Belgrád eleste

Teljes szövegű keresés

Belgrád eleste
Szendrő, Zimony, Zalánkemén falai egymás után omlottak le Szabács eleste után. Nem volt hátra egyéb, mint Nándorfehérvár maga. A büszke Nándor, annyi dicsőség tanúja, e hatalmas emléke a nemzeti nagylétnek, ez is roskadozóban volt már. Nem a nemzet hatalma, csak falainak ereje tartá még. – Both Balázs, Oláh János és Moré Mihály voltak benn a kapitányok, alig négyszáz magyar harcos a védősereg.
Harminc napig lőtték Szolimán ágyúi a falakat. Lajos király Mohács alól hallgatta az ágyúdörgést; nem siethetett a vár felszabadítására; a vajdák, bánok, érsekek, nem hozták el az ígért segélyt, alig pár ezer ember volt kezénél.
Végre két szökevény rác elárulta Szolimánnak, hol leggyöngébbek a vár falai, s a Duna-szigetre felvont üteg ledönté a tornyokat, mik azt a víz felől védték.
A magyarság utolsó leheletig védte a várat; de azalatt a benn levő rácok áruló módra nyilakra kötött cédulákat lövöldöztek ki a törökhöz, melyben felajánlták a várat. Both Balázs és Oláh csak akkor tudták meg az árulást, midőn a törökök válasza visszaérkezett rá.
A magyarok undorral fordultak el az ajánlattól, de Moré, a főparancsnok egyetértett az árulókkal és az ellenséggel, s ő maga ment a nagyúr táborába, a várfeladás föltételeit megkötni. Dacára a megpecsételt kötésnek, a magyar őrség, midőn kijött a várból, az utolsó emberig levágatott; mégis szebb sors, mint az árulóké, mert azokat elvitték fogságra messze Ázsiába.
Sohasem látták ők Belgrádot többé.
Így dőlt le az oszlop, mely az épületet tartá; nemsokára utánaomlott az is.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages