BEVEZETŐ
BEVEZETŐ
A török korral foglalkozó magyar szakirodalom örvendetesen gazdag és színes, számos politikai, katonapolitikai, gazdaság- és hadtörténeti művet mondhat magáénak. A korszak hadieseményeinek technikai vonatkozásairól azonban vajmi keveset olvashatunk. Buda visszafoglalásának 300. évfordulója ismét reflektorfénybe állította a török háborúk történetét, az utóbbi években számos új könyv látott napvilágot e témakörben. A budai ostrommal is több történeti munka foglalkozik, ám ezek nem tekintették feladatuknak a küzdelem módszereinek elemzését.
A Budáért vívott harcokat csak az európai, pontosabban a nyugat-európai haditechnikai színvonal ismeretében lehet helyesen megítélni, minthogy az ostromló sereg döntő többségében onnan érkezett, ott szerezte hadi ismereteit, a közkatonától a tábornokig. E korszak haditechnikájáról azonban mindezidáig alig néhány magyar nyelvű leírás született. Ezért véltem szükségesnek, hogy a Hadtörténeti Közlemények egy korábbi számában1 röviden áttekintsem a 17. század várépítészetét, ostromtechnikáját.
1 Domokos György: Várépítészet és várharcászat Európában a XVI-XVII. században. Hadtörténelmi Közlemények (a továbbiakban: HK) 1986. 47-110. o. (a továbbiakban: Domokos).
Az ott elmondottak kapcsán először az a kérdés merült fel, hogy Magyarországon a várépítészet területén mindebből mi valósult meg.
A magyarországi végvárrendszer a 16. század második felében, a folyamatos török támadások elhárításának szükségességétől kényszerítve, korábbi önmagához képest, viszonylag jelentős fejlődésen ment keresztül. Kulcsfontosságú váraink döntő többsége ekkor épül át magas falú, tornyos, vagy jobb esetben rondellás várból bástyás erőddé. Az itt alkalmazott óolasz, majd később újolasz rendszer nagyjából megfelelt a korabeli európai színvonalnak. Lényeges különbség azonban, hogy Magyarországon az újjáépített várak körül alig-alig találkozunk elővédművekkel. (A 16. században olasz rendszerben, részben, vagy egészen kiépült jelentősebb váraink: Komárom, Győr, Érsekújvár, Kanizsa, Várad, Eger, Gyula, valamint Pápa, Patak, Ónod, Tata, Sárvár, Arad, Székelyhíd, Szendrő, Szatmár, stb.) Ugyanakkor a várak nagy részén csak hevenyészett erősítéseket végeznek. Széles körben használták a földtöltéseket és a palánkot (pl. Tokaj). Emellett a meglevő szilárd építményeket (kolostorokat, templomokat, kastélyokat) próbálták meg védelmi feladatok ellátására átalakítani (Tihany, Pannonhalma). 4A korán török kézre került váraknál pedig szinte konzerválódik a hódítás pillanatában fennálló helyzet (Buda, Fehérvár, a korábbi déli végvonal várai).
A 17. századra a magyarországi várépítés lendülete megakadt. A hiányos anyagi eszközökből legtöbbször csak a várak fenntartására futotta. A Habsburg hadvezetés, érthető okokból, elsősorban a nyugat-magyarországi várak további erősítésére, felszerelésére helyezte a fő hangsúlyt. Ekkor kapott elővédműveket Győr és Komárom. A magyar végvárrendszer legnagyobb része azonban, kevés kivételtől eltekintve, az egy évszázaddal korábbi állapotban, vagy az időközben lezajlott hadjáratokban tovább rombolva érte meg a felszabadító háborúkat.2
2 L. erre nézve: Gerő László: Magyarországi várépítészet. Budapest, 1955. (a továbbiakban: Gerő 1955), valamint: Gerő László: Magyar várak. Budapest, 1968. (a továbbiakban: Gerő 1968).
*
„... mindenkinek, úgy a parancsnokoknak, mint a tiszteknek véleménye abban egybehangzó, hogy a vár erődítései nem oly erősek és ellentállásra képesek, mint azt hitték, és hogy könnyű dolog egy nehezen védelmezhető rést lőni a falba, különösen a váracs oldalán, minthogy ott csak egy egyszerű rondella van, melyet ágyúkkal könnyen össze lehet lőni, ... .”3
3 Bubics Zsigmond: Cornaro Frigyes velencei követ jelentései Buda várának 1686-ban történt ostromáról és visszavételéről. Budapest, 1891. 178. o. (a továbbiakban: Bubics).
Az idézet Cornaro velencei követ 1686. júl. 7-i jelentésében olvasható, s ebből kitűnik, hogy lekicsinylő véleményével Budát illetően nem állt egyedül, hanem a magas rangú parancsnokok is ezt a nézetet vallották. Mi indokolhatta e felfogás kialakulását? Buda 1684-ben egyszer már visszaverte a keresztény sereg ostromát, és az azt megelőző másfélszáz év alatt tett kísérletek is rendre eredménytelenek maradtak. Valóban, a kezdeti optimizmusra hamarosan rácáfoltak az események, amelyek megmutatták, hogy a Vár bevétele korántsem lesz egyszerű. Így vizsgálódásom egyik fontos célja annak meghatározása, hogy miért váratott magára 75 napig a Vár megvétele?
A Buda ostromával kapcsolatban napvilágot látott könyvtárnyi írás közül elsőként kell kiemelnem Károlyi Árpád és Wellmann Imre kiváló és mindmáig alapvető monográfiáját,4 amelyet magam is alapmunkaként használtam, és amelynek megállapításaira sok esetben hagyatkoztam. Az eddig megjelent könyvek és cikkek összességükben igen részletesen feldolgozták az ostrom eseménytörténetét, és sok haditechnikai jellegű adatot tartalmaznak, ám ezekből nem vontak le következtetéseket, így többnyire adósak maradtak többek között a fenti kérdésre adott megnyugtató válasszal is. Az alábbiakban tehát kísérletet teszek arra, hogy elsősorban a haditechnika szempontjai szerint oldjam meg a problémát, nem veszítve szem elől bizonyos más körülményeket sem.
4 Károlyi Árpád: Buda és Pest visszavívása 1686-ban. A kétszázötvenéves évfordulóra átdolgozta Wellmann Imre. Budapest, 1936. (a továbbiakban: Károlyi).
Nem kétséges, hogy a magyar királyok egykori székhelyének felszabadítása a török uralom alól nagy horderejű, és a törökökre nézve súlyos következményekkel járó politikai, illetve katonapolitikai és hadászati eseménynek tekintendő. Maga az ostrom azonban mégiscsak egy térben és időben jól behatárolható harccselekmény, katonai akció, amelyet számos egyéb, eddig kevéssé figyelembe 5vett harcászati (kisebb részben hadászati) és technikai tényező erőteljesen determinált. Ennek megfelelően az alábbiakban mindenekelőtt a Vár védműrendszerének állapotára, védelmi képességére, valamint az ostromlók harcászatára és haditechnikájára fogok összpontosítani. Az elemzés technikai jellegéből következik továbbá, hogy csak a szükséges mértékben tartom magam az ostrom eseményeinek időrendjéhez. A „körülzárás – megközelítés – döntés” hármas időbeli egységén belül a leírtak legfőbb csoportosítási szempontja az egyes harcászati elemek alkalmazásának egészben történő vizsgálata. Ez alól kivétel annyiban a tüzérség tevékenysége, hogy annak két jól elkülöníthető szakasza értelemszerűen kapcsolódik a megközelítés és a döntés fázisához.
Egy ilyen típusú hadművelet elemzésekor döntő jelentőséget kap a korabeli helyrajz minél pontosabb ismerete. Az alaprajzi ábrázolások közül Rabatta (1. térkép) és Fontana (3. térkép) felvételei jól mutatják a Vár falainak vonulatát.5 Az egész tábor és a teljes ostromárok-rendszer elhelyezkedésére vonatkozóan Juvigny (2. térkép), valamint Hallart, De la Vigne, egyes részleteket illetően pedig Fontana és Marsigli térképeit6 tekintettem mértékadónak.7 Az egykori és mai elnevezések, helyszínek egyeztetésénél Károlyi művét vettem alapul, valamint az ő névhasználatához igyekeztem tartani magam. A várbeli objektumokat – szintén Károlyi nyomán – a Rabatta-féle (1. sz.) térkép alapján azonosítottam.
5 Fontana dolgozatomban felhasznált váralaprajzát l.: Bubics, 304-305. o. között, Rabatta térképének eredetijét l. Károlyi 1. sz. térképmellékletében
6 Hallart térképét l. Károlyi, 304-305. o. között; De la Vigne ostromtérképét a Várhegy keleti és nyugati látképével, valamint ÉNy-DK irányú metszetével l. uo. 160-161. o. között, a keresztény sereg táborának térképét és a Várhegy Ny-K irányú metszetét szintén De la Vigne-től l. uo. 336-337. o. között; Juvigny térképét l.: Die Eroberung von Ofen und der Feldzug gegen Türken in Ungarn im Jahre 1686. Mittheilungen des k.k. Kriegs-Archives, 1886. (1-126-ig önálló számozással.) (a továbbiakban: MKA) illetve: Zieglauer, Ferdinand v.: Die Befreiung Ofens von der Türkenherrschaft 1686. Innsbruck, 1886. (a továbbiakban: Zieglauer) mellékleteként; Marsigli két térképét az északi front hadműveleteiről l.: Veress Endre: Gróf Marsigli Alajos Ferdinánd olasz hadi mérnök jelentései és térképei Budavár 1684-1686-iki ostromairól, visszafoglalásáról és helyrajzáról. Budapest, 1907. 12-13. o., 14-15. o. között.
7 A térképekről, és azok hitelességéről l.: Károlyi, XV-XIX. o., Buda és Pest grafikus ábrázolásai a visszafoglalás korában. 1683-1718. Budapest, 1937. 12-18. o., Gerő László: Budavár ostromával (1684-1686) foglalkozó térképek és látképek a m. kir. Hadilevéltárban. In: Törökhódoltság-korabeli okmányok a m. kir. Hadilevéltárban. Budapest, 1936. 59-72. o., Rózsa György: Budapest régi látképei. (1493-1800). Budapest, 1963., Czigány István: Buda visszavívása. Hadmérnökök, térképek Buda alatt. Budapest, 1986.
