Budavár elárulója
Budavár elárulója
Amíg ez a fenevadba oltott ördög az ártatlan polgárok vérét ontá Eperjesen, idebenn az ország közepében csak egy hajszálon múlt, hogy Buda vára egy kézfordítással ismét török kézre nem került. Az árulás magában a császári táborban született, s ami azt megfogantatta, nem volt valami magas politikai mozdító ok, hanem közönséges pénzvágy, epicureus kéjencség.
Buda vára egészen megrongált állapotban került a kezünkre, s annak védműveit ismét jó karba helyezni alig lehetett a téli idő meg a pénzszűke miatt: a lerombolt bástyákat hirtelen összetákolt palánkok pótolták: az őrséget a tüzéreken kívül a Salm-féle német ezred képezte.
Ennél szolgált egy Finkensteini Fink Miklós nevű nemes származású hadnagy: fiatal, szép ember, jó táncos és jó verekedő.
Buda vára ostromakor ennek is jutott az eleven zsákmányból egy fiatal török nő meg egy 12 esztendős és egy még fiatalabb leány. A nő igen szép volt, s a hadnagy úr kedve szerint élte vele világát.
Nem is lehet más okát találni a vak szerelemnél meg az azzal együtt járó mámornál, hogy egy ilyen nemes úrfi arra a gondolatra vetemedjék, hogy ő azt a Buda várát, aminek elfoglalása az egész keresztyén világnak annyi vérbe és áldozatba került, könnyű szívvel ismét az ős ellenség kezére juttassa.
Pedig hogy meg nem tette, nem őrajta múlt el.
Fink uram ezt az árulási tervet így főzte ki a maga kackiságával:
Felfogadott egy török hódoltság alatt volt parasztot, hogy vigyen tőle levelet a székesfehérvári török basához.
Ebben a levélben Fink uram felajánlja a basának, hogy ha őneki most mindjárt 2000 aranyat küld, s azt később 8000-rel megtoldja, hát ő akkor kezére szolgáltatja neki Buda várát, ilyen módon:
Bizonyos éjeken Fink hadnagyra szokott kerülni a fehérvári kapu köröndjén való őrködés. Őkelme mindannyiszor bőségesen szokott a katonái között bort, pálinkát kiosztogatni, amiért azok őt nagyra is becsülték. Egy összebeszélt éjszaka majd álomport fog az ital közé keverni, amivel a katonákat lerészegíti, s akkor azután kinyitja a kaput a rábízott kulccsal, s bebocsátja rajta a budai hegyek között lesben álló janicsárezredet, amelyik aztán könnyen leverheti az álomban meglepett német katonákat.
Csak az isteni gondviselés fordította el a nagy veszedelmet. Egy budai lovas közvitéz fogva volt a fehérvári törököknél, akit aztán a budai helyőrség egy elfogott török spahival kicserélt. Mikor ez Budára érkezett, a várparancsnok elé vezetteté magát, s annak elmondá, hogy mit hallott ő egy fiatal lengyeltől, aki a fehérvári basánál mint étekfogó szolgált, s törökül jól értett. Hogy ebéd idején érkezett ide egy paraszt Budavárból, aki a basának levelet hozott egy ottani hadnagytól, amit a basa, amint elolvasott, felugrott a helyéből, s elkezdett táncolni, s aztán elmondá a többi tiszteknek is, hogy egy német hadnagy felajánlá neki kétezer aranyért Buda várát; amire a többi tisztek is ugrálni kezdtek örömükben. A nevét a tisztnek nem mondá meg a basa: csak annyit említett, hogy az egy szép török nőt és két török leánykát tart magánál, azokra hivatkozik, kik jótállnak a szándéka komoly voltáról.
Erre a fölfedezésére a hazakerült fogolynak a budai várparancsnok rögtön összehívatta az ezredest, az inspectort és a commisariust, s együtt kisütötték, hogy az nem lehet más, mint Fink von Finkenstein; az tart otthon egy török nőt meg két gyermeket.
A megidézett hadnagy halálra tagadott mindent; éppen úgy a szép török asszony is, hanem a tizenkét esztendős leány elbeszélte az egész cselszövényt, s ennek a fonalán megkerült a levélhordó paraszt is, aki éppen a csizmaszárban hozta a fehérvári basa levelét, melyben tudatja a basa Fink úrral, hogy mely napon kívánni fogja, itt lesz a számára a kétezer arany; aztán majd a többi is, ha bevezette a janicsárokat Buda várába; írjon még egyszer, melyik éjjel jöjjenek.
Erre aztán nem használt többé a tagadás. Fink uram megvallott mindent. Neki pénzre volt szüksége: szerette a szép asszonyokat meg a jó borokat: azokért eladta volna Buda várát.
Elítélték négyfelé vágatásra.
De már ez megérdemelte.
