Az utolsó Árpád
Az utolsó Árpád
Az ősi tűz kialvásához volt közel. Egykor az elszaporodott fejedelmi utódok csatákat vívtak a trónért, most keresni kellett az egyetlen férfit, ki még a fejedelmi családból fennmaradt.
Idegen országban élt az utolsó számkivetett Árpád, elfeledve, elszegényülve, midőn a nemzet jobbjai egy éjszakán két álöltönyű szerzetessel elraboltaták rejtekhelyéről. Midőn szemeit fölnyitá, a trónon lelte magát, az elszegényült velencei patríciusnő fiából III. Endre király lőn.
Jobb lett volna koldusnak maradnia. Útjában volt sorsnak és embernek. Árpád-családbeli király Magyarországot nem boldogíthatá többé. A pártokra szakadt nemzetet csak egy idegen lehetett képes egyesíteni. Különös sajátsága az emberi büszkeségnek, de kivált a magyarénak: nem tűrheti, hogy a hozzá hasonló nálánál jobb legyen, míg az idegen nagyság előtt örömest meghajol. Önfaja iránt féltékeny, míg az idegen iránt hű.
Egyszerre hárman nyúltak a koronához, mit Endre fejére tett. A pápa kegyence, Martell Károly; a német király fia, Albrecht; és egy álorcás csaló, ki magát Endrének adta ki.
De Endre nem veszté el a korona alatt fejét, Albrechtet visszaverte s készteté szövetséget kötni; ál-Endrét pártjával együtt kiűzte a honból, s Martell Károly ellen az ország rendeit hívta össze határozatra.
Hasztalan. Olasz kéz volt a játékban. Endre jól tudta ezt, ételből addig nem evett, míg pohárnoka azt meg nem kóstolá. Egy napon a pohárnok egy megmérgesített hegyű késsel vágva fel egy halat a király előtt, maga azon részét kóstolta meg a szeletnek, melyhez a kés hegye nem ért s a királynak az ellenkezőből adott. Másnap ravatalon feküdt az utolsó Árpád.
