IV.

Teljes szövegű keresés

IV.
A serleg habja ki van öntve, fenekén csak a sepreje van még, töltsük ki azt is.
Hill kapitány a csata alatt felkerekedett saját hajójával, s a rablók aranyát magához véve, szépen odábbállt vele. Az elfogott kalózokat saját hajójukba zárva vitték a Cap-Corsóba vissza.
Még e baleset sem bírta őket megtörni.
A sebesültek nem engedték magukat bekötözni, letépték kötelékeiket, s ha bilincsre verték őket, leszoríták láncaikat a fájó, vérző sebekre, s úgy vesztek el átkozódva, nem békülve ki sem Istennel, sem emberrel.
A többiek vad rablódalokat énekeltek, s gúnyos tréfáikkal bosszanták őreiket.
Egy közölök kezében méregetve a kiszolgáltatott kenyéradagot, nevetve mondá:
– Ti ki akartok bennünket száraztatni, hogy a kötelet megkíméljétek; e száraz kenyértől úgy megsoványodunk, hogy elfügghetünk bátran egy cérnaszálon.
Párosával voltak összebilincselve egymáshoz. Egy közülök elkezdett imádkozni, énekelni, a másik, aki hozzá volt kötve, oldalba rúgja keményen.
– Mit akarsz ezzel elérni? – kérdi tőle.
– A mennyországot! – felel amaz kegyesen.
– Te? A mennyországot? Rég átugrottad azt velünk együtt. Mi a pokolba evezünk. A kapitány már ott vár reánk, mi is rangunkhoz illő módon fogunk ott föllépni, s mikor bevitorlázunk a pokol kikötőjébe, tizenhárom lövéssel fogjuk őt üdvözölni. Hurrah Barthelemy!
A szegény megtérő bűnös nem szűnt meg énekelni és imádkozni társai átkozódása közepett, míg azok egész komolysággal nem folyamodtak a hajóskapitányhoz, hogy mentse meg őket azon embertől, aki ordításaival a többiek jókedvét zavarja, s magát méltatlanná teszi ilyen jeles társaságra, vagy legalább vetesse el tőle a közrend fönntartása végett az imádságos könyvet.
A kalózok legveszélyesbjeit a „Fecské”-n tarták fogva, köztük volt Moody és Asphlant.
Azok ott összebeszéltek, hogy egy éjszakán kitörve börtönükből, legyilkolják mind a két kapitányt, s egy még hatalmasabb kalóz társulatot alakítsanak.
Egy közülök jónak látta magát megmenteni a többiek árán, s elárulá a tervet. Már akkor a rablóknak sikerült láncaikat lefűrészelni, s azontúl éjjel-nappal kelle őket őriztetni.
Scudamore a „Royale Fortune”-on hagyatott, meg volt neki engedve, hogy szabadon járjon-keljen, s a sebesült kalózokat ápolhassa, akik engedték magukat ápolni.
Egy éjjel felbiztatá Scudamore a kalózokat, hogy az ő segélyével szabadítsák ki magukat, s inkább haljanak meg harcolva, mint kivégeztetve. A kitörés pillanatában elárultatott az összeesküvés, s nehogy újra lehessen azt kezdeni, amint a Cap-Corsóba értek, rögtön összeült a hadbíróság, rövid úton elítélendő a kalózokat.
Csak két osztályt kellett közöttük tenni; egyikbe jutottak a főnökök, másikba az alárendeltek, amazok határoztak mindent, emezek csak teljesíték. Amazokat tréfásan elnevezték felső parlamentnek.
A felső parlament dolga rosszul ütött ki.
Halálra ítéltettek valamennyien; köztük Moody, a vén hajós, Asphlant, Sympson, a nemes lord és Scudamore.
Csupán egyet mentettek föl: Glasby Henryt.
Nemes jellemét már híréből ismerék, sokan köszönhették neki éltüket, vagyonukat; sokszor menekülni akart a kalózok közül életkockáztatással, mindannyiszor elfogták. A törvényszék szabadon bocsátá őt egészen.
Tehát végre mégis megláthatta menyasszonyát.
*
A hírhedett kalózok elpusztulása széthangzott az egész világban. Sokan, igen sokan siettek hálát adni az Istennek, hogy e rémtől megszabadítá a világot. Három fiatal leányzó sorba járta a dublini templomokat, hálaimákat susogva az éghez, hogy meghallgatá kérésüket, s a rettentő kalózkirályt a tenger fenekére juttatá, s utána tevék rebegve:
– És őrizd meg a mi kedvesünket, Villiamot, s hozd őtet mihozzánk vissza!…
…Az ő kedvencük, Rooberts Barthelemy száz ölnyi mély víz alatt feküdt korallok és tengeri csigák között.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages