KISS JÓZSEF (1843–1921)

Teljes szövegű keresés

KISS JÓZSEF (1843–1921)
1875-ben Toldy Ferenc, aki ifjan még Kisfaludy Károly köréhez tartozott, majd a „magyar irodalomtörténet apja”-ként Vörösmarty és Bajza mellett a hazai romantika vezéralakja volt, élete alkonyán a Kisfaludy Társaságban bemutat egy fiatal, bár nem éppen ifjú költőt, Kiss Józsefet és Simon Judit című balladáját. A költő, aki ekkor és így lép be az irodalmi életbe, ekkor már harminckét éves, alacsony, sovány, félszeg mozgású, szakállas zsidó tanító. Már korábban megjelent. egy verseskötete, de senki se figyelt fel rá. Most hirtelen sikere van az irodalmi körökben; ez a siker a következő években nőttön-nő, majd elérkezik egy olyan pillanat, amikor Kiss József az ország legnépszerűbb költője.
Arany János halála után (1882) és Ady fellépése előtt költészetünk hullámvölgybe kerül, elárasztja az epigonizmus. Vajda János ugyan él és ír, de szinte senki sem tud róla. Komjáthy Jenő közben megalkotja nagyszerű életművét, de erről még a barátai is alig tudnak. A korszak igazi költői főalakja, Reviczky Gyula igazán csak korai halála után válik népszerűvé, és kezd hatni a következő nemzedékre. Jó néhány évig az előtérben legjobban Kiss József látszik, s ennek ' oka nemcsak kétségtelen költői erényeiben keresendő, hanem abban is, hogy a századvég korának versenytárs nélküli legjobb szerkesztője. 1890-től kezdve ő formálja A Hét című folyóirat arculatát, és ezzel kezdődik a mi modern sajtótörténetünk, és egy ideig ez az otthona a modern magyar irodalomnak.
Kiss Józsefnek addig sok anyagi gondot kellett túlélnie. Az alföldi falusi zsidó kiskereskedők világából nőtt ki. Egyszerre kapja örökségül a magyar mesevilágot és az ótestamentumot. Lélekalapozó élményei: a magyar paraszti életforma és a zsidó ünnepek. Szülei rabbinak szánják, de tizenhárom éves korában megszökik, maga tartja el magát, hogy világi gimnáziumba járhasson. Idővel tanító lesz, öt évig hányódik falusi iskolából falusi iskolába. Majd különböző városi állásokban próbál megélni: volt biztosítási tisztviselő, hitközségi jegyző, nyomdai korrektor és álnéven ponyvaregényíró. Meg is nősült, családja növekszik: el kell tartania övéit. Derekasan helyt is áll mindig, igazán azonban gyerekkora óta csak a költészet érdekli.
De verseskötetéről nem vesz senki se tudomást. Míg azután a nyolcvanas évektől kezdve egyenest divatos költő, és a kilencvenes évektől mint szerkesztő és költői példakép szinte irodalmi diktátornak számít.
Mi adta és mi adja mindmáig költészetének varázsát? Alighanem átmeneti jellege. Alapjában az Arany János-hagyományokhoz kapcsolódik, korábban éppen balladáival volt népszerű, nyelvezete is a hagyományos népnemzeti költészethez köti, de ugyanakkor ebbe a költészetbe olyan modern hangok vegyülnek, amelyek már a XX. századot idézik. Kiss József világa átmenet a falusiasság és a nagyvárosiasság között, a hagyományszeretet és a forradalmiság között, a hazai ízek és a nagyvilágiasság között (egyszerre hat rá Arany János és Heine), verselése átmenet a magyaros hangsúlyos és a nyugat-európai időmértékes között (a XX. századra jellemző új magyar prozódia az ő verseiben kezdődik). Költészetében új képvilág jelenik meg, előbb a magyar falusi, paraszti életformájú zsidóság, majd a nagyvárosi kispolgárság.
Nem volt olyan modern, mint Reviczky, de sokkal több köze volt a nemzeti hagyományokhoz. Nem volt olyan látomásos, nagy poéta, mint Vajda János, de sokkal jobban érezte a költészet napi szükségletét. Aranyhoz mérten epigon, Adyhoz mérten már ósdi – mégis ő az egyik összekötő láncszem Arany és Ady között.
Ha pedig olvassuk, magával ragad a Kiss József-versek meghitt varázsa. Hangvételében valami sajátos összhang szólal meg a gőgös öntudat és az öngúny között, az irónia és az érzelmesség között, a dolgok tudomásulvétele és a felháborodás között, a pátosz és a pátosz kinevetése között. Ez pedig, messze túl Heinén, még Horatiusnak is kései utódává teszi. Részvéte a szenvedés iránt nem olyan mélységes, mint Reviczkyé, de látványosabb. Elbeszélő költészete akkor is, ha a falut idézi, akkor is, ha a nagyváros kisembereiről szól, az Arany János utáni epika új hangú és új témavilágú költőjét mutatja. Lírája a hangulatok finom árnyaltságára vall.
Világnézete sajátos ötvözet a maradiság és a forradalmi ábrándok között. Alapjában szerelmes a hagyományos falusi Magyarországba, de közben együttérez a proletariátus küzdelmeivel, habár a szocialista forradalmakat csak a messze jövőben képzeli, s amikor hosszú élete alkonyán elérkezett a forradalom, ő már idegenül, riadtan vette tudomásul. De közben ő írta meg a forradalomra várás egyik legszebb magyar költeményét, a Tüzeket, és 1905-ben azzal a Knyáz Potemkinnel üdvözölte az orosz forradalmat, amely a nagy forradalmi líra múlhatatlan alkotása.
Szerelmi lírája kései termék. Idős korában lángol fel az a titkolt szerelem, amely merőben új hangot talál: a végső nagy érzelmek vallomásait.
Nyelve gazdag és színes, Arany és Ady között ő ír a legszebben és legnagyobb szókinccsel magyarul. Verselése a klasszikus formakincset vegyíti a népi hangvétellel. A hangsúly és az időmérték olyan együtthatását állítja elő, amellyel jelentős hatással van az egész rákövetkező magyar költészetre.
Sorsa azonban tulajdonképpen tragikus, noha a Simon Judit Kisfaludy társaságbeli bemutatójától kezdve szakadatlanul sikeres. De miközben az epigonizmus évtizedeiben ő jelentette az újat, a korszerűt, miközben kitűnő érzéke volt a napi aktualitáshoz, nem tudott igazán modern lenni, és a modernek szemében nemhogy ő volna az előd és a példakép (mint Reviczky vagy a felfedezett Vajda), hanem ő képviselte az elavultat, sőt a reakciósat. Adynak és a vele együtt induló újaknak előbb lelkesen adott teret A Hétben, hanem amint azok megtalálták valóban új hangjukat, megriadt tőlük. Amikor a Nyugat megindult, A Hét a Nyugat ellen fordult. Ezt pedig kihasználta a politikai és irodalmi reakció. Az öreg Kiss József a hagyományok költője lett az újítókkal szemben. Azoknak oldalára került, akik ellen küzdeni akart költészetével is, szerkesztői munkásságával is. Élete folyamán szakadatlanul igyekezett, nehogy Arany-epigonnak lássék, idős korára az Arany-epigonizmus fő képviselője lett. A Tüzek és a Knyáz Potemkin költője 1918-ban és 1919-ben nem a forradalom oldalán állt. Igaz, nem állt már sehol sem, beteg aggastyán volt, de a másik oldalhoz tartozott. Az öreg zsidó, aki egy életen keresztül felháborodottan küzdött az antiszemitizmus ellen, az antiszemitizmus jegyében győző ellenforradalommal egy nevezőre került az Ady-hagyomány és a modern magyar költészet ellen, ,amelynek pedig szerkesztőjeként egyik fontos bábája volt. Így azután élete végére komor magányban maradt.
Közben mégis az új előkészítői közé tartozik. Verselése fontos előrelépés Ady és az Ady utániak prozódiája felé. Forradalmi ábrándjai politikailag is a valódi forradalmi költészetet előlegezik. A Hét, amelynek ő a lelke, a provincializmussal szemben a nagyvilágiasságot hozza az irodalomba. És mindezekkel a haladó mozzanatokkal mélyebben kapcsolódik a népköltészethez is, az Arany János-hagyományhoz is, mint korának nála haladóbb költői. Így igazán ő a közvetítő régi és új között akkor, amikor forrongva készül az új magyar költészet.
De túl irodalomtörténeti helyén és jelentőségén, van néhány olyan lélekhez szóló lírai költeménye, van néhány olyan lélekizgató elbeszélő költeménye, s ezeken belül van néhány olyan múlhatatlan szépségű versszaka, amely a halhatatlanok, a mindig élők, a minden időben eleven hatásúak között biztosítja nevét és életművét.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages