VLAGYIMIR VLAGYIMIROVICS MAJAKOVSZKIJ (1893–1930)

Teljes szövegű keresés

VLAGYIMIR VLAGYIMIROVICS MAJAKOVSZKIJ (1893–1930)
Rég nem hiszünk az Olümposz isteneiben, és náluk is jobban elmúlt a Római Birodalom világuralma, de Vergilius változatlanul él, az irodalomtörténet egyik fő alakja. A lovagkort és a lovagokat már Ariosto és Cervantes reneszánsz kora is kinevette, de Walter von der Vogelweide költői nagysága ma is érvényes. És hol van már a feudalizmus vérengző anarchiája, de Shakespeare királydrámái halhatatlanok. Hát valahogy így vagyunk Majakovszkij költészetével is. A kommunizmusról éppen mostanába derült ki világtörténelmi méretekben, hogy megvalósíthatatlan. Itt, Európában már kedvünk sincs rá. Lenin történelmi alakja is alaposan elavult, de Majakovszkij Lenin-eposza, a Szovjetunió születését ünneplő „Harasó” („Csudajó”) című futurista hőskölteménye s az izgatott versformájú lírai költemények mindmáig nem: csak kordokumentumok, hanem hol bosszantó, hol lelkesítő és sokszor szépélményt adó műremekek. Ezt a költőt se lehet kitessékelni a világirodalom klasszikusai közül. És tragikus halála szinte félelmetesen példázó előzménye eszméi bukásának. Hiszen ő is nyilván azért vetett véget 37 éves korában az életének, mert csalódott nemcsak az emberekben, hanem a szentként tisztelt eszmében is. Az is jövőbe látó váteszi cselekedet volt, hogy élete csődjével meghirdette az eszme csődjét is. A huszadik század világirodalmát pedig nem is lehet elmondani nélküle.
Úgy közismert, hogy ő a legnagyobb kommunista költő, de soha nem volt tagja a Kommunista Pártnak. Botrányt keltő futurista is volt, de a legbonyolultabb verseiben is ragaszkodott az értelemhez, és megkövetelte magától a közérthetőséget. Közben pedig képzett festőművész és elismert nagy grafikusművész, népszerű plakáttervező és plakátfestő. Egy időben sikeres színész, hatásos szónok és olykor színházi rendező. Amikor Jeszenyin, a kor egyik legjelentékenyebb orosz költője öngyilkos lett, ő indulatos költeményben szidalmazta az életet megtagadó és halált választó barátot. És rövid idő múltán ő is követte Jeszenyint. A nagy remények szószólóját legyőzte a reménytelenség. Élete, költészete, halála nagy példázat a XX. század világtörténetére.
Grúziában született, apja odaköltözött erdész volt. Az első iskolai élmények, baráti körök, az otthon és az utcákon hallott politikai vélemények, a mesék, majd a kalandos regények ott, Grúziában bontogatják, fejlesztik értelmét. Apja azonban korán meghal, s az özvegy gyermekeivel visszaköltözik Moszkvába. Ott folytatja az iskolát, de a serdülő fiúk közt már élénk a politikai érdeklődés. A cári rendet nemigen kedvelik, és tudják, hogy vannak liberális polgárok, anarchisták, valamint kommunisták: bolsevikok és mensevikek, akik szüntelenül egymással vitatkoznak. A 15 éves kamasz elmegy egy kerületi bolsevik szervezetbe, ahol azonnal beírják párttagnak. Egy év múlva már ki is lép. Ennél több párttagsága nem volt. De ez igen változatos év. Kiküldik agitátornak, menjen házról házra, lakásról lakásra, és magyarázza el, hogy csak a bolsevik kommunizmus segíthet a szegény embereken. Kedve is van ehhez, s szívesen vonul fel, ha a felvonulók közé hívják. Az iskolából kimarad, a rendőrök pedig elfogják. Fél évet tölt börtönben. Erre az időre mindig úgy emlékezik, hogy ekkor fejlődött a legtöbbet a tudata. A fiatalkorú rabok olvashatnak, a börtön könyvtára gazdag. Előbb a költészetbe szeret bele. A klasszikusoknál is jobban elragadja a szimbolista Alekszandr Blok és Andrej Belij költészete. Ő maga is ott, a börtönben kezd verseket írni. Ezek mellett Tolsztoj regényei, Balzac oroszra fordított művei ébresztik rá az irodalom lélekgazdagító erejére. Közben azonban rajzol.
Már korábban is, a családban és a szomszédok között feltűnt, milyen ügyesen bánik a ceruzával, krétával. Itt a börtönőrök is dicsérik, ha sikeresen lerajzolja őket. El is határozza, hogyha kiszabadul, festészetet fog tanulni. A szabadulás hamarosan be is következik. A fiatalkorú politikai foglyokat, amennyiben bűncselekményt nem követtek el, kegyelemmel kiengedik. Ekkor még túl fiatal a művészeti főiskolákhoz. Ezért képtárakba, múzeumokba jár szorgalmasan. Ott festőkkel és festőnövendékekkel ismerkedik össze. Ezektől tudja, hogy nem Moszkvában, hanem Szentpéterváron van a legjobb művészeti főiskola. 18 évesen azután Szentpétervárra utazik. Ekkor itt volt a birodalom fővárosa. A legfőbb kulturális központokat itt lehetett megtalálni. A művészeti főiskolák pedig nem követeltek érettségit, ha jól sikerült a felvételi vizsga. Majakovszkijnak feltűnően jól sikerült, s a tanárok azonnal jósolgatják, hogy vagy kitűnő festő vagy rajzművész lesz. Egyesek azt jósolják, hogy nagy karikaturista fejlődhet belőle. Két évig zavartalanul tanulja a képzőművészeteket.
Diáktársai azonban elvezetik azokba a körökbe, amelyekben fiatal költők futuristáknak mondják magukat. Ezek azonnal maguk közé fogadják, mivel tud ő is olyan botrányt keltő verseket írni, mint a többiek. A futuristák között természetesen forradalmi szelleműek is vannak. Ezek főleg egymással veszekednek. A liberálisok, az anarchisták (akiknek egy része nihilistának mondja magát), az egymástól már elszakadt bolsevikok és mensevikek egymást tartják a nép ellenségének. És amikor a futuristák első versgyűjteménye megjelenik, az olvasók körében is, a hivatalokban is kitör a botrány. A könyv címe: „Pofon ütjük a közízlést”. A botránkozók találgatják, hogy ezek a verseikkel is háborgó és háborodott fiatalok kommunisták-e vagy nihilisták. Vagy valami mások, még veszedelmesebbek? A rendőrök rájuk is csapnak, de a bíróság azonnal el is engedi őket, hiszen egy elmebeteg képzelődésének ható vers önmagában nem bűncselekmény.
A főiskola azonban eltanácsolja azokat a növendékeket, akikről már köztudomású, hogy futurista költők is. Majakovszkij is közöttük van. Nyomorognia azonban már nem kell. Az irodalmi körök, a sajtó berkei már tudnak róla. A kereskedelmi cégek pedig jól fizetik azokat, akik ötletes, szembetűnő plakátokat tudnak rajzolni. Az újságoknál az is kiderül, hogy jól tud érdekes cikkeket írni, és közismert emberekről mulatságos karikatúrát rajzolni. Mikor azután közeledik az első világháború, a már ismertté vált fiatal költő versben és prózában hatásosan háborúellenes. Amikor már kitört, amitől mindenki félt, a mozgékony író-költő-karikaturista-plakáttervező mindig sikeresen másutt van, mint ahová a behívót címezik. Legegyszerűbb visszaköltözni Moszkvába. Ott is vannak újságok, futurista költők, lányok, és egyelőre be sincs jelentve. Ott ismeri meg 22 éves korában Olga Briket, a nihilista-feminista harcosan házasságellenes leányt. Azonnal fel is lángol a szerelem, amely egész valószínűtlenül soha nem szűnik meg, csak rengeteg szakítással, összebéküléssel, veszekedéssel hullámzik szenvedélyes erővel 15 éven át a férfi öngyilkosságáig. Érdekes itt megjegyezni, hogy Olga Brik húga – akit, mivel más apától származott, Elza Jurjeva Kogannak hívtak – Louis Aragon francia költő felesége lett, majd Elsa Triolet néven francia regényírónő. Így hát Majakovszkij és Aragon sógornak tekinthették egymást. A francia költő ettől kezdve sorra fordítja az orosz sógor verseit, szinte bevezeti a nyugat-európai szellemi életbe. Ez persze már az októberi forradalom győzelme, a Szovjetunió megalakulása után történt.
Majakovszkij nyughatatlan természete folytán azonnal ott állt a forradalmárok között. Előbb 1917 februárjában a polgári forradalmárok, vagyis Kerenszkijék mögött. Amikor pedig októberben a polgárira a proletárforradalom következik, akkor Majakovszkij az ő soraikban van. A győzelem után mindent vállal: ha kell, hivatalt szervez, forradalmi plakátok megszámlálhatatlan tömegét rögtönzi, indulókat és csasztuskákat áraszt. Az újságoknál, a sajtóirodában nélkülözhetetlen. A pártba azonban nem lép be. A kommunisták jó része nem kedveli, afféle „útitársnak”, hozzájuk szegődött burzsoá anarchistának véli. Ő nagyon tiszteli Lenint, akit vezérének vall.
Lenin azonban konzervatív ízlésű olvasó. Igazán Puskint és Tolsztojt kedveli. Már a szimbolistákat is túl modernkedőknek tartja. Azt elhiszi Majakovszkijról, hogy őszintén kommunista érzelmű, a verseit azonban nem tudja elviselni. Egy ízben a rákérdező érdeklődőknek azt mondja, hogy „a szemem kitörik, ha zegzugos verssoraira nézek”. Igazán nem gondolta, hogy halála után ez a lépcsőzetes verssorokat író futurista fogja a legszebb, leghatásosabb megemlékezést írni róla. Ezt a hosszú költeményt, mint minden hosszú verset oroszul „poémá”-nak mondják. Ez az irodalmi műszó pontosan nem fordítható, mert akkor is poéma, ha epika, akkor is, ha líra. Legnagyobb futurista verse, a „Nadrágban járó felhő” ódai lendületű líra. Viszont a Lenin-költemény és a „Csudajó” epikus tartalmú költemény, mégis ez is, az is a poéma címszó alá tartozik. Majakovszkij mindkét műtájnak a mestere. Ezek mellett folyvást kísérletezett a drámával is. Szerette a műfajt, néha sikeresen volt színész is, ráadásul Mejerhold, a nagy színházi rendező jó barátja volt, lelkesen megrendezte, amit Majakovszkij írt. De az általában szatirikus, közben az eszme mellett hitvalló futurista drámáknak a futurista színpadon alig-alig volt sikerük, volt olyan is, amely egyszerűen megbukott, vagyis még csak botrányt se keltett, csupán untatta a nézőket. – Izgatta Majakovszkijt az irodalom mellett a film is. Készített forgatókönyveket, fel is lépett bennük, olykor rendezett is. Jó színész volt színpadon is, filmben is. Filmjátékai még csak meg se buktak, elmentek a többi közt. És akármilyen kitűnő rajzoló, plakátkészítő, néha festő is volt – igazi nagysága a költészetben vált maradandó eredményű múlhatatlan értékké. Lehet vitatkozni vele, ezt el is várná, csak tagadni nem lehet műveinek a hatóerejét.
Alkalma volt járni a nagyvilágban. Ismerte Németországot, otthonos volt Párizsban, elragadta az amerikai technika, ha a kapitalizmust nem is szerette meg. Híre is nőttön-nőtt a nagyvilágban is. Csak éppen minden vágyat, ábrándot csalódás zárt le. Már a futurizmus is mögötte volt, a barátok egy része elidegenedett, ha békülni látszott a megbékülőkkel. A másik része elidegenedett, mert úgy látták, nem akar békülni a békülni akarókkal. A régi örök, örökké hű és hűtlen szerelembe belefáradt, komplikált kicsapongásai idegtépőek voltak. A hivatalok bürokráciája és az adóhivatal követelődzése elcsüggesztette. – Búcsúlevelében azt írta, hogy magánügyek folytán lép ki az életből. Ez azonban nem hihető. Neki a világtörténelem, a társadalom, az eszmék elenyészése, a lélekrendítő kiábrándulás ártott meg. Talán sejtette, érezte az elkövetkező borzalmakat is. Talán csak nem akarta bevárni őket.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik. Alapítója és tulajdonosa, Biszak Sándor.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages