GIACOMO LEOPARDI (1798–1837)

Teljes szövegű keresés

GIACOMO LEOPARDI (1798–1837)
Az „Italia unita” vagyis az „Egyesült Itália”, tehát Olaszország már a középkor végső századaiban célkitűzés vagy egyelőre vágyálom volt. Petrarca igen korán, a XIV. században megfogalmazta, Machiavelli a XV. században politikai programnak tekintette. Valójában azonban csak az ezernyolcszázhatvanas években, Garibaldi harcai folytán valósult meg. A XVIII. század végső és a XIX. első évtizedeiben még mindig kisebb-nagyobb államok halmazata volt. Északon főleg német, illetve osztrák, délen javarészt spanyol befolyás, olykor fennhatóság alatt. A középső rész legnagyobb hatalma a Vatikán, azaz a Rómában lakozó pápa egyszerre egyházi és világi uralma alatt álló Egyházi Állam volt. Recanti ennek az országnak egyik kisvárosa volt.
Recanti ősi kastélyának és a környező nagybirtoknak urai nemzedékek óta a Leopardi grófok voltak. Ezen a századfordulón Monaldo Leopardi grófot tisztelte urának az egész környék. Hitbuzgó férfiú volt, feltétlen híve a mindenkori pápának és tisztelője a német, majd 1808-tól az osztrák császárnak. A franciákat akkor is gyűlölte, ha forradalmat csináltak, akkor is, ha Napóleon császár harcias alattvalói voltak. Minden újítást közveszélynek tudott. Világosan fogalmazott röpiratai és politikai elmélkedései irányadó szellemi vezéralakká tették nemcsak a pápa államában, de Itália-szerte minden konzervatív, reakciós körben. Ellentmondást nem tűrő önkényúrnak vette tudomásul a nagybirtok minden alávetettje és a szűk család minden tagja. Legalábbis indulatosan elvárta tőlük. Gazdálkodáshoz azonban nem értett, nem is érdekelte, könnyelmű tékozlóként élt. A nagy vagyont földben, pénzben, földi javakban az mentette meg, hogy felesége, Adelaide degli Antici úrasszony kitűnő gazdasszony, sőt üzletasszony volt, aki – míg férjura herdált – szaporítani is tudta a vagyont. A gazdálkodó-üzleti tevékenység ki is töltötte életét, rideg úrnő, hideg anya volt, noha férjének tíz gyermeket is szült. Ezekből hat gyermekkorban halt meg. Az életben maradt két fiú és két leány gondtalanul növekedhetett, nevelkedhetett, csak éppen szeretetet nem kaphattak otthon. A legidősebb, az elsőszülött Giacomo születésétől fogva rangjuknak megfelelő életútra rendeltetett. Aki a Leopardi nemzetségből papi pályára ment, annak egyenes volt az útja a püspöki trónus felé. Az elsőszülött Giacomo tehát csecsemőkora óta papi, idővel főpapi életre ítéltetett. Az ábécétől és a kisegyszeregytől kezdve tudós papok nevelték. Maga se tudhatta, mikor ismerkedett meg az imádságok latin, a társaságok francia és a nagy hatalmú császárok német nyelvével. Már legelső tanítói észrevették rendkívüli nyelvérzékét. Kisiskolás korában is sokkal jobban érdekelte a nyelvtan, mint a hittan. És hamar lett szenvedélye az olvasás. Az ősi grófi otthonban óriási könyvtár volt. Amióta a német Gutenberg mester feltalálta a könyvnyomtatást, a házigazda – akár olvasó ember volt, akár nem – a családi vagyon öregbítése végett összevásároltatott felhalmozni érdemes könyveket. A felső polcon már eleve birtokba vett, kézzel írott kódexek sorakoztak, mivel ezek drága jószágok voltak, bármiről szóltak. A nyomtatott fóliánsoknál és oktáváknál sem az érdekelte őket, mit is nyomtattak a könyvbe, hanem hogy irigylésre méltóan drágák voltak. Akadtak tehát a bibliák és prédikációs-kötetek mellett léha szerelmekről tudósító elbeszélések, istenkáromló írások, filozófiai elmélkedések és szakácskönyvek. Amikor előbb Angliában, majd hamarosan Franciaországban megszólalt az a sokakat felháborító szellemi áramlat, amelyet felvilágosodásnak neveztek, filozófusaival és regényíróival is találkozni lehetett a Leopardik otthoni könyvespolcain. Azt pedig se szülő, se oktató pap nem figyelte, hogy az olvasni szerető fiú milyen nyelvű és milyen tartalmú könyvet vesz ki és olvas az ablak előtt vagy estetájt gyertyafény mellett. A különböző nyelveket pedig szinte felszívta elméje. Tízéves fővel jól olvasott és beszélt latinul, franciául, németül. Tizenötéves korára jól megtanult görögül és héberül, később a maga gyönyörködtetésére elmélyedt a szanszkrit és az óperzsa nyelvekben is. És amikor rájött, hogy az Ezeregyéjszaka varázsos meséit ugyan kezdetben perzsául írták, de a végső, a hiteles formák arabul szólnak, akkor ezt a nyelvet is igyekezett elsajátítani.
Közben gyakran kínozták különféle betegségek. Gyenge testű fiú volt, az esti, gyertya melletti olvasása szemét is alaposan elrontotta. Felnőtt korában olykor szeme előtt úgy összefutottak a betűk, hogy napokig se volt képes olvasni. A francia felvilágosodás írói, különösen Voltaire csábítóan olvasmányos művei azonban végérvényesen elvették a kedvét a papi pályától. 12 éves korában már eljátszott a fogalmazással és a versírással. 14 éves fővel párbeszédes elmélkedést írt a filozófia hasznáról, egy másikat az „Epigramma művészeté”-ről. 16–17 éves korában két történelmi tragédiát is írt. A Bécsi Kongresszus idején (17 éves volt ekkor) egy lelkes szónoki beszédet fogalmazott az olasz néphez. Ebben Napóleon bukását, a francia ellenség vereségét ünnepelte. 19 éves volt, amikor elismert műfordítóként belépett az irodalomba. Előbb próbaként olaszra fordította az Iliász és az Odüsszeia első énekét. Majd az első sikert hozó fordítást, Vergilius Aeneis-ének második énekét. Ez a második ének önálló műnek is tekinthető, ez Trója pusztulásának regényes története, itt van szó a trójai falóról, Laokoónnak és fiainak haláláról és a két gyilkos kígyóról. Ez a mesteri fordítás mindmáig az olasz irodalom klasszikus darabja.
A Homérosz- és Vergilius-fordításokat elküldte egy ismert nevű milánói kiadónak. Milánó és egész Lombardia akkor osztrák uralom alatt állt. (Milánó közismert német neve Mailand volt, Európa-szerte ezen a néven ismerték.) Sikere volt, előbb a kiadó folyóiratában jelent meg, majd további fordításokkal együtt könyvben is. Lefordította például Hésziodosz „Theogónia” című tanító költeményét az istenek családi kapcsolatairól. – A fiatal olasz írók egy része ugyan gúnyolódott azon, hogy egy fiatal költőnek nincs egyéb gondja, mint ókori régiségeket népszerűsíteni, de az idősebb, már tekintélyes idősebbek egyszeriben felismerték a fordítóban is a tehetséges költőt. Az olasz irodalom akkori legnagyobbjai, az olasz romantika előkészítői – Alfieri, a tragédiaköltő, Manzoni, a regényíró – személyesen is megismerték, barátságukba fogadták akkor, amikor végre maga is elutazott Milánóba, Firenzébe, az olasz kultúra akkori központjaiba. Akkor azonban már túl volt huszadik életévén. Első verseit már megmutatta a hozzáértőknek, majd első versgyűjteménye is megjelent a milánói kiadónál. A kis kötet címe „Canti” azaz „Énekek” volt. Élete végéig ezt bővítette, újabb kiadásai, mindig új versekkel gazdagabban ugyanezt a címet viselték. A legvégső, leggazdagabb gyűjtemény mindazokat a verseket tartalmazza, amelyeket vállalt, a korábbiakat, és amelyekkel nem volt megelégedve, megsemmisítette. Az általa összeállított, végleges gyűjtemény mindössze 36 teljes vers és 5 olyan, melyet mint „töredéket” közölt. Jóllehet ezen a gyűjteményen kívül néhány tanulmánya, főleg erkölcstani tárgyúak, beletartoznak az életmű egészébe, és főleg az olasz irodalom egészébe, mégis: ami Leopardiban halhatatlan és nagy hatású, ami az olasz romantika kezdetét jelenti, az a „Canti” alig 40 darabja.
Ennek a nagyon önálló hangú költészetnek az alaphangja a szomorúság, a reménytelenség, világnézete a pesszimizmus. Már sokan mondották, hogy Leopardi „a költészet Schopenhauere”. A pesszimista filozófia fő képviselője, Arthur Schopenhauer ugyan születési dátumuk szerint 10 évvel idősebb volt Leopardinál. Mégis: az ő közismertsége és hatása csak az 1849 utáni általános kiábrándultság idején jelenik meg. Leopardi általános, filozófiai mélységű keserűsége azonban már a költő életében kezdett hatni az irodalomra. Schopenhauer is nagyra becsülte. – Hosszabb lélegzetű, epikus költeményei azonban nem voltak, nem is lettek közismertek. Még a klasszikus „Béka-egér harc” szatirikus újrafeldolgozása és jelenre aktualizálása sem, holott ez a téma abban a korban költői világdivat volt. (Nálunk Csokonai szellemes újrafeldolgozása sokkal népszerűbb lett.) Filozófiai, főleg erkölcstani tanulmányai, erkölcstörténeti áttekintései szakkörökben némi tekintélyt szereztek, de csak szűk olvasórétegeknek voltak igazán érdekesek. Viszont általános tudományos rangot adott az ókori görög és latin irodalom alapos ismerete. Szeretett volna az ókortudomány egyetemi tanára lenni. A pármai egyetemen szívesen is látták volna, de nem irodalomtörténeti témakörben. Felajánlották az „Ásványtan és állattan” tanszékét. Ezt természetesen visszautasította. Lírai költészete akármilyen kevés műben testesült meg, azonnal közismert lett. Ezek a művek azonban remekművek. Híveivé tették a kor legjobb hazai íróit-költőit. Még az örökös emigrációban Anglia és Franciaország közt hánykolódó Ugo Foscolo, a szentimentalizmus olasz költészetének fő alakja is megismerte, levél úján barátságát is kereste. Szemléletben, érzelemszempontúságban (vagyis szentimentalizmusban) közel is álltak egymáshoz. A húsz évvel idősebb Foscolo híres regénye, a „Jacopo Ortis utolsó levelei” ugyanúgy hatott Leopardi hangulatábrázoló kifejezéseire, mint Goethe „Werther”-je, a szentimentalizmus fő műve. De Goethe is olvasta Leopardi lírai költeményeit, ő is felkereste levélben a hozzá képest gyermekifjú költőt. Tehát akármilyen magányos és szerencsétlen volt magánéletében, tudomásul kellett vennie, hogy máris bekerült a világirodalomba. És az alig negyven költeményt tartalmazó kötet alapján igen sok értő és érző úgy tartja, hogy a középkor legnagyobbjai – Dante, Petrarca – után ő a legnagyobb olasz költő. A világirodalom számára ő a reménytelen keserűség legfőbb költői kifejezője.
Az élete valóban a reménytelenségek és csalódások szakadatlan egymásutánja. Gyermekkorától gyenge termetű, mozgása is gyakran korlátozott, szokták nyomoréknak is tartani, látása egyre rosszabb. Otthon egy pillanatig sem érzi jól magát. A családi életet börtönnek érzi. Ha ide-oda utazik, azt a gazdag szülői ház fedezi. Hanem amikor végleg elköltözik a recanti otthonból, az anyagi támogatás megszakad. Versekből és erkölcstani tanulmányokból pedig nem lehet megélni. Görög és latin fordításainak szűkös tiszteletdíjából tengeti életét. Igaz, milánói kiadója megbízza Cicero összes műveinek sajtó alá rendezésével. Ez néhány évig viszonylag független életet biztosít számára. De jórészt az menti meg a végső nyomortól, hogy egyre többjómódú tisztelő barátja akad, aki hosszabb-rövidebb ideig vendégül látja. A politikai élettől igyekszik távol tartani magát, mert eszménye az évszázadok óta megvalósíthatatlan egységes Olaszország. És egyelőre nincs olyan politikai törekvés, amely efelé mutatna. A konzervatív egyházi pártoktól eleve idegenkedik a szülői ház riasztó bigottsága miatt. De a vallásilag közömbös vagy tagadó véleményektől belénevelt vallásossága tartja távol. A francia klasszikusokat, a legirodalmibb felvilágosodottakat szereti, hatásukat befogadja, de a hódító Napóleont ellenségének tudja. És minél többet fordul meg Milánóban, ahol versei, tanulmányai megjelennek, ahol évekig szerkeszti a Cicero-sorozatot, egyre keserűbben veszi tudomásul, hogy egész Lombardia a bécsi császár gyarmata. Túl huszadik évén már tudatos benne, hogy semmit se szeret, amit szülei szeretnek. Ők pedig vakbuzgó hívei nemcsak a hittételeknek, hanem a pápa földi hatalmának is. Ők lelkesednek a német, majd osztrák császárért. Ők csak a hálátlan fiút veszik tudomásul, aki akaratuk ellenére nem lett pap, aki már hazajárni se szeret, akinek könyveit olykor hol vallási, hol politikai okokból betiltják, elkobozzák. Mindez – idegenség az otthontól, honfibú, gyakori nélkülözés – nem csak elkeseredést szül, de olyan filozófiai meggyőződést is, hogy ami van, vagy létezhet, az rossz. Csak a halál adhat menedéket. – De mindezeknél is több keserűséget ad a szerelem. Ifjúkorától idegenkednek a nők a folyton beteg, olykor nyomoréknak tűnő fiútól. Lángolhat a vágya, sehol sincs viszonzás.
Amikor azonban kezd híres, majd nagyon híres lenni, a női érdeklődés is feléje fordul. Végre egy szépséges, nála valamivel idősebb asszony, Teresa Malvesi grófnő a már 27 éves férfit beavatja a szerelem művészetébe és tudományába. Mindeddig csak olcsón kínálkozó leányok adtak nagy ritkán sietős, rossz szájízű próbát abból, hogy mi lehet a szerelem. Teresa végre szerelmesen szerelmes lett. Arra azonban már nem volt idő, hogy a boldogító szerelemből is költemény fakadjon. Hamarosan kiderült, hogy a kívánatos grófnő más ifjú férfiakat is szeret bevezetni a szerelem tudni- és gyakorolnivalóiba. A fájdalmas csalódás és a vele járó keserű kiábrándulás fokozta a minden eddigi komorságot. Félni kezdett minden nőtől. A bibliai keserűség, a „vanitatum vanitás” (hiúságok hiúsága) vált igazsággá a költőben: semminek nincs semmi értelme. Az olykor okvetlenül rátörő vágyakozás elválaszthatatlan lett a riadt félelemtől. Csak hosszú évek múlva enyhül ez a szorongás. De amikor 1828-ban – harmincéves korában – végleg szakít a szülői házzal, találkozik egy asszonnyal, akibe végre beleszeret és viszonzásra talál. Fanny Torgiani Tonzettinak hívják. Kapcsolatuk egy elég rövid időre olyan lelki békét ad, hogy el tudja képzelni a derűs kapcsolatot ember és ember között. A költő életmódja azonban nem alkalmas a tartós szerelemre. Kiadók, folyóiratok, vendéglátó barátok vonzása városból városba vetik. Ez a boldogság is egyhamar véget ér. – Most már nincs is egyéb értékes tartalma az életének. Lassú, gondos munkával, verseket újra-újramódosítva összeállítja az egyre bővülő verseskötet végső formáját azzal a néhány költeménnyel, amely világhírét és halhatatlanságát biztosítja. Legjobbnak tartott erkölcstani tanulmányát is újra sajtó alá rendezi. Az utolsó pillanatban. Egy barátja segíteni akar az éppen megint anyagi zavarok közt élő költőn. Meghívja magához Nápolyba. Ott végez a végzet. Tömeggyilkos kolerajárvány fut végig Nápolyon és környékén. Elragadja Leopardit is.
Ott halt meg két évezreddel előbb Vergilius is. Az ő síremléke mellé temetik az újkor nagy költőjét.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages