XXV. A daviditák

Teljes szövegű keresés

XXV. A daviditák
Amíg Raguzát az új rettoreválasztás izgalmai tarták lázas forrongásban, azalatt a közel szomszédságában, magán a köztársaság területén valóságos forradalom folyt le. A három tüzes szentek kolostorában a feltámadás szombatnapján új pápát kiáltottak ki. Az Illyricumba küldött szerzetesek és világi papok nagyobb része canonicus hibák miatt volt ide relegálva, elégedetlen, sértett becsvágyú, elkeseredett nép. Csak egy vakmerő ember kellett közéjük, aki kimondja, hogy „én első akarok lenni közöttetek és mindenki fölött”, hogy riadallal fölemeljék.
Példa volt már rá két ízben is, hogy Dalmácia adott pápát a keresztény világnak. Az egyik volt I. Cajus, a másik VII. János, s akkor Salona volt a világ közepe. Miért ne történhetnék meg harmadszor is?
Az összesereglett elégedetlenek zsinattá nyilváníták a gyülekezetüket, s conclavét alakítottak magukból.
Volt elnöknek való királyuk is: János, az uskók nemzet ma választott fejedelme.
Magát az uskók nemzetet is csak tegnap szülte a föld, édesanyánk. (Ha nem a pokol?)
Hogy a kikiáltott Onufriosz csak pátriárka volt, azon könnyen segítettek: a püspökségnek hét fokát jelezték hét székkel, mindegyikbe sorra beleültették a jelöltet egy pillanatra, s ezzel elég volt téve a fokozatonkint való előléptetésnek, mely rendszabály éppen a dalmata I. Cajus pápa által lett behozva. A hetedik székből aztán már elérhette a szentséges trónt.
Az alulról jövő reakcióra megvolt a nagyon népszerű jelszó: a papi nőtlenség eltörlése.
Csakhogy e merész határozat fenntartásához több kell a kimondott szónál. Kell hozzá szárazföldi és tengeri haderő, kell hozzá pénz, és különösen a népkegy pártolása. Különben kiáltó szó lesz az a pusztában, ahogy láttuk Erdélyben éppen ez idő tájt, hogy a jámbor papokat, akik nem akartak a feleségeiktől elválni, összeterelték egy völgybe fegyveres csapatokkal, s ott egytől egyig lenyilazták őket. Azután tetemhalmot raktak belőlük. Ma is „paphalál” a neve annak a nagy dombnak.
Onufriosznak megvoltak a warángjai és uskókjai. Az első egy harcos nép, mely története végéhez közelít, a másik, mely még csak most kezd hozzá. Mind a kettő elszánt, kétségbeesett had, melynek nincs mit veszítenie a földön; mely a tegnapra nem emlékezik, a holnapra nem gondol: csak azt teszi, ami jólesik mára.
Ámde mind a kettő nagy árát szabja a hűségének. Nem akar tűrni semmi láncot, és ezek között legkevésbé azt, mely egy férfit egy asszonyhoz elszakíthatlanul hozzáköt. A szabad warángokat a harcias életmód kényszeríté a többnejűségre. Az évekig távollevők többnyire új feleséget hoztak a házhoz, s az elesett vitéznek az özvegyét a fegyvertársnak kötelessége volt nőül venni, habár volt is már felesége; az uskók szökevények pedig még rabéletükben így voltak szoktatva. Ez ős szokás jogait követelték vissza az új pápa hűbérisége fejében.
Dávid király, miután második nejét, Bravallát újra megtalálta, annak megkorbácsolt, bilincsektől kisebesült testén a kegyetlen kínzás nyomait szemlélte: hajdani isteneire kezdett esküdözni, hogy inkább visszatér a régi pogány hitre, semhogy még egyszer hagyja őt magától elszakíttatni. Növelte a waráng király felháborodását a Solom fiának a házassága, amit a mosszori várban köttettek vele, megesküdtetve egy rabszolgálóval! Holott ő már eljegyezte a fiát Jozsue vezér leányával. Készebb megölni a fiát, Darinkával együtt, semhogy az adott szavát rútul megszegje.
A zsinatban az a szó hangzott, hogy kivételt kellene tenni e két újkeresztény nép kedvéért a mostani élők holta napjáig. Ebben nem tudott megállapodni a gyülekezet, hogyan és miképpen? „Palam”-e, vagy „indulgenter”? „Facultative”-e, vagy „obligatorie”? Vagy csak „erga dispensationem?”
Utoljára az éneklő király vágta ketté a gordiusi csomót.
– Ejh, mit. Mondjuk ki dogma szerint, tisztán és világosan, hogy a keresztény vallás szavai nem tiltják a kétnejűséget. A Sion hegyén kiadott tízparancsolat nem emlegeti ezt. Jákob pátriárka, szent Dávid király, bölcs Salamon fényes példákat adtak az ellenkezőre. De nem fér össze az egynejűség szabálya magával a keresztény vallás szellemével sem. Mit hirdet a Credo? Testünknek feltámadását és az örök életet. Eszerint akinek a földön két felesége volt, úgy, hogy az egyiket a másik halála után vett el, a végítélet napján mind a kettő feltámad, s ismét az övé lesz; és akkor örök időkig együtt kell hogy éljen mind a két hitvesével a paradicsomban. Ami nem lesz bűn a paradicsomban, a szentek egyetemében, hogy lehetne az bűn itt az árnyékvilágban, az indulatok uralkodása alatt? Állítsuk fel a daviditák gyülekezetét, s mienk lesz hét év alatt az egész világ!
Erre a szóra fejet csóváltak a bölcsek.
– Totus orbis conclamabit! (Az egész világ fel fog kiáltani.)
– Totus orbis jubilabit! (Az egész világ ujjongni fog) – felelt vissza János király.
– Hadat fogsz hozni a fejünkre – inté őt Onufriosz, búsan ingatva fején a nehézzé váló aranytiarát.
– A hadat haddal verjük vissza! De visszaverjük a szellem hatalmával. Alapítunk itt e helyen egy új világvárost. Amíg Coelestin hasztalan igyekezik a régi Jeruzsálemet visszafoglalni, mi Cajussal ezalatt felépítjük az új Jeruzsálemet.
– Hogyan? Miképpen? – kiáltozának rá mindenfelől.
– Két szónak a kimondásával. Az egyik Szent Dávid király példájának követése, a másik pedig „azilum a bukott kalmároknak”.
Az utóbbi még vakmerőbb szó volt az elsőnél is! A világ minden országából összehívni a bukott kalmárokat, akiknek a padjait a kereskedőcéh összetörte, hogy jöjjenek ide Raguza tövébe, a nagy világkereskedelem gócába: itt kapnak egy biztos azilumot, amelyben kereskedőpadjaikat újra felállíthatják, s üzletüket szabadon megkezdhetik; hozzák ide a Branta-öbölbe a gályáikat, ahol nem félhetnek a lefoglalástól, ahol a hitelező üldözése megszűnik; építsék ide a palotáikat, amelyeket régi adósságokért dobra nem üthet senki; mert az új Jeruzsálem sérthetlen menhelye minden üldözöttnek!
(És ettől a két szótól hét év alatt egy új város támadt a Branta-völgy tengeröble körül, magas palotákkal és tágas raktárakkal, és volt benne tizenhét templom; mind a daviditáké, melyeknek tornyait két egymásra fektetett kereszt jelölte. Milyen maliciózus értelmű szimbólum! A kétnejűség jelvénye.)
Amaz emlékezetes festum Paschatos negyedik napján ment végbe az első copulatio „Új Jeruzsálemben” Dávid rítusa szerint. Maga Dávid király volt a megnyitója a hívek seregének. Ő vezette a két feleségét egyszerre, egyiket jobb, másikat bal kezén tartva az oltár elé, ott térdepeltek egymás mellett mind a hárman, míg Onufriosz rájuk adta az áldást. Utánuk következett a Solom királyfi két menyasszonyával, Darinkával és Magdával. (A waráng legény akkor lesz nagykorúvá, amikor levágott ellenség fejét adhatja jegyajándékba.) Azután jöttek sorba százával a waráng férfiak, kik a keresztény hit felvételekor második feleségeiket maguktól eltávolíták. A Dávid-dogma megengedé nekik, hogy azokat újra visszafogadják. Előhívták a bujdosó asszonyokat, akik még megmaradtak, a nyomor és ínség szállásaiból, újra felöltöztették őket drága viseletekbe, s hozta mindenik a magáét párosával. És a csatában elesett vitézek özvegyeinek is mind akadt pártul fogója a fegyvertársakban. Nagy volt az öröm az „új Izraelben”.
Onufriosz maga nem győzte az esketést, segítségére kellett jönni a volt szerzetestársainak, akiket mind bíbornokokká avatott fel; a warángok hoztak számukra skarlát posztót, selymet, hogy hivataluk külső pompáját is viselhessék. Az a bíborszín a hatalom érzetét kölcsönzi a viselőnek: császárpalást, bíbornokköntös, tábornokdolmány.
(Kritikus. Még egy negyediket is tudnék, de nem akarom a szerző előadását megzavarni.)
Komolyan, áhítattal ment végbe az egész szertartás. Távol maradt tőle minden frivol pogány színezet. Ez nem volt mása a babiloni Astarte-ünnepeknek; a hűség teljes, őszinte fogadalma mellett vitte haza mindenki a két feleségét, megnyugtatva aziránt, hogy ezzel semmiféle isteni és emberi törvénynek nem vétett.
Hisz az egész nép csupa vademberekből állt még. Se a waráng, se az uskók nem ismerte a polgárosult világ erkölcseit. Előttük volt egy nagy termékeny vadon, ős földjével, járatlan rengetegeivel; a tengerpart minden sziklája egymást felváltó meséket őriz itten, amik folytatásaikra várnak, Cadmus, Perseus, Jason, Medea, Absyrthos, Aeneas, Odysseus itt hagyták emlékeiket, majd Diocles, Szent Péter és a mártírok: mítosz és legenda egymással összevegyülve; az oltárkő egyik felén a Mithras-kép, a másik felén Szent Balázs; a búcsújárásba még belevegyül az aegipanok tánca, csakhogy a corybantok nem „evoe”-t, hanem alleluját kiáltoznak; maga ez a csodatüneményekkel teljes földdarab, különzárva az egész világtól, paradicsomi növényzetével, fűszerterhes levegőjével, örök tavaszával, mely egyszerre hoz gyümölcsöt és virágot, a zúgó folyamoktól visszhangzó völgyek, aranyködben borongó berkek közé bújva, s amerre nyitva vannak, a végtelen kék tengert mutatva, mely fölött csaknem mindennapos tünemény a tündéri fata morgana; ennek az egész körülvevő világnak csábító varázsa hat a benne lakók lelki hangulatára; a gondolat helyét elfoglalja az érzés, az élet olyan, mint az álom; ki tilthatja meg az álmodónak, hogy őrült, zűrzavaros, lehetetlen álmokat lásson?
A jelen században láttunk szemeink előtt támadni egy ehhez hasonló emberi társaságot, ott a Salt-Lake mellett. Milyen hirtelen támadt virágzó, gazdag város (Utah) egy próféta őrjöngő álma nyomán. A mormonvilág csak utánzata a daviditákénak; sőt túlzása annak. És mennyi híve csődült össze. A hatalmas köztársaság még most sem bírja őket a föld színéről eltörülni.
Azonban még a polgárosult osztályból senki sem követte a waráng és uskók népet – az első napokon.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages