ESAIAS TEGNÉR (1782–1846)
ESAIAS TEGNÉR (1782–1846)
A harmincéves háború befejeztével, tehát a XVII. század derekán Svédország északi nagyhatalom. De a XVIII. század első tizedében a harcias XII. Károly háborús vereséget szenvedett Nagy Péter orosz cártól. Svédország elveszti az uralma alatt álló Finnországot is, amely ettől kezdve az első világháború végéig az Orosz Birodalom része. A régóta leigázott Norvégia is lázongások színtere. És bár a svéd nehézipar- a kiváló svéd acél -, a gazdag halászat és a nemzetközi kereskedelem biztosítja a viszonylagos jólétet, a népben és főleg az irodalomban uralkodik a nemzeti gyász. A XIX. század kezdetekor a már hanyatló klasszicizmus alaphangja a csalódás, a kiábrándultság, vagyis az uralkodó műfaj az elégia. Ezzel lép át a századforduló idején a svéd költészet a romantikába. Akárcsak minálunk, ott is népszerűek, sőt divatosak lesznek a hajdani hősök, a skandináv-germán istenek. Ugyanabban az évben, amikor nálunk Vörösmarty eposza, a „Zalán futása” megjelenik, tehát 1825-ben Esaias Tegnér, az akkor már nagy hírű költő befejezi évekig írt hőseposzát, a „Frithiofs sagá”-t, a svéd romantika fő művét, azóta is az otthon is, világszerte is a legismertebb svéd eposzt, a múlhatatlan nemzeti kincset.
Tegnér akkor 43 éves, nagy tekintélyű evangélikus püspök, a Tudományos Akadémia dísze, a klasszicizmusból romantikába forduló költészet fő alakja. Eposzának igen rövid idő múltán már van német fordítása. Ennek alapján Goethe az egész olvasó világ számára fölfedezi mint világirodalmi remekművet. Még 25 év van számára, és ha végső éveiben súlyos betegségek miatt kénytelen is visszavonulni, s költőként igen ritkán szólal meg, de a dicsőség, az ünneplés mindhalálig elkíséri.
Alulról, falusi szegénységből indult. Anyai ágon nemzedékek óta falusi papok voltak az elődök. Apja földműves paraszti sorból küzdötte fel magát falusi pappá. De oly szegény maradt, hogy meg kellett osztania életét a templom és az igen kis szántóföld között. Ő maga szántott-vetett-aratott. Annyi pénze sose volt, hogy értelmesnek mutatkozó fiát az elemi osztályok után felsőbb iskolába járassa. De a nyomorúságosan élő falusi tiszteletes korán meghalt, a felesége is hamarosan követte, és az árva fiút egy jóságos rokon vette magához. Ez a rokon adószedő volt, tehát jobb módú, mint a paraszti atyafiság. Hamarosan felismerte a fiú rendkívüli értelmességét. Iskoláztatta, felhívta rá a figyelmet a vagyonos ismerősök körében. Ezek együtt lehetővé tették, hogy eljuthasson Lund híres egyetemére, ahol hamarosan a legkiválóbb tanítványok közé került. 21 éves korában úgy fejezte be első egyetemi tanulmányait, hogy azonnal docensi rangban már taníthatta is az egyetemen az esztétikát.
Ő azonban részben tanított, részben tovább tanult. 28 éves fővel az esztétika professzora lett, két évvel később a görög nyelv és irodalom egyetemi tanára. 36 évesen a teológia doktorává avatták, és ugyanakkor a Tudományos Akadémia rendes tagja lett. – Tehát felívelő karrierre lehetett büszke. Hiszen ekkor már költői híre is nőttön nőtt. Meghökkentő volt, hogy az oly sikeres férfinak a költészete rendkívül komor. A honfibú ugyan szinte kötelező volt, az elégikus hang már jó ideje általános volt a svéd költészetben. A lehangoltság, gyakran reménytelenség mégis meglepő volt egy életében ennyire sikeres férfi költészetében. Hamarosan püspök is lett, szokatlanul komor püspök. Ilyen volt ifjúkori, még a klasszicizáló stílushoz ragaszkodó korában, az maradt romantikusnak is. Miközben verselése könnyed, dallamos, néha még játékosnak is ható. Máig is van olyan vélemény, hogy az egész svéd költészetnek Tegnér volt a legnagyobb formaművésze.
Ezt a komorságot azonban magyarázza, hogy egész életében egymást követték a szerelmi csalódások. A nők vagy elutasították, vagy ha nem, akkor hamarosan hol megcsalták, hol elhagyták. Pedig a híresen nagy műveltségű professzor, költő, pap, majd főpap szakadatlan szerelmi vágyódás és kielégítetlenség lázában élt. Csak halála után derült ki, hogy vágyódásait, képzelődéseit nagy formakultúrájú igen erotikus, olykor akár pornográfnak is mondható versekben fogalmazta meg. Még idős korában, mozgásra is alig képes beteg állapotban is szemléletesen tudta versbe foglalni vágyképeit. Ezeket a költeményeket nem semmisítette meg, hanem titkos fiókba zárta. Egész halom elkészült vers és verstöredék maradt utána. Ezeket az örökség felmérői sokáig titokban tartották, sehogyan se illettek a püspökhöz, a nagy nemzeti eposz költőjéhez, a honfibú elégikusához. De költői-emberi képe csak így teljes. Mégis a XX. század szabadabb felfogásának kellett elkövetkeznie, hogy a tisztelők tudomásul vegyék, hogy a nagy klasszikus igazi hús és vér ember volt. A tankönyvekbe azonban nem ezek a költemények kerültek. Oda elsősorban a hazafias ódai hangú költeményeit vették fel.
Ezek közt akad olyan is, amilyen a klasszicizmus és romantika idején egész Európában szokásos volt. Például a „Svédország” című költemény a múlt dicsőséges képeit veti össze a jelen kisszerűségével, akárcsak Berzsenyi ebben az időben a „Magyarokhoz” című ódában. (Ez a történelmi áttekintés egyébként nálunk a „Himnusz”-ban és a „Szózat”-ban is felismerhető.) Egyik nagy hatású versében arra biztatja népét, hogy legyenek erősek és hódítsák vissza Finnországot. Ez meghökkentette tudós kollégáit, hiszen féltek egy újabb háborútól. Tegnér meg is fogadta tanácsukat, és úgy módosította gondolatát, hogy amit Finnországgal vesztettek, azt teremtsék meg itthon, a megkisebbedett Svédországban.
Népszerű, tisztelt lírikus volt, de igazi dicsőséget otthon és a világban a „Frithiofs saga” hozott. Ez az eposz formájában is különbözik minden más hőskölteménytől. A 25 ének mindegyike külön zárt novellisztikus egységnek tekinthető, és mindegyik más versformában, más-más szakaszrendben készült. A svéd verstanban található valamennyi lehetőségre van példa Frithiofs kalandjaiban. Ezek az önmagukban zárt cselekményű énekek úgy következnek egymás után, hogy együtt egységes cselekményben mutatják be a hős Frithiofs bűnét, a bűn tudatosodását, a bűnbánatot és a jóvátételt, a megsértett, haragos istenek kibékülését. Végül az derül ki, hogy Frithiofs azért igazi hős, mert le tudja győzni önmagát is.
Természetesen a mesés cselekmény a skandináv-germán őskorban játszódik, istenek, természetfeletti csodák, harcos emberek világában. Ezek a hősök azonban a csodák és hőstettek közepette olyan mindennapos életet élnek, mint majd késő utódaik. Nemcsak sítalpon járnak és csúszkálnak, de szórakozásból korcsolyáznak is. Egymás tudását és leleményességét úgy próbálják ki, hogy leülnek sakkozni. Sakkjáték közben kifejtik háborús elméleteiket is. A játék egyben szellemi mérkőzés. – A cselekmény azzal kezdődik, hogy a mindenkinél merészebb viking indulatában az istenekkel is szembefordul, és feldúlja az ifjúság és szépség istenének, Baldrnak a szentélyét. Ezt a bűnt se isten, se ember nem bocsátja meg. Frithiofs élete tehát szakadatlan küzdelem égiek és földiek ellen. Eközben ébred rá tettének bűnös voltára. Ettől kezdve saját múltja és saját természete ellen küzd. A kemény bűnbánat és megtisztulás után egész egyénisége megváltozik, és felépíti, amit lerombolt, Baldr szentélyét. Ez a hőstett, önmaga legyőzése és bűnének jóvátétele elragadja az embereket és megbékíti az isteneket.
Ami a hősköltészetben alig-alig fordul elő, Tegnér eposzában lélektani mozzanatok is árnyalják az egyének jellemzését. Frithiofs lelkifurdalása, megjavulási szándéka már a regényekre emlékeztet. Az énekek önálló egysége a prózai novellákkal rokon. És hogy ezek a zárt történetek egy összefüggő hosszú cselekménnyé állnak össze, ez egészen sajátos külön helyet biztosít a „Frithiofs sagá”-nak.
Igaz, manapság sokkal kevesebben olvassák, mint a megjelenése utáni fél évszázadban. De híre és tekintélye változatlan a világirodalomban. Pedig érdemes olvasni, mert – nem mellékesen – nagyon érdekes. Van kitűnő magyar fordítása is, Győry Vilmos munkája a múlt század hatvanas éveiből. Érthetetlen és indokolhatatlan, hogy miért esett ki teljesen a magyar olvasók világképéből.
