994. A korabeli terminológia problémái
A hadi bíráskodásban részt vevő személyek korabeli elnevezéseinek értelmezési nehézségeit már az egerszegi és körmendi példán deklaráltuk. A szakirodalomban a legkülönfélébb elnevezések bukkannak fel. Elsősorban a főkapitányi székhelyeken szolgáló és katonai bíráskodást folytató személyek tisztség-megnevezése nem egységes. A Győrben szolgáló judex bellicust például olykor hadbíróként említik, olykor viszont seregbírónak hívják. Molnár Szulpicz a pannonhalmi bencés rend-történetben egy alkalommal már kifejezte bizonytalanságát a terminológia ingadozásával kapcsolatban. A győri Visi Nagy Pált egy 1624. évi visszaélése kapcsán, amikor a joghatósága alá nem tartozó néhány nyalkai jobbágy felett ítélkezett, a következőképpen említette: „győri seregbíró (hadbíró)”. Hasonló problémákkal kerülhetünk szembe az érsekújvári és komáromi bírák esetében is, akiket ugyancsak elég rendszertelenül hív az irodalom néha sereg-, néha pedig hadbíráknak.
Az elnevezések különbözősége két alapvető okra vezethető vissza. Egyrészt maga a korabeli gyakorlat sem volt egységes, másrészt a latin 'judex bellicus' kifejezést gyakran nem hadbírónak – mint azt természetszerűleg gondolnánk –, hanem seregbírónak kell fordítanunk. A korabeli magyar nyelv ugyanis ugyanarra a latin formulára több változatot teremtett. A különböző verziók használata azonban jól köthető az ország egyes területeihez, illetve végvidéki főkapitányságaihoz, sőt – úgy vélem – az elnevezések eredete is megmagyarázható.
Az első főkapitányi hadi bíráskodást folytató személy, Wékey Ferenc magyar nyelvű ítéletleveleiben magát kizárólag „Chazarnak Ew felseghenek hadÿ Bÿraÿa”-ként titulálta. A latin nyelvű forrásokban általában „Judex Bellicus” alakban szerepel, néhány eseten azonban a „Judex Belli” tisztségnévvel illetik. Egyetlen német nyelvű említése pedig „oberster Kriegsrichter”-nek nevezi. Wékey magyar tisztségelnevezését később utódjai változatlan formában vették át. A latin 'judex bellicus' 100kifejezést tehát Felső-Magyarországon magyarra mindig 'hadi bíró-, hadbíró'-ként fordították. 1636-ban Lánczy Gergely beiktatásakor esküjében „az hadi birosaghnak ream bizot Tisztiben és egÿeb dolghokbanis” ígért hűséget az uralkodónak. 1676-ban a jezsuita Tarnóczi István Nagyszombatban megjelent kis könyvét Fodor Jánosnak ajánlotta, akit „Koronas Kiralyunk o Felsege Hadi, és Kassa Várossának érdemes Birája” alakban nevezett meg. A seregbíró tisztségnév nem is illett volna a felső részek hadbíráihoz, ők ugyanis nem egy adott vár őrségének, vagyis az ott szolgáló magyar seregnek, hanem egész Felső-Magyarországnak, azaz a kassai főkapi-tányságnak voltak bírái; miként ezt terjedelmesebb latin elnevezéseik kiválóan tükrözik: „Superiorum partium Judex bellicus”, „Judex bellicus in superioribus Regni partibus”, illetve „partium Regni Hungariae superiorum Sedis Bellicae Confiniariae Judex primarius”. S noha a jogszolgáltatást általában a főkapitányság központjában az úgynevezett királyi házban folytatták, lakhelyüket gyakran nem Kassán, hanem magánbirtokukon vagy ott tartották, ahol más tisztségük ellátásában serénykedtek. Mindez azzal függött össze, hogy a felső-magyarországi hadbírák – amint erre később még visszatérek – gyakran más (vármegyei, városi vagy katonai) tisztségük mellett kiegészítésképpen látták el a főkapitányság katonai igazságszolgáltatási feladatainak intézését.
A győri és bányavidéki generalátus központjában a felső részekben használtaktól eltérő elnevezések alakultak ki. Ez elsősorban annak a fejlődési folyamatnak az eredménye volt, mely során a győri és érsekújvári erődben a judex bellicusok tisztsége létrejött. Jóllehet a győri Ormándy János kinevezését megelőzően az új tisztségviselő fizetése körüli alkudozások alkalmával Nogarol generális azzal érvelt, hogy a seregbíró Győr mellett a főkapitányság többi véghelyének fellebbezett peres ügyeit és viszálykodásait is rendezni tartozik, lényegében azonban Ormándy, majd elsősorban XVII. századi utódjai feladatainak többsége a Győrben szolgáló magyar sereg ügyes-bajos dolgaival állt kapcsolatban. Ugyanez elmondható Érsekújvár esetében is. Noha az újvári bíró győri társához hasonlóan ugyancsak ítélkezett a főkapitány székére apellált perekben, feladatköre elsősorban mégiscsak az újvári várban felmerülő ellentétek rendezésében rejlett – annál is inkább, mert a főkapitányság másik két kulcshelyén, Léván és Füleken külön seregbírákat alkalmaztak.
Összegezve tehát: a katonai igazságszolgáltatás vezetői mind Győrött, mind a bányavidéki generalátus székhelyén elsősorban az ott szolgáló magyar sereg (exercitus) bírái voltak és csak másodlagosan látták el az egész végvidék hadbírói feladatait. Mindez elnevezéseikben is tükröződik. A győri judexek ugyanis még akkor is a seregbíró nevet viselték, ha a főkapitányság ügyeiben jártak el vagy már tudatosan is a generalátus bíráinak titulálták magukat. 1689-ben például Vásárhelyi Nagy 101Ferenc a következő tisztségnévvel bukkan fel: „Győri és azhoz tartozando vegeknek Sereg Birája”. De már a legkorábbi magyar elnevezés is (1604) a sereg bírájáról beszél: „gieörÿ szeregh Biraia”. Ugyanezt a későbbi magyar és latin alakok csak tovább színesítik: vagy arra utalnak, hogy a győri seregbíró a magyar katonaság bírája volt („Győry Magyar Uitezleő Seregh Biraia”, „Magyar Uitezlő rendnek Seregh biraia”, illetve „Judex Exercitus Praesidii Hungarici Jauriensis”), vagy arra, hogy a főkapitány hadiszékén hozta meg ítéleteit („iudex ordinarius sedis iudiciariae mili-taris exercitus Hungarici praesidii Jauriensis”). Noha Újvár esetében – talán éppen felső-magyarországi hatásra – a XVII. század elején egy alkalommal a 'hadi bíró' elnevezéssel is találkozhatunk, általában itt is a „Seregbiro” magyar kifejezést vagy annak a győrihez hasonló latin megfelelőit használják („Judex Bellicus Praesidii Uyvariensis”, „Judex Bellicus Sedis Judiciariae militaris Exercitus praesidii Wÿvariensis”). A XVII. század elején Hadriczius János egyik címe viszont még kifejezetten területi hatáskörre utal („Judex exercitus partium Regni CisDanubia-narum in Vywar existens”). Érsekújvár 1663. évi eleste után a sereg bírája elneve-zés azonban már nehézkesnek tűnhetett – még akkor is, ha a bírói székhely Sempte várába került át –, ezért Vály Jánost leginkább a bányavidéki és Újvárral szembeni végvidéki főkapitányság hadiszéki bírájaként említik forrásaink („Sedis Judiciariae bellicae Generalatus Praesidiorum Antemontanorum, Cis-Danubianorum Confinio-rumque ad Vyvár oppositorum pro tempore Substitutus Judex”). 1663 előtt azonban a 'judex bellicus' megfelelője Győrhöz hasonlóan Érsekújvárott is a 'seregbíró' és nem a szakirodalomban oly gyakran előforduló hadbíró volt.
Hasonló következtetésre juthatunk a komáromi naszádosok bíróságának vizsgálatakor. A XVI. században az elnevezések ugyan még utalnak a katonák naszádos voltára („judex navalis exercitus hungarici Comaromiensis”), a XVII. század elején azonban a seregbíró már mindkettő, azaz a vízi és a városban elszállásolt sereg bírája is egyidejűleg („praesidii Comaroniensis utriusque Exercitus Ungarici Judex bellicus”). Később a 'judex bellicusok' az egész komáromi magyar „vitézlő rend” bírájának címét viselik („Judex Bellicus Exercitus Militiae Hungaricae Coma-roniensis”, 102„judex bellicus exercitus Comaromiensis Hungarorum”), sőt olykor egyenesen a révkomáromi végház magyar seregbíráinak titulálják magukat („Rév Komárom Végh házanak Magyar renden valo Vitezenek Seregh Biráia”). Emellett 1676-ban felbukkan egy olyan kifejezés, mely még arra is utalást tesz, hogy a naszádos magyar hadinép ellentétben a várban szolgáló idegen katonasággal – miként az a XVI. század közepétől szokássá vált – Komárom városában teljesít szolgálatot („Oppidi Rév Comaromiensis militiae Hungaricae Judex Bellicus”). 'Hadbíró' terminológiával egyetlen alkalommal sem találkozunk, így biztosan kijelenthető, hogy míg a latin 'judex bellicus' kifejezést Kassán, illetve Felső-Magyarországon magyarra mindig 'hadbírónak' fordították, addig Győrött, Érsekújvárott és Komáromban ennek általános megfelelője a 'seregbíró' volt, még akkor is, ha a végvidéki főkapitányság katonai igazságszolgáltatásával összefüggő feladatokat látott el. A nagyobb végvárakban uralkodói zsoldért szolgáló és haditörvénykezést folytató magyar bírák latin forrásainkban szereplő 'judex bellicus' tisztségneve alatt ugyancsak seregbíró értendő, hiszen ők (példának okáért a füleki vagy a lévai) magyar sereg bírái voltak.
Német forrásainkban a magyar sereg- és hadbírák jelölésére két kifejezést alkalmaztak. A 'Kriegsrichter' speciálisan a magyar katonák felett ítélkező bírák megjelölésére szolgált, német hadbírák esetében ezzel a kifejezéssel ugyanis sohasem találkozunk. A 'Kriegsrichter' mellett azonban olykor előfordul a 'Schultheiß' név is. Az Udvari Kamara vagy a Haditanács írnokai ugyanis – függetlenül attól, hogy magyar vagy német hadi bíráról volt szó – gyakran a számukra ismertebb, de a magyar nyelvben sem idegen „Schultheiß” (soltész) szót használták, s legfeljebb a hadi bírák szolgálati helyére tettek utalást („Kriegs Gerichts Schultheisß in Ober Hungarn”, „Ober Hungerisch Kriegs Gerichts Schultheis”, illetve „Schulteß Zu Vÿwär”). Olykor azonban magyarországi személyek sem voltak teljesen tisztában a judex bellicusok tisztségének mivoltával. Király Imre liszkai főbíró például Fodor Jánost, a felső-magyarországi főkapitány hadbíráját a Szepesi Kamara alárendeltjének vélte („Camerae Scepusiensis Judex Bellicus”).
103A terminológia problémáit tovább bonyolítja, hogy a magyar 'seregbíró' kifejezés nemcsak a királyi végváriak seregbíráit, hanem – elsősorban a XVII. század első harmadától kezdődően – az úgynevezett praesidiális vagy hajdú-privilégiummal felruházott mezővárosoknak, az előbbiekben Körmend kapcsán már említett „milita-rizálódott” polgári bírói fórumainak törvénytevőit is jelölheti. A XVII. század első felében a dunántúli földesúri mezővárosok lakosságának nagy része – miként az ország más területein a különböző jogállású hajdútelepek katonáskodó lakói is – viszonylag jelentős szerepet vállalt a török portyák feltartóztatásában és ezáltal az ország védelmében. A mezővárosi lakosság praesidiálódása az elnevezések terén is érdekes változásokat mutat. A városi lakosság jelölésére egyre inkább a 'sereg' szó került előtérbe, arra utalva, hogy a polgárság jelentős része immáron a katonáskodást űzte főfoglalkozásként. Ez gyakran már a hajdú-kiváltságlevelek kibocsátása előtt megtörtént, jelezve azt a társadalmi átalakulást, mely ezen mezővárosok lakói köré-ben fokozatosan ment végbe a XVII. század folyamán. Ennek köszönhetően a század közepére már számos magánföldesúri, illetve királyi vár alatti dunántúli mezőváros (Körmend, Csákány, Tapolca, Sümeg, Szentgrót, Kapornak, Vázsony, illetve Keszt-hely, Kiskomárom stb.) lakossága a 'sereg' szót használta saját elnevezésére, az uralkodói erődítményekben szolgáló magyar végváriakhoz hasonlóan, akik ugyancsak 'lovas és gyalogos sereg' néven fordultak kérelmeikkel az uralkodóhoz. De gyakran seregként bukkannak fel a Hernád melletti hajdútelepek lakói is. Ennek logikus következménye, hogy miután a mezőváros a 'sereg' elnevezéssel kezd élni, a városi bíró címet a seregbíró váltja fel. Körmenden 1650 után tehát már seregbírákat választott a hajdúváros lakossága, pontosabban három jelöltet terjesztett elő erre a tisztségre földesurának. A városi jelleg azonban sehol sem szűnt meg teljesen, 104csupán módosult a privilégium előírásai szerint, vagy pusztán a lezajlott társadalmi átalakulás következtében. A bírák titulusaiban olykor ez meg is ragadható: 1645-ben például Molnár Miklós „Sűmegh Varasi Seregh Biraia”, 1678-ban viszont utódja Tinkó Mátyás pusztán „Simegi Seregh biraia”-ként szerepel. Ugyanez az irat Tinkó magyar tisztségnevének latin változatát is megadja („Judex oppidi Sümegh”), mely kétségtelenül igazolja a terminológia ingadozását.
A seregbírák mellett írástudó segédeik korabeli elnevezéseinek vizsgálatakor is komoly terminológiai problémák merülnek fel. A királyi had- és seregbírákat a rájuk nehezedő írásbeli feladatok intézésében Takáts Sándor megállapítása szerint a „seregdeák (Kriegsnotarius)” segítette, akit „német módra hadi nótáriusnak is híttanak”. Ez a megállapítás azonban korrigálásra szorul. Jóllehet a XVI–XVII. századi magyar nyelv ismeri a 'seregdeák' szót, ezt mégsem a seregbírákat segítő írástudó személyekre alkalmazta. Viszont az sem tagadható, hogy voltak hadi, illetve helyesebben seregnótáriusok (seregjegyzők), az ő tisztségük viszont nem azonos a seregdeákokéval.
A probléma megoldása a korabeli német gyalogos csapatok szervezetében keresendő. A Magyarországra érkező idegen gyalogezredekben a birodalmi gyakorlatnak megfelelően több olyan katonai tisztségviselővel találkozunk, akik írásbeli tevékenységet folytattak. Az ezred törzskarához tartozott a soltész írásbeli segítője: a bírósági írnok vagy jegyző (Gerichtsschreiber), akinek tisztsége – mint azt korábban már megállapítottuk – a civil jogszolgáltatás gyakorlatából került át a hadi bíráskodásba. Rajta kívül minden zászlóalj alatt szolgált egy tábori írnok (Feldschreiber), aki elsősorban a zsoldlisták vezetésével foglalkozott. Mivel a magyarországi végvárakban teljes létszámú ezredek csak igen ritkán (akkor is zászlóaljanként egy-egy erődítménybe osztva) szolgáltak, egy-egy végházban a német katonaságnak csak egy bírósági és egy tábori írnoka volt. 1604-ben Győrben például a bírósági írnok tisztségét a már említett Georg Schlemüller töltötte be, a tábori írnok feladatait pedig Michael Peck látta el. Az utóbbi ekkor a „scriba Exercitus germanorum militum praesidii 105Jauriensis” címet viselte, az 1617. évi győri telekkönyvben viszont már német tisztségneve, a „Feldschreiber” bukkan fel. A Feldschreiber latin megfelelőjének tehát a 'scriba exercitus'-t ('scriba militaris'-t) vagy a forrásokban ezeknél még gyakrabban előforduló és a német kifejezésnek leginkább megfelelő 'scriba campestris'-t kell tartanunk. A Gerichtsschreibernek viszont a '(juratus) notarius sedis bellicae' vagy röviden a 'notarius bellicus' latin formula felel meg.
A magyar és a német végvári katonaság szoros együttélésének hatására a két idegen tisztség fokozatosan átkerült a magyar hadszervezetbe is. A felső-magyarországi hadiszék 1609. évi helyreállításakor például Győry Jánost iktatták be a „notarius” tisztségébe, aki később „Juratus Notarius Sedis bellicae” és „Notarius bellicus partium Regni Hungariae superiorum” címekkel bukkan fel. Győrben és Újvárott ugyancsak sor került az új katonai tisztség alkalmazására. 1617-ben Kürthy Ferenc már „sedis exercitualis praesidii Jauriensis Juratus Notarius”-ként segítette Hevenessy Lőrinc seregbíró munkáját. A tisztség eddig előkerült legkorábbi magyar megfelelője 1629-ből való, amikor egy végrendeletben Káldy Miklóst „az Vitezlo Sereg Notariusa”-ként említik. Dannichich György 1641-ben a „Geörÿ magiar uitez-leö Seregh Notariusa”, utódja a későbbi győri bíró, Jagosich Márton pedig egy alkalommal a „hűtős szeregh Notariussa”, máskor pedig az „eö Fölsege Seregh Sekinek Notariussa” címet viseli. A főkapitányi székhelyek mellett hamarosan a kisebb végházakban (Kékkő, Szécsény, Veszprém stb.) is megjelentek az esküdt nótáriusok, akik – amint azt nevük (juratus, illetve hites) kifejezte – tisztségük megkezdésekor esküt tettek, majd ezt követően gyakran a jelentősebb várak seregbíráihoz hasonlóan intézték a végvár írásbeli ügyeinek nem csekély feladatait. Hegedűs Márton „ezen Beszprémi vitézleő Seregh tőrueni szekének hitős Notariussa” például harmincöt éven keresztül szolgálta a vár kapitányainak hosszú sorát és látta el a Séd parti végház írásbeliségének hiteleshelyi jellegű szerepét.
Míg a Gerichtsschreiber tisztségének magyar megfelelője a 'hites seregnótárius' vagy röviden 'seregjegyző' volt, addig a 'scriba campestris'-nek a Takáts által az előbbivel azonosított 'seregdeák' felelt meg. Állításomat számos az archonto-lógiában említett adat mellett egy 1676-ban Veszprém vármegye törvényszékén lezajlott per szövege is igazolja, melyben a következő kifejezés olvasható: „scriba 106Militaris, vulgo Sereg Deák appellatus”. A seregdeák elnevezés alatt tehát a XVI–XVII. század folyamán nem a sereg bírájának segítőjét, a hites seregjegyzőt, hanem a német Feldschreiber tisztségének magyar megfelelőjét kell értenünk.
A magyar seregdeákok feladatai nem különböztek idegen társaikétól. Miként azt Lazarus von Schwendi nevezetes Kriegs Diskursának Zrínyi Miklós számára készült magyar nyelvű kivonatában olvashatjuk, a scriba campestris „tiszte ollyan, hogy tudgyon írnj, olvasni, és számot vetni, és ha az Tisztben be áll, készen kell tartanj az lajstromokat, és az fogadot szolgákat belé irnja, elő tévén az derék és nemes személyeket … A’ mellett két Laistromot tarcson, egyiket az Mustra Mesternek, avagy Commissariusnak adgya, az másikat magának tarcsa … Az Capitanÿnak is tartozik irással, olvasással és számadással szolgálny.” Eszerint a seregdeák vezette a várbeli katonák zsoldjegyzékét, ő jegyezte fel regisztrumába a katonák elhalálozásának vagy török fogságba kerülésének időpontját, melynek a mustra során a zsoldfizetés miatt különös jelentősége volt. Sőt gyakran őt bízták meg a kapitány és várőrség írásbeli ügyeinek intézésével vagy akár pecsétjének őrzésével is. 1680-ban Jurovicz Márton lévai seregdeák Esterházy Pál bányavidéki végvidéki (és egyúttal „dunáninneni” kerületi) főkapitánytól arra kapott utasítást, hogy a török által levágott vagy elhunyt katonák helyett újakat fogadjon fel és azokat írja be „az eő Feőlséghe Laistramiába”. Mindemellett a győri főkapitányság területéről előkerült adatok tanúsága szerint a seregdeákok az élelmezésre kiutalt pénzösszegek kezelésében is szerepet vállaltak. A Balaton melletti öt kis végház (Vázsony, Tihany, Csobánc, Szigliget és Keszthely) ellátására – melyek a végvidéki főkapitányságon belül külön kis körzetet, illetve egységet alkottak – a nekik járó és a győri élelmezési házból 107küldött kántorpénzt általában a Pápán szolgáló seregdeákok továbbították, akik egyben ezeknek a véghelyeknek is seregdeákjai voltak. 1675-ben Sréter János például a „Rommai Csaszar es Koronas Kiraly Vrunk eő Folsegenek Papai és Balaton mellet levő Vegh Hazainak Seregh Deákja” címet viselte. A győri seregdeákot pedig, aki többek közt koordinálta a pápai és veszprémi scribák munkáját, felügyelő és központi irányító szerepe miatt olykor 'főseregdeáknak' is nevezték.