REVICZKY GYULA (1855–1889)

Teljes szövegű keresés

REVICZKY GYULA (1855–1889)
Vajda János sokáig él, de csak halála után ismerik fel jelentőségét. Kiss József népszerű, sok mindenben a jövőt készíti elő, de mégis több köze van a múlthoz. Komjáthy Jenő látomásos modern költészetet teremt, de ezt még barátai is alig tudják. Az a költő, aki Arany idős korában, majd Arany halála után, Adyék fellépése előtt a legkövetkezetesebben és legnagyobb hatással készíti elő a modern magyar költészetet: Reviczky Gyula.
Egy léha arisztokrata és egy szlovák cselédlány törvénytelen gyermeke volt, de ezt sokáig nem tudta. Anyja eltűnt, apja magához vette, apjának felesége a magáénak vállalta, mivel neki nem adatott saját gyermek. A gyengéd nevelőanya azonban korán meghalt. a könnyelmű apa elfelejtette fiát törvényesíteni. És amikor magára maradt, kiderült, hogy a családi vagyonból neki semmi se jár, sőt nem is hívják Reviczkynek, igazi neve Balek Gyula. Itt állt szegényen és nemesség nélkül a tőkések és a nemesurak Magyarországában. A tehetséges és tehetségéhez még nagy műveltségűnek is mondható fiatalember – aki továbbra is az atyai néven Reviczkyként szerepel és ír – tehetségéből és tudásából akar megélni a kiegyezés utáni fővárosban. De senkinek sem kell. Érdekes esszéi, amelyekből egy korszerű esztétika körvonalai bontakoznak ki, visszhangtalanok maradnak. Versei, amelyekben szinte programszerűen szakít a divatos epigonizmus népnemzeti hangvételével, kezdetben alig kapnak helyet az újságokban és a folyóiratokban, s ha megjelennek, a befolyásosak ellenszenvével találkoznak. A hivatalos irodalom – s vele sodródva még az öreg Arany János is – a „kozmopolitizmus” bélyegét üti arra, aki ki akar szakadni a provincializmusból. Reviczky emelt fővel vállalja a kozmopolitizmust, és mély tisztelettel Arany iránt, egy hírhedt versében szembefordul Arany Jánossal. A fiatalok, a mást akarók ekkor már kezdik benne látni vezérüket, de ebből nem lehet megélni. Reviczky vidékre kényszerül, úri családnál házitanítóságot vállal, hogy megélhessen. Ott, vidéken találkozik a nagy szerelemmel: Emmával. A művelt leány – Bakalovich Emma – érzelmeiben nem is zárkózik el a költőtől, de értésére adja, hogy reménytelen az ábrándozás: az úrilány sehogyan sem mehetne férjhez a bizonytalan származású és bizonytalan létalapú költőhöz. Ez az akadálytömeg – társadalmi, megélhetési, szerelmi reménytelenségek – formálják költészetének alaphangját. Természetes, hogy érzékenyen veszi tudomásul a divatos Schopenhauer-féle pesszimista filozófiát, anélkül hogy osztoznék a német bölcselő világmegvetésében. Ő szereti a világot, az embereket, az eszméket, szüntelenül vitatkozik Schopenhauerral, de mindújra mégis hozzá menekül. Szomorú hangú költőként tér vissza Budapestre. Közben megírja Apai örökség című regényét. Ebben a sok önéletrajzi elemből épített ember- és korábrázolásban valami merőben más szólal meg, mint a kor egész hazai regényirodalmában. Legközelebbi rokonai az orosz realisták, különösen Turgenyev, akiért lelkesedik. A költő-esztéta Reviczky ezzel a művével az első modern magyar regényt írta meg. Ez is visszhangtalan irodalmi tett volt.
A fővárosba visszaérkező költő azonban most már kezd érdekes lenni. A fiatal nemzedék valami újat vár a költészettől, és ennek első hangjait Reviczky üti meg. Végre egy igazi nagyvárosi költő a nagyváros hangulataival, a mellékutcák szenvedő kisembereivel, az elesettekkel. Alázatos keresztényi szeretettel fordul minden megszomorított felé. Magához öleli az utcasarkok vétlenül bűnös leányait, a „perditá”-kat; szeretni akarja azokat is, akik neki magának ártanak. „Legyenek áldva mind, akik / Szívemet összetépték” – írja egyik szomorú dalocskájában. „Ki szomorú nem volt, az mind pogány” – hirdeti színpompás nagy költeményében, a Pán halálában. Ez a szomorú és szomorúságot vállaló költészet nem forradalmi, de forradalmasító. Ez a dallamos szomorúság tanúvallomás, amely vádol. Ezek az eddig minálunk ismeretlen nagyvárosi témák a modernség és a nagyvilágiasság ízeit és illatait hozzák az áporodott irodalmi életbe. Reviczky érdeklődve fordul a kor világirodalma felé, és Baudelaire-t is először ő fordítja magyarra.
Élete kezd elviselhető, anyagilag valamelyest biztosított lenni. Újságnál dolgozik, irodalmi cikkeket és kritikákat ír. Versei rendszeresen jelennek meg. Versesköteteinek sikere van. De a sok nélkülözés tönkretette egészségét. Eléri a végzetes betegség, az akkor még reménytelen, gyógyíthatatlan tüdővész. Barátai mindent megtesznek, hogy meghosszabbítsák életét, külföldi üdülőhelyekre is eljut. A fiatal költők már úgy veszik körül, mint szellemi vezérüket. És akkor következik a végzetes szerelem: a nagy színésznő, Jászai Mari. Jászai Mari szenvedélyes és hűtlen szerető, szerelme lángokra lobbant és meggyötör. Reviczky Jászai Maritól ismeri meg Ibsen műveit (a nagy színésznő megtanul norvégül is, hogy minél jobban ismerje a kor annyi botrányt idéző drámaíró óriását). Együtt kezdik fordítani az Ibsen-drámákat. A Babaotthonnak Reviczky adja a nálunk közismert Nóra címet.
A harmincadik évén túllépő költő az irodalmi élet középpontjában áll. Bánatos versei széles körökben népszerűek. Nem egy költeményét országszerte szavalják. Tele van munkakedvvel és életkedvvel, de már nem lehet segíteni rajta. És amikor már nagyon beteg, Jászai Mari elhagyja (az akkor még diákkorú Szomory Dezsőért). Ezzel a végső szomorúsággal hal meg kórházi ágyon harmincnégy éves korában, 1889-ben.
Jelentősége óriási. Tulajdonképpen kevés igazi nagy verse van. Ő is ama fontos kezdeményezők közé tartozik, akik magatartásukkal, életművük egészével nagyobb történelmi súlyúak, mint egyes műveik összességével. Esszéiből nem tudott kibontakozni egy merőben új esztétika, de szempontja mégis valami merőben más volt, mint Gyulai Páléké, és előkészítette a századforduló új, szélesebb látókörű kritikáját. Leginkább a humor fogalma izgatta, amely az ő fogalmazásában felülemelkedést, megértő, szelíd bánatot jelent. Jellemző különösség, hogy Jézust az emberiség nagy humoristájának tartja. Prózai epikája sem éri el a kor legmagasabb művészi átlagát; Mikszáth sokkal nagyobb elbeszélőművész, és még Justh Zsigmond is érdekesebb regényíró, de az ő regényének több köze van a XX. század regényeinek lélektani és társadalmi szempontjaihoz.
Legfontosabb azonban mégis a költészete. Van egy közkeletű hiedelem, hogy Reviczky ugyan viszonylag modern hangvételű és meghitt, szívhez szóló hangú lírikus, de költészete nélkülözi a költői képeket. Ez csak részben igaz. Pompás költői látomása, a Pán halála nagyon is színpompás, szemléletes. Felidézett gyermekkori emlékei – például az Imakönyvem szomorú szakaszaiban – képszerűen bontakoznak az olvasó elé. De az is igaz, hogy érzelmekkel teljes versszakai Arany után és Ady előtt képszegényeknek hatnak. Nála az érzés, a bánat, a megértés a fontos.
A kor egész költészetében a szinte ismeretlen Komjáthy Jenő mellett neki van a legkevesebb köze a hazai irodalmi hagyományokhoz. Az ő világa az új keletű nagyváros, rokonsága és ihletője a kor modern világirodalma. A legkomorabb témákhoz is dallamos könnyedséggel nyúl. Érzelmessége néha a szentimentalizmushoz közeledik, de máskor ódai magasságokat és elégiai mélységeket ér el.
Hatása igen sokágú. A nemsokára kialakuló hazai kabaréköltészet ugyanúgy őt folytatja, mint az induló Ady. Nem egy korai Ady-versről könnyen hihetjük, hogy Recviczkytől való. A századforduló programszerűen nagyvárosi lírája – Heltai, Makai – közvetlenül Reviczkyt folytatja, de ugyanúgy ő ad ösztönző hatást Komjáthy filozófiai lírájának. Ha a klasszikus nemzeti irodalmat Arannyal fejezzük be, akkor a modern magyar irodalmat Reviczkyvel kell kezdeni. S ha voltak mellette vele egynagyságúak, sőt nála nagyobb költők, még sincs semmi túlzás abban, ha azt mondjuk, hogy az Arany utáni és az Ady előtti magyar költészetnek ő a főalakja.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages