Mi volt az a nagy változás?

Teljes szövegű keresés

Mi volt az a nagy változás?
Kadarkuthy jó délelőtt érkezett be gyalogsorban a szentpéteri vendéglőhöz, ahol útitársát, hajdani principálisát, a komédiást, hátrahagyta. Az ott ült az ivószobában egy üveg alamázia mellett.
A báró ki volt melegedve a gyaloglásban, a süveget levette az izzadt fejéről, s a farkasbőrkosokot panyókára veté a vállára, úgylépett be a korcsmaszobába. Hát amint a Herkules megpillantá a belépőt, fölugrott a padról; mint aki kísértetet lát, keresztülugrott az asztalon, s kiszaladt a söntés ajtaján, folyvást hátrafelé nézve, ijedtségtől kidülledt szemekkel.
A báró utána kiáltott, a korcsmáros meg is fogta; de az föltaszítá a korcsmárost, s úgy elszaladt, hogy kergetve sem lehetett volna utolérni.
– Hát ezt mi lelte? – kérdé elbámulva a báró.
– De hát a cechjét* kifizette volna! – lamentált a korcsmáros.
Nincs rá magyar szó a szótárban.
Efelől megvigasztalta a báró; letéve az asztalra a kétnapi ellátást fédező máriásokat.
–De már most nekem rögtön teremtsen ide egy szekeret, amivel Miskolcra mehessek! – parancsolá a báró.
Ott szalonnázott éppen az állás alatt egy matyó fuvaros, aki üres szekérrel jött vissza a dédesi vásárból; annak volt négy bozontos szőrű turcsija. Hamar megvolt az alku közte és a báró között.
– Jól van, öreguracskám – mondá a kocsisember. – Elszállítom én kegyelmedet repülve arra a Miskaócra, csak jól megfogózzék a lőcsbe, hogy ki ne górjon a saroglyából, öreg uracskám.
– Aztán majd a Tozsó borbély előtt álljunk meg a városban. Tudja kend, hol van Tozsó borbély műhelye?
– Hisz engem is az szokott nyúzni! Hogy ne tudnám én a Tozsó borbélyt, öreguracskám?
– De ne szólítgasson kend engem öreguracskámnak; az én címem méltóságos báró úr.
– Jól van, jól, méltóságos öreg bárócskám.
A négy bozontos táltos csakugyan repülve szállította be a bárót Miskolcra, letéve őt, kívánsága szerint, a Tozsó borbély műhelye előtt.
A báró belépett az officinába, s azt mondá a principálisnak, hogy futtasson el valakit a bírónál hagyott öltözetéért, s aközben hozza rendbe a frizuráját.
Tozsó mester összecsapta a tenyereit.
– De báró úr! Mit csinált a hajával?
– Hát mit csináltam?
– Nézzen ide a tükörbe! – s azzal eléje tartá a kézitükröt. Kadarkuthy nem ismert magára. Az egész haja galambfehér volt. Azokban a rémséges percekben egyszerre megőszült.
Egyet rántott a vállán.
– Legalább nem kell a hajamat többet bepúdereztetni.
Azon idők divatja szerint jól illett a fehér hajzat a fiatal archoz férfiaknál, nőknél egyaránt. A tulajdon hajszínével civilizált ember nem jelent meg a világ előtt. Ha ezt a Pentateuch szerzője tudta volna, Ádám és Éva mindjárt, ab orogine, fehér hajjal jött volna elő a föld méhéből – és egymás oldalából.
Kadarkuthy Viktor, európai kosztümjébe átöltözve, sietett a másodalispánné látogatására.
A tekintetes asszony nagy örömmel fogadta a bárót.
Kadarkuthy azon kezdé, hogy szépen kezet csókolva, elejétől végig elmondta a derék matrónának mindazt, ami vele történt e néhány nap alatt. Egész a kölcsönös kiengesztelődésig.
A vicispánné nagy érdeklődéssel hallgatta a figyelemlekötő előadást.
A báró beszédéből mély érzés és tiszta igazság tündökölt elő. A széplelkű úrhölgy gyakran törölgeté a szemeit.
Utóvégre, mintegy anyai áldásképpen, rátette a kezét a báró fejére.
Azután rögtön, elálmélkodva mondá:
– Nézze csak! A báró feje nincsen púderezve, mégis fehér.
– Az ám! Azon az egy fatális éjszakán megőszült.
– Akkor valóban vigye ön magával anyai áldásomat.
Először életében érte ez Kadarkuthy Viktor fejét. Talán volt is foganatja.
Az egész homályos történetből nem tudott meg a köznapi világ semmit. Akik tudták, elhallgatták. Sok ilyen titkos történetet rejtegetnek a mi családi krónikáink.
A legközelebbi tavasszal azonban érkezett a postán extrakurírral egy zacskó Franciaországból, a barátfalvi lévitának címezve. Az a zacskó töltve volt a még akkor e földön ismeretlen „robinia pseudacacia” magjaival. Ez az, amit most „akácfa” név alatt ismer egész Magyarország. Áldása az áldatlan földnek! Ez az a fa, amely minden mostoha talajban meghonosul, olyanokban, amikben már a vad ciher sem marad meg, s aztán tavasszal elárasztja tündér illatával az egész vidéket, s gazdagítja édes mézzel a méhköpűket.
Ezzel az akácfamaggal Guthay Lőrinc visszavívta a hívei számára a zápor ásta szántóföldek területét, hogy ismét boldog szántóvetők lehettek, örülhettek a kalászérésnek és aratásnak.
S vannak emberek, akiknek ez is öröm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem