RÁDAY GEDEON (1713–1792)
RÁDAY GEDEON (1713–1792)
Amikor 1772-ben a Bécsben megjelenő Ágis tragédiájával Bessenyei jelt ad, és nyomában hamarosan a felvilágosodás eszméire visszhangzik a gyér, de sokfelől már e jeladásra váró magyar értelmiség – Ráday Gedeon péceli kastélyának dúsgazdag könyvtárában ülve már hatvanadik évéhez közeledik. Mielőtt a felvilágosodás még szellemi mozgalom lett volna Magyarországon, a péceli földesúr már magányos felvilágosodott volt, és előkészített sok mindent, amit a felvilágosodás kitűnően felhasználhatott az új eszmék kifejezésére. Ez a sohasem magányos, otthonában is társalkodó csevegést igénylő bölcs, akinek emlékezete eléggé kikopott a köztudatból, nemcsak korának egyik leghaladóbb elméje, hanem egyben a magyar verstan történetének egyik háttérben maradt főszereplője is. És Bessenyeiék fellépése után még két évtizede maradt, hogy személyesen is üdvös hatást gyakoroljon a megszólaló költőkre.
A Ráday-nemzetség, attól fogva, hogy a normann Ratold lovag Könyves Kálmán korában – tehát még a XI. században – Magyarországra érkezett, s itt birtokot kapott, szinte szüntelenül részt vett a közéletben.
Ráday Gedeon apja, Ráday Pál, Rákóczi kancellárja volt, ő szövegezte végső formájában a Recrudescunt híres kiáltványát, kora legjobb vallásos költői közé tartozott, zsoltárait a protestáns templomokban sokáig énekelték. Rákóczi bukása után visszavonult Pest megyei birtokára, s életét olvasással, könyvgyűjtéssel töltötte. Ő vetette meg alapját fia későbbi országos hírű könyvtárának. A kuruc múltú apa nem akarta, hogy korán értelmesnek bizonyuló fia az elsötétült közéletben hivatalt vállaljon, arra sem volt kedve, hogy a fiú a Habsburgokat katonaként szolgálja. És a fiatal Ráday Gedeonnak is eleve jobban tetszett a könyvek, a tudomány világában élni, mint a szatmári béke után elsivárult közéleti valóságban. Ráday Gedeon tehát eleve műveltségnek élő, nagy tudományú embernek nevelkedett. Tizenhét éves korában már kellő latinos műveltséggel ment el az Odera menti Frankfurt egyetemére, ahol protestáns teológiát, filozófiát, történelmet és a költészet tudományát tanulta. Mindehhez kitűnő nyelvérzéke volt. Mire férfivá érett, sok nyelven jól értett. 1733-ban, atyja halálhírére jött haza. Húszéves volt. Birtoka, amelyen józanul gazdálkodott, lehetővé tette, hogy életét szakadatlan önművelésnek szentelje. Huszonhét éves korában Szentpétery Katalinban olyan szerelmes házastársat talált, aki – nőknél akkoriban igen ritka példaként – ugyanolyan elragadtatottja volt az olvasásnak és műveltségnek, mint ő. Az alacsony termetű, jelentéktelen megjelenésű fiatal tudós fel tudott építeni egy akkori körülmények között igen kivételes színvonalú szellemi életet, boldog otthont és termékeny, nagy hatású munkásságot. Felépíttette péceli kastélyát, amelyben tekintélyes helyet foglalt el a könyvtár. Egy kortárs pesti könyvkereskedő sokkal később azt mesélte Kazinczynak, hogy Rádaytól körülbelül annyi pénzt vett be a szállított könyvekért, mint összes többi vásárlójától együtt. Ennek a könyvtárnak nemcsak nagy híre volt, de közhasznúvá is vált. Ráday bárkinek rendelkezésére bocsátotta, aki oda akart menni, hogy olvasson. És aki olvasás, tanulás céljából érkezett Pécelre, az addig lehetett Rádayék vendége, ameddig csak akarta. De amíg ott volt, olvasnia, tanulnia kellett. A ház ura lelkesen adott útbaigazítást, és bármilyen tárgykörben hozzáértően beszélgetett el a vendégekkel.
Érdeklődése egyszerre fordult az ókori klasszikusok és a kortárs francia felvilágosodottak felé. Közben nem is húzódott el egészen a közélettől. Pest megye gyűléseinek okos felszólalója volt. Ifjan még az ellenzéki hangot is megütötte, de erélyesen figyelmeztették, hogy ebből baja támadhat, annál is inkább, mert a hajdani Rákóczi-kancellár családjának gyanús kuruc híre volt. A józan fiatalember ettől kezdve igen óvatosan, de mindig a hazai érdekeket hangsúlyozva beszélt.
Könyvtárával egy eljövendő kultúrpolitika előkészítője volt, de ennél is fontosabb, amit a magyar verstan körüli kísérleteivel tett. Ráday nem igazi költő, inkább verstantudós, aki verselési lehetőségekkel kísérletezik. S amit kikísérletezett, azzal előkészítette a következő évtizedek egész magyar költészetét.
Alaposan jártas lévén az ókori és az akkori modern világirodalomban, kereste azokat a verstani módozatokat, amelyekkel az idegen nyelvű művek ritmikáját azonos értékkel lehet visszaadni magyarul. Ismerte a két évszáraddal korábban élt Sylvester János próbálkozását az antik ritmika meghonosítására a magyar költészetben. A kitűnő Sylvester próbálkozása sajátosan elszigetelt jelenség volt a XVI. században. Ráday úgy vélte, hogy eljött az idő a magyar hexameter kifejlesztésére. Ez közelebb vinné a magyar költészetet Európához. Verselési kísérleteit a péceli magányban akkor kezdte, amikor a kuruc háborúk utáni évtizedek csöndjében úgyszólván egyáltalán nem volt magyar költészet. Ebben a sötét semmiben szakított Ráday mind a hagyományok, mind a templomi énekek gyakorlatának hangsúlyos-ütemes rendszerével, és gondosan csiszolt hexameterekkel bizonyította, hogy az időmértékes verselés megvalósítható magyarul. Hexameterekben írt kijelentéseit és bölcs mondásait felíratta a házát ékítő, mitológiai és ókori tárgyú képek alá. Ezekkel kezdődik az a hazai klasszicizálás – ahogy később mondották: a deákos iskola –, amely majd Baróti Szabó Dáviddal fog mozgalomszerűen megindulni, mint a felvilágosodás egyik iránya.
De Rádaynak ez nem volt elegendő. Kereste a nyugat-európai modern versek magyar ritmikai megfelelőjét. És felfedezte a rímes jambusok lehetőségét. Azt a rímes, időmértékes verselést, amelyet manapság nyugat-európai verselésnek nevezünk, az ő nevéről sokáig nevezték nálunk Ráday-versnek.
Rádaynak tehát nem költői eredetiségében van a jelentősége, hanem szinte tudományos jellegű kísérleteiben. Hiszen legszívesebben olyasmit csinált, hogy meglevő klasszikus szövegeket megpróbált más versformában kifejezni. Például Zrínyi Szigeti veszedelmének az egyik részletét megismételte keresztrímes jambusokban. Máskor közismert meséket mondott el újra – valamiféle magyarul még nem ismert versalakzatban. Ahogy Baróti Szabóék őt folytatták a latin-görög formakincs felhasználásával, Kazinczyéknak ő adta a rímes-időmértékes verselést.
Ezt a költői-szakmai kísérletező munkát évtizedekig úgyszólván magának csinálta, illetve azoknak, akiket érdekelt, és akik felkeresték a péceli otthonban. De híre elterjedt a műveltség kedvelői között. A felvilágosodottak azonnal előfutárukat látták benne, és ő lelkesen fogadta a fiatalokat, akiknek eszméi eleve közel álltak hozzá. És ha az új folyóiratok verseket kértek tőle, szívesen adott. Mire néhány műve nyomtatásban is megjelent, aggastyán volt. Elözvegyült, fia politikai karrierre vágyott, és az Udvar hű embere lett. A fiú a maga érdekében érte el, hogy a tudása révén nagy tekintélyű apjának grófi rangot adjanak, amire az soha életében nem vágyott. De könyvtárának olyan híre és tekintélye volt, hogy egy ízben még a császár, II. József is elutazott Pécelre, hogy néhány órát vendégeskedjék a felvilágosodott öregúrnál. Az ifjak olykor mosolyogva említették a fogatlan, kopasz bácsikát, aki otthon paróka helyett kötött sapkát visel; de ugyanezek a mosolygó ifjak eljártak hozzá tanulni, és elámultak műveltségén is; okosságán is, szívélyességén is.
Műveivel elképesztő bűntett történt. Egész életében kísérletezett a nyelv lehetőségeivel, a hangsúlyok és szótaghosszúságok törvényszerűségeivel. De csaknem bizonyos, hogy versei között igazi költemény is akadt, hiszen házának hexameteres feliratai között is egyik-másik kitűnő kis tömör költemény. Mégsem maradt fenn több, mint azok a feliratok és az a mintegy tizenöt vers, amelyet a fiatalok folyóiratainak adott, s ott megjelentek. A többit, a hosszú élet termését, közvetlenül halála után a fia tűzbe dobta. Az udvarhű politikus nem szerette, hogy az apja költő, ezt nem tartotta úriemberhez méltó tevékenységnek. Saját tekintélyét féltette attól, hogy ha napvilágot látnának, akkor bármelyik kritikus bármit mondhat, írhat róluk. Tehát megsemmisítette a költői hagyatékot. És így nem tudjuk valójában, hogy milyen költő is volt Ráday Gedeon. De azt tudjuk, hogy a haladó kultúrpolitika okos és szívós előfutára volt, és tudjuk, hogy mindaz a verstani újítás, amely mozgalomszerűen kezdődik el a felvilágosodás első nemzedékével, Ráday Gedeon verselési kísérleteiben gyökeredzik. Ő maga a magyar verstan történetének vízválasztója. Ami előtte volt, az régies verselés, tőle kezdve beszélhetünk európai színvonalú, modern magyar verselésről.
