ADAM MICKIEWICZ (1798–1855)
ADAM MICKIEWICZ (1798–1855)
A lengyel romantika legnagyobb alakja, a nemzetközi romantikában is a legjelentékenyebbek közt tartják számon. Egyes vélemények szerint az egész gazdag lengyel irodalomnak ő áll az élén. A világirodalomban elsősorban ő jelenti a lengyel költészetet. És 57 évre terjedő életében alig-alig – úgyszólván csak hónapokig – volt Lengyelországban. Igaz közben gyakorlatilag-politikailag nem is volt Lengyelország. A hol megszállt, hol felosztott, mindenképpen leigázott hazában és a hazán kívül évszázados ábránd volt az újra megvalósuló saját állam, amely csak a XX. században, az első világháború után lehetett valóság. Mégis: a lengyel nyelv, lengyel irodalom, lengyel bánat és remény folyton-folyvást élt. A szétosztott hazában és a hazán kívül meglepően színvonalas lengyel kultúra létezett, alakult, fejlődött. Ennek pedig meghatározó része volt Adam Mickiewicz léte és életműve.
Litvániában született és nőtt fel. Litvánia ugyanúgy orosz fennhatóság alatt volt, mint Lengyelország nagyobb, keleti résre. Lakosságában mindig jelentékeny nemzetiség volt a lengyel. A Mickiewicz család a nemesi értelmiséghez tartozott. A költő apja ügyvéd volt, elődei közül számosan jogászok. Iskoláit, egyetemeit is litvániai iskolákban járta. Ezekben – főleg a főiskolákon – a XIX. század első évtizedeiben még latinul oktattak. A művelt körökben pedig főleg franciául és németül beszéltek. Mire a költő túljutott felső iskoláin – ahol előbb matematikát és fizikát, majd irodalomtörténetet és filozófiát tanult –, egyforma biztonsággal beszélt, írt és olvasott lengyelül, latinul, németül és franciául. Első versei már megjelentek oroszul, az ifjúság körében kezdett népszerű lenni, bele is került a „filomatok” társaságába. Ezek a filomatok a felvilágosodás és az ésszerűség hívei voltak. Descartes filozófiája és Voltaire harcos szelleme volt az eszményképük. A társaság tagjai litván és lengyel fiatal értelmiségiek voltak, litván és lengyel nemzeti szabadságról ábrándoztak az orosz fennhatóság alatt.
Meg is gyűlt a bajuk a hatóságokkal, nagy per indult ellenük. Mickiewicz is vádlott volt. Őt nem ítélték börtönre, mint tevékenyebben politizáló társait, de kötelezték, hogy Oroszországban éljen, így került előbb 25 éves korában az ugyancsak litván, de közigazgatásilag akkor Oroszországhoz tartozó Kovnóba, majd Szentpétervárra, idővel Odesszába. Orosz újságírásból jól megélhetett. – Kovnóban érte el a végzetes szerelem. Maryla nagybirtokos arisztokrata család leánya volt. A vagyontalan értelmiségi fel se nézhetett volna a dúsgazdag körök leányára. De felnézett, s a vágyott leány még vissza is nézett, csak éppen minden vágy reménytelen volt. Marylának férjhez kellett mennie egy megfelelően gazdag és előkelő férfihoz. – Ez a reménytelen szerelem azonban végigkísérte a költőt. egész életében, akkor is, amikor éppen volt felesége is. De a házassága is hamar vált múlhatatlan szomorúsággá. Feleségéről hamar kiderült, hogy idegbeteg, enyhe szóval ideggyógyintézetnek nevezett elmekórházba kényszerült, ott is halt meg. – A költő szinte menekült emlékeitől. Szentpétervárott, majd Odesszában már egyre ismertebb lett, összebarátkozott az új eszmékért lelkesedő orosz írókkal-költőkkel.
Döntő hatású volt számára, hogy baráti kapcsolatba került Puskinnal. Puskin is felismerte Mickiewicz értékeit és t-fontosnak tartotta a vele való barátságát. (A nagy orosz és a nagy lengyel költő általában franciául, olykor németül beszélgetett egymással.) Ez a dekabrista mozgalom kora. A forradalomról ábrándozók a költők jó barátai voltak. Igazán csoda, hogy nem kerültek a végzetes per vádlottjai közé. Puskin igyekezett jó ideig távol maradni a fővárostól, Mickiewicz megpróbált engedélyt szerezni, hogy elhagyhassa Oroszországot. Amikor végre megkapta az engedélyt, előbb Szászországba ment, Drezdában írta első fő művének, az „Ősök”-nek nagy részét. Onnét Svájcba utazott, ahol végre biztonságos állast talált. A lausanne-i egyetemen két évig latin nyelvet és irodalmat tanított, majd Párizsban egyetemi fokon a szláv népek történelmét és irodalmát oktatta. Olykor átrándult Olaszországba, ahol baráti kapcsolatba került az itáliai szabadságmozgalom szervezkedéseivel. – Ekkor már világhírű költő volt.
Otthon, Lengyelországban, ahol a 30-as évekig nem is járt, a romantikusok lelkesedtek érte és szellemi vezérüknek tartották. A klasszicizmushoz ragaszkodó maradi írók, költők, művelt emberek felháborodottan szidalmazták, mint a rendetlenség, a lázongás, a szent formák tagadóját.
Amikor kirobbant a lengyel felkelés, hazasietett, hogy a nemzeti szabadság buzdító költője legyen. De elkésett, Osztrolenkánál megint elbukott a nemzeti ügy. Már nem volt mihez csatlakoznia. Még csak bajba se került, hiszen már béke volt. Mi mást tehetett? Visszafordult. A legnagyobb lengyel költő ennyi időt töltött Lengyelországban. Remekműveket írt, szerkesztett egy forradalmi szellemű francia folyóiratot, kapcsolatot tartott a különböző cárizmus elleni szervezkedésekkel. Amikor 1855-ben már érett az orosz cári hatalom elleni nemzetközi háború, Konstantinápolyba sietett, hogy a lengyel önkénteseket is belekapcsolja a cár elleni szövetségbe. Ott a szultán fővárosában érte el a pusztító kolerajárvány. Ennek áldozataként halt meg 57 éves korában.
Halhatatlan irodalmi és publicisztikai munkássága sokoldalú. Stílus szempontjából beletartozik a romantika fővonalába. Sokan annak idején szemére vetették, hogy ő, aki fiatalkorában a „filomat” mozgalom tagjaként az ésszerűség, a racionalizmus, a felvilágosodás észkultusza hitvallója volt, az indulatok, az érzelmek, sőt az érzelmesség, a szélsőségek költői szószólója lett. Kortársai közül az angol Byron és Walter Scott, a francia Victor Hugo, az orosz Puskin és Lermontov volt eszmetársa és stílusmodellje. De éppen ezek által tudott az irodalomban uralkodó irányzattá emelkedett romantika továbbmutató főalakjai közé kerülni.
Változatos élete jelentékeny részében tevékenyen vett részt a politikai életben. Ahol a zsarnokság ellen lehetett küzdeni, ő ott volt és szervezett. Cár ellen, osztrák császár ellen toborzott önkénteseket. A mindig nagy létszámú lengyel emigránsok fiataljaiból szabadcsapatokat állított össze, hol az olaszok, hol a törökök oldalára. Publicisztikája olyan nyelvű volt, amilyen lapba vagy folyóiratba írhatott. Kivételes nyelvtudásával számára mindegy volt, hogy franciául, németül, oroszul, olykor olaszul írjon. Lengyelül viszonylag igen ritkán volt lehetősége lelkesíteni a népek szabadságáért. De azért néhány lengyel tanulmánya fontos állomása a politikai irodalomnak. – Haladó, forradalmi agitációja nem választható el vallásosságától, amely gyakran miszticizmusba torkollott. Ez az egybefonódó kettősség adott szabadságeszményének vallásos áhítatot és vallásosságának haladó politikai meghatározottságot.
Tehát jelentékeny alak az európai szabadságmozgalmak történetében is. De itt is elsősorban költő. Lírikusként is a nagyok közt a helye. A „Maryla”-szonettek és egyéb költemények, az érzelmes vallomások, majd a szomorú emlékezések a romantikus-szentimentális költészet maradandó alkotásai. Ezeknél is fontosabb és nagyobb hatású a „Krími szonettek” című kötetnyi versciklus. A Krím-félszigetnek akkor még többségében mohamedán tatár lakossága volt. Rövid ottléte alatt magába szívta a vidék, a lakosság és az éghajlat egzotikus varázsát. Életművében külön fejezet ez az alig néhány tucat költemény. – Fő művei azonban a nagy elbeszélő költemények, a történelmi múltakat idéző „Ősök” és a „Konrad Wallenrod”, amely a litvánok és a Német Lovagrend harcait idézi. – De ha mindezeket nem írja meg, ha nem vesz részt szóban és írásban a szabadságmozgalmakban – akkor is halhatatlan alkotása lenne a „Pan Tadeus”. Ez a verses regény abban a XIX. századi értelemben, mint Byron „Don Juan”-ja, Puskin „Anyegin”-je vagy minálunk Arany László műve, „A délibábok hőse”. – A feudális hanyatlásból a polgári fejlődés felé vezető útnak a verses krónikái ezek. Realista is, romantikus is, szatirikus is, szeretetteljes is. Fontos dokumentum, amelyből jobban meg lehet ismerni a lengyel történelemnek egy korszakát, mint szakszerű tanulmányokból. De úgy, hogy közben az olvasó gyönyörködik, jól mulat vagy elkomorodik, ha arra kerül a sor. – Mickiewicz egész életművével halhatatlan, de a „Pan Tadeusz”-sal szakadatlanul élő.
