Az amazon
Az amazon
Kupa várában vígan voltak. A fejedelem feleségét szidták. A főuraknak különben is szabad szájuk volt, hát még mikor a bor is hevíté fejüket. Egyiknek panasza volt a fejedelemnő ellen: hogy férjét ő kormányozza, másiknak: hogy az országgyűléssel megtiltatá a főuraknak saját vállalkozásukra rablóhadat viselni. Egy harmadik az általa kezdett cserekereskedést ócsárolta, „még ismaelitákat csinál belőlünk!” A negyedik orrolt a keresztyén papokért, kiket nem szabad többé agyonverni, és mind valamennyi haragudott reá azért, amiért oly csodaszép, oly bájoló volt, és hogy hódolataikra mégsem ügyelt.
Ha panasszal léptek a királyné elé, ekkor a bájos, mosolygó asszonyra találtak benne, kinek egy tekintete leigézi a haragot, s ha az asszonyhoz akartak szólni, akkor a királyné állt elő hideg, méltóságos arcával, mely megfagyasztá a szerelmet.
Éjfél után a toronyőr kürtje vendégek érkeztét hirdeté, a csatlósok egy nőt jelentének, ki kíséretével jött, az ajtón a fejedelemnő lépett be – Sarolta.
A borozók zavarodottan keltek fel láttára s el akarták rejteni kupáikat, de a fejedelemnő tréfásan biztatá őket: hogy minthogy a házi úr maga is Kupa, legyenek tisztelettel rokonai, a kisebb kupák iránt, s hogy jó példát mutasson, közéjük ült s versenyt ivott a férfiakkal, de azért sem a királynői méltóság, sem a női báj nem fogyott arcáról; egy óra múlva a főurak egyik pogány hitből a másikba estek, napimádásból nőimádásba; keresztülmentek volna ez asszonyért a tűzön.
Magyar ember, ha iszik, szeret kötekedni; Kupa nem állhatta meg: hogy elő ne hozza a fejedelemnőnek férjét, Geizát, ki két Istent imád, a keresztyént is, a pogányt is.
Elég gazdag rá, viszonza tréfásan Sarolta, hogy mind a kettőnek áldozhasson.
Hajnalra kelve, tovább akart menni a fejedelemnő. Német ország felé volt útja; fia Bajnok (Vajk) számára ment leányt nézni.
A Bakonyon kellett keresztülmennie, hol még akkor a szétvert marahánok és bolgárok rablócsapatjai kalandoztak.
Sarolta nem hallgatva a főurak figyelmeztetéseire, hogy várja be, míg csatlósaikat összehívják, útra kelt, egyedül a főurak által kísértetve. Hófehér paripáján ülve lovagolt előttük oly biztosan, mint a férfiak legjobbika, s oly kecsesen, mint a nők legszebbike; maga a délceg mén is büszke látszott lenni királyi terhére.
A Vérteshegy alján nagyszámú bolgár rablócsapat állta útjukat, maga Ruma vezérelte őket.
Kupa néhány fegyverest állítva a fejedelemnő oldalára, maga kardot rántott, hogy míg ő a bolgárokkal csatázik, addig szabadítsák meg Saroltát. Egyszer azonban a fejedelemnő szavát hallja; hátratekint, s meglepetve látja, hogy az ifjú amazon kardot kapva kezébe, a bolgár vezérnek vágtat s vele személyes csatába keveredik. Mire Kupa utat törhetett magának odáig – már késő volt –; a bolgár vezér vérében hullott le lováról a magyar fejedelemnőnek kardcsapásaitól összevagdalva. Népe szétfutott eleste után.
A napimádók még egyszer imádva hajoltak meg fejedelemnőjük előtt. Egy férfi büszke lehetett e viadalra.
Ilyen asszony volt az, ki Geizán és Geiza népén tudott uralkodni, kinek elég merészsége volt a keresztyén hit legelső gyökereit ültetni e harcias nemzetcharacter vad földébe.*
Schneller: Ungarns Schicksal und Thatkraft.
