ALBERT CAMUS (1913–1960)
ALBERT CAMUS (1913–1960)
Algériában született, apja francia földműves volt, anyja írástudatlan spanyol asszony. Az afrikai gyermekkor nyomorúságos életkörülmények közt telt el, mégis úgy emlékezett vissza ezekre az évekre, mint a derű aranykorára. Alig íratták be a kisiskolába, hogy valami keveset mégis tanuljon, egyszerre kitágult körülötte a világ. Olyan feltűnően értelmes, a tanulást szenvedélyesen szerető fiúnak bizonyult, hogy tanítói, majd az iskola vezetői mindent elkövettek, hogy tandíjmentességgel, ösztöndíjakkal segítsék. Még ott, Algírban jutott el az egyetemig. Szeretett volna sportolni, de korán szerzett tüdőbaja gyakran még a tanulásban is akadályozta, nemhogy a nagy testi megerőltetést kívánó sportokban. Mire azonban az egyetemig érkezett, rendkívül művelt fiatalembernek számított. A professzorok egyenest elvárták, hogy a filozófia szakot végezze el. De kiújuló betegsége és nem utolsósorban az otthoni szegénység megakadályozta, hogy eljusson a bölcsészdiplomáig. később, már Párizsban a kellemetlen barát, irodalmi vetélytárs, később politikai ellenfél, Sartre nem is tartotta képzett filozófusnak, afféle műkedvelő okoskodónak mondotta, habár mindvégig elismerte prózaírói és drámaszerzői tehetségét. Filozófiai műveit – a „Sziszüfosz mítoszá”-t és „A lázadó ember”-t nemcsak dilettáns munkáknak ítélte, de egyenest káros hatásúnak. Ebben egyébként sokan osztoztak Sartre véleményével.
Ifjúkorától izgatta a színházművészet és a drámairodalom. Már Algériában részt vesz műkedvelő társaságok tevékenységében. Maga is játszik, jó színésznek is bizonyul. A harmincas években azután Franciaországban él. Egy ideig szocialistának tudja magát, baloldali lapokba ír érdekes cikkeket. 1934-ben tagja lesz a Francia Kommunista Pártnak, de hamar elidegenedik a gyakorlati politikától, 1937-ben ki is lép a pártból. Ennek fő oka, hogy tudomást szerez a szovjet bolsevikok rémtetteiről, és a bolsevik gyakorlatot azonosítja a kommunista eszmével. Közben novelláival kezd ismert író lenni. Hősei keresik a lét értelmét és saját azonosságukat. Ezek a kibontakozó egzisztencialista filozófia fő problémái. És már készíti első remekművét, a „Közöny” című regényt, amely csak 1942-ben jelenik meg. Ekkor már itt a német veszedelem. Hitler seregei megszállják Franciaország nagy részét. Camus is kiveszi részét az ellenállási mozgalomból. Ez időben barátkozik össze Sartre-ral. Harcostársak, a háború után egy ideig úgy tűnik, hogy eszmetársak. Rövidesen azonban sor kerül az indulatos szakításra. Igaz, Sartre is erős kritikával szemléli a Szovjetunió politikáját, mégis a kapitalizmus elleni küzdelemben szövetségesnek tekinti a kommunizmus szovjet formáját is. Ez politikai és egyben emberi szakítást kényszerít a két jelentékeny íróra. Ekkor az irodalmi közvélemény már az axisztencializmus két legnagyobb alakjának tekinti őket. Simone de Beauvoir, a kitűnő írónő, aki Sartre élettársa, de Camusnak is igen jó barátja, érdekesen és szemléletesen ábrázolja a két nagy tehetségű író egyéniségét „Mandarinok” című kulcsregényében. Más-más néven mutatja be az ismert alakokat, köztük önmagát is, de az olvasók nagy része azonnal felismerte, kikről van szó.
Camus regényei már nemcsak Franciaországban, hanem a nagyvilág olvasói között is egyre népszerűbbek. 1947-ben jelenik meg legsikeresebb – és alighanem legjobb – regénye, a „Pestis”. Ebben egy kitalált város egy rémületes járvány következtében vesztegzár alá kerül. A kényszerűen összezárt emberek társadalma szélsőséges helyzetekben mutatja fel az emberi kapcsolatok lehetőségeit.
Közben mindhalálig kiadói lektor, nevezetes irodalmi szakértő. A drámák világát pedig sohase hagyja el. Számos színjátékot fordít, olykor átdolgoz. Például spanyol klasszikus remekműveket. Gyakran híres regényeket dramatizál, például Faulkner „Requiem egy apácáért” című elbeszélését és Dosztojevszkij „Ördögök” című művét.
Eközben írja saját drámáit. Mindig hatásos darabok. Alighanem a legkitűnőbb ezek közt a „Caligula” című történelmi-lélektani játék a szeszélyességéről és kegyetlenségéről hírhedett római császárról.
A betegségek újra meg újra rátörnek, de keményen harcban áll a testi gyöngeségekkel. Erőlteti a sportot, amely egyáltalán nem tesz jót neki. Amikor megkapja a Nobel-díjat, azt hirdeti, hogy ezt még nem elismerésnek, hanem előlegezésnek és biztatásnak tekinti. A díjjal járó nagy pénzből egy kitűnő, nagy teljesítményű autót vásárol. Ezzel addig száguldozik esetlenül az országutakon, míg nekimegy egy útszéli fának és azonnal meghal. 47 éves volt. Az irodalmi közvélemény a kor egyik legnagyobb írójának tekintette.
