LODOVICO ARIOSTO (1474–1533)

Teljes szövegű keresés

LODOVICO ARIOSTO (1474–1533)
A dúsgazdag olasz reneszánsz kultúrának vitathatatlanul a legnagyobb – s azt is mondhatjuk, hogy a legélvezetesebb – elbeszélő költője. Hiszen kitűnő epikus költő volt előtte Matteo Boiardo, akitől sokat tanult, s talán még kitűnőbb utána a reneszánszból barokkba forduló Torquato Tasso, aki sokat tanult tőle, de olvassuk el egymás mellett fél évezreddel utánuk fő műveiket: tisztelni, becsülni fogjuk valamennyiüket, de az „Orlando furioso” (Megszokott magyar fordítása: „Őrjöngő Lóránt”) nem tiszteletreméltó emléke régi időknek, hanem olyan izgalmas és mulatságos olvasmány, amely a legnépszerűbb bűnügyi, szerelmi, kalandos ponyvákkal vetekszik. (Sajnos olyan hosszú, hogy klasszikusaink és modern kimagasló költőink – köztük Arany János is – csak szemelvényeket fordítottak belőle. Egyetlen eddig elkészült teljes magyar változata a derék, lelkiismeretes és szorgalmas Radó Antalé, több mint száz évvel ezelőttről. Hűséges tolmácsolás, de túl gyorsan elavult a nyelve.) – Annyi bizonyos: sem az olasz költészet egészét, sem a reneszánsz költészetet nem lehet elmondani Ariosto és fő műve nélkül.
A reneszánsz kultúra, ízlés, gondolkodás, amely jellemző a XV. és XVI. század Európájára, a múló múltnak és a bontakozó jövőnek sajátos egysége volt. Társadalmi formájában még feudalizmus, szellemiségében már kiútkeresés a polgárosodás felé. A gazdaságilag legfejlettebb Észak-Itália volt a kirepítő fészek. Itt vált legkorábban világnézeti és ízlésbeli eszménnyé az újra felfedezett antik – görög és latin – örökség. A legjobban itt fejlődő polgárság az irodalmat a középkori egyházi és jogi latinságból a népnyelv felé fordította. Itt már a XIV. században „édes új stílus”-nak (dolce stil nuovo) nevezik az olaszul fogalmazott verseket és prózai műveket. A XV. században már minálunk is – Mátyás király udvari körében – divat és szenvedély az ókori latin formák és életeszmények felélesztése. Mátyás felesége az egyenest Itáliából érkezett, a hatalmas Este-családból való Beatrix hercegasszony-királyné, és az ő öccse, Mátyás királyunk sógora, az a Hippolito d’Este bíboros, esztergomi prímás-érsek, akinek ferrarai otthonában az Ariosto-család fiai szolgálattevő lovagok vagy udvari írástudók. A mi Lodovico Ariostónk úgy lép be az irodalom nevezetesei közé, hogy egy szellemes szatírában közli hatalmas – és közismerten rossz modorú – feudális urával, a főpappal, hogy azért nem kíván vele menni Magyarországra, mert ott télen igen rossz idő van, és a borok nem olyan jó ízűek, mint Itáliában. Ha hinni lehet neki, ezért maradt ki mindenestől a kor legnagyobb költője a mi történelmünkből. – Holott kezdetben a ferrarai udvarban se volt minden a kedvére való.
Régi, nagy tekintélyű arisztokrata családban született. Apjaura vitéz várkapitány volt, majd a ferrarai Este hercegek hadainak a vezérkarához tartozott. És bárha a fiú sihederkora óta humanista tudósok iskoláiba járt, s a latin és a toszkánai olasz nyelvnek egyaránt mestere volt, otthonosan mozgott az ókori költészetben és filozófiában, verseket írt latinul is, olaszul is fiatal korától fogva, kezdetben mégis vitéznek, seregek parancsnokának kellett lennie. Volt úgy, hogy rábízták a vidék rablóvilágának a felszámolását. Gyakran alig ért rá a szerelmes órákra, mert éppen várkapitány volt, akinek az is feladata, hogy gondoskodjék az őrség ellátásáról. Ilyenkor esténként latin szerelmes verseket írt. Ezeknek gyűjteménye idővel „Carmina” (Dalok) címmel kötetben megjelent: szerelmes ifjak olvasták fel egymásnak. Máskor gúnyos hangú költeményben jellemezte a körülötte kavargó életet, benne saját viszontagságait is. Ezek a szellemes, mulatságos költemények olaszul készültek, hogy azok is olvassák és élvezzék, akik nem humanista bölcsektől tanulták az ábécét. Ezek a latin és olasz lírai versek akkor is nevet biztosítanának számára, ha semmi egyebet nem ír. De mindezek elhalványulnak a világhírt biztosító fő mű, az „Orlando furioso” fényében. – Ehhez azonban el kellett érnie, hogy a magasságbeliek ne tekintsék se hadvezérnek, se állami méltóságnak, törődjenek bele, hogy magánember, aki életet biztosító vidéki birtokán él. Mire ezt elérhette, változatos szerelmek után megnősült, derűs, kiegyensúlyozott családi életet élt, fiai születtek. Mire serdülni kezdtek, gondoskodott, hogy jó mesterektől tanuljanak, ne kívánjanak látványos életet élni, gazdálkodjanak, sokat olvassanak. Az se rossz, ha olykor elmélkednek, és ha arra van kedvük, verseket is írjanak. A feudális földesúr polgári életre és polgári örömökre készítette elő magamagát is, effelé irányította fiait is. És otthon lassan, gondosan írta a legjobb és legérdekesebb reneszánsz eposzt. – Első híradásunk 1507-ből van a műről, ekkor Ariosto 34 éves. Úgy tűnik, hogy már jó ideje foglalkoztatja a téma. Egy-egy részlete olykor napvilágot lát. Akik olvassák, elbűvölve beszélnek róla. Különböző társaságokban felolvassák, széles körök átizgulják és átnevetik változatos, derűs, nemegyszer gúnyosan mesélt történeteit. – Nem sieti el, újraolvassa és folyton javítgatja az elkészült részeket. Így csak 1533-ban, egy évvel a halála előtt jelenik meg a teljes mű. Sem akkor, sem azóta nem akadt senki, aki ne tartotta volna igazi, hibátlan, és főleg nagyon mulatságos remekműnek.
Orlando, a hős a középkori lovagköltészet óta jól ismert alak volt a dalnokok énekeit hallgató úrinép körében. Orlando frank, vagy ha tetszik, francia lovag volt, Nagy Károly császár főemberei közé tartozott. A francia lovagköltészet Rolandnak nevezi. A mórok ellen vitézkedett, ellenük vívott csatában halt hősi halált. Róla szól a leghíresebb ófrancia hősi ének, a „Chanson de Roland”. – Híre átterjedt más országok lovagdalnokai közé. Ezekben a mórokat szaracénoknak hívják. Roland több szerelmes kalandot él át, mint amennyi hadikalandban vesz részt. A reneszánsz epikában amúgy is keverednek a középkor különböző eredetű lovagi mondakörei. A francia eredetű Nagy Károly-mondakör az angliai Artus (vagy Arthur) király és a „Kerekasztal” mondaköre, meg a későbbi, a Pireneusok vidékéről származó Grál-mondakör az irodalmi emlékezetben összevegyül. A keresztes háborúk évszázadaiban azután a keresztény és a mohamedán hősök és hősnők úgy keverednek, hogy mire elérkezik a reneszánsz, már gyakori cselekménybeli helyzet, hogy keresztény lovag szerelmes mohamedán leányba, mohamedán lovag szerelmes keresztény leányba, kedvéért át is tér és vitéz keresztény lovag lesz belőle.
Roland-Orlando-Lóránt körül is már kavarog ez a keresztény-szaracén világ, még mielőtt Ariosto leült volna, hogy megírja a remekművet. Ariostónál is azzal kezdődött, hogy olvasta a történet lényegét.
Matteo Boiardo népszerű költő volt már Ariosto születése előtt. Kedveltek voltak lírai versei is, de igazi nagy hírnevét folyton készülő, folyton bővülő eposzának, a „Szerelmes Lóránt”-nak köszönhette. A különböző lovagi mondakörök témarengetegét akarta összefoglalni egyetlen óriási műben. Ami elkészült, azt időről időre nyomdába adta. Már a 68. ének is elkészült, amikor Boiardo meghalt. Fő műve tehát töredék, de aki csak lovagokról szóló eposzt írt a következő évszázadokban, olvasta és gyakran szántszándékkal utánozta. Még versformája, az olaszul „ottava rímá”-nak, magyar költészetünkben „stanzá”-nak nevezett 8 soros versszak is világszerte divatos lett, évszázadokkal később Puskin ugyanúgy kedvelte, mint nálunk Arany László. – A téma is, a versforma is döntő hatással volt Ariostóra.
Boiardo nem volt rossz költő, de Ariosto a legnagyobbak közé tartozott. Ráadásul a legtöbb hőskölteményt fogalmazni merő költővel ellentétben neki humora is volt. És ez abban sem akadályozta, hogy ha arra került sor, a lelkesedés, a pátosz, a szenvedély ábrázolója legyen. És ami talán a leginkább reneszánszi volt: úgy tisztelte a hajdani lovagokat, hogy tudta: rég lejárt az idejük. Az a gúnyos lovagábrázolás, amely majd nemsokára Cervantes „Don Quijote de la Manchá”-ját halhatatlanná teszi, Ariosto „Orlandó”-jában már alapvető kritikai szempont. – Képtelenséggel is eljátszó humora tette képessé mulatságos vígjátékok írására is. Az efféle szórakozás volt a számára. Az ókori latin komédiák voltak. a mintái, halmozta a különös, mulatságos jellemeket. Ezek a párbeszédes darabok alig-alig valók színpadra, elsősorban olvasásra szánt játékok. Nem a cselekményük, hanem szellemes dialógusaik a fontosak. Legnépszerűbb, alighanem legjobb ilyen komédiája „A kerítőnő” című. Ezek azonban ötletszerű közjátékok életművében. Legképtelenebb humora is elsősorban eposzának mozzanataiban valósul meg. Példaképpen idézzünk fel egyetlen apró részletet.
Orlando megőrül, mert Angelica nem viszonozza szerelmét, sőt egy másik férfiba szerelmes. Barátai döbbenten veszik tudomásul, hogy elvesztette eszét. De hát ami elveszett, azt meg lehet keresni. Kiderül, hogy a Holdban van az Elveszett Dolgok Hegye. Ez egy óriási szemétdomb. Ami a földön elvész, az odakerül. Tehát meg kell találni. A barátok egy holdsugáron felkúsznak a Holdra, elérkeznek az Elveszett Dolgok Hegyéhez és a limlomok közt keresik Orlando eszét. Először egy elveszett varrótűt találnak, utána a szomszédasszony elveszett becsületét, majd egy hadvezér elvesztett csatáját. Végre néhány eldobott, használhatatlan rongy alatt megtalálják barátjuk elveszett eszét. Fel is veszik, visszakúsznak vele a földre, és az őrjöngő lovagba belerakják elkallódott józan eszét. Abban a pillanatban Orlando újra józan, értelmes lesz. Folytatódhat a változatos cselekmény.
Jellemző ez Ariosto humorának gyakran képtelen jellegére. Nemegyszer tragikus vagy szenvedélyes, esetleg harcias eseményeket ilyen képtelen közjátékok kötnek össze.
De az efféle ízelítők csak éppen meggyőzhetik az olvasót, hogy az „Orlando furioso”-t olvasni kell. Ha nincs korszerű fordítás, megfelel az avult nyelvű is. Ha nincs előttünk az egész, jó mulatságot nyújtanak a szemelvények is.
Mert hát az egész gazdag olasz reneszánszban ennél mulatságosabb, szórakoztatóbb, és talán még azt is mondhatjuk, hogy ennél szebb aligha található.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages