3. A régészeti anyag összegyűjtése
Kétségtelen, hogy a régészet is sok tekintetben adósa hadtörténeti kutatásunknak. A feltárások időigényességén és költségvonzatain túl más okok is indokolják a gyéren csordogáló ásatási információkat: mindenekelőtt az erre specializálódott szakemberek csupán az utóbbi évtizedekben kialakult szűk köre. A várak és erődített települések kutatásában az eredmények jelentős hányada napjainkban is az ugyan szakértő, de elsődlegesen a középkori vonatkozásokra koncentráló kutatók becses „ásatási melléktermékeként” születik.
Az erődített városok, várak és palánkok kutatása régészeti topográfiai vonatkozásban jelentős fejlődésen ment keresztül az utóbbi időben. Kiindulási pontnak tekinthető a Gerő László által 1975-ben szerkesztett kötet. Ez Czobor Béla és Könyöki József munkásságáig visszatekintő kutatástörténeti öszefoglalása mellett 29 feltárt, s további 43 feltáratlan, jelentős törökkori vonatkozásokkal 94is rendelkező erődítésről készített számvetést. Az azóta eltelt évtizedek eredményeit legutóbb Marosi Endre összegezte. A településföldrajzi rekonstrukcióhoz óriási jelentőségű lenne a Csorba Csaba által felvetett és szempontjaiban, osztályozásában kidolgozott váradattár kiépítése. Az ezzel kapcsolatos kutatási nehézségekre, módszertani lehetőségekre, és a lehetséges forrásbázisra az szerző e munkájában már rámutatott, lényegi elemeinek megismétlését feleslegesnek tartjuk. Sajnálatos viszont, hogy az általa említett Benda Kálmán-féle gyűjtés, a Művészettörténeti Kutató Csoport adattárában őrzött regesztagyűjtemény, s főként a Nováki Gyula, Marosi Endre, Sándorfi György, Miklós Zsuzsa és Dénes József részvételével alakult munkaközösség várkatasztere a mindmáig nem került be a szakmai vérkeringésbe. Ez utóbbi jelentőségét különösen emeli, hogy adatfelvételi szempontjai között a régészeti vonatkozások végre súlyuknak megfelelő helyet kaptak. Kiadása hatalmas előrelépést jelentene a vártopográfia terén, az új adatok folyamatos áramlásából adódó állandó javítási-pontosítási kényszer ellenére is.
Jóval nehezebb helyzetben vagyunk, a településhálózat régészeti emlékeit illetően. Teljességre törekvő összegyűjtésük, térképezésük ezidáig csak a már említett topográfiai kötetekben valósult meg. Régészeti adatbázis felállítása azonban az e kutatásokba még be nem vont országrészek esetében sem reménytelen. A beláthatatlan tömegűnek tűnő, sok helyről, aprólékos munkával megszerezhető adathalmazt viszonylag jól átjárhatóvá teszi a régészeti részletekbe túlzottan belebonyolódni nem szándékozó történész számára is, hogy csak a településmaradvány jellegére (pl. falu), törökkori létezésére és helymeghatározására kíváncsi.
Kiindulási alapot teremthet ehhez a régészeti irodalom tematikus gyűjtése, melyet évente, jól kezelhetően, korszakok szerinti beosztásban tesz közzé az Archeológiai Értesítő 1948 óta. 1953-55 között az Archeológiai Értesítő, 1956 óta a Régészeti Füzetek évente közli az országban zajló régészeti feltárások és leletmentések összegzett eredményeit, szintén korszakok szerinti bontásban. Településjelző szerepüknél fogva jól alkalmazhatók a műemlékjegyzékekben helymeghatározással nyilvántartott középkori templomok. További kutatásokat igényel azonban annak tisztázása (különösen a románkoriak esetében), hogy használatosak voltak-e a törökkorban is. A múzeumok adattárai tömegével őriznek nem ásatásból származó, egyedi közlésre alkalmatlan, publikálatlan kiszállási és terepbejárási jelentéseket a 14-16. századi településekről. Áttételesen ezeket jelzik a régészeti leltárkönyvek 95szórványleletei is (terepbejárás, kiszállás, ajándék). Ezek pontos helymeghatározásuk révén további támpontot jelentenek egy település azonosításához. Utóbbi esetben a lelőhely települési jellege nem minden esetben tisztázott.
Végezetül meg kell említenünk a hadmozgások, portyák irányait, kiterjedését régészetileg visszatükröző, elrejtett pénz- és kincsleleteket. Ezek záróérmeinek vizsgálata (típusa, kibocsájtási ideje, kopott-e, avagy verdefényes) viszonylag pontos kormeghatározást ad, esetleg lehetővé teszi az írott forrásokkal történő összevetést is. Adott időben, adott helyen észlelhető sűrűsödésük harcokat és menekülőket jelezhet. A kincs- és éremleletek, valamint irodalmuk esetenként nyomon követhető a korábban már említett régészeti bibliográfiákban és jelentésekben is. Teljességre törekvő felgyűjtésükhöz azonban elengedhetetlen az 1902 óta megjelenő Numizmatikai Közlöny feldolgozása. A munkát megkönnyíti, hogy a folyóirat rendszeresen közli 1932 óta az éves numizmatikai szakirodalmat, és 1934-től az országban előkerült éremleleteket, hely- és kormeghatározással, az alapvető éremtípusok ismertetésével.