as szikszói csata és propagandája: Hadtörténelmi Közlemények 112:4 (1999) 851-860.
14 Erre döntő bizonyíték a Kaszásokról és a Bakó Jákobról írott széljegyzet, amely az illetőkről csak bennfentes által ismerhető, további híradással szolgál (5. vsz.). Róluk alább még részletesen szólunk.
