Pipogya főherceg
Pipogya főherceg
1593 nyarán a Habsburg és az Oszmán Birodalom között kirobbant az 1606-ig tartó tizenötéves háború. A keresztény seregek 1594 májusában megkezdték a stratégiai fontosságú Esztergom ostromát. A főparancsnok – névleg – a császár testvére, Mátyás főherceg, aki koncepciózus politikus, de katonai tapasztalata nincs. A tényleges vezetést a Haditanács elnöke, David Ungnad látná el, ha tudná. Helyettese, Hardegg gróf tapasztalt katona ugyan, de társadalmi rangja nem elég magas ahhoz, hogy Pálffy vagy Lauenburgi herceg engedelmeskedjen neki. Így aztán hiába dörögnek éjjel-nappal az ágyúk, hiába küzdenek az emberek, nincs egy akarat, amely képes lenne pallossá kovácsolni az amúgy erős sereget, és nincs egy erős kéz, amely forgatni tudná azt.
Eltelik két hónap, s a török fősereg már Budánál jár. A tapasztalatlan főherceg megijed, és félbeszakítja az ostromot. Pálffy és a magyarok hevesen bírálják a határozatlan hadvezetést, a visszavonulást pedig a legvégsőkig ellenzik. Mindhiába. A török sereg közben beveszi Tatát és Szentmártont (Pannonhalmát), július 31-én pedig megérkezik Magyarország egyik legjobban kiépített erődje, a dunai fő közlekedési útvonalat elzáró Győr alá. A török sereg hatalmas ugyan, de a vár is erős, a Duna túlpartján pedig ott táboroznak a keresztény hadak.
Ha a törökök a várat körül akarják venni, el kell űzniük a császári csapatokat, ehhez viszont ki kell erőszakolniuk az átkelést a Dunán. A katonai helyzet tehát közel sem elkeserítő a főherceg számára, ám ő ismét megretten. A császárhoz írt levelében nyíltan bevallja, az adott helyzetben nem képes a főparancsnoki teendők ellátására. Új helyettesének, a német segélyhadakat vezető Sachsen-Lauenburgi hercegnek a képességeiben bízva azonban mégis a sereggel marad.
A törökök közben határozottan és szakszerűen elkezdik az ostromot. Ám a vár falain belül is szakemberek tevékenykednek. A török sáncot vet, mire a védők kirohannak, lerombolják. A törökök rést lőnek a falakon, a védők eltorlaszolják, amikor ezt is szétlövik, új torlaszt építenek. A törökök aknát ásnak, a védők ellenaknát készítenek. Az ostrom már egy hónapja kiszámíthatóan, a kor hadművészetének íratlan szabályai szerint folyik, amikor a törökök átveszik a kezdeményezést. A keresztény sereg orra előtt átkelnek a folyón és hídépítésbe kezdenek. A főherceg ahelyett, hogy azonnali támadással a Dunába szorítaná az ellenséget, Hardegget hívja ki a várból és megbízza a főparancsnoksággal. Hardegg támadna, de erre – s ez a tény kiválóan jellemzi a táborban uralkodó állapotokat – Zrínyi György és Pálffy Miklós csapatain kívül más nem vállalkozik. A dolog így eleve reménytelen. Miután az erődöt hevesen támadják, Hardegg visszakéredzkedik Győrbe. Este azonban ismét a főherceghez rendelik. Követeli, hogy másnap a keresztény sereg vívjon meg a törökkel. Az ellenfél azonban nem ereszti ki a kezéből a kezdeményezést: éjszaka átkel a Dunán és támad. A keresztény sereg szeptember 9-én, rengeteg lőport, ágyút, felszerelést, a teljes hadipénztárt, valamint a betegeket és a sebesülteket hátrahagyva, pánikszerűen fut Magyaróvár felé. Mátyás főherceg Bécsbe utazik, a hadsereg szétoszlik. Győr sorsa ezzel megpecsételődött. Az őrség szeptember 21–26. között 36 rohamot ver vissza, ám a hősies ellenállás dacára a törökök két bástyát elfoglalnak. A még megmaradt ezer, teljesen kimerült, fásult katona néhány méterről, földdel töltött hordók, sánckasok mögül néz farkasszemet a török janicsárokkal. A városban sebesültek, betegek, nők, gyerekek, menekültek. Ha az ellenség erővel jut be, azt aligha élik túl! Az erődítmény már csak néhány napig tartható. Megér ez több ezernyi emberéletet? Hardeggnek kell meghoznia a végső döntést. Szeptember 29-én a tisztek nyomására feladja a várat.
