ELIAS LÖNNROT (1802–1884)

Teljes szövegű keresés

ELIAS LÖNNROT (1802–1884)
Hogy abban a nagyon régi időben valóban élt-e Homérosz, ezt az ókor óta vitatják. De akár élt, akár nem élt, volt valaki, aki összegyűjtötte a ki tudja mióta énekelt hősi költeményeket, s összerakta őket olyan sorrendben, hogy egységes történetnek lehetett hallani. Ahol hiányzott valami az összefüggésből, ott hozzáköltötte a hiányt kitöltő részletet. Azt is mondhatjuk róla, hogy népdalgyűjtő és rendszerező volt, de azt is, hogy nagyon nagy költő. És miért ne nevezzük Homérosznak, ha így nevezték két és fél ezer év előtt is. Gyűjtött hősénekei azonban már akkor sok száz évesek voltak.
A múlt században élt finn Elias Lönnrot főleg abban különbözik az ókori görög Homérosztól, hogy ő egész bizonyosan élt, körorvos volt egy eldugott kis faluban, szorgalmasan gyűjtötte a népdalokat és népmeséket, tanulmányozta finn anyanyelvének titkait, keresgélte a finn irodalom emlékeit. Ezért azután a vidéki doktort meghívták Helsingforsba (a mai Helsinkibe) a finn nyelv és irodalom professzorának. Attól kezdve, hogy a „Kalevala” megjelent és mellette egy példaszerű lírai gyűjtemény, a „Kanteletar” is világtekintély, otthon pedig nemzeti büszkeség lett. 60 éves korára az egyetem díszdoktora, az Irodalmi Társaság és a Tudományos Társaság (vagyis Tudományos Akadémia) elnöke, féltucat külföldi Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja, a Magyar Tudományos Akadémiának is olyan nagyrabecsült tagja, aki székfoglalóját a megjelent tudósok meglepetésére magyar nyelven tartotta meg, méghozzá jó kiejtéssel magyarázta a finnugor nyelvek verselési lehetőségeit. Amikor a hallgatók csodálkozva kérdezték, honnét tud magyarul is, a vállát vonogatta és azt mondta, hogy aki finnugor nyelvekkel tudományos igénnyel foglalkozik, annak illik tudni is a finnugor nyelveket. De azért jólesően lepte meg, hogy Hunfalvy Pál, a pesti egyetem finnugor nyelvészeti professzora finnül köszöntötte, méghozzá szintén jó kiejtéssel, és ettől kezdve egymást akarták túlszárnyalni, hogy melyikük tud jobban magyarul, illetve finnül.
Lönnrotnak még jó húsz éve volt hátra. 82 éves korában halt meg. Korábban írt „Oroszországi története” című tudományos alapossággal finnül is, oroszul is elkészített fontos műve, majd a finn közmondások gyűjteménye után, már világhíres idős korában számos fontos tanulmányt írt a finn, a lapp és az észt nyelv sajátosságairól. Ezeket oroszra is lefordította és olykor Szentpétervárott az egyetemen vagy a Tudományos Akadémián előadásokat is tartott ezekről a témákról. De ha Európa más tájain is érdeklődtek ezekről a nyelvészeti kérdésekről, maga fordította tanulmányait németre is, franciára is, angolra is. Tehát elismert nagy tudós, a finnugor nyelvészet jeles művelője volt. De világhírét és világtekintélyét a „Kalevalá”-nak köszönhette, és a „Kanteletar” is ismertebb volt és maradt, mint nyelvészeti munkái. A „Kalevala” hamarosan és végérvényesen odasorolta a nagy eposzköltők közé. A nevét egy sorban említjük Homéroszéval, Vergiliuséval, Firdausziéval, Ariostóéval.
Egy örökké anyagi gondokkal küzdő vidéki szabómester fia volt. Az iskola pedig pénzbe került. De már kisiskolás korában olyan jó eszűnek, szorgalmasnak, tehát nagyon jó tanulónak bizonyult, hogy a szülői ház vállalta az áldozatot. Nem kellett sokáig fizetni a tanulást, mert már felsőbb középiskolás korában házitanítóskodott a még kisebbek mellett. Egyetemista éveiben pedig módosabb családoknál nyelveket tanított. A Finnországban legfontosabb két nyelvet – a svédet és az oroszt – már kisgyermekként jól tudta. Az egyetemen előbb nyelveket és történelmi-irodalmi tárgyakat tanult. Mivel azonban hamar akart pénzt keresni, átiratkozott medikusnak, és az orvosi doktorátus volt az első diplomája. Minthogy szabad orvosi állás a városokban ritkán akadt, hamarosan egy olyan eldugott környéken lett körorvos, ahová senki más nem vágyott. Ott azután találkozott addig ismeretlen népmesékkel és népdalokkal. Lelkiismeretes és kedvelt orvos volt, de éveken át tudott rá szakítani időt, hogy távolabbi tájakon is keresse azokat a motívumokat, amelyek szerinte egy ősrégi népi eposz részletei voltak. 19 évig volt falusi körorvos, ez idő alatt 11 ízben járt Finnország különböző tájain. Leírta, amit hallott, és falusi otthonában rendezgette a részleteket, amíg ki nem alakult az egységes cselekménynek legalább a vázlata. Ebben sok hiányzó részlet volt, ezeket ki kellett taláni és meg kellett írni. Volt is a feladathoz szükséges képzelőereje és jó verselőkészsége. A versforma adva volt, a finnugor népek ősi költészetének van egy közös dallama, versformája: a kétütemű, nyolc szótagos sor. Ugyanúgy megtalálható a finn, a magyar, és az ázsiai ugor népek népdalaiban. A nyolc szótagos verssor olykor ütemelőzővel, vagyis a ritmikába nem tartozó első szótaggal kezdődik. A legrégibb fennmaradt magyar elbeszélő költemény, Csáti Demeter krónikája „Pannónia megvételéről” a XV. században keletkezett, s így kezdődik:
„Emlékezzünk / régiekről
A / Szkitiából / kijöttekről”
Lönnrot ezt a formát találta véges végig az ősi elbeszélő részletekben. A toldásokat is ebben az ütemezésben kellett megírnia. Az ősmondai hősöket – Ilmarinent, Väinämöinent, Lemminkäinent – készen adták az összegyűjtött részletek, az egységes cselekményt azonban fel kellett építeni. 42 éves korában – 1844-ben – készült el az óriási munkával. Hamarosan megjelent a mű, és igen rövid idő alatt Finnország határain túl is lelkesen ünnepelték, mint népajkon öröklődött ősi naiv eposzt. S a világszerte éppen időszerű romantikának nagyon is kellett az ilyen felfedezés. Maga Finnország a középkor óta nem volt szabad, önálló állam. Úgyszólván évszázadonként felváltva hol svéd, hol orosz fennhatóság alatt állott. Ekkor már jó másfél évszázada „nagyhercegség” néven orosz tartomány volt. De félgyarmati helyzetében viszonylag fejlett városi élete lehetett. Jó egyetemei is voltak, irodalmi élete szabadabb lehetett, mint akár Oroszországban, akár Svédországban ugyanakkor.
Tudományának jó kapcsolatai voltak a nyugat-európai tudományos élettel. A „Kalevala” tehát hamar eljuthatott mindenfelé. A romantika lelkesedett az ősmondákért. Ez az addig alig ismert északi finn mitológia tehát szenzáció volt mindenütt. A szakadatlanul divatos Osszián álkelta mondavilága, Wagner ősgermán és Grál-tárgyú zenedrámái, Longfellow álindián álmitológiája, Tegnér „Frithiofs sagá”-jának ősskandináv hőskalandjai egyszerre voltak divatos olvasmányok. A „Kalevala” semmivel se volt kevésbé irodalmi szenzáció. Az nyilvánvaló volt azonnal, hogy igazi mesteri ötvözete a népajkon fennmaradt eredeti naiv eposznak és az összeállító-rendszerező költő kiegészítő szövegrészeinek. Még csak észre se lehetett venni, melyik a népi és a műköltői elem. Lönnrot ugyanis mesteri kézzel tudta formában, nyelvkészlettel egységessé tenni a nagy művet. Valóban oly módon lett egységes költői művé a „Kalevala”, mint két és fél ezer évvel korábban az „Iliász”, s Väinämöinen és Ilmarinen odasorakozott Akhileusz és Hektór mellé. Lönnrot pedig sajátos helyet kapott az irodalomban: újkori költő, aki valódi naiv eposzt alkotott.
Neve és a „Kalevala” már régóta alapvető része az irodalmi közműveltségnek szerte a világon.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages